ICHIGO NAKAHARA
Idol

főkarakter
Valentine Stone
csoport
vámpír
Átváltozás hatása
érzelem befolyásolás
kor
120 éves
lakhely
Fairbanks
foglalkozás
japán idol a külvilág számára, de a yakuza vezető beosztását birtokolja.
avatar alany
Suzuki Akira (Reita)
keresett karakter
saját

Jellem: Nem szeretek magamról beszélni, mert mindig csak szerepelek. Újabban idolként, de inkább dorama szereplőként tetszelgek. Az a fajta ugri bugri sosem tetszett, amelyik egyes munkatársaimnak jutott, ennek ellenére, rá tudnak venni egy egy fellépés alkalmával egy-két kisebb szösszenetre, főleg ha Seiyuu-ként vagyok jelen egy- egy promótálás alkalmával. De, tudom, nem a jellememről beszélek most sem. Nagyon értek ahhoz, hogy semmiségekről beszéljek, és magamról eltereljem a témát, elvégre nem én vagyok a fontos. Tényleg nem. Te.
Na jó, lazának tűnök, de ez is csak álca. milyen is vagyok igazából? 1892-ben születtem. A Meiji korszakban, apám Harukichi Jamaguchi néven megalapította a Jamaguchi klánt, körülbelül tíz éves lehettem, amikor vámpírrá vált. Csoda, hogy nem mészárolta le az egész családot, de neki más tervei voltak. Míg gondtalanul hadonásztam fa kardokkal, és fedeztük fel a gyarmatosítók által behozott új, ismeretlen tárgyakat, addig apám az alvilágban szervezkedett. Húsz éves koromban tett vámpírrá, úgy nevelt, hogy minden szinten az utódja legyek. Nagyra törő tervei voltak már akkor. Az első szülöttjeként, harc művészeteket, etikettet, angolt, koreait,tudok tradicionális japán kardokkal is harcolni, de hamar magamévá tettem a robbanó fegyverek használatát is. Nem kellett félteni sosem. Feltalálom magamat, szinte még a jég hátán is. Kedves vagyok, ha a helyzet megkívánja, állhatatos, mert mindig megtanultam mindent. Kegyetlen, mert egy yakuza utód sosem lehet nyúl lelkű. Kérdés nélkül kivégzek bárkit. De akár le szavalom fejből a Hamletet, ha pedig igazán közhelyes akarok lenni, könyvekből idézek, hangzatos mondatokat, és a kivégzések alkalmával ezekkel a mondatokkal bocsátom útjára a yakuza ellen vétkezőket. Öltönyös rossz fiú vagyok, akinek épp kapóra jön az, hogy nagyjából három-négy éve a nyilvánosság előtt áll, mint színész. Seo Yo-t élem meg egyedül katasztrófaként. Akkor vehetem át a yakuza irányítását, ha találok magam mellé egy jobb kezet. Valljuk be, a rendelkezésemre álló százhúsz év alatt, ezt nem siettem el. Nem érzem úgy, hogy atyám belefáradt volna abba, ahol épp ücsörög, és irányítja a háttérből a szálakat. Időről időre volt vezető váltás, hogy az embereknek se tűnjön fel, hogy a háttérből egy időtlen vezető ül a trónon. Van egyébként egy gyengédebb oldalam is, amit nagyon kevesen láthatnak. Seo Yo-nak volt hozzá szerencséje. Életemben egyszer utasítottak vissza eddig, és ez az egyetlen egy ember, még mindig él. Nem a családnevem miatt, nem a Jamaguchi-gumi miatt. Egyszerűen...engem, mint Ichigo-t. Ki töröltem az emlékeiből azt az estét, arról senki más nem tud, csak én.De, erről majd később.
Kinézet: A mai napig a kedvenc viseleteim közé tartozik a haori,a kimono és a yukata is, de ezeket inkább privát módon hordom. Kivéve, ha egy-egy nyilvános megjelenésen adott, például film promózása, vagy hasonlók. Egyébként nincs problémám a nyugati stílusú ruhákkal, haladó szellem voltam már a meiji korban is. A szemeim egyébként a származásom ellenére meglepő szürke színben pompázik. Manapság kontaktlencsékkel dobom fel a megjelenésem, és nem áll távol tőlem a szem ceruza sem, ezzel emelem ki jobban a tekintetem, vagy a tussal.
Motiváció: Mert Seo Yo itt tartózkodik, és a jelenlegi célom az, hogy megtegyem őt a jobb kezemnek, ezért bármire képes vagyok.
Előtörténet: Minden bizonnyal kevés lenne ide egy életrajzi író, hogy fel véssen rólam mindent. Mesélhetnék én a Meiji korszakról, arról, ahogy a nyugat gőz gépei, fegyverei be vették magukat a mi kis szigetországunkba, bizonyára csodájára járnál a történetnek. Ám az éremnek két oldala van, minden történet csak próbálja megörökíteni azt, ami valójában akkor történt. A szamurájok, a nemes harcosok, ahogy roninokká váltak, és elvesztettek minden javukat. Ez, egy nemes kultúra gyors, és hatékony megtörése volt. Mindezt azért, hogy a nyugatnak megfeleljünk. Szerintem, bizonyos szempontból nem érte meg. De örülök, hogy azért, erős a kultúránk, és vagyok annyira maradi, hogy odahaza is a négy fal közt, átváltok népem ősi selyem viseleteire. Kényelmesebbek. Mégis, tudom, hogy téged nem az én kényelmem érdekelhet. De nem ám.
Mindig akad érdekes család, akinek a vérvonalát követjük, ez afféle szórakozás, mondhatni, de mégsem. Időről időre felkeresek családokat, hogy megnézzem az utódokat, fel keltik-e a kíváncsiságomat, megragadnak-e. Wang Seo Yo volt az, aki meg fogott, életre való csecsemő volt, ő nem emlékszik, én igen. Tiszteletteljes látogatást tettem a családnál, kapott tőlem ajándékot is, akkor még nagy lehetett rá, de egy zöld jáde karkötőt, és nyakláncot. Kevesen tudják csak ,hogy az én családom irányítja a házakat a háttérből. Ezek egyike a Wang család.
Nem tudom, hogy miért volt olyan különleges már akkor a szememben Seo Yo, és kapott tőlem ajándékot, mégis, ahogy később láttam őt fel cseperedni, jöttem rá, hogy hasonlít valakire.
Rég volt már, és szinte igaznak sem érzem. Valaha szerettem valakit, akinek hasonló vonásai voltak mint neki, de hosszú haja, és éneklő hangja, kiválóan játszott az összes húros hangszeren. Kifinomult asszony volt, de azon a végzetes estén nem láthattam már a mosolyát többet. Emlékszem, hogy a csatamezőn szereztem egy súlyos sérülést, arra, hogy otthon haldokoltam, a házunkat fel dúlták, akkoriban, még létezett az a fajta ki mondatlan tisztelet a hazámban, hogy a különböző fajok, az emberek ellen a saját fegyvereikkel harcoltak, ha olyasfajta háborúról volt szó. Így úsztam meg, hogy vérfarkassá váljak, mert még az is lehetett volna belőlem.
Szerencsére atyám volt az, aki átváltoztatott, így egyértelmű volt ,hogy mi lesz a sorsom. Egy lettem az éjszaka teremtményei közül. Nem mondom, hogy könnyű volt, hiszen nem könnyű egyetlen kezdet sem, bele kellett tanulnom. Onnantól kezdve pedig élveztem a technika fejlődését, azt, ahogy az egész föld változni kezdett. Szeretem, hogy színészkedhetek, ahogy elő adhatom magamat, és eljátszhatok bárkit, mindig is jó volt a színészi tehetségem, és ennyi idő távlatával még apám sem szólhat be, hogy miért akarok én holmi színészetből megélni.
Egyetlen feladata van már csak a számomra hátra, megfelelő jobb kezet találni magam mellé, akivel átvehetem az irányítást a yakuza felett. Itt jön képbe Seo Yo, igazából nem csak,hogy kiválóan el tudja játszani, hogy én vagyok ő , a kamerák előtt, de még meg is bízom benne. Csak ne lenne olyan makacs, mint a szamár, bár ez is tetszik benne, megérdemli, hogy vámpírrá váljon. De akarata ellenére nem akarok vele ilyet tenni. Soha nem is tennék ilyesmit. Rég óta ismerem a fiút, mégsem kérdezte meg még sosem, hogy miért nem öregszem, egyszer töröltem csak az elméjéből egy emléket, de ez más lapra tartozik. Most pedig itt vagyok Fairbanksben, hogy végre a magam oldalára állítsam, most van itt az ideje. Mindent csak úgy kell alakítanom, hogy az én malmomra hajtsa a vizet.