Under the water

Wretched and divine

Egyhangú melankóliában telnek a napjai, már évszázadok óta, talán több is, fogalma sincs mióta van ebbe a tóba száműzve, aminek partjainál oly sokat időzött, mert egyedül lehetett. Végül, egyedül is maradt, bár nem úgy ahogyan gondolta. Hercegsége hosszadalmas ideje alatt szert tett pár rosszakaróra és egy rossz pillanatban csaptak le rá, és elkábítva erejétől megfosztva cipelték ide, ahol gonosz átok súlya alá helyezték és a tóba lökték hogy a démoni mágia kiteljesedhessen. Erejét egy ékszerbe rejtették és a parton egy szikla mélyére helyezték, ahol nem érhette el, hiszen nem tudta elhagyni a tavat többé hiszen... halfarkú lett. Hetekig, hónapokig, évekig próbálta megtörni az átkot és mindent megtett hogy kiszabadulhasson innen, de a tó ereje mindig visszahúzta, hiába vetette ki magát a szárazföldre és húzta magát előre hosszú métereken át. A víz visszahúzta és csak annyit ért el hogy napokra kimerült minden ereje és csak sodródni tudott az áramlattal.
Egy ideje már nem küzd, egyszerűen csak belefáradt. Ereje elszakítva tőle, és minden színe megfakult. Egykori aranyszőke haja most inkább fakó ezüstös mint a hold fénye, napbarnított bőre pedig most mint a vámpíroké, hófehér.  Minden korábbi fénye kihunyt és szemei is opálosak.
A tó mélyén van egy kis barlang amit lakásnak használ és ahová el tud húzódni de gyakran úszik fel a felszínre hogy egy kis napfény érje sápadt testét, és kifekszik egy sziklára olykor de sokáig nem bír kint lenni, csak pár órát. Eleinte még reménykedett hogy valaki erre jár majd és meg tudja őt szabadítani de évszázadokon át egy lelket sem látott. Már nem is számít senkire amikor kibukkanva a vízből a szirtecske felé veszi az irányt ahol félig a vízben lehet, félig viszont a nap alatt.
El is szundikál egy kicsit és álmaiban a régi otthonában jár, a palotában. Aranyszőke haján megcsillan a fény, és páncélzata kifogástalanul simul arányos szikár testére. Lábai viszik előre, és csizmája minden lépésnél halkan koppan. Halk lodobogást hall, és még álmaiba szövi bele, de pár pillanattal később felébred és opálos szemeivel fókuszálni kezd és tényleg hallja a ló prüszkölését. Felemelkedik kissé hogy lássa ki az, de ugyanakkor meg is retten. Eddig életben hagyták mert hercegi vér, a megölése ha kiderül igencsak súlyos következményekkel jár, de amíg életben van és nem esik baja.... A körülmények nem számítanak. Amíg ezen filózik az idegen közelebb lép, ő pedig megpróbál visszacsusszanni a víz alá észrevétlenül. Persze tudja hogy a démonok mágiája működik és könnyedén visszarántható a felszínre de igyekszik erőteljes hullámzással elkerülni a partvonaltól. Sajnálatos hogy a vízben is megcsillan a fény ezüstös-fehér pikkelyein és fakó haján.
Nem tud olyan gyorsan úszni, mint ahogy a mágikus háló gúzsba fogná és elkezdené visszahúzni a felszín felé. Próbál kiszakadni belőle de a támadó kíméletlenül megrántja és összepréselődik a teste egy kicsit amire fájdalmasan nyög fel és moccanni sem tud az energianyalábok között. Lehet hogy.... végül mégis elunták hogy kockázatot jelent az életben léte és mégis megölik? Ennél a vízi életnél az is csak jobb lehet. Szerette a tavat régen is, de csak üldögélni mellette megmártózni benne, és nem élni ilyesformán. A háló kihúzza a szirtre ahol még félig vízben lehet de félig odakint is, és a háló lassan elhalványul, és felpillant a támadóra de el is kerekedik a szeme. Ő ismeri a démont. A hercegsége idején magasrangú Lord volt, most nem tudja mi lehet. Nem szólal meg, kivár. A másik nem biztos hogy felismeri ebben a nyomorult alakban. Megtámaszkodik az alkarjain és ülő helyzetbe hozza magát hogy uszonya a vízben mozgassa a vizet.
- Miért jöttél ide, mit akarsz tőlem? - kérdezi mégis rekedtes hangján hiszen jó régen nem beszélt már senkivel sem, és bársonyos hangja is elvesztette a zöngéjét.

Demonic Pact

The Patcum

Az utolsó lord a sorban. Többre hívatott, és többre is képes, még a régi herceg idejében is ötödik volt a rangsorban, és az ereje csak nőttön nőtt, de tudta, hogy ez csak bajt hozna a fejére, mert érezte, hogy az első lordot is könnyedén legyőzhetné, viszont. Akkor a jelenlegi herceg haragját is kivívná, és őt ismerve még valami csattogó halfarkú lény lenne belőle is a végén. Azt pedig nem akarta. Ő nem akar sem meghalni, csak erősebbé akar válni, bárcsak herceg nélkül irányíthatná a seregeket, de ennyire nagy mázlija nem lehet, mert mindenkinek megvan a maga rangsora, hierarchiája. Felborulna az egyensúly és bla-bla-bla. Tehát, szüksége van a jogos örökösre. De már rég feladta a lehetetlen küldetést, hogy megtalálja a régi herceget. Nem mondták el senkinek ,hogy hol lehet. Színjátszó vértje szinte az egész testét takarja, nem is inkább színjátszós, elnyeli az összes fényt, és nem tükröződik, nem csillan rajta fény. Palástja vörös, s tán még barna is, azt az érzést kelti bárkiben, ha rá néz, mintha a vér áztatná folyamatosan. Haja szürkés, de inkább feketére hajazik. Az arca keskeny metszésű, már-már nőiesnek mondható, de mégis a vállai szélességéből, és a járásából látszik,hogy férfiról van szó. A szeme környéke vöröses nemes családból származik, de mára csak a külső jegyek maradtak. Az egykori serege töredéke annak, ami volt s a hűségük is megkérdőjelezhető. Néhány bajtársát kivéve. Ehhez a tóhoz is csak azért jött, hogy kikapcsolódjon egy kicsit, és megitassa a lovát. Pallosa a lova nyergéhez rögzítve pihen, de nem kell félteni, mágia használatban is olyan jó mint a kardforgatásban. A testét tetoválás borítja, az elzáró pecsét, amit a dédanyja készített, hogy ne tudja senki, hogy milyen erőket birtokol a családjuk, egészen addig, amíg a megfelelő örökös el nem jő. Hülye szabályok, idejétmúlt baromságok. Mégis emiatt a szabály miatt csúszott vissza a legutolsó helyre, és vált majdhogynem számkivetetté. Csakis az örökös az, aki mellett kiteljesedhet az ereje. Taktikai szempontból, jó is, hogy az ötödikről lecsúszott idáig. Mert így is könnyedén legyőzné az első lordot. Számításai szerint.
Fáradt sóhaj hagyja el az ajkát, ahogy megtorpan a lovával, mozgolódásra lesz figyelmes, kiterjeszti az erejét, és bizony megérez valamit, valakit a tóban. Ekkora szerencséje lenne? Kiveti a mágikus hálóját, és érzi is, hogy bennakadt az az a valami, és csodák csodájára a sellő az, akit keresett, akiről rebesgetik, hogy a herceg lenne. De ő nem emlékszik rá, még azelőtt sem találkozott vele, mert nem közvetlenül tőle kapott parancsokat.
Szemügyre veszi a másik testét, fakó színét, el kell, hogy fogadja olybá tűnik azt, hogy így nézne ki a herceg.
- Kívánni, ahogy az aranyhalaktól szokás. – végig siklik a pillantása a másik felső és altestén is. A derék vonalnál el is időzik a vöröses pillantása.
Az apja, az előző herceget szolgálta, a családja tiltott mágiát birtokolt, hivatalosan tilos volna más vérét arra használni, hogy abból merítsék az erejüket, de a vérmágiában pont ez a szép, nem olyan mint a vámpírok ereje, de az ő családjától származtatták a vámpírokat, egykor. A testén birtokolt tetoválás ezt a fajta nemző képességet is hivatott meggátolni. Pedig mennyi mindent ki tudna aknázni ennek segítségével is.
- Tegyük fel, hogy kiszabadítalak innen, mit tennél… Érzem, hogy ideköt egy átok. Ahhoz, hogy szabad legyél, szükségem van a véredre is. – persze, hogy uralmam legyen felette, ez még nem vámpír teremtés, messze áll tőle, de kontrollom lehet felette, az akaratától függően.

Under the water

Wretched and divine

A magányát patkók zaja töri meg és rövid mérlegelés után úgy dönt, még sem lenne a legjobb ötlet megmutatni magát bárkinek, hiszen könnyen holtan találhatja magát, akkor pedig minden esélye elszáll ami valaha is volt, hogy megszabaduljon az úszóitól. A tó alja felé evez és energikusan löki magát előre, de korántsem elég gyorsan a démoni mágiához képes, és tehetetlen dühvel vergődve kerül mind közelebb a parthoz. Hiába ellenkezik, gúzsba köti és szorítja az energiaháló, amire egykor ő is képes volt. Létrehozni éppen úgy, mint elszenvedni. Érzi a Lord erejét, és azt is hogy az eltelt idő nem hagyott rajta igazán nyomot, és biztos benne hogy az ő ereje is nőtt, csak éppen elszakítva tőle, és nem tudja miféle mutálódás mehet majd végbe ha egyszer visszakapja azt.
Kibukkan a szirten és a levegő megcsapja az arcát és orrába a Lord jellegzetes harcos illata vegyül, ahogy egy csataló csalhatatlan szaga is. Az érzékei még mindig jók. Néma gyűlölettel tekint rá, és egyszerűen teljes erővel szakad rá a tehetetlenség dühe, nem tud elmenekülni se egy ilyen lény elől. Dacosan mered rá, és dühös fontor suhan át az arcán. Ő nem aranyhal! Soha nem is akart az lenni, és egykor ő is ilyen veretes, mágikus lábbeliben taposta a földet, és nem egy áruló ismerkedett meg csizmás lábának erőteljes rúgásával.
Nem tudja mi lett a kastélyával ahogy gyönyörű ménesével sem, ahol a csatalovait tenyésztette, és egyik pompásabb volt mint a másik. A ló talán abból a karámból származhat. A szürkéshajú férfi hangja rántja vissza a valóságba, ahogy az álla alá nyúl és rákényszeríti. Nem fél tőle. Szemében nem látszódik ilyesmi. Meg sem rezzen a karcolásra, és ahogy a másik leereszti a kezét, már be is heged az apró karcolás, ahonnan egy vércseppnek sem volt esélye lehullani. Ez is régi erejének maradványa. Sellő ilyenre nem képes. Nem tudja vajon halványan emlékeztet-e még régi önmagára és vajon a Lord felismeri-e, de a szavaira keserű szisszenés hagyja el ajkait.
- Akkor rossz tóban kotorászol - válaszol érdes hangon, hiszen jó régen nem beszélt már, nem volt kivel a víz alatt meg semmi értelme nem lett volna. Fáradtan fészkelődik, és uszonyával enyhén hajtja a vizet, ahogy lejjebb csúszik a szirtről.
- Ez elég ostoba kérdés egy olyan nagyhatalmú Lordtól mint te vagy. Vissza akarom kapni a hercegségem, és minden ami megtöri az átkot a közelben van, és nem kell a véremet ontanom érte. Nem vagyok bolond - mosolyodik el, hiszen most már pontosan tudja ki a Lord, az apja is hasonló temperamentumú volt, és kedvelte is őt amennyire erre képes volt. Jól harcoltak együtt, sok régi harcosa követte őt, hiszen jól vezette a hercegségét.
- Ki akarsz szabadítani vagy nem? - kérdezi reszelősen.

Demonic Pact

The Patcum

Nagy becsben tartja ezt a csatamént, okos, és nem rest a harcban olyan hevesen részt venni, ahogy a gazdája, ritka vérvonalból származik a ló, talán még egyet ha birtokol abból a drága lóból. Vész esetére. A csődör, azóta vele van, amióta az eszét tudja. Kapta, de ez az igazi démon ló, abban a pillanatban kiválasztotta gazdájának, ahogy meglátták egymást. Azonosult vele, és felvette az ereje kisugárzását. A patái környékén vöröses fekete színben izzik a lába, és a szemei is bíbor színnel izzanak, ha harcba vonul a gazdájával. Hűséges harcosa, és megannyi csatát megéltek már, és legjobban az ellenségek húsával szereti etetni. Igen, Árnyék nem egy átlagos ló, nem olyan, mint amilyet mostanában látni, füvet legelésző emberek által tenyésztett akármik. Árnyék igazi démoni ló.
A sellő előtt térdelve pillant végig a tó tükrén is, Árnyék felprüszköl mögötte, és arrébb sétál, hallani ahogy a bőr és a vas zajt kelt a testén, ahogy arrébb megy. Csak a szügy védő van rajta, a pofa lemezeket nem tette fel rá a gazdája azért, mert jelenleg nem csatára készülnek. Pihenni tervezett volna, de az itt megérzett energiák inkább másra sarkallták. Cseppet van melege ebben az időben, amikor a nap magasan fent van az égen, ám nem az az izzadós fajta. A levegőbe szimatol, de a tó víz szagán kívül más nem igen hatja meg, közelebb hajol a sellőhöz, és úgy szagol a nyakába. A víz és a pocsolya szagán túl megérzi a másik illatát. Valahonnan ismerősnek kellene lennie, gyanakodva húzódik hátrébb. Tényleg ő az! A Herceg! Bár a felfedezése ellenére egy cseppet sem látszik izgatottnak.
- Ha kiszabadítanálak, mi a garancia arra, hogy nem teljesíted az ígéreted? Vagy nem szúrsz hátba az első adandó alkalommal? A véred elegendő biztosíték lenne a számomra, de – kel fel, a vállát megvonva és ellép a tótól. Lehúzza a kezeiről a kesztyűt.
- Van egy olyan mágia, varázslat, ami eltaszítja a látogatókat bizonyos helyek közeléből. Időigényes… de… - az övére tűzi a kesztyűket, és feltűri a jobb karján a csuklója felett a ruháját, a vértje olyan mintha rá öntötték volna, sárkány pikkelyeknek is tűnhetnek a távolból. Rugalmas, de támadásokkal szemben nagyon is ellenálló anyag. Rá öntötték, épp ezért tudja feljebb hajtani a csuklójáról, és beleharap a kezébe, és a vére ahelyett, hogy elfolyna, elkezd felfelé lebegni. Mormolni kezd, a terület elzáró pecsétet. Persze, hogy nem játszik tisztán. Vért akar, ha tényleg a Hercegé és a Herceg az, akkor jól járhat ha kap akár egy kicsit is.
- Ha lezárom a helyet, soha nem fogsz tudni kiszabadulni innen. A soha, és egy kis vér cserébe a szabadságodért, szerintem csekély ár. Tekintve, hogy talán egyek lehetnek a céljaink.- torpanok meg a kis párkány előtt, ahogy elhaladok előtte.

Under the water

Wretched and divine

A herceg fárad már, a mai napra már kimerítette az energiáját hiszen itt napozott pár órát mielőtt észrevette volna a Lordot. A tó kegyetlen ereje leszívja az energiáját és nem tudja sokáig késleltetni a hatását. Az ereje megfakult, ahogy a színe is és teljesen kikopott minden energia belőle. A Lordot elnézve gondol vissza rá hogy egykor ő is éppen ilyen csizmákkal szelte át a kastélya folyosóit, és nem egy arcot rúgott be ilyen lábelikkel. Gyakran álmodik még ezekről az időkről, és olykor szinte látja magát elhaladni egy tükör előtt, és látja meglibbenni hosszú szőke haját és kék szemének villanását.
Fájdalmasan szorul össze a torka ezekre a gondolatokra hiszen nem remélheti újra ezeket az emlékeket, de az ifjú Lord mégis hihetetlen kérdéssel áll elé amire nem volt felkésülve. Nem remélte hogy bárki is emlékszik az előző uralkodóra és az érinthetetlenség törvényére, aminek köszönhetően még mindig életben van. Most mindennek érzi ezt a dolgot, csak éppen áldásnak nem, hiszen ki akarna sellőként élni egy tóban?
A démon szavait  mérlegeli és be kell látnia hogy van benne némi igazság, de azért óvatos is a dologgal kapcsolatban. Rekedtes hangja lassan tisztul csak, és egyfajta bariton csengése van, nem túl mély, de kellemesen lágy és metszően éles is tud lenni.
- Ha kiszabadítassz, tartozni fogok neked. Sok más módja is van a biztosítéknak de neked pont a vérem kellene? - ráncolja a homlokát a herceg ahogy lejjebb csusszan a vízben hogy vállig érjen a víz, és egyre nehezebben van fent a felszínen.
- Ismerem azt a varázslatot - és azt is hogy nem olyan megtörhetetlen de sok időbe és erőbe telik megtörni és jelen helyzetében nem lenne képes rá. Nincs elég ereje hozzá. A Lord szavai hallatán megrándul az arca mert tudja hogy igazi, ismeri az átok természetét, és maga is alkalmazta már nem egyszer. Nem maradt sok ideje meggondolni a dolgot.
- Várj! - szólal meg rekedten, remélve hogy a másik démon abbahagyja.
- Add nekem a hegyben rejlő ékszert, ami megtöri az ideláncoló átkot, és adok a véremből. Kell egy kis idő mire ezt az alakot is magam mögött hagyhatom, így nem tudnálak megtámadni. Azt hiszem ez így elég.... fair... - akadozik el, hiszen kezd kimerülni, és gyűlöli ezt a gyengeséget de talán megszabadulhat.

Demonic Pact

The Patcum

Alucardot nem lepi meg, hogy ágál a sellő az ellen, hogy a vérét vegye. Hatalmat ad a gyengébbek felett, és könnyebb mentális kapcsolatot is. Fent, a földön vannak vérfarkasok, akiket könnyedén tud irányítani. Azok voltak az apja vazallusai is, az övéi is lehetnének, de túl kockázatos megmutatni, hogy tud parancsolni nekik. Egyesek már nem emlékeznek az erejére, és ez így van rendjén. Van neki, maradt valamennyi, de szüksége lenne a Hercegre, hogy legyen ereje, hogy erősebb legyen. S pont sellő alakba zárták el? Nevetséges, ugyanakkor… igazán kedvére való forma, mert a felső teste így is elég kidolgozott.
- Igen, nekem a véred kell. Nálam így működik az egyezség, így biztos, hogy te sem szeged meg a szavad. – mert lehet ő a Herceg, de mind démonok, akik közdutottan nem a becsületükről híresek.
A Lord elkezdi elkészíteni a lezáró kötést, és fél szemmel figyel is rá, hiszen érzi a másik vizslató tekintetét magán. Hallja az első megjegyzést, és a második felszólítás után hagyja csak abba, néhány pillanattal a megkezdett varázslást.
Alucard merengve pillant a sellőre, és végül biccent.
- Nekem csak a véred számít, és az eskü, hogy nem támadsz meg, ha visszatér az erőd. – pillant rá komolyan a szürke szemeivel, amelyek vörösen izzanak, ha épp a vérmágiát használja.
- Tehát, a hegyben… - biccent, és elindul a hegy felé. Hajnalra tér vissza, mert aki odarejtette a medált, gondolt arra is, hogy levédje a környékét, az idegen behatolók elől. Vér nem látszik rajta, mert aki élt és mozgott, annak a vérét azonnal elszívta. Így, majdhogynem könnyű is volt, de voltak labirintusok, amik majdhogynem megtévesztették. A lova a tó mellett ácsorog, ahol hagyta. Már csak a sellőt kellene újra előkerítenie valahogy. Egy kavicsot fog és azt hajítja a vízbe, ha nem itt lenne kint a parton, és leül a korábbi hatalmas lapos kőre, ahová kihúzta a másik testét. Vár. Szürkés haja egyedül ami véres, és ez is csak abból látszik, hogy nem csillog úgy, mint nappal. Nem veri vissza a holdfényt sem.
Bluggyanásra lesz figyelmes, és odakapja a fejét, éjjel is tökéletesen lát, így a hófehér hajat pillantja meg elterülni a víz felszínén.
- Meghoztam a medálod. Jobban őrizték a helyet, mint azt gondoltam. Tényleg fontos a számukra, hogy itt maradj. – de még nem húzza elő a medált, megvárja ,hogy közelebb evezzen a sellő. Nem sok kedve van bemenni hozzá a vízbe, még a térdig érő részre sem nagyon, nem bízik senkiben sem. Ami volt is bizadalma, mindet elvette az új trónbitorló.
-Siess, szeretnék hazamenni, és rendbe szedni magamat. – sürgeti a másikat, s ha közelebb ért, úgy a korábbi hálós megoldással húzza ki a partra a sellő testű alakot, egyenesen a karjaiba. Ha lehet ezt mondani, ő is elfáradt, ő a harcokban. Bezzeg, ha ereje teljében lenne… fél óra alatt megjárta volna az egész helyet!
Nincs nála a medalionja, hanem egy végtelen tárolójában pihen, amit csak Alucard tudok megnyitni, még csak az hiányozna, hogy ilyen közel kerülve, elcsenné tőle, és aztán nyakon szúrná. Nem kockáztat a Lord, biztosra akar menni.
- Most pedig, az eskü. Úgy igazságos, ha én is megteszem a magam fogadalmát. Nem igaz? – pillant végig a sellő alakján, persze, hogy kihasználja a helyzetet, és végig simít a szálkás hason.
- Fogadom, hogy nem török az életedre. – ezzel a mondattal pedig felizzanak vérvörösen Alucard szemei. Valahol mélyen, benne még érezhető a régi lovagok becsülete. – Te pedig fogadod, hogy ha erőd teljében leszel sem fogsz megtámadni, megölni, ellenem szegülni. – vár, ha elhangzottak a szavak az ő ajkáról is a démon kinyitja a száját, óvatos már-már prűd mozdulattal, de kivillannak a megnyúlt szemfogai. A sellő torkára villan a tekintete, és aztán át is szakítja a bőrt az artéria felett. Erősen, határozottan, és valahol mégis gyengéden fogja a másikat, hogy nehogy visszacsússzon a vízbe. Kívülről ha bárki figyelné őket, úgy tűnhetne, hogy egy szerető tartja a karjaiban a kedvesét. Az első korty közben kerül vissza a másik nyakába a medalion.

Under the water

Wretched and divine

Halvány ezüst szemeivel figyeli a Lordot. Hideg élettelen pillantás, de ugyanakkor mérlegel és számít is. Mit adjon, és mit kaphat érte cserébe? A tóbéli börtöntől szabadulna, mert elenyészik lassan minden megmaradt fénye és ereje. Persze, még így sem gyenge de tudja hogy jelenleg a másik van jobban eleresztve hatalommal és erővel. Lesz ez még máshogy is. Most nem herceg. Érzi, tudja hogy az lesz és hajlandó nagyon sok mindent megadni ezért a reményért. Ismerős neki a Lord, de sokakkal volt kapcsolatban, lehetséges hogy más valakire emlékszik. A herceg öreg, de ez a kor nem hanyatlást hozott neki, hanem erőt és hatalmat.
A ragaszkodás gyanút kelt benne, hogy tényleg annak a démonnak gondolja, aki, hiszen a vérmágia elég ritka még a sajátjuk között is, és ennek javarészt születni kell. Örökletes a képesség, és így máris információs előnybe került.
- Legyen, ha ennyire akarod - megy bele, minden lelkesedés nélkül, mert tudja. Akinek vérét veszi egy ilyen, hatalma lesz felette bár... Nem véletlenül biztosította be magát annak idején, alucard apjával. Bizonyos szinten túl immunis az erőre. Játszani fog a Lorddal, a saját szabályai szerint.
- Ne foglak megtámadni - jegyzi meg, és minden szónál kicsit tisztább a hangja. Kellemes tenorrá alakul, ahogy lekopik róla az évek rozsdája. A szótlan évek tovatűnnek. Éppen ahogy az ereje is, és kezd kicsit szédülni. Az átok nem hagy neki sok időt idekint, és ma már napozott. Visszacsúszik a tóba és súlytalan süllyed a mélyére hogy új erőt gyűjtsön. Szemei mélyén az izzás nem aludt ki sosem, és most új lángra kel ahogy szikrát kap.
Órákkal később hullik egy kő a mélybe, megzavarva az egykori herceg pihenését. Még nem elég, de ki kell törnie. Felúszik a felszínre és kihúzza magát a lapos kőre ahol legutóbb is volt, és felül. Gond nélkül mozgatja izmos alsótestét is. Könnyedén fodrozza a vizet uszonyával. A lordra néz.
- Megszerezted? - szegezi neki a kérdést, de valahol érzi is. Bizsgeregni kezd tőle, a varázsereje a közelben van.
- Fenyegetést jelentek, és nem is tudják igazán mekkorát. Nemde, Lordom? Te is ezért vagy itt most - araszol egészen közel a másikhoz, hogy elvehesse a medált ha megkapja. Végül a démon ölében köt ki, így legegyszerűbb és hűvös pikkelyei is odasimulnak. Ezüstösen csillognek, szinte már gyémánt fénnyel. Vizes az érintése de lrezni benne a szunnyadó lángot.
- Ez így igaz - mosolyodik el és keskeny ajkai szinte már kegyetlen mosolyra húzódnak. Megvárja amíg kimondja a másik az esküt.
- Én pedig, esküszöm hogy nem fogok az életedre törni ha vissza kapom a hatalmam. Nem foglak megölni, megtámadni és nem fogok ártani neked - isméli meg a szavakat, pici módosítással. Nem feltűnő és a Lord aligha köt bele. Félresöpri a haját a nyakáról és leküdzi az ellenérzését. A Lordnak három hosszabbacska kortynyi ideje van, amíg a medál működésbe lép, és felizzik a sellő nyakán. Arany és ezüst borongás veszi körbe és vörös vegyül bele ahogy a herceg vérezni kezd. Az uszonya szétszakad, és a sellőbpr valósággal lehámlik róla, és fájdalmas üvöltése állatias mélységekből szól. Félalakot ölt fel. Az igazi teste nem itt van, de el fog menni érte. Vérvörös haja és szemei az igaziak. Most aranyszőke, igazi arany szemekkel. Így is hatalmas, és kívánatos. Hasonló testalkatúra nyúlik mint a Lord. Haja erősebb árnyalatot vesz fel, és az egyetlen ami megmarad a tetoválás a vállán. Kimerülten és vérben fürödve fejeződik be a folyamat, és a Lordra villan a pillantása, aztán oldalra billen a feje. Meg se moccan.

Demonic Pact

The Patcum

A fenébe! Egész kellemes a hangja, de ez nem jelent semmit. Néhány pillanatig, ahogy a karjaimban pihen, végig pillantok rajta, a kezemről is lehúztam a kesztyűt, és az övembe tűztem, így kíváncsian érintem meg az ezüstös uszonyt, át fut a kezem a derekán is, és a lapos hasán is, egész izmosnak tűnik így is, de az ereje… az ereje nélkül egész gyenge. Érzem, de amikor megízlelem a vérét! Az a mámor! Az erő! Meg kell támaszkodjak a fél karomon, és lapos pillantással próbálom szemmel tartani, miközben megnyalom az ajkamat, a maradék vért is eltűntetem onnan. Figyelem, ahogy átváltozik, és az iménti pár korty után megcsap az erejének a szele is. Különös bizsergés járja át a testemet, és megborzongok, kellemes megleg levegő cirógatja az arcomat, ahogy befejeződik a varázslat, de nem maradhatunk, mennünk kell, az üvöltése egész biztos, hogy elhallatszott távolabb is, a vért, eltűntetem, lehet ,hogy megvetendő a fajtám, de ez kevéssé érdekelt. Intek, és egy fiolába gyűlik össze a vére. Elvégre egy sellő vére, jó lehet bármiféle főzethez.
A derekánál fogva tartottam eddig, végig pillantok ezúttal a hozzám hasonlatos testén, és bár vágy lobban bennem, cselekednem kell. Felnyalábolom, és felszállok a lovamra. Féloldalasan ülök fel, így be tudom takarni a testét, kivülről egy nőnek tűnhet, s nem is bánom, ha ezt hiszik, bárki ahogy közeledek a birtokom felé.
Ott le szállok a lovamról, és a kastélyom lépcsőin sétálok fel. Nagy a kísértés , hogy engedély nélkül vegyem a vérét, de a fajtámnál ez afféle íratlan szabály, amelyről kevesen tudnak. A közelemben levő hálóba szállásolom el, megmosdatom, és az ágyba fektetem, itt maradok a közelében, csak annyi időre távolodom el, hogy magam is rendbe szedjem magamat. A vértemet leváltja egy kényelmesebb, hétköznapibb öltözet. Az ablak melletti asztalnál eszek, feltöltöm az energiáimat, és a herceget figyelem, még evés közben is. Amikor végeztem az evéssel, akkor pedig mellé ülök az ágyra, van benne…van benne valami, ami miatt vonz. Elfáradtam, így a nagy őrködésben végül mellé dőltem, és én is elaludtam. Csizma nincs rajtam, afféle kényelmes házi cipőt viselek, amiből szinte azonnal ki bújtam, ahogy felfeküdtem a Herceg mellé. Álmomban nem csak néhány kortyot vehettem magamhoz a véréből, hanem néhány kortynál többet. Megfordulok, és kissé fázósan bújok hozzá közelebb. Nem, nem takartam be magamat.
Rég nem vettem más vérét, sőt! Ritka volt, hogy így cselekedjek, amióta le váltották az előző Herceget, megtagadtam magamtól, apám parancsának értelmében.
De ez, olyan alkalom volt, amit kár lett volna kihagynom.

Under the water

Wretched and divine

Már csak rövid ideig kell ebben az alakban maradnia, és ez örömmel tölti el, és némi reménnyel is. A Lord karjaiban heverve a tehetetlenség lassan lefoszlik róla, de érzi a kíváncsi érintést, és nem is hibáztatja a másikat érte. Azonban hamarosan lehámlik minden pikkelye, és meztelen lábak bukkannak fel a halvány bőr alól. Kiszakad a mágia a medálból, és körbefonja a testét, és összeolvadnak. Az erő átjárja a pórusait, és kitölti minden porcikáját ahogy újra éled benne és a teste is transzformálódik.
Karcsú, de arányos formát ölt fel, ezüstös haja új fénnyel ragyogva aranyszőkére sötétül, és holdezüst szemeit éles arany borostyán színek váltják fel. Meztelen testére egy egyszerű fehér tunika és fekete nadrág formálódik, semmi más. A démon karjaiba veszti el az eszméletét, és nem érzékeli a külvilágot, ahogy a másik felszáll vele a lovára és a kastélyába viszi.
Hosszú órákkal később érzi magát félálomban, ahonnan már ki tud törni és kinyitja aranyszín szemeit, amit arany pillák kereteznek, és csak fekszik hogy befogadja a látványt. Egy szobában van, és a Lord hever mellette. Elmosolyodik magában látványon. Fel emeli lassan a kezét és ráborítja a takarót a démonra. Végül is, kiszedte a tóból, ennyit megtehet érte. Ő maga nem alszik vissza, ébren figyel a hangokra, zajokra és felhúzza magát az ágyban hogy a támlának támaszkodva érezze a lábait is. Kinyújtja és felhúzza őket, ahogy csendesen mozog. Az arcához érinti a kezét, és ujjai beleakadnak a hosszú szőke hajába, amit érdeklődve simít végig. Egészen kellemes alakba sikerült belecsúsznia. Nem volt sok ideje dönteni hogy mit is alakítson magának, de összességében elégedett. Már csak vissza kell nyernie a hatalmát. Még az is lehet hogy megtartja ezt a formát későbbre.
- Mihez is kezdjek most, Lordom? - sóhajt fel, ahogy pillantása a mellette alvóra esik. A sors kegyetlensége hogy az apja hozzákötötte a fia sorsát a Herceghez, így biztosítva hogy életben maradjon a vérvonala.

Demonic Pact

The Patcum

Érzem, ahogy a vére megtölt, és eltelít. Pezsgek, ugyanakkor fejbe is kólintott, idejét sem tudom már annak, amikor vér érintette igazán az ajkamat. Persze el élek ételen is, de az erőmet a vérből nyerem. Tombolhattam volna, elpazarolhattam volna azt az energiát, amit akkor kaptam ,de nem. Sikerült épségben haza érnünk, anélkül, hogy az eszméletelemet vesztettem volna, vagy át adtam volna magamat a vér mámorának.
Hiszen, tőlünk ered a vérmágia, nem érdemelném meg, hogy birtokoljam ezt a tudást, ha megbolondulnék a vértől.
Kellemes, meleg ölel körbe, és közelebb húzódom a másik testhez, és nyújtózkodom, a nyakánál találom magamat, mire mélyet szippantok a levegőből, és mint aki tűzbe nyúlt, úgy pattanok fel mellőle, az ablaknál állok meg, kell a friss levegő, a párkányba markolok, ahogy uralkodni igyekszem magamon. Az… az első korty nem kellett volna. De muszáj volt!
- Terv kell… terv kellene, hogy az imposztort eltávolítsuk. – jegyzem meg halkan. Gondolattal utasítom a szolgálóimat, hogy készítsék el a napszaknak megfelelő ételt, nem fogom innen ki tenni a lábamat, szemmel kell tartanom.
A birtokomra nézek, de semmit sem látok, gondolatban teljesen máshol járok.
A törékenynek tűnő testen, amit a karomban tartottam, ahogy a ruha felkerült a testére, bosszantó.
- De nem fog azonnal elindulni a fogaskerék. Jó magam, évek óta kerülöm az összejöveteleket, már rég nem arról szólnak, mint amiről régen. Az a néhány ilyen alkalom, amin részt vettem, még atyám oldalán, az…azok szóltak valamiről. Üresek, semmik, csak páváskodás, és fülledt erotika. – egy magamfajtának, akinek pedig megtiltották a vér ívást, egyenesen kínzás.
Le kell mennem a könyvtáramba, hogy utána nézzek néhány dolognak, leginkább atyám hagyatékával kapcsolatban, ami különösen rám vonatkozik, de előbb…
- Hogy érzed magad…? – fordulok végre vele szembe. [color:14e4=a24135]– Enned kellene, és utána meg kellene nézni, hogy, hogyan tudod használni a lábaidat. – tűnődve lépek közelebb hozzá, és a takarójára pillantok, ezzel a mozdulattal le is húzom róla a szövetet.
- Úgy gondolom , eleget pihentél. – nyújtom neki a kezem, hogy felhúzzam az ágyról, de mielőtt még megfogná, el húzom a kezemet, nem szeretet szolgálat vagyok, ő a Herceg elvileg, akkor mennie kell egyedül is.
- Egyebek közt hogy szólítsalak? A Herceg rögvest le buktatna… és erről jut eszembe… vissza kell menjek a tóhoz, kell egy illúzió rólad, ha netán arra járna valaki, aki tud a sellő létezéséről…

Under the water

Wretched and divine

Lassan tér magához, és ismeretlen helyen találja magát, de tudatában van annak hogy mi történt korábban. Emlékszik a Lordjának arcára és mohóságára ahogy vérének vöröse festi élénk színre az ajkát, és a gyülöletes érzésre hogy ebbe bele kellett egyeznie hogy szabadulhasson. Még egyel több ok, hogy megfeszítve az erejét dacoljon a mostani bitorlóval és visszahódítsa a hercegségét, és talán még többet is. Az évek során ha nem is lett erősebb de bölcsebb mindenképp és volt elég ideje tervezni és átlátni a hatalom kusza hálóját ahol minden mindennel összefügg. Ellenben a Herceg türelmes, és minden egyes szálat el fog varrni ami csak útjába áll.
Lustán nyújtja ki a lábait, egészen elszokott tőlük de örül hogy visszatért a rendes emberi formájába ami nem a legerősebb jelenleg de így is jelentős hatalommal bír. A tíz lord felé most is legyőzné a maradék ötre még edzenie kellene egy két hetet és az is meglenne. Mégsem megy fejjel a falnak, itt sokkal többről van szó mint a bitorló halála, és a Lordok közötti rangsorolás. Utóbbi éppen ébredezik pedig cirógatta volna még a nyakát és arcának szép, markáns ívét.
Hunyorogva néz utána ahogy amaz kipattan az ágyból az erkélyig és mintha zavarban lenne. Ő nincs, nem érez semmi ehhez hasonlót, és jót derül a Lordon.
- Oh igen, terv kell. Előbb viszont információk kellene hogy tervezhessünk. Sokáig voltam abban a tóban nem minden hír ért el hozzám, szóval kérlek szánj rá némi időt mire felzárkózom - teszi hozzá az ágyból, de lassan ki ül a szélére és leteszi a lábait. Emelgeti őket és próbálgatja de még nem áll fel.
- Ezt valahogy nem volt nehéz kitalálnom. Régen nem magamutogatás volt az egész, mint manapság ahogy mondják, de vissza fog még jönni az idő, Lordom. Mindenesetre az első lépés hogy be kell jussak a körbe a lordok közé hogy tapogatózhassak és meg tudjam amit meg kell tudnom a következő lépéshez - pillant rá aranyszín szemeivel, és a kérdőn mered a másikra, de aztán megvonja a vállát.
- Voltam rosszabbul is. Rendben leszek csak hozzá kell szokjak ehhez a testhez. Enni viszont tudnék, és sokat - válaszol ahogy a másik odalép és lerántja a takarót, felfedve a másik arányos, formás testét és hosszú izmos lábait. Mennyivel jobb érzés mint az uszonyok voltak. A kinyújtott kézre pillant de nem fogja meg és a tulajdonosa már el is húzza. Óvatosan nehezedik rá a lábaira és áll fel. Elsőre nem sikerül neki olyan rugalmasan de másodjára már megtartják a lábak és tesz pár bizonytalan lépést a szobába úgy hogy nem borul fel. Az étkező asztalig navigálja el magát hogy leülhessen a vacsora mellé.
- Én is úgy gondolom. Rengeteg dolgunk van, nem lustálkodhatok az ágyban - lát neki az ételnek és jó étvággyal tünteti el a tál majdnem egészét, mire észbe kap.
- Hm, ne haragudj Lordom, úgy tűnik kiéheztem a vízben... - mosolyodik el de szerencsére a konyha nem fogyott ki és további étel jelenik meg az asztalon amiből bőven jut még mindkettejüknek.
- A tónál semmi dolgod már, az illúzióról gondoskodtam én magam - előzi meg a kérdést és a nevére vonatkozóan pedig... elgondolkodik. Nem nevezheti magát a régi nevén, az igazin, így hát...
- Hívj Jamie-nek - jut eszébe egy régi név, amit egykoron oly sokszor mondott ki ajkain, manapság viszont már csak szomorúan gondol rá vissza.

Demonic Pact

The Patcum

Az ablaknál állok, miközben bele kezdek a mesébe.
- Az apám, lekorlátozta az erőmet, nagyjából akkor, amikor a zavargások kezdődtek körülötted, ahogy pedig meghalt, úgy élesedett is az átka. Az idő múltával ötödik helyről csúsztam le, a legutolsó helyre. Egyesek úgy gondolják, azért, mert atyám halála megviselt, és egyetlen örökösként, vigyáznom kell a vérvonalamra. A kilencedig hercegnél van a feleségem. Egy párbaj után nyerte el tőlem. Őszintén szólva, nem érdekel egy ideje, hogy a vérvonalam tovább vigyem. – vonom meg a vállamat.
- Ha egy kicsit oda teszem magamat, még most is megfelelő károkat tudok okozni. Boldog lennék, ha tudnám ,hogy hogyan oldhatnám fel az átkomat, hiszen amikor uralkodtál, azt terveztük atyámmal, hogy az első Lordot hívom ki, ötödikként, és egyenes utam van a megbecsülés, és elismerés felé. – lépek oda az asztalhoz, és nekilátok enni, én is. Bár, nem vagyok olyan mohó mint ő. Ivás közben eltéved a pillantásom a  nyaki artériája felé, és torok köszörülve fordítom el a pillantásomat.
- A kilencedik havonta tart bálokat a nyolcadikkal együtt. Kevés a büdzsé, és így gazdálkodnak. A hetedik, és a hatodik, két havonta, fényűzőeket. Az ötödik folyton kupikban hancúrozik, nem ér rá bálokat tartani. Négytől egyig pedig különböző időpontokban, titkosakban, nagyszabású bálokat, vadászat, vérfürdő, szex, gyilkolás. Embereket hoznak odafentről, és afféle látványosságként használják fel az estélyekre.
Az uralkodó pedig, évente egyszer egy hónapig, a születésnapját ünnepelteti, hasonló ocsmány bálokkal.
Seregeink akadnak. Amivel nem számoltak, az-az, hogy az összes előző Herceghez hű katona, az én szolgálatomba állt. – dőlök hátra a székemben, és kecsesen kortyolok a boromba. Derűsen pillantok rá.
- Jelentős seregünk lenne, ha azonnal le kívánnánk rohanni őket, de én sem ezt tervezgettem. Módszeresen, egyenként, baleseteknek álcázva kellene őket eltenni láb alól. – osztom meg a stratégiám egy részét vele.
Befejezem az evést, de én nem vagyok annyira éhes,hogy a második adagból is egyek, ellenben, hagyom, had egyen, nem sajnálom tőle az ételt. Elvégre… akad. A katonák,akik a tartományom földműveseinek, állattenyésztőinek álcázzák magukat. Mindnek ott lapul a házában, a régi páncélzata.
- Csak nyugodtan, egyél, van bőven. – töltök neki is bort, és a sajátomba kortyolok.
- Ha pedig kész vagy, megmutatom a dolgozó szobámat. – és megvárom, hogy befejezze az evést, aztán kelek fel, és indulok el a pince irányába. A dolgozó szobám előtt megállok, és csak benyitok az ajtón, megtorpanok, mintha a köldökömben érezném a rántást, egy olyan irányba, amit eddig kerültem. Ösztönösen kerültem egy pincefolyósót eddig, pedig próbáltam bejutni,tudtam ,hogy oda az atyám rejtett valamit, de mások sem tudtak bemenni oda, mert hisztérika rohamot kaptak, már akkor ,ha a folyosó felé indultak, én megtudtam állni az elején, de a viszolygás akkor is elfogott.
- Ez a folyosó eddig taszított mindenkit… - jegyzem meg tűnődve. Egy hatalmas barlang előtt állok meg, ahová belépve azonnal fellobbannak a fáklyák, egy hatalmas kő asztal van a közepén, és mintha egy kupac lenne az asztalon.
- Hercegem… Jamie….- köszörülöm meg a torkomat. – Te is érzed? – valaha… már az idejét sem tudom, volt egy sárkányom, aki eltűnt, amikor…ez erőm elzárták. Minden , na jó… nem minden nemesnek volt efféle lélek állata. Ritka vérvonalba kellett tartozniuk. Az enyém egy sárkány volt, ahogy nőttem úgy nőtt velem együtt, és amolyan testvér volt, hiszen egy volt belőlem. Gyanítom, azzal a kötelékkel is sikerült elzárni az erőmet, mintha elvágtak volna bennem valamit. Közelebb sétálok, de az enyém nincs ott. Csak…látom, hogy ez a Hercegé, hiszen azonos az energiájuk vibrálása. Feszülten pillantok körbe, nem látom a sajátomat sehol, de most már emlékszem, hogy valaha, volt.
Idegesen egyenesedek fel, és kifordulok a barlangból. Egyáltalán nem igazságos, ahogy… eltervezték azt, hogy hogyan fosztanak meg az erőmtől.

Under the water

Wretched and divine

Az asztalnál ülve hallgatom és közben lustán mozgatom a lábaimat. Túl sokáig viseltem az uszonyt ahhoz hogy könnyedén emlékezzek a lábaim mozgására, de nem panaszkodom. Nincs okom rá hiszen most itt vagyok, egykori Parancsnokom régi kastélyában annak gyermekével. Áldott és átkos helyzet ez, hiszen ő nem tudja azt amit én. Az egyezség ami köttettett....Most rajtam a sor hogy beteljesítsem.
- Pedig nem emiatt történt. Hm, ki a tizedik? Nekem kell lennem a tizediknek hogy eljussak mindenhová ahová te - jegyzem meg két falat között, aztán csak a borospoharam forgatom az ujjaim között. Ismerem jól az őt fogva tartó varázslatot és a pecséteket. Fel fogom őket törni, mert az ő ereje a kulcs az enyémhez is.
- Oh, nem sietsz örökösöket gyártani? Hát milyen démon vagy te - kuncogok fel enyhe gúnnyal, de hát ki vagyok én? Nekem sem született utódom. Feleségem sem volt, és nem is lesz, mert nem való ez senkinek sem ahogyan én élek.
-Időre lesz szükségem, mert a tudásom kissé megkopott, de fel tudom törni a pecséteidet ebben biztos lehetsz, hiszen ott voltam amikor apád megtervezte őket - teszem hozzá azt, amit talán nem tudott eddig. Hosszú időbe telt mire létrejöttek az erőterek amiket össze kellett tömöríteni annyira hogy elhelyezhető legyen egy ember testén. Sok éjjelt töltöttünk el azzal hogy a mintázatokon és azok hatásain dolgoztunk. Kesernyés mosolyra húzódik az ajkam.
- Undorítóak mind. Már akkor is azok voltak. Tisztogatni akartam és fogok is csak hát... egy kis időeltolódással. Az első...már akkor is...jó akkor még másosik volt, de ettől függetlenül őt ki fogom feszíteni egy kapura - sóhajtok fel. Nem felejtettem el semmit, és senkit. Mindenki meg fogja kapni a magát hiszen én vagyok itt az egyetlen jogos király és vissza fogom venni azt ami az enyém. Nem herceg leszek, hanem a Főkirály. Mindennek az ura. ű
- Még nem akarok haderővel támadni. Egyelőre információra van szükségem, méghozzá sokra és kapcsolatokra. Fel kell vennem a régi kapcsolatok fonalát és sok szívességet kell bevasalnom - értek vele egyet hiszen nekem sem célom hogy azonnal lelepleződjek és mindenki megtudja hogy élek és itt vagyok bosszúra készen.
Ebből vérfürdő lesz.
- Jó. Vezess körbe és mutasd meg légyszíves a szobámat is. Vagy, ez lesz az? - pillantok körbe, hiszen nincsenek nagy igényeim. Kezdetben minden jó lesz, aztán majd felépítem magam lassan, ahogyan azt kell. Forr bennem a düh, de ugyanakkor a megkönnyebbülés is hogy végre ismét szabadon járhatok. Bűvölök magamnak egy pár fekete házicipőt, amilyen rajta is van és felkelek. Követem, bár néha még megkapaszkodom a falakban és a könnyű fehér köntösöm is csak kísértetiessé teszi a látványom.
Edzenem kell magam.
Megállok egy kicsit szusszanni, mert elfárasztanak még ezeket a lépések de ... húz az egyik folyosó és így arra indulok el. Felismerem az erőt és az is engem. Körbefon és eggyé olvad velem, a bőröm alá furakszik és felperzsel. Elönt a veríték de megállok a lábamon ahogy a barlangba lépek be.
- Érzem.... ez... én itt.... - akad el kicsit a hangom, mert minden érzékem telemegy a mágiával, és nem is bírok megállni. Összecsuklik a térdem és még látom ahogy kimegy. Felzaklatta amit itt látott, és az oltár felé pillantva ott szundikál a sárkány familiárisom is. Kicsinyke, de hatalmasra tud megnőni és csak nagyon nagyon kevés családnak sikerül őket megszelidítenie. Oda is reppen hozzám, és szeretettel simítom meg a pikkelyeit. A barlangban időzöm amíg fel nem tudok állni újra, addig az egyik kis zugból még ketten bújnak elő, és megérzem... Őt is, az övét. A kezembe veszem mindkettőt és vissza felé indulok a Lord szobájába.
- Valamit elhagytál Lordom.... - mosolyodom el halványan ahogyan az egyik vállam mögül előkandikál az ő kis sárkánya és azonnal a hajába veti magát. Elnevetem magam a látványra és vissza telepszem a székre. Elfáradtam....