RUBY CRIMSON
The tattood one

főkarakter
Erik Strauss
csoport
vámpír
Átváltozás hatása
kiélezett érzékszervek
kor
225
lakhely
Sitka
foglalkozás
Bérgyilkos, csempész, látszólag egyetemista, fényképész
avatar alany
Ruby Rose
keresett karakter
Saját

Jellem: Jellemileg mit is mondhatnék magamról. Úgy vagyok, hogy megvagyok. Élek, és haladok a korral, ahogyan minden épeszű vámpír hacsak nem akar korai halált halni a saját ostobasága miatt. Na nem, azért én szép vagyok és fiatal a végleges elmúláshoz. Megvan a magam vélrménye de azért nem vagyok egy elviselhetetlen díszpicsa aki mindenen hisztizik és sipítozik. Fúj,, grrr, ehh. Nem, és nem. Ezeket messzire elkerülöm. Nem azt mondom hogy én nem szólok be a nálam is nagyobb, kétajtós szekényeknek is, de nem keresem ok nélkül a bajt. Vagyis.... ritkán keresem szánt szándékkal. Általában meghúzódom és magamban nevetek a sok ostobán. Engem nem érdekelnek igazán az emberek viszályai és a politikában sem vettem sosem részt. Amennyire lehet távol maradok mindettől, egyedül a vámpír politika érdekel, de annak aktív résztvevője is vagyok, hogy biztosíthassam magamnak a nyugodt öregkort.
Nincsenek különösebben gátlásaim ha magamról van szó, vagy arról hogyan élvezzem az életet. Simán levetkőzöm bárki előtt ha úgy adódik és simán elveszem valakinek az életét legyen az férfi vagy nő vagy kisgyermek. Igen, ennyire nem érdekelnek. Csak emberek. Csak.... emberek.
Nem vagyok egyébként egy jégcsap, és akiket közelebb engedek magamhoz, láthatják hogy igenis sok minden érdekel és szeretem például az állatokat is. Szeretek zenét hallgatni és szeretek kávézni. Persze, nem tudom meginni de az illatát nagyon szeretem és néha csak úgy kérek magamnak egy pohárral. Szeretem a zenét és igen van otthon egy bolyhos pulcsim cicafülekkel.
Kinézet: A küllemem nem olyan feltűnő, mondhatni a mai kor szerint teljesen átlagos. Fiús vonású lány vagyok, és mellben sem túl erős. Lássuk be, peches voltam és lapos a mellkasom leginkább és hát a két kis dudorkát könnyű lelapítanom hogy ne zavarjon és a fake chest is csodás találmány tud lenni. Jah, néha csalok is egy keveset hogy másnak adjam ki magam mint aki vagyok mert néha elfogadok felkéréseket. Vékony alakom nem igazán izmos, teljesen átlagos. Sokak szerint csontos vagyok, pedig szerinem nem, és ez a testalkat pont kapóra jön nekem ha vadászom, és ha dolgozom.
Hajam fekete vagy és elég rövid amihez kékes zöld szemek társulnak amiket ritkán sminkelek, mert nem az a célom hogy nőiesen gyönyörű legyek. Sokkal inkábbfigyelem elterelés ha sminkelek.
Szeretem a kényelmes és praktikus ruhákat, és kerülöm a feltűnést is a színekkel vagy mintás cuccokkal. Előnyben részesítem az egyszínű és egyszerű ruhadarabokat. A katonai holmik meglehetősen kényelmesek és praktikusak és a sok zsebnek hála sok mindent el tudok benne rejteni.
Fülemben több fülbevaló is díszeleg, de szinte sosem hordok sok ékszert. Egy kedvenc gyűrűm van és egy pandora karkötőm, amire gyűjtögetem a charmokat. A külvilág azt is gondolhatja hogy egyetemista vagyok, mindig van érvényes diákigazolványom és fényképészetet tanulok éppen. Kiegyensúlyozza a mesterlövészetet.
Motiváció: Motiváció.... Régen volt. Tudom hogy volt valami, és most ezt a valamit keresem. Nevetségesen hangzik ez egy vámpírtól, de olyan... mintha valamire nem emlékeznék és álmodok róla. Vagyis nem tudom mik ezek, néha bevillan egy két képkocka, és egy arc. Mindig ugyanaz. Ki akarom deríteni ki az a férfi és mi közöm van nekem hozzá. Miért van ez a visszatérő kép.
Előtörténet: Egyszer régen volt családom. Németország területén születtem, de a családom bevándorlóként az egyesült államokba menekült a háború elől. Senki nem tudta előre hogy itt keveredtek csak igazán bele. Sok mindent elkerülhettünk volna ha előre látja valaki a jövőt. Amúgy most jut eszembe, én valószínűleg tök jól kijöttem volna Mulannal is. Nemsokára elmesélem azt is hogy miért.

Az életem nem egy habos mesekönyv, rózsaszín masnikkal, és tüllökkel meg mindenféle lányos szarral, aminek az ember képzelné. Előbb utóbb mindenki rájön erre, és ahogy a kifújt cigifüstöt figyelem, elkalandoznak a gondolataim. Nem tudok a munkámra koncentrálni, pedig a képeket meg kellene szerkesztenem, mielőtt leadom őket, de nem visz rá a lélek. Igazából, semmi kedvem sincs most ezzel szarakodni, úgyhogy... fogom a kabátom és lelépek. Nem megyek messzire, a lakásomtól nem messze lévő kis parkos részre, ahol van egy játszótér, rendes játékokkal, és a hintába ülök be, mintha megint gyerek lennék, és azt várnám hogy anyám meglökjön hátulról. De nem ez történik, a hinta velem együtt mozdulatlan marad, és csak a fehér füst gomolyog előttem ahogy újra és újra kifújom a füstöt. Pápá tüdőrák. Pápá emberi lét...

A gondolataim messzire visznek vissza, egészen az egykori New Yorkba ahol háború szele volt. Nem ott születtem, de egészen kiskölyökként költöztek oda a szüleim, és már ott nőttem fel. Mégis, a szülővárosomként Linz van feltüntetve, érdekes mert sosem jártam ott. Yorkban nőttem fel és ott ért utol a háború, ami senkit nem kímélt. Nem volt tekintettel a szüleimre, se a beteg nővéremre, se rám, aki csak egyszerűen élni próbáltam. Egészen... jól húztam. Huszonöt lehettem, amikor az a szörnyű baleset megtörtént, nem sokkal azután hogy elvesztettem a családom. A nővérem betegeskedett, a szüleim meg háborús áldozatok lettek, ma már csak statisztikaként tartják őket számon, pedig jó emberek voltak. Tisztességes kispolgárok, és nem voltak nagyra törő terveik. Ők csak, fel akartak nevelni engem és férjez adni. Jó életet biztosítani számomra, de ezt már egyikünk sem élte meg. Ahogyan azt sem, hogy mi lett velem később.

A füstfelhőben látni vélem a múltat, ahogy életre kel és kigúnyol. Miután senkim nem maradt, levágtam a hajam, és férfiruhát vettem fel, hogy beálljak a seregbe. Igen, tudom hogy ostobaságnak hangzik, ott mégis…. Helyénvalónak tűnt a dolog hogy fegyvert ragadjak és részt vettem a kiképzésen. Mivel mellem nem igazán van, ezért nem volt túlságosan feltűnő és Ryan-nak adtam ki magam a férfiak között. Végigcsináltam a kiképzést és kivezényeltek a harctérre is. Valódi csatát vívtam, és valódi halált láttam a fegyverropogásban és valódi gyászt a katonatársak és hozzátartozók arcán. Én is sebesültem meg, hol jobban hol kevésbé, de nem derült ki ki vagyok. Akkor, ott…. Nem volt fontos. Csak az hogy jól bántam a fegyverrel és mesterlövész voltam. A században volt egy férfi. Az egyik vezetője ennek az egésznek, aki előtt nem tudtam titkolni a kilétem, de nem is érdekelte igazán a dolog. Ő is csak férfi, és engem akart, én pedig megadtam neki amit kért. A testemet. Nem kivételezett velem, és nem kezelt gyenge nőként egem sosem. Ezt értékeltem benne és Alexander volt az egyetlen akit közel engedtem magamhoz akkoriban. Végül is, már nem élt senkim. Nem volt veszteni valóm, és mindketten katonák voltunk. Harcoltunk. Aztán meghaltunk. Ahogyan kell. Az egyik rajtaütésen váratlanul támadtak ránk és fegyverbe ugrott mindenki a táborban hogy védelmezzük az állást. Megsebesültem, ahogy az ellenfél mesterlövésze kiszedett a fészkemből. Halálos sebet kaptam a mellkasomba és …. Alexander talált rám. Az ő karijaiban haltam meg.

Itt… igen erős a képszakadásom. Tudom, hogy kellene valamire emlékeznem, de fogalmam sincs hogy mire. Azt tudom hogy éltem tovább, pedig emlékszem hogy lelőttek. Vámpír lettem, de… fogalmam sincs ki teremtett engem és miért. Miért nem maradt mellettem? Miért hagyott el engem? Nem tudom mit tehettem amivel ezt érdemeltem. A gyilkolás a véremben volt, így ebből éltem tovább és mellette próbáltam az adott korhoz is illeszkedni, és emberként élni. Mindig volt, aki csillapította az éhen és sok embert ismertem az évtizedek alatt. Voltak vámpírok is akiket ismertem és Zane-el is így futottam össze. Tetszett hogy ázsiai, és inkább szép volt, mintsem jóképű de kellemes társaság volt, és hát kialakult egyfajta barátság extrákkal. Jó volt vele az élet és a szex is, de nem éreztem mindent elsöprő szerelmet iránta és ez a mai napig sem változik. Nem vagyok apáca, időnként vannak fiúim, de egyik sem állandó. Senki nem az, csak az a furcsa kép arról a markáns arcról. Kissé borostás és mégis jóképű. A neve… talán Alexander, mint az a régi hadnagy. De miért gondolok rá olyan sokat? Meghalt….Nekem is meg kellett volna, de ha már így alakult…. Én élek, és már nem is akarok meghalni. Nem célom, de nem is ijedek meg tőle. Nem vagyok félénk ha meg kell húzni a ravaszt, de szívemen viselem az állatok sorsát.

Most Alaszkába jöttem, mert munkám van itt. Egy célpont, akit ide fújt a szél és nekem dolgoznom kell hogy megkapjam a dollár százezreimet.


Amit jó ha tudsz rólam, bár nem életbevágó:
- Félek a csótányoktól.
- Jobb kezes vagyok.
- Gyűlölöm a gombát. Még akkor is ha már nem tudom megenni.
- Nirvana fan vagyok.
- Ha esik az eső, gyakran sétálok odakint.
- Van jogosítványom kocsira, és motorra.
- Tudok lőni. Bármily meglepő
- Négy nyelven beszélek. Németül, kínaiul és oroszul.
- Nem vagyok fegyvertelen, a pillangó bicskám nélkül sehová nem megyek.
- Imádom alternatív boltokban vásárolni, egy fél vagyont el tudok verni ott.
- Be nem vallanám, de van otthon olyan pulcsim, aminek cicafülei vannak a kapucniján.
- Több tucat ékszerem van.
- Egy fél szekrény van tele csak cipőkkel és bakancsokkal.
- Egy másik fél a rajzcuccaimmal.
- Amint hazaérek a lakásba, már kapcsolom is be a zenét.
- Tudok zongorázni és gitározni is valamicskét.
- Vezetek naplót.
- Utálom a bonyolult számolós dolgokat.
- Szeretem a technikát, csak az néha engem nem.
- Igen, komolyan Hógolyónak hívják a kutyám. (Nem is.)