RENO D'AZZARO
Thekid

főkarakter
Erik Strauss
csoport
lycantrop
szférája
-
pokol köre
Csak a természetem pokoli
Elem, kaszt
-
kor
24
lakhely
Anchorage
foglalkozás
Tanuló (hangmérnök), gördeszkakirály, főállású emós bajkeverő, hivatásos Kölyök
avatar alany
Johnny Guilbert
keresett karakter
Saját

Jellem: Nincs kedvem beszélni róla hogy milyen vagyok, úgysem érdekel hogy más mit gondol, és minek erőlködjek hogy olyannak lássanak amilyen nem vagyok? Na mindegy. Majd akit érdekel, az rájön hogy az emós külsőm ellenére, nem vagyok egy ereimet szabdaló idióta, bár a fájdalom küszöböm extrém magas. Lásd: vannak tetoválásaim. Na meg persze elég nagy a pofám, és nem húzódom meg a sarokban és picsogok hogy jajj de szar az élet, mert nem az és én élni akarom az életem hogy aztán ne legyen az hogy később megbánjam mindazt, amit nem tettem meg. Mert hát lássuk be, elég mozgalmas az életem. Akarom is hogy az legyen. Balhé, verekedés és műsor. Ez kell nekem. Meg Orion, aki mindig is társ volt a hülyeségben. Persze, megvannak a magam hibái és erényei de ezekről általában senki sem szokott beszélni. Pedig amúgy elég szabadszellemű vagyok, és lázadó. Sosem állok be a sorba. Cserébe viszont mindig kilógok. A tanulás nem erős oldalam, mert sokszor untat a tananyag, de ami érdekel azt szívom magamba mint a szivacs. Ami viszont nem érdekel, akkor a tanár fejre is állhat, akkor sem fog érdekelni, és mivel egy gazdag család unatkozó kis sarja vagyok, nem vethetik a szememre. Mondjuk, nem is vágok fel vele hogy kik a szüleim, de ha valaki megkérdezi nem is fogok hazudni róla, azt hiszem ez is hozott össze Orionnal, aki hasonlóan szabad szelleműen seggfej mint én. Na meg, a legjobb alibim hogy ne másszanak rám a csajok.
Kinézet: A kinézetem, nos.... nemvalami megszokott. Na, nem azért mert lennének ördög szarvaim, vagy más sátáni jeleim, de azért nem olyan átlagos. Magasnak számítok és viszonylag vékonynak is, de mégis megvannak a magam izmai amik épp csak látszanak. Mivel vérfarkas vagyok, erősebb vagyok az átlagnál de nem látszódik rajtam. Hajam fekete - igen, természetes fekete - és hosszabb formában viselem éppen amolyan emós fazonban hogy elől kicsit hosszabb és a szemembe lóg, eltakarva a kék szemeimet amit előszeretettel sminkelek. Nem érdekel az sem ha emiatt lebuziznak, mert tudom hogy ők sosem tudják az igazat, és azzal hogy nyíltan buziznak és én magam is azt állítom, nem vesznek komolyan. Ezen nagyon jókat szoktam szórakozni és a csajok is amikor csapom nekik a szelet. Népszerű vagyok a suliban és ki is használom. A ruházkodásom általában a fekete és piros és zöld körül forognak, sok kiegészítővel, és láncokkal. Mármint, olyan lelógósokkal a nadrágról és kendőkkel. Szeretem a különféle kiegészítőket és nyakláncokat is. Sosem látsz rajtam öltönyt vagy olyan szokásos hivatalos öltözéket, de ellenben mindenfélét bevállalok és sokszor láttak vicces, vagy épp cuki cuccokban. Egyszer még bolondok napjára, bolond kalaposnak is beöltöztem.
Motiváció: Motiváció? Mi lenne az jelenleg? Nem tudom, őszintén nem. Nincsenek világmegváltó céljaim vagy terveim. Persze, megvan a célom hogy végül hangmérnök legyek, és filmek hangtechnikáján dolgozzak, amit aztán mindenki megnéz majd és a stáblistán szerepeljen a nevem. Néha csinálok házi videót és szinkronozok is, de ebben más sokkal jobb mint én, de ettől még csinálgatok dolgokat otthon. Szeretnék majd később, híres rendezőkkel és producerekkel együtt dolgozni.
Előtörténet: NINCS KÉSZ, NEM ÉR BELEKÖTNI!


- D'Azzaro. D'Azzaro! - a nevemre eszmélek fel, ahogy lassan visszatérek a valóságba, ott hagyva az álmok édenkertjét. Kissé morcosan pislogok kettőt és Mr. Stanfordot pillantom meg magam előtt, ahogy előttem áll, és kérdőn néz rám. Ezek szerint kérdezett valamit, amire nem emlékszem, mert aludtam. Ez viszoylag gyakori szokásom az olyan órákon aminek a nevét se tudom, de bejárok a jelenlét miatt.
- Mi is volt a kérdés? - kérdezem bájos mosollyal, de tudom hogy nem ejthetem át, mert ez a faszi utálja ha valaki nem figyel az óráján. Még jó, hogy ennek tudatában szereztem jegyzeteket, mert akadnak ám akik a kedvemben akarnak járni, valami általam érthetetlen furcsa oknál fogva. Összeszedem a gondolataim a megismételt kérdésre és fél perces gondolkodás után meg is válaszolom, többé kevésbé helyesen, mire pár keresetlen jelzőt és némi zsörtölődést gyűjtök be. Aztán valaki meglöki a székem.
- Kibszott mázlista dög - sziszegi az egyik haver aki mögöttem foglalt helyet, mire szolidan beintek neki és csendben nevetünk mindketten. Ő is tudja, hogy kivételesen jó a memóriám és hogy nem hagyom magam csőbe húzni az ilyen esetekben. Megtanultam már hogy nem szabad hagyni, mert akkor mindig megtalálnak az ilyenek. Tovább szundikálok az óra végéig de azért próbálok figyelni is kicsit.
Az óra végén, összeszedem magam és a vállamra akasztom a táskám, és majdnem elsodor a haver ahogy rám ugrik és felnevetek, aztán megtámadjuk a büfét, és bekajálunk elég rendesen. Sokan megnéznek ugyan, mert nem vagyok épp egy unalmas jelenség, és néha még az egyetemi gonoszkodásokba is belemegyek, de elég hangos vagyok és közkedvelt hogy ne kössenek belém. Nem mernek. És akkor az igazat még nem is tudják.
A délutáni órák után, nem hazafelé indulok, hanem Orionhoz. Mondjuk, amúgy nem egyedül élek, de unatkozom otthon. A második családommal élek együtt, már vagy két éve, de még mindig idegen néha. Most viszont bandázni van kedvem a legjobb barátommal, és meggyőzni hogy rendeljen nekem is egy pizzát ha már éppen otthon döglik. Mert épp most írta hogy otthon tepsed, és azon tűnődik mit csináljon. Na, majd odaérek és együtt kitaláljuk hogy mivel üssük el az időt.

Ahogy Orion felé gurulok, és kerülgetem a járdán a sok vénséget- akiket otthon vár a halál azt itt császkálnak - elgondolkodom hogy mennyi minden is történt már velem. Tartalmas életem van, nem panaszkodhatok. Mármint megtehetném, de mi a lófasznak...
Tök átlagos életem volt és tök átlagos gyerekkorom, amíg ki nem derült olyan... mittudomén, öt vagy hat vagy hét lehettem, hogy amúgy vérfarkas vagyok, és a telihold kényszere alatt át is változtam, ahogyan az minden ostoba filmben is szokott lenni. Nem, nem ilyen emberi szőrös alakba, hanem rendesen farkas alakban. Egy ezüstös szürkés vadállattá, sárga szemekkel. Amilyen merészen nézek ki emberi alakban olyan átlagos vagyok az állati formában.

Nehéz volt megszokni, és a szüleim nem könnyítették éppenséggel meg a dolgot, főleg úgy hogy anyámat kb öt évesen láttam utoljára. Apám nevelt világéletemben és hát.... nos hellyel közzel sikerült is neki, hiszen még élek, nem? Nem volt a világ legjobbja, de legalább volt, és elég szabadosra sikeredtem, mint az látszik is. Persze, nem volt egyedül, mert mint minden farkasnak, nekem is van falkám, vannak társaim és a D'Azzarokat elég sokszor láttam azért apám körül. Mondjuk ez így utólag nem is volt baj.
Anyám viszonylag hamar elhagyott minket és nem is hiányzott igazán. A kamaszkor nagyon nehéz volt, farkasként kezelni az érzelmi zűrzavarokat és a fejlődést. A farkas is nőtt velem együtt és néha nagyon nehéz volt visszanyelnem, mert az agresszió ott bujkált a bőröm alatt. Évekig edzésre jártam, ahol levezethettem a feszültséget és megtalálhattam a lelki békémet. Mostanság már nehezen zökkenek ki, mert elütöm a komoly témák élét és szarkasztikus humorommal kiborítok szinte bárkit.

Apám... szabadosan nevelt, de mégis csak az apám volt, amíg meg nem halt pár évvel ezelőtt. Na jó, 2 éve történt december 7-dikén. Ismertem őt és tudtam hogy tolvaj banda tagja, az egész falka az, és nem is volt ezzel baj, én is tehetséges zsebes vagyok, bár ritkán élek ezzel a képességemmel. Még bármi lehetek. Előbb egy rendes szakma kéne. Iskolai buli volt aznap, amolyan évfolyam party és sokáig voltam el a haverokkal, és mire hazaértem... Mateo várt rám, és nem csak baráti látogatóba jött. Rossz híreket hozott, és egy segítő kezet.
Levert a hír, egy hetet kihagytam a suliból is. Fogalmam sem volt mit csináljak vagy mihez kezdjek, anyámat évek óta nem láttam és nem is hallottam felőle semmit. Azt sem tudtam hogy él-e még, és Mateo kínálta fel a megoldást azzal hogy magához vett. Hivatalosan már nem voltam gyerek, huszonkettő voltam, de.... kellett a család és ő megadta nekem ezt. A nevére vett és elköltöztetett a villába, ahol ő élt acsaládjával. Eleinte nagyon furcsa volt, de végül... lassan halványabb lett a gyász és beleszoktam az új közegbe is.

Most már ott élek a D'Azzarokkal és a kutyákkal, amik a birtokot is védik, de minket is szolgálnak. Mazy az én kutyám és nagyon sok időt töltöttem a nevelésével és szeretgetésével. Most egyetemre járok, és ott sem vagyok éppen finom lelkű, de népszerű vagyok. Nagy szájú de akkor is népszerű. Orion meg... nagyon is hasonszőrű...
A családdal is kijövök, de vannak azért... ellentétek és egészséges családi 'utálkozás' is megesik néha Mateo húgával, Siennával. Oda vissza szivatjuk egymást, viszont Dantével meg... jól kijövök, pedig ő a legöregebb. Nem esik nehezemre az emberi színlelt életemben Mateot apának nevezni, mert.... hát végig ott volt a háttérben a gyerekkoromban is, és így nem egy idegen. Néha... próbál bírni a fejemmel, néha sikerül is neki, néha meg nem. Az élet nehéz egy kisfarkassal.