Mennyit tervezgettem, hogy végre valóra váljon az álmom! Persze, ehhez megvoltak a kapcsolataim is, csak fizetnem kellett itt-ott, hogy szemet húnyjanak néhány dolgon, elég ha az ember az USA Fő Hadi parancsnokának a fia, és az anyja is hasonló magas beosztásban teszi-veszi a minden napjait. Én… ki jártam mindenféle katonai iskolát, de valahogy nem fogott meg a téma. Igen, agresszív vagyok, és ehhez még társul egy jó adag lazaság, meg bohém élet szeretet, ami nem viseli jól, ha élére hajtogatom az ágyat, és a kopasz törzs őrmester leüvölti a fejem, minden szar alaknak ledegradálva. Jason volt a mindenem, a fékem, a felem, de már nincs többé, és érzem ,hogy vele együtt kihaltam odabent is, ezért tettem ekkora drasztikus lépést, adrenalin függő vagyok, és ha el is kapnak…? Legalább a börtönben próbálnak meg szarrá verni, már ha nem mosnak ki onnan is. Néha idegesítő, hogy nem dagonyázhatok a tetteimnek a következményeiben. De most egy… nemzetközi botrány… Ráadásul Wonho… nem bírok magammal. Az altatónak lassan ki kell ürülnie a szervezetéből, és ahogy itt fekszik az ágyamon, kifeszítve, gyönyörködöm benne. Nem egyszerű kötés, három kötélnyi vastagságu shibarival kötöttem ki a karjait és a lábait, időt szántam rá, és a művemben gyönyörködök, nem lógattam fel sehova, nem kell fellógatnom, nem az volt most a cél, csupán, látni akartam, hogy a kötél hogy mutat az alkarján, és a vádlijain. Meztelen, mert levetkőztettem, a fekete selymen szinte világít a hófehér teste. Csak videókon láttam, de élőben, sokkal… A szemei be vannak kötve, de hallani hallhat. Nem bírok ellenállni a testének, a hasára hajolok, és körbe csókolok minden izmot, és ívet, elő veszem a masszázs olajomat, finom, kellemes illat lengi be a szobát, végig masszírozom a testét, és besíkosítom az egyik vékonyabb anál dugót, kezdő méret, vibro alkalmazással, amit a telefonomról működtethetek, de egyelőre csak ki készítem, nem csinálok vele semmit. Annyira azért ki van kötve, hogy ne tudjon ki-el szakadni az ágytól. Nem veszem a számba, viszont van női maszturbátor gépem… Ezzel tervezek most, rendesen be síkosítom, és látom, hogy a masszázstól eléggé fel élénkült a teste, így bele vezetem a szerkezet nyílásába a vágyát, és indulhat a móka. úgy helyezkedek, hogy ne érjek hozzá, csak a gépet mozgassam a vesszején.
Egy neves rendezvény fő produkciója volt a miénk és izgatottan nyüzsögtünk mindannyian hiszen nagyon oda kellett tennünk magunkat és akármennyi szabállyal és szigorral kellett szembenéznünk, mégis itt vagyunk és mi vagyunk a legjobbak. Vannak más fiúbandák is akik hasonlóak és a legtöbbel ismerjük egymást, és vetélkedünk ugyan, de nem vagyunk esküdt ellenségek. Mindannyian odatesszük magunkat rendesen és ismét egy fergeteges előadás sikeredik belőle, ami után jókedvűen de kifulladva vonulunk vissza a színpadról, és frissülünk fel. Valaki vizet és frissítót és nedves törülközőt osztogat és hálásan veszek el egyet én is, egy üveg vízzel együtt. Szinte sosem iszom alkoholt, de néha belefér az is. Általában nekem kell hogya józan legyek, mert én vigyázok a többiekre. Mégis, most ritka fáradtnak érzem magam, és így viszonylag hamar le is lépek. A külön kocsihoz indulok ami hazavisz és észre sem veszem hogy nem a megszokott sofőröm ül a volán mögött. - Vigyen haza legyen szíves, a címem.... - és bemondom a címet, aztán hátradőlök, és érzem hogy kicsit szédülök, aztán elsötétül a világ és elalszom a kocsi hátsó ülésén. Kimerített ez az előadás, és a zötykölődő kocsin olyan jól esik pihentetni a szemeim.
Fel kellene kelnem már, de nem akarok még. Olyan kellemes az álmom, és érzem is hogy a farkam megmerevedik, a testem nehéz, de mégis.... elmosolyodok szinte ahogy átélem az erotikus álmot és az élvezet pillanatában sóhajtok fel rendesen, és szusszanva fordítom el a fejem hogy tovább sodorjon az álom, de .... alami nem jó. nem mozdul a testem, és nem kellene ennyire hidegnek lennie az ágyneműmnek. Hirtelen ébredek fel, mint akit nyakon öntöttek egy vödör hideg vízzel, és megfeszülök azonnal de nem tudok mozdulni. - Mi a, mi ez?! - nyögök fel az anyanyelvemen és pánikba esek hogy nem látok semmit és nem tudok mozogni. Lever a víz, remélem ez is csak a rémálom része... Fel kell ébrednem. - Mi azördögez - próbálkozom moccanni, de nem igazán jutok előrébb.
Mellette térdelek, és figyelem, ahogy a teste átadja magát az élvezetnek, ahogy az ajkáról fel száll a mélyről jövő hang, és végig simítok a hasán is. Félre dobom az eszközt, és megtörlöm egy nedves törölközőben a vesszőjét. Hirtelen riad fel, mire már simítok is az arcára, és vissza húzom a testére a takarót. A saját élvezetemmel egyelőre nem foglalkozom. Túlságosan izgalmas, hogy itt fekszik az ágyamon az, akire ilyen rég vártam már. Közelebb hajolok hozzá, és a fülébe suttogok, az anyanyelvén, be szívom a férfias illatát az orromba is közben, ahogy közelebb kerül hozzá az orrom. - Nincs semmi baj Wonho, jó helyen vagy. Vigyázok rád, és nem bánt senki. – nyugtatom meg, ahogy végig simítok a tenyeremmel az arcán. Az előnyére vált, az, hogy így neki állt a test edzésnek, egy rohadt armys beszólás miatt. De, így kedvtelve simítok végig a testén, újra. A mellkasán, és fölé mászom, le húzom róla a takarót. - Oh, Wonho! –igen… egy beteg állat is vagyok, aki a rajongója, meg őrült, és…franc tudja mi még, de jelen pillanatban nem érdekel semmi. Nem tud ellene mit tenni, el játszom vele, ezúttal az apró játék szerem is be vetem, de még mindig nem érintem, csak a játékaimmal szórakozok el rajta. Ennyi jár nekem, még akkor is ha nem , és tudom,hogy vissza élek a helyzettel. Amikor végeztem vele az első riadalom után, letörölgetem, rendbe szedem, és új ágynemű garnitúrát is húzok, de ezúttal nem kötözöm vissza az ágyhoz. Egyszerűen így hagyom, tudom, hogy a házból ki se tudja tenni a lábát, az első emeletről sem, törhetetlen üveg ablak válassza el a tánctermet az én loft részemről, odalent, több terem van, és mindegyikre rá látni innen, de senki nem lát fel, trükkös üvegek. Senki be se teheti ide a lábát, van lent is rendesen fürdő, és zuhanyzó a srácok részére. Abból adódóan, hogy bio beléptető működik a házban, nagyon modern is, elég a telefonomról vezérelni az egészet, hanggal. Wonho saját fürdőszobával rendelkezik, és nem tudja ki nyitni az ablakokat, mert azt is a telefonról üzemeltetem. Egy modern börtön, ahová a földszintre is csak az én engedélyemmel mehet le. De a bejárati ajtón? Nem, oda nagyon nem szeretném ,ha oda menne. Elégedett vagyok magammal, mert megoldottam úgy, hogy ne vegye senki sem észre azt, hogy elfogtam Wonhot, egyelőre senki nem kereste. De fürdés után rá pillantok a telefonjára. A bandája… vissza írok nekik, hogy minden rendben, csak pihenek egy kicsit, persze Wonho nevében. Ki tud jönni a szobájából, ha akar, egy melegítő nadrágot viselek, az egyik oldalon térdi fel hajtva, a másikon le engedve, és mezitláb vagyok, a pólóm az ebédlő széken pihen mellettem, a hajam még vizes, és azt szárítgatom, szőke, vállig ér, és enyhén hullámos mindig. A gyümölcsökkel extrázott zabkásám eszem, fegyverek nincsenek elől, és kések sem, azokat elpakoltam, elővigyázatosságból. Elvégre koreában kötelező a katonai szolgálat. Azt nem tudhatom,hogy mennyire képzett. A konyhában elrejtett hangfalakból halk táncolós zene szól, ha alszik, nem akarom felébreszteni.
Felébredek és hirtelen nem tudom hol vagyok és mi történik. Olyan mint egy lidércnyomás. Élvezetből ébredek meg és megrémülök hogy nem tudok mozogni, és nem látok semmit. Mi történik itt? Haza akartam menni, de nem is ismerős az ágynemű, és a férfihang sem ami az érintéshez társul. Az élvezetem is letörölgeti, de idegen az érintés, és nem örülök neki, és teljesen megvagyok zavarodva és rémülve. A hangja kellemesnek tűnik elsőre de nem látok semmit belőle, mert be van kötve a szemem. - Hol? Ki vagy te? Miért... vagyok itt? Hé.. mit, neee... - tiltakozok ahogy az összes szőrpihe felborzolódik a tarkómon ahogy odahajol, és végig simítja az arcomat. Meleg a keze és puha de mégis ki a fene ez?! Nem tudom! - Miért.... engedj el... Nem.... Elraboltál! - jelentem ki szörnyülködve, és teljesen megdöbbenve. Ez nem lehet igaz! Miért, mikor.... történhetett ez? Összeszorul a torkom ahogy újra az érintését érzem a testemen és halkan könyörgök hogy hagyja abba. - Miért... vagyok itt.... - nyögök fel ahogy a saját testem lesz az árulóm és beleborzongok hogy játszik velem. Kifáradok, az élvezettől és a pániktól is, és elfáradva ernyedek el, ahogy eloldoz végül. Lekapom a szememről a kötést, és a lehető legtávolabb menekülök tőle. Körülnézek, és modern szép szobát látok magam körül, saját fürdővel. Be menekülök egy törülközőt kötök a derekam köré, hogy mégse teljesen meztelenül keressem a kiutat. Körbe járok mindent és kipróbálok minden ajtót és ablakot, de természetesen nem sikerül. Hogy is gondolhattam? De legalább megpróbáltam. Találok egy váltóruhát ami az én méretem így felveszem és utána indulok el kifelé, és ő is nemrég fürödhetett. - Ki a fene vagy te? Miért vagyok itt és egyáltalán hol vagyok? - esek neki kérdésekkel azonnal. Kevesen tudják amúgyhoggy biszexuális vagyok, és el kell ismernem hogy a velem szemben álló férfi nem néz ki rosszul, de mégis... elrabolt! Ki tudja hol vagyok!
Teljes mértékben elégedett vagyok azzal, amit tettem, és ki engedtem a gőzd magamból fürdés közben is, jól esik a zabkásám. Nem tagadhatja, hogy élvezte, mert egész végig arra mentem, hogy gyönyört okozzak neki. Ez…az én engesztelésem. Noha ,tudom jól, hogy nem ismer, azt se tudja ,hogy ki vagyok, és hogyan működöm, de ha tudná,hogy így kértem tőle bocsánatot… Fel pillantok rá ahogy be lép a konyhába, és látom, azért ő is megfürdött. Felé tolom a zabkásás tárnyért, ami előttem pihen, kettőt készítettem, egyet neki, egyet magamnak. - Enned kell. – mérem végig, és a kézfejemmel felé tolom a vizes kancsót és poharat is. Visszafordulok a tányérom felé, és tovább majszolom az uzsonnámat, mintha mi sem történt volna az imént. Pedig most már nem csak vágyálom, ami kettőnk közt történt, valóság! Megvárom, hogy le üljön, de felőlem állhat is, csendben ki ürítem a tányért, ha arról van szó, nem zavartatom magamat.Ha nem ül le, akkor a lábammal ki tolom felé az egyik széket, és intek a fejemmel. - A nevem Drake, és itt vagy nálam. – még mindig az anyanyelvén válaszolok vissza neki, így nem tűnhet fel neki az amerikai angolom, de ha kell akkor seggtörlő angol is tudok lenni. Anyám angol nagykövet, apám az amerikai, így kaptam mindkét oldalról ezt-azt. - Bár, gondolom az érdekel, hogy hol lehetsz, igazából. – hátra dőlök, és fel veszem a fekete felsőt, majd rá pillantok. Kicsit még átlapogatom a hajamat, hogy teljesen száraz legyen. - Azért vagy itt, hogy velem táncolj, egy versenyen. – pillantok rá komolyan, és összefonom a karjaimat a mellkasom előtt, metszőn pillantok rá, és még rágcsálom az egy-két szem zabkását, amit le nyaltam a kanalamról.
Teljesen össze vagyok zavarodva de nem találok semmit, amiből ki tudnám következtetni hogy hol vagyok. Bár a zuhanyzóban lévő szerek jellemzően nem koreai márkák, szóval még az is lehet hogy már nem vagyok az országomban. Nem tudom, mindenesetre ha már adott a lehetőség lezuhanyzom, de az agyam vadul kattog, és zakatol. Haza kell jutnom. Fel kell hívnom a rendőrséget de nem találom a telefonom sem, és semmit amit felhasználhatnék ellene. Sokáig folyatom magama a vizet mielőtt kimennék hogy szembenézzek az elrablómmal. A pánik már lecsillapodott, most a túlélés hajt hogy valahogy kijussak innen. Muszáj lesz megtalálnom a kivezető utat, nem tűnhetek el! A csapatom, a kiadóm.... A konyhában találom meg ahol eszik mintha mi sem történt volna az előbb, én meg nem hozom fel, mert borzasztaóan zavarba ejtő és szégyenletes ami történt odabent. Még nem nyugodtam meg egészen. A kiejtése jó de nem elég jó. - Te nem vagy koreai. Nagyon tiszta a beszéded de nem eléggé - húzom össze kissé a szemem és nem fogadom el az invitálást. A vizet megiszom, két pohárral mert eléggé megszomjaztam de az ételhez nem nyúlok és nem ülök le. Megfeszül testemen a póló ahogy méregetem. Ki a fene ő? Hova hozott engem és leginkább miért? Nem tarthat örökre itt! - És hol van az az "itt nálam"? - kérdezem gyanakodva, de legalább a nevét megtudtam már, és ez is egy apró lépés. Angolos, amerikaias neve van. Nem látszik rajta hogy zavarban lenne, és ez bosszant. - Tessék?! - akadok fent ezen amit mond. Hogy.... táncoljak vele? - Ember! Neked teljesen elment az eszed! Ennek nem ez a módja! Nem rabolhatsz el valakit csak azért hogy táncoljon veled! Ezt a menedzsmentünknek kellett volna lezongoráznia egymás között. Ez egyszerűen emberrablás, bűncselekmény! Drake, mégis mi a fenét tettél? - akadok ki miközben idegesen a hajamba túrok hogy kissé lehiggadjak az idegtől. Ez.... ez az ember képes volt elrabolni engem! Ebből komoly baja lehet. - Figyelj. Engedj el, haza kell mennem. Már biztos mindenki aggódik értem. Nem beszélek erről senkinek, megígérem - támaszkodok meg a pultnál és sötét szemeimmel ránézek. Ez nem lehet,egyszerűen.... miért történt ez velem?
Végig mérem, és elidőzik a smaragdzöld pillantásom az arcán, és a nyakán, a póló alatt megbúvó testén is, nagyon is jól tudom, hogy hogyan néz ki, bár nem éreztem elégnek az időt ,hogy teljesen szemügyre vegyem, és megismerjem a testét. Se baj. Látom rajta, hogy próbálja semmisnek venni azt, ami történt az imént, és tetszik végül is a merészsége is. Megtörlöm a hüvelyujjammal az ajkamat, és hátra dőlök a székemben, lustán nézek vissza rá, miután felvettem a pólómat. Pedig, rengeteget gyakoroltam a koreait, anyanyelvi szintre fejlesztettem a tudásomat, és mégis ki hallja, szúrósan pillantok rá. - A házamban, elég ennyit tudnod. – így is eleget volt a víz alatt, minden bizonnyal azért,hogy megnyugodjon. Lassan, nyújtózkodva kelek fel, és ki mérten tolom hátra a székemet, köveethető mozdulatokkal megyek a mosogató géphez, és rakom el a szennyest, amit nem evett meg, azt meg a konyhai komposztálóba öntöm, az edény pedig landol a másik mellett. - Be fejezted? – egyenesedek fel, miután be töltöttem a kapszulát a gépbe , és rá pillantok. A konyha pultnak támaszkodom, és karba font kézzel pillantok rá, a hajamat össze fogom félig a fejem tetejére. - Nagyon jól tudod, hogy minden rajongói leveled átvilágítják. A menedzsmented egy rakás szar. Csak ki zsigerelnek, és nekik sokkal fontosabb, hogy tejeljetek, amíg még jól néztek ki. Minden más le van szarva. Ha könyörgő leveleket küldök, akkor sem, ha le ülök tárgyalni, sem áltak volna szóba velem, ez sokkal egyszerűbb volt. Vonom meg a vállaimat könnyedén. - Ha együtt működsz, a saját versenyedre is haza érsz, az enyém három hónap múlva van. A tiétek három hónapra rá, bőven van időd. A konya mellett van egy privát gyakorló terem, ott gyakorolhatunk. Egyelőre ne is álmodj róla ,hogy le mész oda. – bökök a lenti terem felé. - Egyéb kérdés? – lököm el magamat a pulttól, és oda sétálok hozzá, a derekára simul a kezem, és közelebb húzom magamhoz. - Tetszik a hangod, amikor élvezel. – végig simítok az ajkán, a hüvelyk ujjammal, és rá kacsintok, majd el lépek mellőle,ha tudok.
A konyha legtávolabbi pontján állok meg tőle, és nem tudom eldönteni hogy mit gondoljak. Képes volt passióból elrabolni? Hogy esetlegesen táncoljak vele, és itt legyek az ő otthonában? Elképesztően nonszensz gondolat, én nem lehetek itt, nekem nem szabad itt lennem! - Nem, nem elég. Te, elraboltál engem! Jogom van tudni hogy mégis hol vagyok, és miért akarsz becsapni a kiejtéseddel, ami amúgy nagyon jó egy idegenhez képest - húzom össze a szemöldököm. Mérlegelek. Megérné hogy megtámadjam? Minden be van zárva, és ki tudja hogy mi a kód ha csak nem az ujjlenyomata? Akkor még ki tudnék jutni ha mondjuk odavonszolom.... Jézusom, mik nem jutnak eszembe! Mint valami rossz amerikai akciófilmben! Idegesen simítok bele a hajamba, hogy kezdjek valamit magammal. Még nem öntött el a pánik, és kihasználom hogy tudok rendesen gondolkodni. - Nem! Nem fejeztem be! Nincs jogod itt tartani és nem is kellene itt lennem! Azonnal vigyél vissza! - török ki hirtelen ahogy rámeredek, de mint aki meg sem hallja. - Tudom, persze. Vannak amiket nem, és a közösségi médiámat én kezelem! Nem engedek senkit oda, és válaszoltam volna neked is. Mindenkinek válaszolok, amikor időm engedi - fakadok ki ahogy újabb vádakat vág a fejemhez. - Pontosan tudom, nem kell bemutatnod. Éppen ezért kell kihasználom az időt ami jut, mielőtt kiégnék és összeomlana minden! Most kell élnem, és most kell elérnem amit el tudok - fakadok ki újfent, kicsit talán hadarva hiszen nem is ismer, és nem tudja hogy mit inttézek magam, és mi az amit átengedek másoknak. Igaz, így sokkal kevesebb időm van mint mondjuk a többieknek, de nem engedek az elveimből. - HA együttműködök? Drake! Te elraboltál. Engem! Mégis hogy kérheted tőlem hogy működjek együtt? Három hónap?! Három hónapig akarsz itt tartani? És utána? Mi lesz utána? - folytatom a háborgást, mert ez nem lehet igaz. Csak kapkodom a levegőt, hogy mégis milyen hajmeresztő dolgok jutnak eszébe. Az intenzív pillantásáról nem is beszélve, hiszen beleborzongok. - Oh, rengeteg van! - vágom rá, ahogy elhalad mellettem, és ahogy hozzám ér.... Döbbenetemben nem is reagálok elég gyorsan, de aztán elrántom a fejem. - Ne szórakozz velem! Nekem nincs itt semmim, nem tudok itt lenni veled egy napig sem, nemhogy hónapokig - követem, és feltett szándékom addig követni míg ajtót nem nyit hogy valahogy kijuthassak innen. - Ehhez nem volt semmi jogod! - vörösödök el fülig, hiszen ez nekem... nem olyan dolog, amiől csak úgy tudok beszélni vagy ... vagy... Oh egek. Mibe keveredtem. - Csak.... engedj el....
- Ah francba, tudod, nem becsapni akartalak a ki ejtésemmel, de tényleg jobb ha együtt működsz, mert simán vissza kötlek az ágyhoz, és addig játszok veled piszkosan, amíg te magad nem fogsz könyörögni azért, hogy végre beléd rakjam a farkam. Játszhatok olyan piszkosan, vagy próbálhatok hatni a kobakodra, hátha fel fogod, hogy ha együtt működsz, hamarabb neki állhatunk táncolni, vagy…nem. – tárom szét a karomat unottan, és ez valóban így van, tartom is magamat ehhez. Figyelmenkívül hagyom az újabb kifakadását, és addig el szöszölök a konyhában, le törlök ezt-azt, majd amikor le csendesedett, pillantok rá újra. - Jó, akkor nincs ellenedre, hogy be engedjem az orvost, akit direkt a te kivizsgálásodra rendeltem ide, jó kondiban vagy, de hiába a látszat, ha valaki figyel, észre veszi az apró jeleket. – benyúlok a telefonomért, a nadrág zsebembe, és máris hívom az orvost. Az újabb kifakadására csak felvonom a szemöldökömet. - Nem figyeltél Wonho? Három hónap után mehetsz a saját dolgodra. Nekem csak erre az egy eseményre kellesz. készülhetsz a saját versenyedre, utána. – pillantok rá mogorván. Megfeszül az állkapcsom, ahogy rá pillantok újra. - Vedd úgy, hogy kényszer nyaralás, extrákkal. Ha tényleg bántani akartalak volna, még mindig oda lennél kötve, és nem lehetnél szabad. – szusszanok feszülten. Nem engedem el, közelebb húzom magamhoz, és erőszakosan megcsókolom, ha tudom, és csak ezután engedem el, és lépek el mellőle. Mindenhol, ahova nem mehet be, ott van a beléptető rendszer, én le megyek a földszintre, odalent, már össze gyűlt a csapat, és egy gomb nyomással elérhetővé teszem Whono számára is, hogy le lásson hozzánk. Két órás gyakorlást láthat, és a zenét is hallhatja, de attól még ,hogy itt van, nem engedhetem meg magamnak ,hogy ne gyakoroljak a csapattal. A gyakorlás után, még egy órát ücsörgünk a földön, és átbeszéljük a koreot. A társalgásunkat is hallhatja, nem bánom. Igazából, azt is, amikor feloszlunk, kisebb csapatokra és van aki arról beszél, hogy jól megy, most is, jól vezetek, de hiányzik még valaki, aki mellett pezsegnék, mások meg a koreo rájuk eső részét beszélik, és próbálgatják. Én vagyok az utolsó aki elhagyja a helyet, fel takarítok, szellőztetek, és elvonulok takarítás közben a belső világomban. Hagyok időt Wonhonak is, hogy szokja a helyzetet, és fel fogja, hogy ha nem a szökés jár az eszében, hanem az, hogy együtt működjünk, akkor minden rendben lesz.
A kifakadásom szerintem valahol jogos, hiszen fél órája tudatosult bennem hogy tulajdonképpen elraboltak és itt akarnak tartani három hónapig, úgy hogy táncoljak valami teljesen ismeretlennek, és a társaságával. A szavaira, még inkább elvörösödöm, hiszen ez a téma nekünk nem ennyire hétköznapi, és igenis zavarba tudok jönni tőle, mert bár jó alakom van, nem hemzsegek a tapasztalatoktól. - Drake! - háborodok fel fennhangon is, de a szónoklata egy kis időre belémfojtja a szót ahogy ellépek tőle, és inkább magamba merülten gondolkozok. Mindennél jobban szeretek táncolni, énekelni és előadni a bandámmal, de.... - Mit fog szólni a bandám, a menedzsmentem? Nem tűnhetek el három hónapra, jogi következményei is lehetnek, és kirúghatnak a bandától is - pillantok rá, hiszen nem csak magam miatt csinálom ezt. Nem lehetek önző. Valamit mondanom kell nekik, vagy legalább jelezni hogy élek és nem kell aggódniuk. Hullámokban tör rám a harag a düh és a félelem a bizonytalanság miatt, hogy mi fog történni, és ő meg nem segít különösebben, csak szöszmörög a konyhában és így nincs igazán lehetőségem kitölteni a haragom. - Orvost? Most volt orvosi vizsgálatom, minden rendben van velem - tiltakozok, nem szeretem az orvosokat. Csak piszkálnak, szurkálnak, és tapogatnak. Persze, túlélem ha nagyon nem tudom kikerülni, és ez kulcsa lehet a kijutásomnak innen. Bár nem reménykedem, a tekintete túlságosan elszánt ehhez. - Figyeltem, csak éppen.... Nem dönthetsz helyettem Drake. Nem ismerlek, mi a garancia hogy elengedsz és nem akarsz megölni? Előbb utóbb keresni fognak engem.... Mit mondassz a médiának hová tűntem hirtelen? - kérdezem ahogy üldözöm, hátha ki tudok jutni valahogyan. Nem enged, és megint magához ránt ahogy elhaladnék mellette, és elvesztem az egyensúlyom egy pillanatra. Persze, kihasználja és enyhe döbbenettel húzódok el. - Ne csináld ezt! - borzongok meg. Nem mintha rossz érzés lenne, de nem helyén való semmiképpen. Aztán magamra hagy és dühösen csapok rá a csukott ajtóra jelezve a nem tetszésem, de a felfedezés közben elérek a galériára ahonnan lelátok a gyakorló teremre és hallom is a zenét, illetve őket. Draket körülveszik, látszik hogy ő a csapat vezetője, és ez minden mozdulatában ki is csúcsosodik. Körbeveszik és csüngnek rajta, és meg is hajtja a csapatot. Letelepszem a üvegfal mögé és elmélázva nézem őket. Megvan bennük az erő és az összhang de valami mintha mégis hiányozna. Mint amikor egy puzzle nem teljes. Az én csapatom nem ilyen. Az utóbeszélgetést is hallom és valaki nehezményezi is hogy Drake ennyire "elszállt" mert nincs senki aki visszaúzza. Amíg volt mellette társ, addig másabbvolt minden. Ezen a pillanaton elmerengek, és figyelem ahogy lassan szétszélednek és végül csak ő marad. Rendet tesz és már nekem sincs sok látnivalóm, így visszamegyek a szobámba és becsukomaz ajtót. Mára ennyi..... sok volt nekem. Fáradt vagyok, ideges és kimerült. Lerángatom az egyik takarót a földre és ott ágyazok meg mert az ágy bár kényelmes, de inkább kényelmetlenül puha és nem szoktam meg. Éberen fekszem, de lassan visszasüppedek az álomba. Forgolódok, és valahogy nem jó sehogy sem, és zavarosak az álmaim, egy arctalan alak üldöz, aki fontos valamiért de mégsem akarom hogy utolérjen. Zihálva riadok fel, nem tudom mennyit aludhattam, egy órát vagy kettőt. Nem biztos, még az okos órám sincs a karomon, amit pedig mindig magamon tartok hogy lássam az alvásom, és a fontos üzeneteimet. Drake teljesen elszeperál jelenleg mindentől.
Bármenniyre nem akarom be ismerni, elfáradtam, és Wonhon jár az agyam, még takarítás közben is, nem tudom ,hogy nézett-e minket, de szükségem van egy kis magányra, hogy átgondoljam a dolgaimat, a csapat ügyét. Ha nem nyerem meg a versenyt, abba hagyom, látom, hogy nincsenek megelégedve velem, el vezetem a csapatot, de James nélkül nem az igazi, és sokunknak az a verseny jelenti a feljebb lépést. Magasabb rangú tánc körökbe, állandó háttért táncosok, Beyonce, vagy Lady Gaga mögé. Vagy más egyéb, nívósabb helyeken. Én? Szeretek táncolni, de az ígéret is hajt, és a tűz is még, hogy meg tegyem James emlékéért azt a versenyt, hogy bizonyítsam, sikerült. Az edzés után, még egy könnyű tonhal salátát eszek, és narancs lével fojtom le, még ki ülök a tető térre, és el intézek pár telefon hívást, holnap jön a doki, akarom, hogy lássa Wonhot. Írtam a csapat chatjébe, hogy minden rendben van, szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, és láss csodát megértőek, de aztán ki is kapcsolom a telefont. Míg aludt, készítettem róla pár képet, az alakja… mesébe illő, és olyan békés az arca, ha alszik, és az élveteg arcáról is készítettem egyet. Fürdés után, már inkább elpakolom magamat, nehezen szokott álom jönni a szememre, de ha ott tartok, akkor viszont, két perc alatt elalszom. Nyögésekre és tán még egy kiáltásra is, de felriadok, és átsietek Wonhohoz, egy szál semmiben, mert nem szoktam alvás közben semmit sem viselni, és a hangok miatt be kapcsol az őrző védő üzemmódom, hogy ki az, aki bántja, ezen a helyen Wonhot. A földön találom, és kapkodva veszi a levegőt. Lehet, hogy le esett az ágyról? - Ssss itt vagyok, nincsen semmi baj, gyere. – ha még a sokk hatás alatt van, ki használom a helyzetet, és felemelem, és be szállok vele az ágyba, oda kucorodok mellé. - Biztonságban vagy Wonho! -magunkra húzom a takarót, és megcirógatom az arcát. Suttogok hozzá az anyanyelvén.
Hosszú ez a nap, és teljes sokkhatásként ért hogy elraboltak, és ki tudja hol vagyok, bár az angol társalgásból ítélve biztosan nem Koreában ahol most lennem kéne a lakásom mélyén. Otthon kellene lennem és rendet takni vagy éppen átmenni Kihyunhoz hogy megnézzünk valami ostoba filmet és közben beszélgessünk. Vagy bárki másnál akinek éppen szüksége van rám. Vagy nekem másokra hogy ne legyek egyedül, és ne kattogjon az agyam mindenfélén. Erre most itt vagyok, ki tudja hol egy mániákus házában aki azt akarja hogy három hónapig táncoljak velük, pedig nem is ismerem őket. Nem tudom mik a céljaik, de azt láttam hogy eléggé egyben vannak, de mintha valaki hiányozna közülük, egyfajta szomorú szellem lebegett a fejük felett. James neve hangzott el, és mindenki elhallgatott. Talán valaki Drakehez közel álló lehetett... Nyugtalanul forgolódom ahogy leköltöztem a halálosan puha ágyról a földre mert ott kényelmesebb nekem. Megszoktam hogy kemény matracon alszom és ez az ágy kényelmetlen nekem nagyon. Persze, ha elég fáradt vagyok akkor mindegy, de így kényelmesebb, bár nem hagynak az álmok békén, és valami arctalan üresség üldöz, és menekülök és közben a barátaim vannak veszélyben és kicsit hánykolódok, és talán nyöszörgök mert arra riadok meg hogy valaki beszél hozzám, és próbál megnyugtatni. Tudom hogy ha ilyen van és nem vagyok egyedül akkor csakis Kihyun lehet az. Automatikusan kapaszkodok bele ahogy levegőért kapkodok. - Kihyun! - kapaszkodok ahogy magához ölel, de meg is dermedek ahogy megemel. Ő nem.... ő nem bír el engem ennyire könnyedén, én izmosabb, nehezebb vagyok nála. Lehet ezt is csak álmodom már hogy megemel? Nem tudom, de fáradtan döntöm a fejem az oldalának ahogy felhúz az ágyra és vacogok. - Miért....van más illatod? - kérdezem ahogy takaró után tapogatózok de nem találom meg így kénytelen vagyok kicsit jobban felébredni hogy megkereshessem és realizálom hogy nem Kihyunnak vagyok dőlve hanem Drakenek. Mint akit áramütés rázott meg, ugrok fel, és el is szédülök, így megtámaszkodom a falnál. - Drake! Mégis mit... mit csinálsz itt.... - szusszanok fel zaklatottan. Nem hiányzik ez sem hogy emlékeztessen rá hogy fogoly vagyok valahol. Beletúrok a hajamba, és próbálok megnyugodni ahogy ide-oda lépkedek. - Hagyjál.... hagyjál légyszíves aludni.... - próbálok valamennyire normális hangon megszólalni.
Pörög bennem az adrenalin, elvégre mégis csak alvásból riadtam fel, és nem engedhetem meg magamnak hogy elgyengüljek, a racionális Drakere, a katonára van szükség, aki észnél van. Cselekszem, és hallom ,hogy mit mond, nem én vagyok az első aki eszébe jutna, ugyan miért? Hiszen én vagyok az elrablója. Miért szólongatna engem? Hiszen a rém álma lehettem akár én is. Segítek neki a takaróért nyúlni, próbálom támogatni, ám amikor ki robban mellőlem, zavartan húzom a derakamig a takarót, és keserűen nevetek fel, ahogy elnyivákolja az utolsó mondatot. - Öregem, te estél le erről, a kibaszott ágyról. Megfeszül az állkapcsom, és én is, így fél oldalasan fekve, a takarót markolom, majd felszívom magamat, és erőt veszek magamon, ott ahol be jöttem, ott távozok, a szobámban még nadrágot veszek fel, és bele bújok az egyik edző cipőmbe, a hajamat is összefogom, és egy baseball sapkát még menet közben felmarkolok, és a fejemre húzom. Odalent, kifulladásig gyakorlok, mozgok, bármit csinálok, csak… kapcsoljak ki. Végül egy dühödt ordítás hagyja el a torkomat, ahogy a földön fekszem és zihálva próbálok levegőzö jutni. James… mennyiszer esett le az ágyból, az utóbbi időkben már nem aludhattam vele, mert nem akart zavarni, de volt, hogy a nővér nem ébredt fel minden zajára. Ezután, már nem bírok aludni, csak egyfolytában jár az agyam, a nappaliba megyek fel, hogy játsszak a konzolon ,de az sem nyugtat meg. Neki állok reggelihez valókat rendelni, majd ide ér akkorra amikorra kell. Ahogy kérte Wonho, nem zargattam. Kurvára békén hagytam. Nem segít, hogy őrülten akarom őt, és az a Kihyunk… egy igazi faszfej vagyok. Mi van, ha az a valaki a párja? A jó öreg Drake sosem tett volna ilyet, nem tett volna tönkre egyetlen párkapcsolatot sem. A saját szarságaimon kattogok, amikor megérkezik a három szatyornyi alapanyagot. Aztán az orvos is csenget. - Gyerünk Wonho! – nyitok a szobájába, és nem érdekel az ellenkezése, azt akarom, hogy végig csinálja. Van spinning gépem, amire mindenféle műszert rá lehet csatlakoztatni, azon mehet a terheléses vizsgálat. - Mihamarabb legyünk túl rajta, és csak, hogy tudd, semmi adatot nem fog meghamisítani a doki, igaz, százados? – mire az említett bicccent, ha van valami, akkor ezt nagyon komolyan veszi. - Ki mutatja még az altató maradványait is a testedben. – vonom meg a vállamat. -Öltözz, és gyere utánam. – indulok el a fenti edző terem felé. komolyabb gépek vannak itt, mint odalent, ezek a sajátjaim.
Felugorva nagyon nehezen szedem össze magam és egy pillanatra minden is átszalad a gondolataimon, és kifújom a levegőt ahogy az ágyon fekvő Drakere nézek aki magára rántja a takarót. Nem.... rossz látvány, de akkor is elrabolt, és... Nem tudom mit gondoljak, túlhajszolják a gondolataim egymást. Álmos vagyok, és ijedt is, és végül is.... - Nem.... nem estem le. Én ott ágyaztam meg magamnak - válaszolok neki, mert eljut az agyamig a kijelentése, igaz egy kis fáziskéséssel, de aztán... ahogy felkel, és kiviharzik.... Letusolok gyorsan, és visszafekszem a takaróra, hogy visszaaludjak. Későre jár vagy talán korán, és zaklatottságom lassan csillapodik le ahogy elnyom a fáradtság, és fel sem ébredek reggel hatig. Automatikusan nyílik ki a szemem, és kinyújtózkodom. Fáradtan dörzsölöm meg az arcom, és a mosdóban megmosakszom. Nem tudom Drake mennyire kelhet korán vagy sem, de mindenesetre nem megyek ki a szobából, csak egy kicsit nagyobb helyet csinálok, össze szedem a földről a takarókat és vissza teszem az ágyra. Nyújtok, és megcsinálom a reggeli kis rutinomat, persze sok mindent mellőzve. Felveszem a fekete nadrágot és a pólót ami tegnap is rajtam volt és próbálok valamit kezdeni magammal, de végül is nem tudok magammal mit kezdeni és a szobából kilépve, nem látom sehol. A torna terem felé indulok amit tegnap említett és bekukucskálok, de szerencsére ott sincs. Ott kezdek el feszültség levezetni, és egyszer csak arra leszek figyelmes hogy beviharzik miután nem talált a szobámban. - Mi van már? - fordulok oda, ahogy befejezem az egyik mozdulatot, és szemügyreveszem a vele érkező férfit is. Valószínűleg az orvos lesz az. - Csodálatos - mormogom kedvtelenül, de felveszem a korábban levett pólót hogy ne izzadjon rám. Semmi kedvem nincs kísérleti nyúlnak lenni, de fásultan hagyom hogy mindenfélét mérjen és megcsinálom amit kér. Addig úgyse hagyna békén Drake sem. Elmerengve gondolok rá hogy mit csinálhatnak a többiek, mit mondhatnak, hol vagyok, és miért nem jelentkezem? Vagy Drake talán chatelel velük a nevemben? Remélem nem! Amikor végzünk és leszedi rólam a mérőeszközeit, szó nélkül megyek vissza és a konyhában kutatok hogy egyek valamit. Tegnap nem is ettem, és már nagyon korog a gyomrom ahogy jelzi hogy igenis kimaradt egy étkezés. Figyelni szoktam hogy mit eszek és extrém esetben marad csak ki kaja. Nem akarok rosszul lenni és pletykákra adni okot. Letelepszem az asztalhoz hogy megegyem és reménykedek benne hogy nem bukkan fel.
Szükségem van arra, hogy egy kicsit rendbe szedjem a gondolataimat, elvégre, eldöntöttem, akkor véghez viszem, megcsinálom, és senki sem másíthatja meg a döntésemet. Ha egy kis időt szánna arra, hogy normálisan át gondolja a helyzetet, rá jönne, hogy ez igazából nem is olyan rossz. Nekem csak erre a három hónapra kell, nem szűnt meg ettől az élete. Míg a doki foglalkozik vele, addig én teszek -veszek. Ebédet főzök, és le megyek a földsszintre átvenni a rendeléseimet. Rengeteg ruhát rendeltem, neki is, magamnak is, és sport cipőket is, hogy legyen miben táncolnia, alsógatyákat, zoknikat. Mindenből a legjobb anyagot rendeltem neki is. Nekem most mindenem megvan öltözködés terén, neki is érkeztek rövidebb nadrágok, amik térdig érnek, atléták, pólók, és néhány pulcsi is. Még ő is kap a kedvenc pulóveremből, ami kötött, és finom puha. Hátha fázna. Melegítő együttesek. De minden ki mosok, mielőtt bepakolnám a szobájában található szekrénybe. Előbb az alsókat és a zoknikat mostam ki, és a szárítóból már ki is vettem őket. Ezeket párosítom össze, majd a ruhák és a pólók következnek. Mire végeznek egy fiókot be töltöttem az alsókkal, az egyiket most kezdem a pólókkal. Ez legalább le foglal, mit számít, hogy nem aludtam egész éjjel? Bár a karikák látszanak a szemeim alatt. Vannak démonok, amiken az alvás sosem segít, vagy kevésbé. Nem hiszem, hogy azt a kaját eszi, amit én készítettem, pedig nem bánnám. Sosem pazarolok, ha nem fogy el minden, akkor majd a házi komposztba teszem. Amikor elmegy a doki, váltok vele pár szót, már este meglesz minden adat. Folytatom a pakolást, a cipős dobozokból pakolom ki a holmikat. Egyébként Wonho, jó pár fajta étrend kiegészítőt találhat a konyhában, amiből ő is vehet, nyugodtan. - Estére megjön minden eredmény. Ha visszaadom a telefonod, együttműködőbb leszel? Nem hívod rám a rendőrséget, és a katonaságot, meg minden egyéb létező szervet? – a konyhaajtóban támaszkodok, és innen nézek rá. A konyhába megyek, és szedek magamnak az ebédből, vagy uzsonnából, végül is már mindegy, a lényeg az, hogy van végre valami a gyomromban. - Nem fogok bocsánatot kérni azért, mert ide hoztalak, ilyen vagyok, ha valami kell, azt elveszem. Ez az egyetlen esélyem, hogy megnyerjem a versenyt, te. Amerikában, nálunk, csaták vannak, amik hatalmas díjazásúak, és a táncosokat, a csapatot, vagy egyes tagokat ki válasszák a tehetség kutatók, és be veszik backstage táncosnak, vagy bármilyen nagy hírű tánc csapatba. A srácoknak megígértem, valakinek megígértem, hogy megnyerjük. Három hónap, eközben te is tudsz gyakorolni a saját versenyedre. – az üres tányéromat el rakom a mosogató gépbe, és fel kelek az asztaltól, majd megvonom a vállamat, ahogy végig pillantok rajta. - Holnap át vehetnénk a verseny koreot. – túrok a hajamba, majd vissza húzom a fejemre a sapkát.
Próbálok nyugodt maradni és józanul gondolkodni hogy mégis mi a fenéért kellek pont én a csapatába. Annyi de annyi tehetséges táncos van a világon, és nem hiszem hogy ne talána valakit, de amiről beszélgettek korábban... Nem megy ki a fejemből. James neve hangzott el többször és nem mondtak róla semmi mást. Talán ő lehetett Drake partnere aki a hajtóláng ugyanakkor fék is volt számára? mi késztethezze arra hogy elraboljon egy koreai idolt, akivel sosem találkozott még személyesen korábban? Felpillantok, és megrezzenek, mert éppen őt látom az ajtófélfában támaszkodni, és leteszem a kanalam. Felmértem a konyhát és gyümölcsös kását csináltam ami gyorsan megvan. Rossz szokásom hogy többet csinálok mindig, így a másikat betettem a hűtőbe, majd később megeszem. A szavaira felvonom kissé a szemöldököm. - Komolyan számítana ha rád hívnám? Egy kontinenssel arébb hoztál minden gond nélkül, nem hiszem hogy sokra mennék ha rád hívnék bármit is - sóhajtok fel, de tény és való hogy szeretném visszakapni a cuccaim. - Szeretném visszakapni az órámat és a telefonom - válaszolok kissé gondterhelten. Nagyon szeretném tudni mi van a többiekkel, nagyon rég volt már hogy ennyi ideig nem beszéltem senkivel közülök és csak két nap telt el. - Tudnom kell hogy minden rendben van-e velük - teszem hozzá, és befejezem a kajámat, aztán válaszolok csak. - Miért van ekkora jelentősége a versenynek? Mit ígértél meg? - kérdezem, de nem tudom rákérdezzek-e a névre vagy sem. Lehet megint.... olyasmiket fog csinálni, és azt meg nem akarom. - Értem hogy sokaknak múlik a karrierje ezen, de miért pont én? Sosem láttál engem, honnan tudod hogy tudok táncolni a tieiddel? Mi van ha elviselhetetlen vagyok? - kérdezek tovább, és elmosogatom a tányért. Nem érdekel a mosogatógép. Nem szeretem. - Ha megnyerjük a versenyed, akkor szabadon hazamehetek. Én nehezebben tudok gyakarolni az én csapatom nélkül, mert ahhoz ugye ők is kellenének.... - sóhajtok fel, hiszen egyes részeket tudok gyakorolni, egyes részeket nem. Valahogyan meg fogom oldani, de nehéz lesz. - Nem bízom benned. Szükségem van a cuccaimra. Ruhákra, cipőre a tánchoz és felszerelésekre, vitaminokra - sóhajtok fel, mert hosszú lesz ez a három hónap így. Remélem nem hazudik, és nem akar.... - De! Táncolok veled, de nem csinálhatod azt.... amit az első nap! - teszem hozzá, mert az borzasztóan kínos volt. Nem mondom hogy nem élveztem valahol, de.... ilyesmit nem... kellene. Az elrablóm, nem feküdhetek le vele.
Pedig tényleg nem érdekelne, ha rám hívná a rendőrséget, és úgy bárkit, mert megúsznám, és talán ezért is vagyok ennyire önfejű, tudom ,hogy megúsznám, egyedül talán az ember ölést nem, de arra nem hiszem ,hogy képes lennék. Ennyire nem vagyok elvetemült. A bicepszemen dobolok, ahogy hallgatom őt, elraboltam, és nem érdekeltek a következmények, okos, rá jött, hogy semmi értelme nem lenne hívnia senkit sem. - A telefon, és óra ügyén, még gondolkodom. Mit ígértem meg? Hogy megnyerem, hogy valóra váltom James vágyát, és szerepelek Amerika legnagyobb versenyén a csapattal. Csak ezt szeretném. - Csak megígértem, legyen ennyi elég. – hagyom is ennyiben, nem akarok lelkizni, nem ismerjük még egymást annyira, és különben is, három hónap múlva ki lép az életemből, szóval nem kell tudnia minden viselt dolgomról. Titkomról meg pláne. - Majd gyakorlok veled, ezen ne múljon, mutasd meg a csapat koreóját és segítek. Valamit, valamiért alapon. – lépek el az ajtó mellől, és be sétálok a konyhába, friss öblítő illatom van. Meg állok mellette. - A szobádban megtalálsz mindent. – célzok a ruhákra és a többi holmira, majd rá fonódik a tenyerem a tarkójára. - Azt, pedig ,hogy nem csinálom veled ezt, nem kérheted, túl vonzó vagy. Az esetem vagy, és a mellett, hogy nem ismerlek, rengeteg videót láttam rólad, ahogy dolgozol, ahogy táncolsz, ahogy előadsz. Mindened bele adod, szívvel lélekkel teszed. Ahogy a korábbi aktusba is, és ha szeretnéd, lehetek veled gyengédebb. – simítom hozzá az arcom az övéhez, enyhe borosta érezhető csak az arcomon, a nyakára csókolok, és megkarmolom a fejbőrét az ujjaimmal, ahogy elhúzom a fejem, és távolodok egy lépést tőle. - Nem vagy elviselhetetlen, láttam az interjúkat is, hogy hogyan vesznek körbe téged a többiek, és nem játszottátok meg magatokat. Mindenki őszinte tisztelettel tekintett rád, csodálattal, és alázattal, de egyfajta szeretettel, ezt senki sem tudja megjátszani. Ismerem az ilyen pillantásokat. – megcirógatom az arcát, és elsöpröm a homlokából a fekete tincseit. A combjaira támaszkodom a tenyeremmel, és így nézek szembe vele. - Nem ismersz, de valóban csak azért kellesz, hogy táncolj velünk. Meg persze némi extra, rég voltam bárkivel úgy, mint veled. – simítok az ágyékára. De el is sétálok mellőle. Most csak szórakozom vele, mert tudom, hogy mennyire zavarba tud jönni. - Holnap, kilenckor kezdek, addigra már be szoktam melegíteni, jó lenne, ha be segítenél olykor a házi munkában is, főznöd nem muszáj, mert minden van a hűtőben, és használhatod az én vitaminjaimat. Ott van egy D, W matricás lap, minden étrendkieg, ami darab számos, arra már fel raktam az én betűm. Itt találsz bontatlanokat. Ha valamelyik vitaminnal nem vagy tisztában,kérdezz, és elmondom, lehet ,hogy itt mások vannak, mint nálatok. – bár nem panaszkodhatom, le van szerződve a csapat egy étrendkiegészítős céggel, energia szeletek, és zselék is vannak, az egyik hűtő szint pont ilyennel van feltöltve, gyors, lassú felszívódású energia zselék, ízletes, nem vágja szét a diétát, mert figyelnek erre is a gyártók. Mellesleg, a kis ivó leves, az jól hűsít is. a hűtőt is ki nyitom, és megmutatom neki az ottani zseléket is. - Ezekből a lenti hűtőben is van, oda figyelek a srácok folyadék bevitelére ,és energia utánpótlására is. – ez inkáb James közben lett a hobbim, a betegsége miatt gyakran gyengült le, de ezek segítettek neki, ásványisók, amik a sok mozgással eltűntek a szervezetéből. - Ha akarod, kimoshatod a maradék holmid, megmutatom a mosó és szárítógépet is, abban a helyiségben tudsz teregetni is, ha úgy szeretnéd. Indulok el a mosó konyhába, vagy követ , vagy nem.
Ahogy sejtettem, a hallgatásával megerősíti azt amit én is gondoltam hogy semmi értelme nem lenne ha ráhívnék bárkit is. Az ég szerelmére, egy kontinenssel hozott arébb! Egy országos performance után rabolt el! Hát hogy tehette volna meg ha nincs mindenki a zsebében? Inkább nem akarok rágondolni sem hogyan csempészett át a határokon. Kizártnak tartom hogy a vállán átvetve cipelt fel egy repülőre, aztán meg ide. Bár ki tudja, lehet hogy nem egyedül dolgozik és valaki segített neki. - A telefonom nélkül nem tudom megmutatni a koreográfiánkat sem - jegyzem meg ahogy kerüli a választ és kimondatlanul is sejtem hogy annak a Jamesnek van ehhez köze akiről beszélgettek lent a csapatában. Valaki azt mondta hogy ő olyan volt mint egy jó katalizátor, mindig tudta mire van szükség hogy pörögjenek és rendben legyenek és Drake vérét is sokszor hűtötte le. Lehet hogy neki ígérte meg? - Szóval három hónapig semmit nem akarsz mondani nekem? Akkor hogyan várod hogy együtt tudjak működni ha nem tudok semmit? - nézek utána és aztán a konyhába lépve folytatja. Nem igazán értem, de csak megcsóválom a fejem a gyakorlására. Nem tudja őket helyettesíteni. Egyiküket sem. - A mi koreográfiáink intenzívebbek mint a tiétek. Megmutatom ha visszakapom a telefont - ez még nem jelent semmit, igaz hogy még a koreo is kicsit félkész de végül is tudom majd tökéletesíteni a saját részem benne. Elég sok mindent találtak ki nekem a többiek, de örömmel teszem bele magam a produkcióba. - Egyáltalán milyen versenyre készültök? Mi a neve, mi a tétje? - kérdezem hogy valamivel legalább előrébb legyek. Bár nem ígérem meg neki hogy nem fogom megpróbálni itt hagyni, ezt senki nem tenné meg, és nem tudom miben bízik, mit rejteget még. Hogyan akar itt tartani. - Mindent? Te.... Áh - legyintek és inkább bele se kezdek hogy nem hozhatta ide a dolgaimat mert nem tudja hol lakom, de végül is éppenséggel tudhatja. Ahogy a tarkómra simít megdermedek kicsit és kitágul a pupillám a szavaira. Nem, nem ezt nem. - De ez nem helyes! - ütöm félre a kezét, és elmenekülök a közeléből, és próbálom lehűteni az arcom izzását, mert ez.... ez nonszensz! Nem szabad és nem helyénvaló. - Nem fogok táncolni veled ha folyton ezt csinálod! Elraboltál, itt akarsz tartani hónapokig és táncoltatni. Ezt nem csinálhatod, mert akkor ellenállok neked és nem segítek - fakadok ki ahogy elhúzódok előle hirtelen kitörve. Megkapaszkodok a mosogató szélében és veszek két mély lélegzetet. - Szerencsés vagyok hogy ilyen csapat épült fel körülöttem és hogy a családommá véltak mindannyian - erre elmosolyodom, hiszen mindig jó kedvem lesz ha eszembe jutnak. Nagyon szeretem őket, és nem táncolnék másokkal. Bár több másik bandával is jó a viszonyunk a versengés ellenére is. Visszafordulok Drake felé. - Szerencsés vagyok hogy a többi bandával is jó a viszonyunk, mert bár versengünk, de ettől még sok közös produkciónk van és ugyanazon az úton járunk. Sokkal szebb és gyorsabb az út ha együtt megyünk rajta és nem külön külön - teszem hozzá apró mosollyal, mert szeretek a többiekről beszélgetni és róluk bármennyit tudok is. Magamról ne tudok, és nem is szeretek, mert nem vagyok én olyan fontos, de mégis... valahol örülök hogy mindig megkeresnek a bajaikkal és próbálok egyfajta vezetőjük lenni. Nem kértem hogy én vezessem őket, de mégis... lassan átcsúszott rám ez a szerepkör és szerintem észre sem vették hogy Minhyun rám tolta. Felsóhajtok ahogy az átmeneti intézkedéseket sorolja hogy mit hol találok meg. Kénytelen vagyok elfogadni és megszokni hogy akaratlanul is a lakótársa lettem. Az én lakásom nem ilyen nagy, pedig lehetne igazából. Sokkal nagyobb is, de nekem nem kell ekkora hely és inkább az otthonosság érzetére törekszem mindig de sokat vagyok távol, és most mindent megadnék Kihyunért. - Ezek hasznosak - nézem meg az energia szeleteket és zseléket mert ez érdekel, és oda kell figyelnem magamra hogy ne essek ki a bioritmusomból, és követem a mosókoyhába is. - Majd kimosom, de nem sokra megyek vele. Ez fellépő ruha csak - nem mindennapi viseletre és edzésre találták ki őket. - A TV-ről is letiltassz? - kérdezem ahogy visszafordulok a mosó konyha látogatása után felé. Valahogy informálódnom kellene ha már a telefonom elvette. - Szeretnék még egy takarót ha van - teszem hozzá ami még eszembe jut. Ennyi plusz kényelem belefér, nem fogok bele halni ha kicsit puhábban alszom.
Kezdődik, megint rá jött a szó menés. Csak csendben hallgatom őt, miközben a dolgomat teszem, veszem. Megint a telefon, és az, hogy nem közlök vele semmit, ha nem mondtam már jó néhányszor, hogy táncolni akarok vele, akkor egyszer sem. A fejemet csóválom, és hátra túrom a hajamat. El engedem a fülem mellett a mondandóját most is, és minden megmutatok neki , ami szükséges lesz az ittléte alatt, vitaminok , és a többi. - Amerika Legjobb Táncosai , ez a show, a megmérettetés neve, díjat, elismerést, pénz beli jutalmat, a koreográfus újabb plecsnit a falára, a táncosok lehetőséget arra, hogy máshol léphessenek fel, mint azt már mondtam. – pillantok rá rosszallón, hiszen a táncosok lehetőségéről már ejtettem szót. Nem reagálok a rosszallására, hogy mi minden lehet a szobájában, helyette, jól szórakozom azon ,hogy mennyire zavarba jött attól, hogy szórakoztam vele. Nagy probléma, hogy ilyenkor imádom, még jobban, és csak feltüzel, de… tudok várni. Közelebb lépek utána, a mosogatóhoz szorítom, a dereka mellé támaszkodom, a csípőmmel a pultnak szegezem, és elúhúzom a telefonját a zsebemből. - Ez kellene ahhoz, hogy együtt működj? Ki az a Kihyun? Aggódik érted… - még jó,hogy elolvastam az üzeneteit, amíg ki nem kapcsoltam, és azt nem írtam, hogy el jöttem felkészülni, és feltöltődni egy másik helyre. Direkt nem írtam meg, hogy hova. - Nem csinálhatom? Hiszen élvezed. Azért menekülsz, mert jól esik? Kicsit szégyellős vagy. – mielőtt el tudná venni a telefonját, fel emelem a fejünk fölé, majd eldugom. Sötétté válik a pillantásom, mély zölddé, ahogy el lépek előle. - Nem tetszik, ahogy sértegetsz. Szerinted, képtelenek vagyunk a ti koreotokra, mert intenzívebb. Szerinted az én bandám képtelen jól teljesíteni, mert nem egy család, ahogy a tiéd, és nem segítenek nekem? Azon kívül, ahogy fogadtalak, szerintem nem adtam okot a negatív véleményre. – fonom össze a kezeimet a mellkasom előtt, és megroppan kissé az állkapcsom. Ezután a konyhát mutatom be neki, és biccentek. - A bandát támogatja egy étrendkiegészítő cég. – jegyzem meg büszkeséggel a hangomban. - Nem, de vannak új ruháid a szobádban, ha szeretnél át öltözni. – vonom meg a vállamat, és tovább lépek ezen az apró problémán, hogy a fellépő ruháján problémázik. A mosó konyhába megyek, ott tartok mindenből egy plusz garnitúrát, és egy friss, öblítő illatú, és egy tiszta huzatot is hozok, az ágyára teszem a holmikat, és felhúzom a takaróra az anyagot. - Használhatod egyébként a nappaliban levő tv-t egyelőre. – nekem nem hiányzott a szobámból a tv, mert a hálóba inkább aludni térek, nem tv-zek- szeretnél a szobádba is egyet? Míg nem figyel, addig le rakom az éjjeli szerkrényre a telfonját, és a töltőt, meg az órát is mellé. Magára hagyom. Kell egy kis szünet, és érzem már nagyon, hogy nem aludtam az éjjel, el megyek fürdeni, és ha nem jön közbe semmi, akkor aludni terveznék.
Nem tuom mit mondjak, de valamit muszáj hogy ne boruljak ki teljesen a tényen hogy elraboltak és ki tudja hol a fenében vagyok éppen. Azt már tudom hogy Amerikában vagyok, mert a fürdőbeli termékek jellegzetesen és amik a hűtőben vannak is. A hajamba túrok idegesen, és próbálok elvonatkoztatni ahogy a szemét forgatja, és örülök hogy ő ennyire nyugodt, de én nem vagyok. Nem tudok, de igyekszem csendesebb lenni és nem túl parázni, de egyszerűen.... Nem értem, és nem vagyok teljesen nyugodt. - Jó, mondtad de csak azt hogy mire megy ki nektek. Az elég népszerű műsor, láttam az előző két évadot és a döntőt is. Neves verseny, nagy megtiszteltetés ha oda bekerülsz - jegyzem meg hiszen ilyen nálunk is van, és mindig más nyeri meg. Kétszer még nem volt ugyanaz a nyertes és idén mi is indulunk rajta. Erre kellene gyakorolnom nekem is. Idén nekünk kell megnyernünk a csapatommal és megígértem Kihyunnak hogy idén mi visszük haza a díjat. - Beleolvastál? Nem volt jogod, héééé, mi... ne! - hátrálok el és a mosogatónak szorulok ahogy nekiszegez és ég a felháborodásom is bennem reked ahogy a telefonom után kapok de elhúzza a kezét mire neki szegeződök teljesen és megtámaszkodom a mellkasán egy pillanatra. Izmos és... és... elrántom a kezem ahogy tudatosul bennem mit csinálok. Nem szabad így hozzáérnem. - Kihyun... a legjobb barátom a csapatból és ő mindig tudja hogy mikor mire van szükségem nekem is, és a többieknek is, bár a csapat apafigurája nem ő - teszem hozzá ahogy lassan elereszt és felsóhajtok. - Ő mindig aggódik mindenkiért mert ilyen kis aggodalmas, és biztos vagyok benne hogy nem hitte el amit írtál neki - teszem hozzá mert túl jól ismer engem és tudja mikor hazudok és mikor nem. Boszorkányos megérzései vannak. Néha nagyon is félelmetes tud lenni. - Nem, én nem... élvezem, és igen! Képzeld el szégyenlős vagyok! - fakadok ki ahogy egy kicsit kiakaszt megint és elsötétül a szeme. - Nem azt mondtam hogy képtelenek vagytok, csak azt hogy más a munkamorálunk és nem szóltam le a csapatodat. Nem tudhatom hogy ti hogy működtök, ebben igazad van. Ne haragudj, nem akartam sértő lenni - sóhajtok fel ahogy figyelem a bemutató körutat ha már itt rekedtem. - Az szép - jegyzem meg udvariasan mert talán jobb ha a kedvében járok akkor talán több esélyem lesz szabadulni és kijutni innen. Figyelem ahogy szerez egy újabb ágynemű garnitúrát nekem az ágyra. Vagyis majd a földre terítem a másikra. - Nem, a szobába nem kell semmi. Én sem vittem oda semmit - nem szeretem ha a szobába média van és ha lefekszem akkor már alszom, és maximum a telefont nyomkodom még egy kicsit mielőtt elaludnék. Körbejárom még egyszer a helyet és reménytelenül keresem a kiutat innen és a szobámba visszaérve leroskadok az ágyamra. - Most mégis mi a fenét csináljak? - nyögök fel ahogy elterülök és megüti valami a szemem sarkát így odafordulok. A telefonom! Érte vetődöm és bekapcsolom. Hatszázezer értesítés és hívás. A legfontosabb a csapatom és Kihyun! Alig várom hogy betöltsön és válaszolhassak nekik. Megnyugtatom őket hogy jól vagyok csak kimerültem egy kicsit és pihennem kell. Nincs semmi bajom, és lenémítom az értesítéseket. Az ágyon heverek és úgy próbálom kitalálni mit is akar Drake, de végül is.... visszakaptam a telefont. Szerzett nekem ruhákat és vitaminokat. Kényelmes lakásnak tűnik egyébként. - Mit akarsz te tőlem pontosan Drake ? - kérdezem a semmitől ahogy elfészkelődöm az ágyam mellett, ahol megágyaztam magamnak. Másnap reggel szokás szerint korán ébredek és edzéshez öltözködöm. Általános bemelegítés és nyújtás, meg erőnléti edzés. Mire Drake felébred én már túl vagyok a saját edzésemen és a konyhában iszok egy shaket és a zabkásám mellől pillantok fel rá. - Jó reggelt - pillantok rá.
Az igazat megvallva nem tudtam elaludni, tudom, hogy meg kellene nyugodnom, és azzal is tisztában vagyok valahol, hogy nem helyes ,amit tettem. De ígéretet tettem valakinek, aki fontos volt a számomra, hogy végig viszem, hogy segítek a többieknek is elérni az álmaikat, nekik is szükségük van a csapatra, és arra, hogy részt vegyenek a műsorban. Nincs közel, de kifutottam a parti házamhoz, és ott ültem , egészen a napfelkeltéig, haza már nem futottam, hanem taxit fogtam, és vettem reggelit is, hogy frisset ehessen Wonho is. Mondjuk ez nálam inkább salátából áll, a kedvenc saláta báromból, két tonhalas gegy neki , egy nekem. Le kellene fürdenem, ezért csak a konyha asztalra teszem a reggeliket. - Az egyik a tiéd. Elmegyek fürdeni, és aztán a konyhába megyek, hogy megreggelizzek. Úgy érzem magamat,mint akit megmostak ,és kiköptek vagy, lenyeltek és kiköptek volna valahonnan. A csapatom tagjai elkezdenek szállingózni az edzésre, így miután feltöltöttem a lenti hűtőket, és kitakarítottam, mindenhol, beállok én is. Nem megy túl jól, többször rontok, a határaimat feszegetem. Tudom jól, hogy nem kellene más, csak, hogy kialudjam magamat. De ahhoz…le kellene vezessem a feszkómat. Végül, felszívom magamat, és lenyomom az edzést, de amint vége, felmegyek az emeletre. Wonhot keresem, és nem érdekel, hogy épp hol van, ott esek neki, a nyakával kezdem, végig csókolgatom a nyakát, és a hátát, a kezeim pedig bebarangolják a testét. Most, nem követelőzöm, nem kötöm le, de elég célratörő vagyok, és határozott, hogy nem engedem ellenkezni. Előkerül a gumi, és a síkosító is, mindkettő kis zacskóban van benne, elfértek a nadrágom egyik zsebében. Tetszik Wonho hasa, így azt is becézgetem, rá is fonódik a tenyerem a vágyára, és ott sem hagyom magára. Addig kényeztetem, amíg mindketten el nem jutunk a csúcsra. Az ágyában alszom el, mellette. Állati fáradt voltam. Nem volt szükségem szavakra, csak erre, hogy így kapcsoljak ki. Másfél napot alszom, de aztán úgy szedem össze magamat, mint akinek muszáj. Wonho nem fog éhen halni, mert van kaja bőven. A szobámba megyek megfürdeni, és megkeresem, gyanítom, hogy az edző teremben fogom megtalálni. Megjöttek a teszt eredmények is. A kiégés határán van, az orvos írt egy normális étrendet, amit be kell tartson, és oda kell figyelnem rá. Oda fogok figyelni, mert nem akarom ,hogy rossz vége legyen. - Gyere, elviszlek valahova. – az órámat beállítottam Wonho kaja idejére, és kaját fogok csinálni neki, bepakolom a táskámba az ő és az én vitaminjaimat. Úgy festek, mint aki új erőre kapott. - Három nap pihi, a csapatnak is, szükségük van egy kis feltöltődésre. – útközben megállok egy kisebb drogériánál, és beszerzem amire szükségem van, többek közt a szőke hajfestékemet is. - Tudom, hogy ez az egész egy elég szar helyzet, de lazítanod kell. Igen, emberrabló vagyok, de nem gyilkos, és igen… szeretek szexelni, főleg veled. Egyszerűen nem tudok betelni a testeddel, az-az este… - tapad a kezem a combjára, miután beparkoltam a garázsba. – Újra benned akarok lenni, és este… - ezt viszont nem folytatom, csak megnyalom a nyakát, és kiszállok a kocsiból. Két szintes ház, a földszinten a nappali és az étkező van, a konyhával, a garázzsal. Az emeleten van pár szoba, de csak egyet rendeztem be, a maradék három üresen áll , csak matracok vannak benne ,ha épp a többieket is meghívnám egy kis bulira, de …az ő halála óta nem volt itt buli, és nem is tervezek. - Gyere, tudsz szörfözni? – szállok ki a kocsiból, és leemelem az egyik deszkát, és a kezébe nyomom, a másikat pedig én cipelem.
Nehezen alszom el és nem tudok mit kezdeni magammal ezen az idegen helyen, ahol semmi nem ismerős. Próbálom kitalálni mit akar és miért olyan fontos neki ez a verseny, nem vagyok érzéketlen alak, de a legerősebb sem. Sosem tartottam magam legyőzhetetlennek és sziklaszilárdnak, engem a többiek tettek erőssé és bennük van az én lelkem. Nélkülük kevés vagyok és innen alidha tudok velük kapcsolatot tartani bár visszakaptam a telefonom, de nem tudom meddig lesz ez így. Ahogy megjelenik rápillantok, és köszönök neki a reggelim felett. - Köszönöm - jegyzem meg halkan az egyik salátás zacsira nézve és megnézem mi is van benne de nem eszem meg. Majd később. Pár óra múlva nem lesz semmi baja sem. Visszamegyek aszobámba ahogy végeztem és amikor edzeni kezdenek, felmegyek a galériás részre és onnan nézem őket ahogy összeszokottan dolgoznak. Hogyan illenék én be ide? Hiszen úgy egybe vannak és valószínűleg Drake nem mondta el nekik hogy mit művelt, kit rabolt el. Felfigyelek rá hogy többször ront mint szokott és őket nézve eszem meg a salátát ami könnyű és nem terheli meg a gyomrom sem. Mit tehetnék? Még nem vitt le közéjük.... Ezen filózok és a salátám végére érek amikor hallom feljönni de nem kelek fel. Még az ott maradókat figyelem ahogy beszélgetnek, és elejtem a dobozt ahogy rám fonódik és a nyakamba csókol. - Drake! Drake, ne... Mit... te? Dddrr... - riadok meg ahogy a szemeibe pillantok és olyasmit látok amit nem akarok. Teljesen fel van tüzelve. Tiltakozom, és tekeredek és vonaglok hogy hagyjon békén, de nem ereszt és a testem lesz a saját árulóm ahogy végigsimogat és rámarkol a farkamra. Megfeszülök, levegő után kapok és könyörgöm neki hogy hagyja abba. - Drake.... - nyögö fel ahogy belém hatol, és megfeszülök, fájdalmasan vonaglok meg, mert nem.... nem túl gyakran volt olyan hogy belém, és így... Összeszorított foggal hagyom hogy a testem elárulja az érzéseim, és megfeszített íjént rohanok az orgazmus felé, és elernyedek ahogy elsülök, és érzem őt is ahogy felrobban. Belemarkolok a lepedőbe, talán el is szakad, nem tudom. Minden simogatása és gyengéd erőszak sem tudja elfedni a tényt hogy én nem akartam ezt, és nem.... Hamar elalszik, és kimenekülök mellőle. A fürdőbe megyek és a melegvíztől remélem megnyugvást és kimerültem ülök le a fal mellé és rándulok meg. A víz elmossa a könnyeimet is. Nem tudom meddig folyattam a vizet magamra, de nem fekszem vissza az ágyba. Nem tudnék. Inkább.... a nappaliba megyek és a tévé előtt alszom el valamennyire de korán ébredek meg. A napi rutinom évek óta állandó, nem zavar bele sok minden de visszaszundítok még egy kicsit és szerencsére ő sem moccan meg egyhamar. Edzek amennyire tudok amikor besétál, és riadtan nézek rá. Hová? Most meg mi történik? Elkerülöm ahogy viszonylagos csendben megyek felöltözni a szobámba. Nem akarok vele beszélgetni és nem tudok mit mondani neki ezután. Kerülöm a pillantását. - Értem - hagyom rá ahogy beszállok mellé de.... keresem az alkalmat hogy mikor tudok eltűnni mellőle. Lekanyarodik egy drogériánál és szinte azonnal kiszállok, mintha csak levegőzni akarnék amíg ő a kulccsal babrál. A drogéria felé indulok el, de hamar iányt váltok és a parkoló kocsik között szaladok ahogyan csak a lábam bírja. Ki kell jutnom innen, haza kell jutnom! Haza akarok menni! A pánik talán segít is menekülni és fogalmam sincs meddig jutok el amikor hátulról nekem jön valami és feldönt és pár métert gördülök is. Fájdalmasan nyögök fel ahogy feltápászkodok és a szavaira heesen megrázom a fejem! - Én nem akarom! Nem és nem! Hagyj békén! - botlok el, de ismét lendületet vennék a futáshoz de ledönt a lábamról és hadakozok ellene minden erőmmel. - Én nem.... Drake, tudod te mit csináltál!? - fakadok ki ahogy vergődök a szorításában. Az edzések ellenére, én sosem voltam harcos és nem igazán vagyok jártas a verekedésbensem. Kétségbeesetten nézek rá, ahogy a földre szegez. - Nem akarok szörfőzni, nem tudok. Engedj el! - hadakozok vele, de már nem koncentrálok, ez már csak... pánik. Ritkán de.... kijön rajtam és levegő után kapkodok. Megfulladok, meg fogok.... - Nem.... nem kapok..... levegőt.... - nyögöm ki ahogy vergődök.
Nem akartam azt látni a szemeiben, ami fogad, és most mégis. Bűntudatom van valahol, emlékszem, hogy ellenkezett, de a teste akkor is elárulta. Egy barom vagyok. Tudom jól. Szét estem, amióta erre a lépésre határoztam el magamat, és tudom, hogy nem fog jól elsülni. Jön velem, mint egy robot, és menekül előlem. Látom a jeleket, de valahogy megpróbálok benne bízni. Bízni abban, hogy nincsen semmi baj, hogy nem fog megszökni. A napszemüvegemet tolom az orromra, amikor eliramodik, és döbbenten, ugyanakkor megnyugodva konstatálom, elvégre számítottam rá. - Wonho! Nae salang, eodilo dalligo issseubnikka? Mwonga apayo? Museun il-ieyo?Jagiya!* - csak össze vissza beszélek úgymond, de hátha, ha az anyanyelvén szólok hozzá, akkor talán hamarabb megnyugszik, de nem. Csak fut, elkapom, de el esünk, a szemüvegem a második földre esés után eltört, nem bánom. Ringatni kezdem a testét, tipikus pánik roham, hallom, ahogy a levegőt kapkodja. - Nem bántalak, csak foglak. Wonho, ne fuss el, többet, nem érek hozzád így. Ígérem. – ez rohadt nehéz lesz, mert én így fejezem ki, hogy ha valaki fontos a számomra, márint… Nem fekszem le minden közeli barátommal, de Wonho más, ő Wonho. Kuuurvára elrontottam mindent. Az ajkamba harapok, és erőt veszek magamon. - Naneun dangsin-eul salanghaessseubnida. ** Hiszen, élvezted. Éreztem. – nem engedem el, a pánikrohamnál az a legjobb, ha minél sűrűbb levegőt szív, lassan. De úgy érzem, hogy válaszolnom kell a kérdéseire, talán hallja. - Nem baj, ne aggódj, megtanítalak rá. Jó lesz. – duruzsolom halkan, a könyökeimet felhorzsoltam, és az alkaromat is, de ez egyáltalán nem számít. Kívülről úgy nézünk ki, mint a szerelmesek, akik veszekedtek. Amikor már látom, hogy elhatalmasodott rajta, elkapom a fejét, és megcsókolom. Hosszan, vállalom azt is, hogy megharapja a nyelvem, a szám, nem érdekel. Finoman ringatni kezdem a testét, és ha tudom, a vállamra hajtom a fejét. - Sosem fogod megérteni, hogy mennyire szeretlek. Ez… nem puszta rajongás. Akarlak téged, mindenestől. Te. Vagy a kapaszkodó. – suttogom elhalkulva, és feltérdelek, továbbra is magamhoz szorítom a testét, és a vállamra húzom a fejét, egy magasak vagyunk, talán pár centivel vagyok nála magasabb, ez most jól jön. A feje oda fér a nyakamhoz. - Gyere, óriás. Nincsen semmi baj, vigyázok rád. Semmi rossz nem lesz most már. – a boltba vele sétálok be, nem hagyhatom magára. Bentről látták, hogy Wonho elszalad, majd rosszul lesz, és néhány szóban meg is kérdezik, hogy mi újság. Elmondom, hogy néha rá jön a pánikroham, mert fél az emberektől, ez hazugság, vagyis, nem tudom, mármint… francokat érdekel! Együttérzésből segít nekünk az egyik eladó, és bár egy-két holminál elpirul, mégis elcsomagolja nekünk. A szőke hajfestékkel együtt, amit eredetileg is neki akartam venni, bár a rózsaszín haj is jól állna neki. Végig a vállamon tartom a fejét, és a tarkóját cirógatom. A kocsiba be dobom a holmikat, és a kocsi ajtónál állva, még megölelem. - Sajnálom James. – suttogom halkan, ahogy segítek beszállni neki a kocsiba, és le is zárom az autót, hogy nehogy kirongyoljon, míg megkerülöm azt, és amint bent vagyok, akkor is, legközelebb, a háznál állok meg. Itt remeg egy kicsit a kezem, mégsem megyek vele a partra. A garázsból megyünk fel az emeletre, a holmikkal együtt. Nem szólok hozzá többet, de a szobájába megyek, újra húzom az ágyat, kitakarítok nála. - Szeretném befesteni a hajad. – jelenek meg előtte. Nem zavarnak a horzslolások a karomon, hiszen, estem már ennél rosszabbat is. - Gyere, az én fürdőm nagyobb. – intek neki. – A srácok pihennek, nem jönnek három napig, de mutatok videókat addig a csapatról. – ebből a házból legalább nem tud elszökni. Jobb itt, ebből a szempontból.
* Wonho! Minden rendben, jól érzed magad? Ne fuss el, itt vagyok veled! Kedvesem! ** Szerettelek, az én nyelvemen.
Nehezen lendülök túl azon, hogy gyakorlatilag megerőszakolt, minden tiltakozásom ellenére, de ugyanakkor meg szenvedélyes is volt, és a testem minden józanságom ellenére reagált is a csókjaira, és az érintéseire és nem tudom eldönteni hogy mit utálok jobban. Őt, saját magamat, mindkettőt vagy az egész országot... Össze vagyok zavaroda és hallgatásba burkolózom ahogy vezet, és kifelé bámulok az ablakon, várva egy lehetőségre és amikir kiszállok el is iramodok a parkoló másik felébe amerre a fő utat remélem hogy onnan majd tovább jutok. Alig hallom meg amit mond, és a torkomban érzem a szívverésem. - Nal naebeolyeo dwo! [Hagyj békén!] - nyögöm ki a választ de azt sem tudom hallja-e és felborulok ahogy nekem jön, és beverem a könyököm és a csípőm, és biztosan le is horzsoltam magam, de nem érdekel. Még meg semérzem mert egyenlőre más köti le a figyelmem és ahogy elkap a pánik hirtelen az életemért kezdek el küzdeni. Nagyon ritkán jön ki de most.... Belekapaszkodom ahogy tart és remegek egy kicsit. Próbálok lenyelni a rohamot hogy ne jöjjön ki teljesen és egyszerre kapaszkodnék is meg lökném el magamtól. - Wae naya? [miért én] - suttogom ahogy megjegyzi hogy szeretett engem a maga módján. Nem hiszek neki, ha ezt tette volna, akkor nem teszi meg. Akkor figyelembe vette volna hogy nem akarom. Kapkodom a levegőt és a fejem megtelik mindenféle gondolattal, ahogy szédülni kezdek a túl sok oxigéntől, és hirtelen tényleg nem kapok levegőt, ahogy megcsókol, de kényszerít hogy ne vagy csak nagyon lassan vegyek levegőt és kicsit jobb lesz. Küszködök hogy akarom-e vagy sem, de rájövök hogy segít, így nem húzódom el, csak kevésbé görcsösen szorongatom. Lassan csillapodik a pánik, és már tudok.... figyelni kicsit a valóságra és nem akarok megfulladni sem. - De miért... milyen kapaszkodó? Drake, te semmit nem mondtál nekem csak idehoztál és azt vártad hogy segítsek neked, és még a csapatod közelébe se vittél. Így hogyan.... - jegyzem meg, de elhallgatok, nem tudok mit kezdeni a szerelmi vallomásával, de megzavar. Sosem mondtak nekem ilyeneket és sosem... gondoltam hogy valaki csak engem akarjon és ne azt aminek látszom. Sikeres, gazdag idolnak. Ő nincs rászorulva egyikre sem, hiszen több vagyona van mint nekem és áthurcolt egy határon és óceánon is amíg ki voltam ütni. Nem hinnél hogy nem lenne elég pénze és befolyása, de akkor mégis mi a fenét akar.... Lassan felkelek, ahogy feltérdel és a vállának döntöm a fejem, beleizzadtam a pánikba és nyirkosnak érzem minden porcikámat. Veszek pár mély levegőt és kifújom, jóga légzés. Koncetrálok, annyira hogy alig észlelem hogy közben be is vásárolt. Úgy igyekszem hogy ne essek vissza, és ne terítsen le megint. Utálom hogy ilyen gyenge tudok lenni. - Ki... az a James? - kérdezem hiszen azt mondta sajnálja. Kicsit hátrébb döntöm az ülést hogy kényelmesebb legyen és próbálok kicsit lenyugodni. Valamiképp.... kitalálni hogy mit akarhat és hogy hogyan kerüljem el a hasonló helyzeteket. Egy tengerparti házhoz érünk, ami amúgy egészen kellemes lenne. Sosem voltam még az igazi szabad tengerparton de... nem így képzeltem el. Felmegyek a lépcsőn és körülnézek. Modern, és letisztult, ez tetszik benne de ahogy a szobám felé megyünk... Hatalmas az ágy és nagyon puhának néz ki, amit nem bírok. Kilépek a teraszra, és akaratlanul is felsóhajtok a tengert látva, mert gyönyörű. Kékebb mint a képeken és tetszik. A hangjára rezzenek meg. Festék.... mintha így senki nem ismerne fel. Beletörődve indulok el, különösebben nem zavar milyen a hajam, és volt már a szivárvány minden színe körülbelül. - Szőkére? - kérdezem a festékesdobozt meglátva. Voltam már szőke de már egy jó ideje a saját természetes színe van a hajamnak. Nem akartam mostanában megváltoztatni. Hallgatok ahogy nekikészülődik a festésnek, nincs értelme ellenállnom ez világossá vált. - Élvezte... a testem, de megijesztettél.... én nem.... szóval én.... nem túl gyakran.... ez nálunk... nem igazán ... ilyen. Nem...nem esünk neki valaki másnak, nekem ez... idegen - próbálom meg megválaszolni egy korábbi kérdését, mert felhozta hogy élveztem. Igen, testem elárult engem, és reagáltam a provokációra de... nem azért mert én is úgy akartam. Nehezen beszélek ilyesmiről, mert zavarba ejt, és mi sosem beszélünk ilyesmiről, még ha meg is történik, nem olyasmi amit sokszor túlbeszélünk, és nekem nem sok kapcsolatom van az ilyesmikben. Meglepő lehet neki, de nem élek vissza azzal hogy szinte bárki önként ugrana az ágyamban.
Igazából, örülök ,hogy nagyjából…túl vagyunk a vásárláson, kicsit elcsendesedtem, és nem is reagáltam a kérdésére, hogy ki… James, csak nyelvbotlás volt. Csak az! Rettenetesen megijedtem, hogy elvesztem Wonhot, tudom, nem vagyok normális. Tetszik, és én azt az embert akarom ismerni, aki a forgatások közi szünetben, néha egy…egy kamera láttatni engedett. Nem könnyű világ az övéké. Rengeteg kitartása van, és ezt tisztelem benne, olyan nagy gond, hogy azt szeretném, hogy szeressen engem ő is? Önző vagyok, tudom. - Csak időt akartam hagyni neked, hogy megszokd az itt létet… én… furcsa vagyok, tudom. – sóhajtok halkan, ha szeretek, szeretnék valakit, azt ezerrel teszem, és nem titkolom előle az érzéseimet. Olyan családban nőttem fel, ahol megfulladtam, és… így érzem magam jól, a barátaimmal körbe véve. Fázis késéssel válaszoltam a korábbi kérdésére, de nem bánom, talán össze tudja rakni a képet. Kicsit meg vagyok zavarodva, bánt, hogy megpróbált megszökni, de a pánik roham, megijesztett. Jamesnek is volt pár, főleg a vége felé. Azt hiszem, ebbe nem kellett volna bele gondolnom. De… az értékei, hogy mennyire gatyán van a szervezete… Kell csináltatnom olyan tetszteket is, amik rá szűrnek a rákra is. Muszáj! A házba belépve, azonnal bekapcsolom a légkondit, és egy órán belül le is fog hűlni , szinte mindegyik szoba, ahova beállítottam. - Aha, jól fog állni. – a fürdőmben van minden, speciális szőkítő , meg minden, mert szerettem haj festéssel szórakozni, noha, nem magamon, másokon, akiknek jól állt. Be hozok a fürdőbe egy bár széket, és oda ültetem, kap egy fodrász takarót is, és neki állok a hajművészetnek. A tükörrel szemben ül, így láthat közben engem is. Elgondolkodom, hogy mit mondhatnék a szavaira, és kicsit le is sápadok, eddig nem akartam felfogni, hogy mit tettem, mert éreztem, láttam rajta,hogy minden ellenére, élvezte… - Ez…olyan, mint a tánc. Megteszed, mert élvezed, csinálod, mert élvezed. Persze, ne érts félre, nem fekszem le fűvel-fával, az nem az én műfajom. Nem tudom, hogy hogyan kérhetnék bocsánatot azért, ami jól esett, neked is és nekem is. Bár, szerintem… a morális részével van gondod, hogy nem ismersz, és idegen vagyok a számodra. Meg, azzal, hogy áthoztalak a világ másik oldalára…. és nem ismersz, csak azt akarom, hogy táncolj velünk, velem. Meg persze, a szex… és…emlékezz vissza, amikor megérkeztél, akkor kikötöztelek… azt is élvezted. A kötözős szextől is be voltál indulva…- miközben, beszélek, azért dolgozik a kezem, és most már be van festve a haja teljesen. Még ilyen buborék fejet is kap magára, hogy jobban hasson a festék. Leülök a méretes kádam szélére, halk zenét állítottam be korábban is a telefonomon, ami az egész házban szól, de nem üvölt. Én, csak… egyszerűen… fáradtan meg dörzsölöm a szemeimet. - Tekintsd kirándulásnak, ha vége ennek az egésznek, haza mehetsz, én magam teszlek a gépre. – nézek rá komolyan. - Máskor is volt már pánikrohamod? – támaszkodom meg a kád peremén, és végig pillantok rajta. - Egyébként… nem mindenki olyan heves, a szexben mint én, nyíltabbak vagyunk, lmbtq, meg minden, de minden ember más… - dünnyögöm.
Tárgy: Wonho & Drake 
