Becenevek:

Rhage, Varázsló

Életkor

28 éves

Látszólagos kor

28nak

Csoport/faj

Varázsló - Kristálymágus

Foglalkozás

Lord Lucio parancsait követi


Különleges képességek/faji adottságok


Kristálymágus vagyok, ami alapvetően annyit jelent hogy kristályok segítségével energiát tudok transzportálni egyik helyről a másikra. Jól jött ez a faluban ahol éltem, mert az energia által gólemeket tudtam mozgatni hogy segítsem a földművesek munkáját. A föld erejét hívom segítségül a varázsltaimhoz, és maga a kristály elem is egyfajta földi mágia. Tudok vele harcolni, fegyvereket készíteni, vagy éppen csapdákat létrehozni. Nagyon sok a lehetőség, és még korántsem értem a végére hogy feltérképezzem mi mindenre vagyok képes.
Értek a mágia más fajtáihoz is, de többnyire nem harcimágiákkal foglalkozom. Eső ellen burkot formálok magam körül, vagy éppen a ruházatom zsebeit bővízem ki hogy elférjen benne minden. Apró kis varázslatok, amikkel éppen olyan jó szolgálatot tudok tenni, mint egy harcos a kardjával.
Értek valamicskét a kardforgatáshoz is, és egy két banditát leszerelek, de négy öt ellen nem biztos hogy a vívó tudásomra hagyatékoznék.
Annak ellenére hogy varázsló vagyok, még ember is, így ugyanúgy meg tudok halni mint mások. Ezt igyekszem minél jobban elodázni, még dolgom van a világban.

Jellemrajz


Nem tudom mit mondhatnék magamról, hiszen egy átlagos falu, átlagos szülötte vagyok. Mondjuk már amennyiben lehet a magam fajta mágus átlagos. Nem, nem lehet. Korán kijött a hajlamom a mágiára és emiatt sokan néztek rám más szemmel, nem kifejezetten barátságosan így szerintem érthető ha erősségem lett a magány és a bizalmatlanság.
Később is meghatározó volt, pedig én nem voltam jobb vagy rosszabb mint mások, csak éppen tudtam varázsolni. Voltak hibáim, és erényeim mint mindenki másnak. Határozott véleményt formáltam, de meghallgattam más véleményét is, és néha el kellett ismernem ha nem volt igazam. Büszke, kissé talán makacs ember vagyok, így hát fizikai fájdalommal jártak ezek az alkalmak, de végül csak sikerült, és talán ennek köszönhetően ismertem meg a feleségem is.
Voltak dolgok, amik csiszolták kicsit a jellemem, és nem feltétlen a jó irányba. A falusiak elárultak, és minden ami eddig kedves volt nekem, már csak kesernyés szájízt hagyott hátra és tehetetlen haragot. Megharagudtam, és csalódott voltam. Ezekre könnyű építeni, és hagytam hadd ragadjon magával. Végtére is ember vagyok, esendő.

Megjelenés


A megjelenésem sem éppen figyelemre méltó. Egészséges de hétköznapi férfi vagyok, átlagos testtel amit maximum a mágia tett egy hajszállal szálkásabbá és ellenállóbbá. Nem, nem lettem tőle izomkolosszus és különösebben mutáns sem. Az egyetlen eltérés amit mutatok hogy a testemen fehér jelek jelentek meg a mágiám használata közben és egy idő után már nem is tűntek el, nesze neked szépséghiba.
Hajam rövid, és barna általában vállhosszúságú, mert kicsit zordabb és magányos farkas külsőt kölcsönöz (és mind tudjuk hogy a csajok a rosszfiús pasikra buknak). Szemeim élénk kékek, már már fehéres ha varázsolok, de utána visszaáll eredeti színére. Az arcom inkább markáns mintsem jóképű lenne, de mit bánom én? Legalább nem kevernek össze valami tünde félével. Ez is valami, mostanság.
A ruházkodásom a praktikum jellemzi, hiszen sokat vagyok úton és nem cipelek magammal felesleges dolgokat. Az utazóruhámon túl egy kámzsás köpenyt hordok, ami remekül elrejti az arcom ha nem akarom hogy lássák. Viselek kardot, és használni is tudom, bár sokakt már az elrettent ha meglátják a vállam felett kikandikáló kardgombot.


Előtörténet


Nem szeretek magamról beszélni mert nem az alapján kell hogy megismerjenek az emberek ami eddig történt velem, hanem az alapján ismerjenek ahogyan élek és viselkedek. A múltban nem minden döntést én hoztam és nem minden alakult úgy ahogy kellett volna, és ez eléggé kihatott az életemre.
Huszon nyolc évvel ezelőtt születtem meg egy kis faluban, és ott is nevelkedtem. Nem volt nagy falu, és mindenki ismert mindenkit szokás szerint, és természetesen voltak pletykák is, hogy nem is apám fia vagyok. Anyám tagadta persze, de később ahogy egyre inkább nőttem, már nehezen tudta tagadni hogy miért nem hasonlítok apámra, az egyszerű molnár emberre. Nem ő volt az apám, hanem egy utazó, akinek anyám nem mondta el a nevét sosem, és nem is mesélt róla. Hiába faggattam később. Azt mondta örökre hálás lesz neki miattam, de ennyi. Feledésbe merült és nem is foglalkoztatott, csak akkor került újra szóba amikor elkezdtek furcsaságok történni körülöttem.

Mint kiderült varázserővel születtem, ami olyan nyolc tízévesen bontakozott ki először és eleinte nagyon nehéz is volt kordában tartani. Hiába mondogatták hogy figyeljek oda, koncentrálljak, egy nyolc éves gyerek hol tud egyetlen dologra figyelni egyfolytában? Évekbe telt mire rájöttem mire vagyok képes, és nagykorúvá is váltam valahol menet közben. Eleinte furán néztek hogy varázserőm van, de valahol talán elfogadták. Legalábbis azt hittem. Mindig voltak akik fenntartással kezeltek mindent, ami idegen így a mágiát is. Sosem volt sok barátom, de azt a keveset megbecsültem mindig.
Húsz évesen feleségül vettem a pék lányát, mert volt egyfajta vonzalom közöttünk és működött is a házasságunk. Huszonkét évesen mindenem megvolt amit kaphattam az élettől. Varázsló voltam, volt egy nagyon jó barátom, feleségem ... Szinte már túl szép hogy igaz legyen, ezt elismerem. Nem is volt szép.

Tudniillik a varázserőmmel nem kérkedtem, de gyakoroltam szorgalmasan és mindig segítettem a falusiaknak amikor kellett és az aratásoknál sokszor gólemeket idéztem hogy gyorsabban menjen a munka, hiszen sok föld volt, és rengeteg tennivaló. El kellett a segítő kéz. Én magam is ott voltam és nem volt büdös a munka, kivettem a részem belőle és mindig jó hangulatban ünnepeltük meg a sikeres betakarítást. Később derült ki hogy nem mindenki örült ennyire nekem és annak hogy ilyen módon segítem a falut, és egy másik erős vagy tehetséges varázsló megzavarta a következő évi betakarítást és a gólemek kicsúsztak az irányításom alól. Hiába próbáltam megállítani őket nem sikerült, és a faluban romboltak le házakat. Hiába volt minden, a falusiak nem hittek nekem, és akik eddig mellettem álltak most hirtelen elárultak, és ellenem fordultak. Elszakítottak a családomtól, és elfelejtették hogy mennyi mindent tettem meg értük. Haragosan és csalódottan gondoltam minderre amikor hideg vasat éreztem a csuklóimon, és rácsokon keresztül, elvétve láttam a napfényt.

Éveket töltöttem a rácsok mögött, nem is tudom pontosan hármat azt hiszem, vagy négyet. Nem mondom hogy nem hagyott bennem nyomokat, mert akkor hazudnék. Sokkal bizalmatlanabb lettem, és sokkal inkább magamba forduló, mert elvesztettem a hitem az emberekben. Azok árultak el, akik közt felnőttem, akik ismertek engem kicsi koromtól kezdve akiknek segítettem. Akikkel együtt ettem, ittam és vigadtam. Fájt. Persze hogy fájt, és csalódottan, keserűen léptem ki a fényre, ahol vártak rám. Nem, nem a régi ismerősök, és nem is a barátom, hanem egy idegen úr, aki valami úton módon hallott róla milyen varázsló vagyok. Fogalmam sincs honnan került elő, de lehetőséget kínált nekem hogy kideríthetem, megbosszulhatom hogy ki tette ezt velem. Ki fordította ellenem az életem. Az ember esendő, és fájdalmasan tudni akartam ki volt az, így hát.... Mellé szegődtem, és az ő varázslója lettem, ha lehet így mondani.

Nem maradt semmim. A feleségem meghalt - mint később megtudtam - , ahogy a falu egy része is egy betegség kövekeztében. A lelkem sajdult bele hogy nem lehettem mellette. Nem tehettem semmit. Nem is tudtam! Nem volt visszaút, és már nem is akartam visszamenni. A figyelmem Lord Luciora és a mágiámra összpontosult hogy minél jobb legyek, és kemény edzéseknek vetettem alá magam hogy képes legyek karddal is megvédeni magam az egyszerű útonállók ellen. Katonákkal harcoltam együtt, és magányosan fejlesztettem a mágiámat hogy még inkább stabilan tudjak erőt átvinni egyik helyről am ásikra kristályok segítségével, és alapvető praktikákat is megtanultam.


Mert már csak ez maradt.




Példareag

Lágyan pattog a tábortűz, és a lángokba meredek, mintha mutatnának bármit is. Nem tudok a jövő nézni a tűz segítségével, mindössze meleget ad, és szükségem is van rá, mert csontig átfagytam. Van ezen a vidéken valami rossz aura ami egyszerűen fel és alá masírozik a gerincem mentén, de szerencsére ma délután magam mögött hagytam. Illetve magunk mögött, mert egy katonával utazom együtt. Elég egyszerű lélek de barátságos és jól bánik a kardjával ahogy megfigyeltem, nekem pedig nem árt ha néha alszom is egy kicsit, így aztán közösen folytattuk az utunkat és most éppen ő alszik, én virrasztok.
Nem is baj, van időm átgondolni a dolgokat, és hogy innen merre akarok tovább menni. Először is vissza Lucio-hoz, aztán majd kiderül merre van szüksége rám. Hallottam egy kristályról, azt jó lenne megszerezni, de egyedül kevés vagyok hozzá, és kellene pár embert szereznem még. Persze...
Szorosabbra húzom magam körül a köpenyem, amit némi mágiával béleltem ki hogy a hideg csípős szél ellen is védelmet nyújtson, de így is jól esik a tűz közelsége. Az időm javarészét így töltöm, úton. Bár többnyire magányosan, és egyetlen társam a szürke kancám és a varázskönyvem amibe a tudásom gyűjtöm és mindenféle apró praktikát ami hasznos lehet. Sosem lehet tudni alapon.
A nyakamban lógó apró nyílhegy alakú medállal játszadozom, ami egy bőrszíjon lóg, és észre se veszem mennyire elmegy az idő. Közeledik a pirkadat és a kelleténél órákkal tovább hagytam aludni a katonát.
- Hé, hé Dondon. Őrségváltás. Nem sokára hajnalodik, de egy keveset aludnék én is - rázom meg a vállát finoman, és ahogy sejtettem meg is morogja a tényt hogy miért nem tettem meg hamarabb. Nyújtózkodva telepszik le a tűz mellé hogy felmelegedjen én pedig egy fa tövébe húzódva a köpenyembe burkolózok és a zsákomra hajtom a fejem. Csak egy pár órát...