Unatkozva piszkálom meg a repülőjegyem szélét, mert elutazni készülök innen a városból, ahová amúgy is csak átutazás miatt jöttem. Volt egy napom az átszállás miatt és kicsit elnosztalgiázgattam a hatalmas krimóban. Egykor még Marcus volt a farkasok alfája és Raina uralkodott igazán, velem együtt. A leopárdok az enyémek voltak, és mindegyiket ismertem, de mára.... Teljesen megváltozott minden és a cicuskáimnak is lett rendes királyuk és királynőjük, már ha Anitát lehet annak nevezni. Ember micsoda éjszaka volt, kis híján bele is haltam. Teljesen beleborzongok a kéjes emlékbe. Azt akartam hogy Anita harcoljon velem miközben megdugom, azt akartam hogy fájjon, mindkettőnknek fájjon ahogyan csak fájni tud. Majdnem belehaltam. Percekre leállt a szívem, és nem tudom mitől kezdett újra verni de életben maradtam. Bölcsen kihasználtam a helyzetem és eltűntem. Bár Kiméra engem is meggyötört de nem vettek észre, el tudtam menekülni a hatalmas felfordulásban és Anita megölte ezt az alakot. Micsoda szerencse. Most mégsem ő idegesít, tudom hogy ezerszer megölne újra és újra ha lehetősége lenne rá. Ami zavar, hogy Micah Callahan hívott találkozóra. Talán felismert, nem tudom. Mindenesetre a reptéri kis kávézóban dekkolok, fekete bőrben. Chicago vámpír ura fogadott be átmenetileg és maffiózóként élek, mint mindig is tettem. Azt hiszem egy bizonyos Rex helyét kellene betöltenem a szervezetben akit elszeretett Anita. Orromon sárgás szemüveg, a szemem már nem a sajátom, a leopárdom szürkéi. Úgy hallottam Callahannak sem emberiek már. Végül megérzem, a szörnyetegem megrázza magát és felmorran de nem akarok harcba bocsátkozni. Egyedül, szövetségesek nélkül nem. Csak mikor leül veszem szemügyre. Szép, határozottan nagyon szép ember. - Nos, Callahan, lehetne hogy rövidre fogod? Mert nem akarom lekésni a csatlakozásom... - szólalok meg, hogy essünk túl ezen a beszélgetésen minél hamarabb.
Tárgy: Leopárdbajszok 
