Kasumi & Kei

My name is...nobody.

Nem tudom mióta támasztom a fejem az asztalon, csak azt hogy a sokadik cigimet szívom már, hiszen vámpír vagyok, nekem aztán nem  kell tüdőbaj miatt aggódjak, mert nem vihet el és semmiféle fertőzés vagy nátha sem kaphat el.  Ezek a kellemes mellékhatásai annak hogy nem vagyok ember bár őszintén szólva nem tudnám megmondani hogy szeretek-e az lenni, ami vagyok. Az emberi élet nem véletlen lett kitalálva és optimalizálva úgy nyolcvan évre, és meg kellett volna halnom nekem is már évekkel ezelőtt, mégis itt vagyok az utóbbi huszonöt évem arra fordítottam hogy felneveljek egy gyermeket. Egy igencsak szép fiút ha már itt tartunk, de enyhe mosoly költözik az ajkaimra, ahogy eszembe jut amit egyszer az egyik anyuka mondott. Mindenkinek a saját fia/lánya a legszebb. Ebben egyet is értek, hiszen én láttam Kasumit felnőni, mellette voltam mindig. Vigyáztam az álmát, fogtam a kezét, láttam az első lépéseit, és hallottam az első szavait, és engem hívott apának.
Most pedig lassan el kell hagynom, hogy élhesse az életét amit felépített a segítségemmel, és lassacskán nem az apja lettem hanem a barátja, mint egy nagy testvér. Hallom is Kasumit érkezni, elvileg munkaidő vége van és megígérte hogy siet bár ötletem sincs miért. Azt hitte hogy egyik napról a másikra tűnök el?
- Dolgozószoba! - kiáltom el magam hogy tudja hol keressen ha éppen keres, és meg is hallom a lépteit ahogy közeledik. Leteszem a tollat amit eddig forgattam és a laptop előtt ülve füstölgök. Ez a látvány fogadja.
- Mi a helyzet? - kérdezem ahogy mindig is megkérdeztem, és mindig megtudtam. Szerencsésnek mondhatom magam, a lázadó korszak sem volt olyan durva, mint sok más családban. Farmert viselek, zoknit nem, és csak egy inget kaptam magamra azt is kigombolva, tipikus itthoni viselet. Az ölemből pedig leugrik a macskája Blue hogy hangos nyávogással közölje vele az örömét.
- Pff, egész eddig engem dagasztottál nyavalyás - sóhajtok fel, ahogy elnyomom a cigim és felkelek.

Apus  & Kazu

Stay with me pls

Nem akartam haza jönni, nem akartam a sok csomagot látni. Tudtam, ha eldöntött valamit , akkor azt nem lehet megváltoztatni, így jó és így egészséges, hiszen ez az élet rendje. Nekem pedig vajmi kevés beleszólásom volt, hogy elköltözik. Gyanítom, hogy ha kiürül a ház, én magam is költözöm innen, mert a sok szép emlék… még a végén valami sírós trotty leszek, aki csak a plafont bámulja bánatában. De nem. Nem lehetek az. A verbénás nyakláncom babrálgatom,ahogy kiszállok a taxiból, és próbálok mosolyt erőltetni magamra. Érzem, hogy remeg a kézfejem, így ökölbe szorítva a kabát zsebembe csúsztatom a kezem.
- Holnap röplabda meccse lesz a srácoknak, gondolkodom, hogy elmenjek megnézni őket, vagy segíthetnék neked pakolni. – igazából magam sem tudom ,hogy mit szeretnék, csak lenni és nem zavarni leginkább senkit.
Ha most elmondanám, hogy beteg vagyok, keresztbe húznám a terveit és nem akarok a karrierje útjában sem állni.
Majd lesz valahogy. Ahogy eddig is.
Lehajolok Blueért és felveszem a kezembe, egyébként sem szeretem, ha dohányzik,így kilépek a dolgozó szobájából, és átmegyek a nappaliba.
- Elpanaszolja, hogy mennyire büdös a cigid! – szippantok a cicám nyakánál a bundájába és apa illata keveredik a cigivel, meg a cicáéval.
Leülök, és felhúzom a lábam törökülésbe a kanapén. A cipőm már korábban levettem, az ajtóban, így azzal nincs gond. A többi társam eleinte furcsállta a cipő szabályt, én meg azt, hogy cipővel vágtatnak végig mindenhol.
De megszokták és néhányan kezdték is átvenni, ám ez lényegtelen. A közeli távirányítóért nyúlok, és halk zenét kapcsolok,a hang rendszerre, ahogy bekapcsolom azt is, és a telefonomról szólnak a kedvenc ázsiai előadóim.
- Rendeljünk ma estére, vagy főzzünk együtt? – pillantok hátra a vállam felett és kíváncsian várom a válaszát.
Szívesen főznék vele, még egy utolsót , tudom van még időnk, de szerettem vele főzőcskézni, a rutin, és az, ahogy megoldottuk az egészet. Egyikünk sem zavarta a másikat. Fontosnak tartotta, hogy megtanuljak főzni, így az japán és amerikai konyhát is ismerem.
- Pizza, vagy olaszos, vagy elugorhatunk halakért a sushihoz. – mert azt friss halból jó csak csinálni. Végig pörgetem magamban, hogy mi van itthon a  sushihoz. Be kellene vásárolni hozzá, de talán nem bánom. A kézfejem remegését a Blue simogatása talán elveszi, így fel se tűnik senkinem sem. Max úgy tűnhet, fáradt vagyok.