Végre, vége van a háborúnak, és ennek a nevetséges hadjáratnak ellenem, és kiderült hogy az igazság, amit egy ideje már nem is reméltem hogy elő fog törni. Az igazság utáni sóvárgáson elcsitult, és már nemgondoltam azzal hogy valaha is találnak mást, akit szidalmaikkal illethetnének, mint engem. Valakit, akit egykor talán ugyanúgy tiszteltek mint Lan Zhant. Elgondolkodva ténfergek Yunmeng városában és igazán nincsen célom sem. Kezemben egy üveg alkohol, és a fuvolám az övembe tűzve pihen. Nem válok meg tőle, de nem is vettem elő komoly szándékkal napok óta. Azt a dallamot játszom ha éppen eszembe jut, és az idevezető utam során, számtalanszor lejátszottam. Tudom, mi a címe. Végül... megtudtam, és nem tagadom hízeleg is hogy a komoly és merev Hanguan-jun ilyen személyes címet adott neki. Ez sokat jelent számomra. Eleget töprengtem ezen, hogy miért nem nevezte el a dalt, de egyszer azt mondta hogy már régen megtette és van címe, nem kell neki adni. - Lan Zhan, Lan Zhan.... - motyogom az orrom alatt ahogy visszatérek a fogadóba ahol megszálltam. Nem zavar hogy összesúgnak még mindig mögöttem, hiszen ki lennék én? Yilling Pátriárkája, a gonosz és kegyetlen kultivátor aki rossz útra lépett. Mi másról is beszélhetnének? A szobámba érve nem várt vendéget találok ott, és meglepetten nézek a hófehér ruhás alakra aki olyan ismerős nekem, és akinek az utóbbi időben annyit mentem az idegeire hogy csoda hogy még vannak. Mégsem utasított el, holott pontosan tudta ki vagyok én, már az első pillanattól hogy találkoztunk a Dafan hegyen. Most már tudom, a dallam árulta el, mert senki másnak nem játszotta el ezt. Megállok az ajtóban és elmosolyodom. - Nahát, Lan Zhan. Nem számítottam rád, mi hozott ide? - kérdezem ahogy közelebb sétálok ráérősen, és közben nem felejtem el végigfuttatni a pillantásom karcsú, megtévesztő alakján. Sokkal erősebb, mint ahogy kinéz. Sokkal szenvedélyesebb mint amilyennek látszik. - Iszol velem? - kérdezem, ahogy felkínálom neki a lehetőséget.
Tárgy: A vég, az új kezdet 