Credit: byforras || Tags: #wrath

Lily & Emmet

Egyre több felől hallom, hogy valaki közülünk igazán elcseszett dolgot csinált, aminek az a pletyka lett a következménye, hogy a démonok ellepték a környéket... Na persze, mint a legtöbb pletyka, ez is eléggé eltúlzott, de igen, itt vagyunk, ott leselkedünk, ahol senki nem lát. Ezen a környéken mondjuk csak én. Csak én és a nagyratörő terveim. Elég erőm és hatalmam van hozzá, hogy a világ ura legyek, de legalábbis a kontinensé, kezdetnek azzal is megelégszem. Kilépek az erdő melletti birtokom kapuján, fel akarom fedezni a környéket és közben rendezni a gondolataim. Tökéletesítenem kell a tervem, de ma nem megy a négy fal között. Csend van és nyugalom, csak a lépéseim keltenek némi zajt. Illetve... a hallásom több, mint jó, ami néha áldás, néha viszont megőrülök tőle. Most viszont jól jön, egyből rájövök, ezek nem csak az én lépéseim, más is van itt. Tudom, hogy nem állat, egészen más, finom, halk léptek. A hang irányába indulok, eszemben sincs elrejtőzni, hiszen nem félek semmitől és senkitől, nekem itt senki nem tud ártani. És akkor meglátom. Előbb veszem észre, mint ő engem, de nem megyek közelebb, kivárok, mit fog lépni. Ha kedves az élete, úgyis menekülni fog. Egészen bájos látvány a kék ruhájában, egy pillanatig azt hiszem, nem is valódi, csak képzelem. Szokatlan öltözék ez egy erdei sétához. Persze én sem túrázáshoz öltöztem, egy fekete nadrág és fehér póló egy bakanccsal viszont bármilyen helyzethez megfelelő. Felém tart, amin meglepődök, nem sokan mernének közelebb jönni hozzám. Kedves hangja ránt vissza a jelenbe.
- Ezt én is kérdezhetném. Kettőnk közül talán én jobban tudok magamra vigyázni. Mit keres itt egyedül egy ilyen bájos hölgy? – nem sejt semmit és nem is szándékozom megmutatni az igazi arcom.
- Miféle veszélyről beszélsz? – adom az ártatlant és újból végigmérem. Érzem a belőle áradó jóságot. Mennyire az ellentétem.
- Nem a városban lakom, de elkísérhetsz – megyek bele a játékba.