A Gusu Lan klán otthonát, mindig csodálatos helynek tartottam, függetlenül attól hogy én itt nőttem fel. Minden részét ismerem, mert csak azt lehet uralni, amit az ember ismer és nekem jól kell ismernem mindent. Ezt várják el tőlem, és ezt a példát állították mindig elém. A bátyám után nekem is mindig az élen kellett járnom és ez sokszor fárasztó volt. Wei Yingre nézve azonban, eszembe jut hogy tettem a múltban számos olyan dolgot is, ami a klán szabályaival és elveivel nem volt összhangban, és ezek miatt nem is szégyellem magam. Megtettem, mert kiálltam egy olyan ügy mellett, amiben mások nem hittek, de én láttam amit ők nem. A halála után sokáig sajgott a lelkem, mert ő volt az aki... akit tiszteltem. Megtette azt, amire nekem nem volt bátorságom és ezért csodálom őt. Szembe mert menni az elvárásokkal és nem félt attól hogy megtegye amit meg akart. Én nem voltam ilyen bátor és ez az ami miatt igazán szégyenlem magam saját magam előtt is. Eltökéltem hogy a halála után nem követek el több ilyen hibát és ha lehetőségem adódna rá, mellette állnék a döntéseiben. Most pedig, bár senki nem hitte hogy ez lehetséges, ismét itt van a Csendes szobámban pihen. A saját lakrészemben, mert nem téveszthetem szem elől többé. Nem engedem meg. Az előttem heverő hangszeremre nézek, és halkan játszani kezdek rajta. Nem akarom felébreszteni feltétlenül, de az a dallam... Nem tudok megszabadulni tőle, és mindig is rá emlékeztetett. Ahogy megmoccan, felé fordulok. - Wei Ying? Felébredtél? - kérdezem tőle. Yi városban történtek után eléggé kimerült, és rá fért a pihenés bőven. Odalépek az ágya mellé, és a szélére telepszem. - Hogy érzed magad? - érintem meg a homlokát, hogy a lázát ellenőrizzem gyorsan. Szerencsére hideg.
Tárgy: Kerek egész 
