y halandó lélek

főkarakter
Erik Strauss
csoport
ember
pokol köre
-
Elem, kaszt
-
kor
33
lakhely
Fairbanks
foglalkozás
Tánctanár, stúdiója van és kaszkadőr is (főleg táncos, akrobatikus elemeknél)
avatar alany
Lee Joon-Ki
keresett karakter
Nem az

Jellem: Alapvetően én azt mondanám magamról hogy nyugodt ember vagyok, nehezen jövök ki a sodromból és nehezen húzom fel magam annyira hogy megemeljem a hangom. Ne szeretek kiabálni vagy veszekedni, de nem is riadok vissza tőle, és ha kell akkor kiállok a véleményem mellett. Általában nem hangoztatom, mert tudom hogy a világ nem igazán kíváncsi az olyasfajta emberekre mint én, akik nem vesznek részt a legtöbb balhéban vagy verekedésben. Nem mondom hogy egy szent lennék, hiszen engem is sokszor ért inzultus a származásom miatt, akkor is ha a koreai mellett anyanyelvi szinten beszélem az angolt, és gyakorlatilag rákényszerültem hogy megtanuljam megvédeni magam. Azt hiszem innen indult el a harművészetek felé való érdeklődésem is. Később átcsapott a táncolás térfelére, és ma már inkább táncolok, mint harcolok, de remekül lehet ötvözni a kettőt.
A mozgás a mindennapjaim része lett és imádok mozogni, azért is nyitottam tánciskolát. A mozgás mellett szeretek olvasni, és szívesen nézek filmeket is. A zenét is szeretem, mindenféle stílust meghallgatok, de alapvetően nem vagyok oda a techno és electro zenékért. A keleti hagyományos hangszerekért odavagyok, legyen az fuvola, shamisen vagy qeqin.
Kevés barátom van az az igazság, mert van amikor annyira el tudok veszni a magánéletemben hogy nem tudok sokat figyelni a külvilágra, és így sokan úgy érzik hogy cserben hagyom őket, pedig ez nem igaz. Nekem kevés a huszonnégy óra egy napban, és nem marad időm mindenre amire szeretném hogy legyen. Sokan megbántódnak ha nem keresem őket mindig, de én nem mindig érzek rá késztetést. Annak ellenére hogy amúgy többnyire szociális típus vagyok és szívesen keveredek az emberekkel és a buli embere is szoktam lenni lényegre törő és velős megjegyzéseimmel.
Persze, nekem is megvannak a magam rossz tulajdonságai, mint hogy szörnyen rendetlen tudok lenni, és allergiás vagyok ha valaki az én bögrémet használja, vagy éppen a megszokott kis rituáléimat megzavarják. Próbálom mindig a lehető legjobban kezelni a helyzetet de nem mindig sikerül.
Kinézet: Nem vagyok átlagos ázsiai, apám részéről van bennem némi európai vonal is, miatta nőttem fel New Yorkban, de a nevem megtartottam, és szerencsére a vonásaim is. Az európaiság leginkább a magasságomban mutatkozik meg, mivel elérem a száznyolcvan centis magasságot, de még így sem vagyok egy olyan alak, akit első látásra kiszúrnak a tömegben. Szeretek beolvadni bár azért hallottam egy két suttogást hogy megakad az ember szeme rajtam. Engem nem zavar és nem hinném hogy olyan különösebben jól nézek ki hogy az emberek kedvence legyek, bár könnyen mosolygok és emiatt lehet hogy akaratomon kívül is megnyerő vagyok. Szinte bármit hajlandó vagyok felvenni ami kicsit is tetszik, és a ruhatáram igen színes. Farmerek, élére vasalt nadrágok, öltöny és szakadt vászon nadrág, ingek, pólók és pulcsik széles választéka. A cipők és kiegészítők is, és több szett régies hagyományos viseletem is van, na meg a sportruháim. Hajam jelenleg rövid de hagytam egyszer egészen hosszúra is nőni és néha elgondolkozom hogy megint növeszteni kellene. Sötétbarna/fekete színű, és emellé szintén sötét mandulavágású szemeim társulnak, mégis határozott de ugyanakkor puha arcvonásaim teszik egésszé a képet.
Motiváció: Az életben maradás annak számít? Menekülök a családom elől, akik keleten elég nagy népszerűségnek örvendenek a yakuza és egyéb mocskos alvilági szervezet között, amiből én nem kérek egyetlen pillanatra sem. A családi hagyományokat teli talppal rúgtam fel apám szerint, amikor a küzdősportok mellett a táncolás kezdett el érdekelni, és egy egészen egyedi és sajátos technikát fejlesztettem ki, edzésprogrammal és étrenddel együtt. A célom az, hogy sikeres legyek ebben az ágazatban és a saját tánciskolám is teljes gőzzel működjön, és megnyerjem a World Wide Champion-t szólóban. Két éve, a harmadik helyig jutottam, de most…. Most meg akarom nyerni hogy bebizonyítsam, nincs előttem akadály, és akármennyire is gúnyolódnak a szüleim hogy csaj ugrabugrálok, nekem ez jelenti a szabadságot. Persze, feltett szándékuk hogy visszarángassanak Szöulba (ahol a családom a leginkább aktív), de a hírnevem álarca mögé bújva, nem engedem nekik. Feltűnő lenne ha hirtelen eltűnnék, és így nem is bánom különösebben a hírverést az iskolám körül. Jelenleg, Fairbanksban élek, és készülök a versenyre, és itt rendeztem be az iskolámat is. New York után, elég éles változás ez a hideg táj, de jót tett. Érzem magamon.
Előtörténet: Az életem? Nehezen veszem rá magam hogy ezzel foglalkozzak és átgondoljam tisztességesen. Rég nem gondoltam már erre, igazából igyekszem elnyomni és nem foglalkozni azzal hogy miben nőttem fel, és mi történt tíz évvel ezelőtt, mert egyszerűen... magam mögött hagytam és nem az akarok lenni, aki lehettem volna ha otthon maradok. Én saját magam akarok lenni. Olyan ember, aki nem szégyenkezik ha tükörbe néz, és akinek nem kell bújkálnia az árnyékok között.

Harminchárom évvel ezelőtt születtem New Yorkban (Bronx), és ott is nőttem fel a családom körében. Egy bátyám van, akivel sosem volt túlságosan rózsás a kapcsolatom, hiszen ő volt az elsőszülött és mindig éreztem hogy ő az örököse apánknak. Teljesen az ellentétem, de erről később. A családom nem éppen nyugalmas, polgári életet élt, ez mindössze a látszat. Apa elhivatott a yakuza iránt, mivel az ázsiaiak szövetségre léptek, és így egy név alatt egyesült a japán, kínai és kóreai alvilági hálózat. Pénzmosás, fegyver és drogkereskedelem, prostik futtatása és nem kevés üzleti tevékenység ami jellemző erre az életmódra, ahogyan a vér, halál és a bosszú is. A tetoválásokról nem is beszélve, ami már egyfajta kultikus dolog. Amolyan tévhit hogy minden yakuzának kell hogy legyen és az egész testét fedi. Ezek csak mendemondák, az igazi gonoszoknak egy db tetoválása sincs, hiszen be kell olvadniuk, mint ahogy a testvérem is teszi. Apám sosem szerette anyámat, ez csak egy politikai házasság, hogy legyen család, legyen utód és a hírnév és a hatalom tovább legyen víve. Anya egyébként egy türelmes asszony, tudta kihez megy hozzá és valahol szerintem még kedveli az apámat, aki sziklaszilárdan vezeti a new yorki Családot. Az igazi „otthon” az Szöul lenne. A szüleim onnan származnak, és sokat utaznak, és én is időztem a családi birtokon amikor fiatalabb voltam, de javarészt Amerikában nevelkedtem.

Ebben nőttem fel, sokáig ez volt a természetes. Kemény tanulás, némi verekedés és erőszak és felnéztek rám. Milyen könnyű és gyáva élet ez. Tizennyolc évesen döbbentem rá hogy nekem ez nem kell. Láttam a társaimat, akik máshogy éltek. Nem voltak kifejezetten gazdagok, mégis voltak barátaik, voltak programjaik, elmentek együtt csak úgy vásárolni.... nekem mindig a család volt, és a magány. Hiszen yakuza vagyok, legyek méltó. Erőszakos, kegyetlen. Éreztem hogy ez nem a nekem való élet. Nem ezt akarom, én nem akarok ilyen emberré válni. Remek harcossá képeztem magam, és a karate mellett a hapkidót is végigcsináltam, de a késekkel is jól tudok küzdeni, ám nem akartam gyilkosként leélni az életem. Három évet töltöttem el így de legnagyobb szégyenemre egy embert megöltem. Sosem lett belőle ügy, senki nem tudott róla, csak a bátyám. Önvédelem volt, de mégis... egy élet oda lett. Ő sose kedvelt engem, látta hogy ez az élet nem tetszik nekem és gyengének tartott érte. Szerette a piát és a nőket, és messze akart tudni magától így hát.... megegyeztünk. Eltűnök az életéből, nem veszélyeztetem a pozícióját a családban, és nem lépek elő sose az árnyékából, ő pedig még apánk előtt is hallgat arról, amit aznap éjjel látott.

A harcművészetek mellett a tánc már egy ideje jelen volt az életemben, és amikor hátrahagytam az egészet, ezt is oda zártam, abba a szelencébe ahol a múltam élt. Táncolással kezdtem foglalkozni, és évek kemény munkája volt hogy most itt lehetek a fényben. A múlt mellett, az egyetlen barátomat is ott hagytam, Ichigot. Ő valahogy… tudott velem mit kezdeni, de még neki sem árultam el semmit, és amikor eljöttem, neki sem hagytam üzenetet hátra. Ez egy kicsit rosszul esett, de nem tehettem meg.

Huszonkét évesen elhagytam a várost, és New Yorkba másik felébe költöztem hogy új életet kezdjek, tiszta lappal. Senki nem követett, és senki nem ismert, csak a táncosok körében hiszen mesteri szintre fejlesztettem a tánc tudásom, és huszonhat évesen először nemzetközi helyezést értem el. Negyedik lettem, ami azért... a világon negyedik legjobbnak lenni dicsőség. Sport karriert építettem, és megnyitottam a saját iskolám is, de ezt már Alaszkában tettem. A házam földszintje két részre oszlik. Edzőterem és egy tatamival bélelt tornaterem, ahol az órákat is tartom. Fent pedig a magánlakrészem van, ami szolid mégis ízléses és olyan amilyet szeretek. Minimalista de praktikus. Haladok a korral, és néha át is rendezem ha úgy hozza kedvem. Nincs sok holmim. Ruhák, kiegészítők... Rengeteg könyv, de semmilyen személyes mütyűr. Nem árulkodik semmi arról hogy lenne családom, vagy gyengéd érzéseim. A saját házasságomnak is hátat fordítottam, mielőtt késő lett volna, és talán valahol egy lány megvonta a vállát hogy jön majd egy másik. Sosem köteleztem el magam igazán. Nagyon sok ismerősöm van és több másik tanárral edzek néha együtt, de ők sem a barátaim, nem úgy ahogy.... ahogy nagyon szükségem lenne valakire, akiben megbízhatok. Ichigora. De ő csalódott, és nem hiszem hogy valaha is látom még.

Most, Alaszkát nevezem otthonomnak, és a környező városokból is járnak hozzám diákok, és haladók. Órákig képes vagyok edzeni és táncolni, szinte már rojtosra hallgatok számokat, amik inspirálnak és motiválnak. Már csak az érzéseimet kellene valahol megtalálnom.