A klánom, és a családom legmagasabb rangú kultivátora vagyok, nem sok választ el attól, hogy isteni rangra emelkedjek, de nem ezért csináltam. Célom, az hogy a gonosztól megtisztítsam a világot, és biztonságban legyenek az emberek, és a szellemek is. Hiszen, én vagyok az ékes példája a szellemekkel való kölcsönös együttnűködésnek. A Pillangó, a Róka, a Kappa, egy Tündér, Inugami , Okami ,és egy borzasztóan idegesítő Skorpió is gyarapítja a társaságomat, de ő inkább mindig csak keresztezi a legrosszabbkor, egyébként egyik sem alacsony rendű fél, hanem bajtársak. Épp az új rosszaságommal társalgok, szó szerint a grabancánál fogom az illetőt, egy Tanuki, sokan baljóslatúnak hiszik, de igazából egy szerencse hozó szellem. Bajba esett, és a gyerekek bántották, de azért, ő is tehet róla!
- Enyje már! Ne puffogj, és szúrkálj úgy, mint egy sündisznó. Mondd meg, hogy miért loptál tőlük, oka volt. Ok nélkül nem tesztek ilyet. – picit meg rázom, mint egy piszkos ruhát, és át változik, egy pajkos kis emberré, aki egyékbént csupa mosoly, de most be van rezelve, mert egy lélek lánc köti le az erejét, ami hozzám kapcsolódik.
- A kis fiú, éhezik Yotaro, akire vigyázok. Ő segített, és ellátta a sebeimet, amikor az erdőben megtámadott egy erősebb szellem.– tudom, hogy nem hazudik, a lánc igazmondásra is kötelezi. Biccentek.
- Vigyél a fiúhoz. – jáde szín ruháim fehérrel elegyednek, hófehér kardom az egyik kezemben pihen, Obon ünnepe van, és még nappal, erre a falura én vigyázok, hogy ne essen senkinek sem bántódása, még ennek a kis tanukinak sem.
Simán megy minden, nem érzek csapdát, és a fiú is meglehetősen alultáplált, így egy kocsiért küldetek,hogy vigyék a fogadóba, ahol megszálltam, a tanukival még elbeszélgetek.
- Velem fog lakni, ha van affinitása, akkor kultivátorrá képezzük, ha nem, dönthet, hogy marad, és akkor a ház körül találunk neki valami teendőt.
Ez mondjuk simán ment, nem is bánom. A tanukinak kezd leesni ,hogy a kis fiú, akin segíteni akart, jó kezekben lesz. Szabadon engedem.
- Vigyázz, Obon éjszakája van. – engedem el, és visszafelé tartok a városba, gyalog, mert nincs szükségem állandóan kocsira, vagy lóra, ha van lábam is. Ráadásul szinte minden lépésemet a farkas és a kutya szellem őrzi. Elég hülye lenne az, aki engem próbálna meg megtámadni.
A Skorpió, időről időre felkeres. Remélem ,hogy ma éjjel békén hagy. Nem akarom, hogy bárkinek is bántódása essen az itt maradt szellemeik miatt.


notes: megjegyzés idee
   • •

Bright like a black diamond

Can you see that? The beauty, in the dark?

Éjszakáról éjszakára élek és közlekedek a világban, a Skorpió nevű szervezet vezetőjeként. Mindenhol ott vagyok és sehol sem igazán. Mozgásban kell lennem, mert nem tudhatja senki hogy hol vagyok éppen. Azzal célpontot nyújtanék és nem akarok a fényben járni. Mostanában több nemesi családban is megfordultam akik szívélyesen viszonyultak hozám az információkért cserébe, vagy pedig gyilkosságot kértek, amit én meg is tettem méghozza megfelelő javadalmazásért cserébe. Én mindig megkérem az árát a szolgálataimnak, nem mindig pénzben. Néha öbbet ér egy rang, vagy egy szívesség amikor szükségem lehet rá.
Nekem nincsen családom, és a magam köré épített skorpiófészek az otthonom, ami hűen szolgál engem, a két legmegbízhatóbb démonom a legnagyobb örömöm, hiszen bármit megtennének értem. Valaha emberek voltak, gyönyörű nők, akikkel kiszúrt az élet és lelkük nyughatatlanul bolyongott a világon amíg a Szellem völgy be nem fogadta őket. Ennek ellenére a szervezetemben nem mindenki szellem, sok ember is szolgál engem uraként és ők sokszor olyan helyekre is eljuthatnak ahová mi nem.
Sötét árnyékként suhanok a város felett egy fogadó felé ahol MinHee szállt meg, hiszen tudom jól merre jár és mit csinál. Meg kellett volna ölnöm, de sokkal több hasznot húzok belőle ha él, és nem is utálom annyira a személyiségét. Mindig kísértem az éjszakáit a jelenlétemmel és a kisded játékszereimmel. Megtehetem, így meg is teszem és gátlástalanul szórakozok azzal hogy minden szellemét kijátszva könnyedén jutok be a hálószobájába.
- Nahát, újabb fárasztó nap? Újabb adalék az állatkertedbe? - kérdezem a magam kedves stílusában ahogy az ablakpárkányon helyezkedek el, talpig feketében. Csak az ezüst gyűrűk csillannak meg olykor a hajamban ahogy a hold fény rám esik.

Megbízom a szellemeimben, így a róka és a farkas , meg a kutya trióra hagytam a járőrözést. A pillangó készítette a kellemes teámat, és jóízűen fogyasztottam el, a lefekvés előtt. Egyébként sem éreztem túl jól magamat, a családi átok, amely gyötört, a mai napon még jobban. Amikor a szellemek közelebb vannak a mi síkunhoz, jobban elő jön, és látszik is a fekete átok folt, a lapockámon, le a derekamig. A tea, kellemes gyógyító főzet volt, mégis kicsit verítékezik a homlokom a fájdalomtól, és halkan nyöszörögök is. Hamar megtanultam, hogy ilyenkor nincsenek ölelő karok, és vigasztalás, magam vagyok, egyedül a saját fájdalmammal.
A pillangónak is meghagytam, hogy inkább őrködjön, mintsem itt tüsténtkedjen felettem.
A Skorpió jelenlétét azonnal megérzem, és egy fájdalmas morranás kíséretében ülök fel, a mellkasom dörzsölgetve. Lopva odapillantok, és gyorsan oda húzom a köntösöm, hogy ne is látszódjon, az átokheg, előre is áthúzódott, nagyszerű.
Gyanakodva húzom össze a szemeimet. Nem bízom benne teljesen, vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Különös, hiszen… elmondta, hogy megakart ölni, aztán, mégsem tette. Mégis… felér egy kilencfarkú róka ravaszságával…
Felkelek, és átsétálok az asztalhoz, ahova leülök, hoztam magammal a takarómat is, nagyon puha, a felhőre hasonlít szinte. A szellem kísérőimtől kaptam ajándékba. Begubózom bele, és a vizes kancsóért nyúlok. Általában enni jön, így a pillangó a gondolatomra, már ide is varázsolja az ételeket.Egyenesen a konyhából, és sör is van, mert a Skorpió azt szokta inni, vagy alkololosat.
A sarokban szuszogó tanuki felé pillantok, és nem bánom,ha épp ide jön az ölembe, a fülét kezdem el vakargatni.
- Tudom, hogy csak irigykedsz, és nem állatkert. Ők a társaim, a segítőim. Egyszerűen csak jól esik nekik a közelemben lenniük. A tanuki pedig nagyon puha. – osztom meg vele az észrevételemet.
- De, ha netán egy nyúl szellemet látnál útközben, őt sem vetném meg. – pillantok rá neheztelve.
- A te tűhegyes farkincád se zavar, bár… bosszant, hogy mindig olyankor jössz, amikor aludni, meditálni, esetleg tanulni akarnék. – tapintatlan. Ezzel pontosan azt sugallom, hogy tapintatlan, annyira, hogy az már sértő, de túl jól nevelt vagyok ahhoz, hogy ez ellen hangot emeljek. Nem szeretek illetlenül viselkedni.
-Neked is odakint kellene lenned, nem csak eltévedt szellemek vannak kint, akiket a horgony ideköt, hanem a Völgyből is érkeznek, olyanok akik lakmározni akarnak. – kortyolok a vizembe, és elkezdem csipegetni a zöldségeket.



notes: megjegyzés idee
   • •

Bright like a black diamond

Can you see that? The beauty, in the dark?

Mindig éjjel jövök, mert a nappal órái alatt más szerepet kell játszanom mint ami vagyok igazából, de nem bánom. Az egyik feltörekvő klán vezérének gyermekeként, jól megy a sorom, azt meg senki sem tudja hogy szellem vagyok, és annak sem éppen utolsó. Nem bizony, de valamiért szívesen kísértem ezt a tiszta lelkű férfit, mert vonz és taszít a benne lakozó erő. Olyan ez, amit én soha nem érhetek el, és mégis akarom magaménak, és meg akarom érteni.
- Irigykedek? Ugyan, mi okom lenne rá hogy irigy legyek? Engem nem érdekelnek azok akik nem tudják megvédeni magukat. Mi haszna van egy puha szőrű tanukinak? Mire jó? Kispárnának? Ugyanmár... - lépek le az ablak párkányból, és közelebb sétálok. Talpig feketében és csak a kis ezüst karikáimon csillan meg a fény, ahogy letelepszem MinHee-vel szemben és máris a sörös kancsóért nyúlok, hogy bele ihassak. Nem mintha olyan sok ételre lenne szükségem, de embernek látszom miatta. Meg az ő szakácsa finoman főz, és ez nagyon sokat nyom a latban.
- A nyulat maximum megeszem, nem szedem össze csak úgy, de ha ez megnyugtat nem szoktam vadászni az állatokra - vonom meg a vállam ahogy az egyik raguért nyúlok és rizst kotrok bele hogy összekeverhessem. Elegánsan fogom a pálcikát és egyetlen falatot sem ejtek le. Nem veszem magamra a neheztelését, engem elég nehéz megsérteni.
- Ha zavar ha nem, azért nem szabadulsz meg tőlem. Tudom, épp ezért jövök ilyenkor, de mit panaszkodsz? Általában két hétig nem is látsz utána... szóval nem fogok bocsánatot kérni ha alkalmatlankodom - villantok rá egy félmosolyt ahogy felnézek az evésből, mert értem a szavai mögötti jelentést, és egy szem lelkiismeret furdalásom sincsen emiatt hogy mindig zavarom. Én ilyen vagyok, és vastag páncélom van amiről minden lepereg.
- Téged amúgy sem szoktalak csipkedni vele - teszem hozzá egy falat hús után, ahogy újra iszom a korsóból.
- Ezeket a szellemeket kergettem most haza a király parancsára. A környéken jártam éppen, így úgy döntöttem hogy benézek hozzád is, téged nem-e kell haza kergetni - nevetek halkan fel, mert nem érdekel hol van, mindenütt meg tudom találni ha akarom, és mindenütt be tudok surranni az ablakán vagy éppen a sátrába észrevétlenül. Magam vagyok az éjszaka.
- Na és mondd csak, most épp tanulni vagy aludni akartál? - kérdezem tovább csevegve vele, de elhessentem a lepkéjét amikor galád módon rám akarna szállni. Tudom hogy érzi a sebesülésem, de nem az ő dolga, egyiknek sincs hozzá semmi köze. Már bekötöztem.

- Egy gyermeket védett, aligha szorul védelemre. – meg persze puha, és aranyos, de én már csak ilyen vagyok. Szeretem a szellemeimet magam körül. Morcosan pillantok a Skorpoó királyra, és szusszanok. Jellemző, hogy mindig azokból csinál viccet, ami nekem tetszik, kellemes, és jó.
- Bátor tanuki, és szerencsét hoz, szükségem van szerencsére. – fűzöm hozzá az utolsó részét a mondatnak, halkan. Összébb húzom magamon a ruháimat, és a szokásos kedves mosolyommal pillantok rá.
Az is jellemző rá, hogy figyelmenkívül hagyja a kérésem, vagy a figyelmeztetésem, mert ő már csak ilyen. Nem azért vannak a szellemeim is mellettem, mert állandóan engedelmeskednek, csak hűségesek. Ő más.
Megakart ölni, és azóta sem tudom pontosan ,hogy mitévő legyek vele kapcsolatban.
- Aludni. – bár nem kell tudnia, hogy épp nem bírtam, az átok miatt, amely épp eléggé fájt ahhoz, hogy nehezebben tudjak tőle aludni. Gyógyteát iszok, épp ezért, hogy könnyebben aludhassak el.
Könnyed mozdulattal kelek fel, amint megérzem a pillangó közlendőjét, és átülök a Skorpió háta mögé, néhány egyszerű rúna és hangtalan ráolvasás kíséretében smaragd színű halvány fény dereng fel az ujjbegyem végén, és a sebesülése fölé érintem az ujjam, hamarosan pedig, nyoma sincs a sérülésének. Bár, érdekel, hogy ki volt az, akinek sikerült megsebesítenie, mégsem állok neki kérdezősködni.
Fel kelek, és kissé ingok csak meg, a pillangó finom szellőjét érzem, és halkan köhögök fel, a háta mögött, a tenyerembe rejtem a zsebkendőm. Az átkomtól fekete, és megtörlöm az orromat is, nem akarom ,hogy lássa, és ezzel piszkáljon. Fáradtan indulok meg az ágyam felé. Nem én lettem volna, ha nem segítek rajta, bárhogy. Akár az én egészségemet is kockáztatva.
- Menj el. – nyoma sincs a korábbi nyugodt hangulatomnak, tényleg nem akarom ,hogy itt legyen, és lássa, ahogy rosszabbodik az állapotom, az ágyam felé lépkedek, zavar a köntösöm is, így azt ledobom magamról, de így is rajtam van még a háló ruhám, már nincs annyira melegem így.
Zavar a hajam, így egy szalaggal igyekszem megkötni, de az ujjaim elakadnak a hajamban, és bosszúsan térdelek le az ágy peremére. De a pillangó már jön is, hogy elhúzza a paravánt az étkező asztal és az ágyam közt.
Nincs szükségem látogatókra, ebben az állapotban.




notes: megjegyzés idee
   • •

Bright like a black diamond

Can you see that? The beauty, in the dark?

- Micsoda nemesség, mit ne mondjak szereted magad körbe venni az ilyen nem túl hasznosságokkal. Persze, persze, kényelmes, puha meg minden - legyintek ahogy elfoglalom a helyem az asztalnál hogy megehessem a vacsoráját mint ilyenkor mindig. Nem mindent veszek komolyan, és nem tartom sokra ezeket a szellemeit sem, hogy csak mindenhol ott lófrálnak és nincs igazán értékük az én szememben. A barátság nem válik előnyömre egy harcra.
- Nem kételkedem a bátorságában de számomra haszontalan. Én harci szellemekkel dolgozom maximum. Mihez kell neked a szerencse? Hát nem vagy eleg kiváltságos így is? - kérdezem kissé felvont szemöldökkel ahogy otthon érzem magam a szobájában és tele eszem magam. Az emberi étkek nagyon is finomak és aztán megrázom a hajfonataiat is. Az ezüstös gyűrűk halkan koccannak egymáshoz de egyetlen hangot sem adnak ki ha én nem akarom. Hátradőlök kicsit a kényelmes párnáin.
- Aludni? Ugyan már, éjszaka annyi izgalmasabb dolgot lehet csinálni mint az alvás. Én nem is igen szoktam - mosolyodom el ahogy a borba iszom bele és majdnem ki is kööm ahogy mögém ülve megérzem a meleg gyógyító energiát.
- Nem kellene ilyesmivel fárasztanod magad... - sóhajtok fel, de elviselem. Érzem hogy húzódik és koncentrálom a belső csímet is hogy eltűnjön a seb bár engem nem zavart hogy ott van. Aztán csak felnézek rá ahogy szédeleg és az ágyba rogyva el is alszik. Mellé telepszem és visszaadom neki az energiát, megkringtetve az én saját erőmmel és erővel lököm el a pavilont ha kell. Ágyba fektetem, és betakarom. A homlokára teszem a kezem és hűsítő, kellemes nyugtató hatásúnak érezheti az erőmet.
Miután elaludt előveszem az összes szellemét hogy kikérdezzem őket, és elég csak fenyegetőznöm hogy kis nyomás hatására elejtsenek egy két információt. Reggelig őrködök az ágya felett, aztán ahogyan jöttem, olyan csendben távozom is.
Az elkövetkezendő hetekben nem igen van szellem mozgolódás, és magam is a szellemvölgybeli rezidenciámban időzök a király parancsára. Mikor újra kimerészkedek, megint csak éjjel érkezem hozzá de ezúttal orvosságot is hozok neki.
- Megint nem tudsz aludni, vagy csak engem vártál? - telepszem meg az ablakban ahogy az egyik lábam lelógatom, és bájos mosollyal pillantok a szellemecskékre, akik szét is rebbennek előlem. Nagyon jó.

Mindig felbosszant azzal, ha a szellemeimet ócsárolja. Nem rosszabbak, vagy kevesebbek nála, egyszerűen csak nem illenek bele a szellem birodalom azon részébe, ahol ő él. Ettől még nem értéktelenek.
Bosszant, ahogy megkérdőjelezi, hogy miért vannak mellettem, és talán ez is, ami miatt elvesztem magam felett az irányítást.
- Van, amihez nincs közöd. – szűröm halkan. – Másrészt, ha valakit kiszemelt magának, akkor szabadon tovább állhat, nem parancsoltam meg neki, hogy maradjon mellettem. – vagyis részemről azt jelenti, hogy nem hinném, hogy azért van velem ,hogy szerencsével járjak. Sokkal inkább azért, mert segítettem a fiún, akire vigyázott.
Néha annyira csökönyös tud lenni a Skorpió is.
- Ó, igen? Miféle dolgokat? Kérlek… - csóválom a fejemet.- inkább ne is válaszolj, a faluban van lent egy vörös lámpás ház. – szusszanok morcosan. Engem sosem érdekeltek az efféle dolgok, nem hoztak lázba, inkább zavarba, vagy… nem érzem magam sehogy sem. Emiatt már úgy gondoltam, hogy beteg is vagyok, hogy nem kívánok semmit, és senkit. Talán az erőm az, vagy a hátamon tekergő átokheg.
- Szívesen teszem. – suttogom, mert bármennyire is morcos vagyok, vagy épp a hangulatom rabja, ha tudom, hogy tudok segíteni rajta, akkor megteszem, még ha ennek meg is van az ára.
Félig éreztem, ahogy segítenek lefeküdni, csak remélem, hogy elment, bár sosem engedelmeskedne nekem.
Mégis félálomban lebegve jólérzem magamat, kellemesen, és minél közelebb igyekszem húzódni a testéhez, érintéséhez, mert, jó.
Elalszom, nagyon rég nem aludtam ilyen jól, mint most, és csak reggel tudom meg, hogy ő volt az, aki segített az ágyba feküdnöm, és rendbe szedett valamelyest, segített rajtam.
Azt is megtudom, hogy az összes szellememet leszúrta, amiért nem vigyáznak rám eléggé, meg, meg is fenyegette őket! Szemtelen!
Sápadt bőrömön, márvány fehéren csillog a hold fénye, most egy könnyed mellényt viselek, amit a belső részén kötöttek össze, és egy kényelmes nadrágot, igazából, ez mind egy hatalmas, díszes ruha aláöltözete, vagy épp nyári háló ruha, ki minek használja, smaragd színben öleli körbe a testem, és egy füzet felett görnyedek. Titokban hoztam fel a ház könyvtárából, bosszús vagyok, mert nincsenek hatással rám a képek. Ijedtemben eldobom a füzetet a kezemből, és az asztalon landol. Bosszúsan pillantok magam elé, és felhúzom a vékony selyemkendőt a vállaimra, és a hajam mögé rejtem az arcomat, egyáltalán nem vagyok olyan öltözékben, amiben bárkit fogadnék, és nem is számítottam rá, de nem is akartam feltétlen kiöltözni ha megjelent. Szerettem mégis felöltözve lenni a közelében, mert sokszor éreztem furcsán a pillantásától magamat.
- Kiabáltál a szellemeimmel! – villannak rá zöld szemeim, és haragosan nézek rá. – Mindig vigyáznak rám, de nem teheted ezt velük, hogy terrorizálod őket! – felkelek a helyemről, és az erkély párkányba kapaszkodom, hogy a szédülésem elkendőzzem.
- Tudom, hogy nem tartod őket sokra, de nem teheted ezt velük! – és ha kiakadtam egy kiabálásáért, mit tennék, ha tettleg is bántaná őket? Igen, a védelmükre kelnék, minden áron, mert nem mind harcos.





notes: megjegyzés idee
   • •

Bright like a black diamond

Can you see that? The beauty, in the dark?

Felnevetek a szavaira, mert minden egyes alkalommal felbosszantja magát hogy nem tartom olyan sokra a szellemeit mint ő maga és ez állandó morgás tárgya nála. Engem leginkább szórakoztat hogy mennyire felszívja magát rajta.
- Van, persze. Ahogy azt is jól tudod hogy az érdekel a legjobban amihez nincs közöm. Mit is mondhatnék, személyes varázsom - nevetek fel bájosan és hagyom hadd beszéljen, nem érdekelnek a tanukik és a gyenge szellemek. Nem elég erősek, és a Szellemvölgyben nem igazán élnének túl egy napot sem.
- Sok féle dolgokat. Akár a vörös lámpás házban is lehet tölteni az időt, de odakint a csillagok alatt is sok lehetőség van. Éjszakai kultiválás, piknikezés.... Szerencsejátékozás vagy iszogatás.... - vonom meg a vállam, sok féle dolgot kipróbáltam már az életben és ez nem lesz másképp a jövőben sem.
A gyógyítás lemeríti és nem is hallgatok rá és elhessentek mindenkit az utamból ahogy ágyba fektetem és mellette is maradok végig. Enyhítem a lázát és több réteg takarót is terítek rá. Hajnalban megyek el, és hetekkel később jövök ismét, amikor nekem esik, pedig még meg sem érkeztem.
- Nos, neked is szép estét - lógatom a lábam és ügyet se vetek a kifakadására, amivel fogad engem.
- Nem terrorizáltam őket, és egyetlen ujjal sem értem hozzájuk, ha ez megvigasztal. Lehet, de csak lehet hogy kicsit emeltebb hangon kérdeztem tőlük ezt azt, és megosztottam velük a nézeteimet - mosolyodom el ahogy szemügye veszem. Nincs jó formában és sötét szemeimben kiismerhetetlen aggodalom villan.
- Ezt, neked hoztam - ritka és nagyon drága orvosság, de használni fog neki, mert múltkor az én erőm is használt.
- Ez egy teljesen más kérdés hogy mire tartom őket vagy mire nem. Szellemek, és én is az vagyok. A gyengébb szellem engedelmeskedik az erősebbnek... - mosolyodom el álságosan kedvesen, mert nálam nincs kegyelem.
- Vedd be a gyógyszert, még nem vagy teljesen jól - utasítom finoman ahogy beljebb kerülök, és az ágy felé kormányzom. Ha akarja ha nem, engem nem tud lerázni mint a szellemecskéit.
- Figyelmeztetést hozok... a Király mozgolódik... sereget gyűjt... minden szellemet haza hívott a völgybe - osztom meg vele az információt ahogy letelepszem hogy megegyem az ebédjét.

Bosszantóan tudálékos tud lenni, ahogy hallgatom, hogy miféléket lehetne tenni az éjszaka alatt is, kicsit elszomorodom. Ezt mind ki szeretném vele próbálni, mert bármennyire is bosszantson, jó érzés mellette lennem. De nem támaszkodhatok rá, sem pedig az ő erejére. Magamtól jutottam el idáig, és nem hiányozna sok, hogy felemelkedjek, hiszen annyian hisznek bennem. Bár…bárcsak ne látnának az utolsó időmben.
Sok mindent szeretnék vele éjszaka csinálni, piknikezni, iszogatni, és van egy melegvízű forrás a fő háznál, az amúgy is az én privát részem, szeretném megosztani vele az ottani energiákat. De már nem jut időm rá, hogy mindezt elmondjam neki, a gyengeségem erősebb nálam, és ágyba kerülök.
Azért vagyok olyan sün vele, amikor megjön, mert nem akarom, hogy rajta kapjon, hogy milyen könyvvel próbálkoztam, nem bírnám ki ha ezzel cukkolna, hogy képtelen vagyok izgalomba jönni bármi és bárki iránt, pedig ez egy eléggé vegyes füzet, mindenki van mindenkivel.
Tudom már! De nem!Az szembe menne a családom tisztaság őrületével, de sosem voltam még szerelmes sem. Fáradtan pillantok ki a meleg vizes medencére, ahogy a korlátba kapaszkodom.
Mi lesz azokkal az emberekkel, akiket megmentettem, akiknek segítettem, az éhezésből kijutni, mert a környéküket tizedelő szörnyeket öltem? A királyunk szörnyeit, aki élvezi a palotájában azt, hogy csak élősködik a népén?
- Bár minden ilyen egyszerű lenne az emberek világában is. – suttogom a szavaira, ha a gyengébbek engedelmeskednének az erősebb szavának. Nem kellene ehhez semmiféle felesleges kődobálás, csak egyszerűen éreznék az emberek, hogy mi a helyes és helytelen.
Nem akarok az ágyban kikötni újra, hogy aztán arra ébredjek, hogy nincs mellettem, így most inkább az erkélyen állok, és hagyom, hogy a szél is hajamba kapjon.
- Tudom, és nincs sok időm. Cselekednem kell. Hallottam a pletykákat, és felkészítettem az embereimet. Két nap múlva indulunk, és megdöntöm a hatalmát. – még ha ez lesz az utolsó dolog is, amit véghez viszek.
Megiszom, amit nekem hozott, mert bízok benne, egyetlen alkalom volt, amikor ártani akart nekem ,de azóta inkább a segítségemre van. Számtalanszor megölhetett volna, és egyek az érdekeink.
- Gyere le velem az onsenhez, ezt szeretném csinálni veled a mai éjszakán. – pillantok hátra a vállam felett, nem vagyok hadi rokkant, könnyed ugrással lépek fel az erkély korlátjára, talán a gyógyszere is, talán az elhatározásom, hogy véget vetek minden problémának , mielőtt még tetőzne, az enyém. Vagy az, hogy itt van, az ad ennyi erőt.
Az erkély korláton állva szökkenek tovább, hogy az onsen tetején álljak meg, itt pedig könnyedén lehuppanok az bejárat első fokára, ahol a cipőket szoktuk levenni. Mezítláb vagyok, így nincs mit levennem. Már készítik a skorpiónak az ételeimet, a kedvenceit, amiket megszokott enni, és ezúttal én is fogok enni, megjött az étvágyam is.
- Lassú vagy! – cukkolom, és elhúzom az ajtót, mire könnyed léptekkel szelem át az öltöző és az elő fürdő irányába a métereket.
A hajam kötözöm fel egy rövidebb copfba, a tükör előtt állva, és hajtogatom félre a ruháimat, pedánsan, hogy egy törölközőt kössek a derekam köré, mert így illik. Odabent nincs senki , eltűntek a szellemeim, nem akarnak a skorpió útjába lenni, csak láthatatlan erejükkel készítik elő az ajtókat, az ételeket.
- Tudsz még többet is az ügyeiről, hogy miért hívta össze az erejét? – a tekintetemmel őt kutatom.





notes: megjegyzés idee
   • •

Bright like a black diamond

Can you see that? The beauty, in the dark?

Kósza mosoly kúszik az ajkaimra ahogy ránézek, és szinte látom hogy morog magában hiszen mindig a legjobbkor bukkanok fel, és bosszantom is előszeretettel. A szellemei miatt vagy a kedves jelleme miatt ami nekem sosem volt. Az én erőm másban rejlik és nem is lehetek olyan mint ő, noha néha eszembe jut hogy mennyivel másabb is lehetne ez az élet így. Ha megtehetném amit ő, és nem az éjszaka lenne az én takaróm és szeretőm, aki mindig hozzámsimul. Simulhatna ő is, de ő túlságosan erkölcsös ahhoz hogy ezt megtegye így hát nem sóvárgok olyasmi után amit úgysem kaphatok meg, mert akkor nem fog csalódás érni.
Vagy legalábbis nem akkora mint amúgy.
Fél sanda szemmel látom hogy valamit olvasgatott de nem kutatok utána, nem érdekel miféle unalmas könyvet talált magának ezúttal, és így inkább csak kényelmesen heverészek az asztalkája mellett mert megettem róla mindent amit lehetett.
- Az jó lenne, de ez sajnos elég hiú ábránd. Az emberek is azzal vannak elfoglalva hogy egymást megöljék és háborúzzanak. Az ármánykodás és intrika az ami leköti őket... Démoni vonás, nem véletlen kerülnek olyan sokan a Szellem völgybe a királyomhoz... - sóhajtok fel, hiszen én is így kerültem oda sok évvel ezelőtt. A kor nekem relatív és nem tudom mennyi idős vagyok, de elég sok mindent láttam már a történelemben hogy ne huszonöt legyek.
- Az késő van. Holnap indulj hogy a meglepetés ereje nálad legyen, én nem tudom annál tovább visszatartani a völgyet.... - figyelmeztetem hogy az én befolyásom is véges ami van és a király nem épp a kedvencei között tart számon és ezt sokszor szenvedem el akár fizikailag is. Figyelem ahogy megissza a gyógyszert és kicsit meg is mosolyogtat hiszen azt jelenti hogy már rég nem gondolja azt hogy meg akarnám ölni.
A bizalom... értékes kincs.
Csak én nem merem birtokolni.
- Most? Hé, várj már... - húzom fel a szemöldököm, de utána vetem magam és fürgén szökdellek a nyomában és beérem egy fél másodperccel.
- Csak lovagias hiszen beteg vagy, nem lenne fair ha most beelőznélek... - cuccolom vissza és leveszem a cipőmet hogy én is szabadon élvezhessem a forró fürdő előnyeit és ne legyenek vizesek a cuccaim. Na, nem mintha nem tudnám megszárítani őket varázslattal, de azért... erre most nem pazarolnék el erőt.
- Lehet hogy tudok. Nem tudom. Te mennyit tudsz róla? Mennyit tudsz egyáltalán a Szellem völgyről és működéséről? - kérdezek vissza, mert nem tudom mit osszak meg vele és mindent azért mégsem szeretnék. Legfőképpen azt nem hogy a király nem biztos hogy olyan sokáig lesz még Király. Magamat sokkal inkább el tudnám képzelni azon a széken, de kivárok. Nem véletlen vagyok egy sötét árnyék az éjszakában és nem véletlen vannak nagyratörő terveim. De nem sietek, nekem nem jelent mindennél többet a hatalom, de nem akarom hogy a Völgy megszűnjön létezni. Márpedig lassan veszélybe kerül.