Hogyan kerültem ebbe a kutyaszorító helyzetbe? Valamelyik félisten haverom megtréfált, de ez…azért több a soknál. Egy démon karmai közé esni a nagy Heimdall fiának! Felháborító! Sőt! Körbe röhögnének, ha valakitől mernék egyáltalán segítséget kérni. Ugyanis… egy Hephaisztosz által kovácsolt szerkezet van rajtam, ami gátolja még a maradék isteni erőmet is amit használhatnék, nem nagyszerű? Hogy mikor pottyantotta el a nagy kovács ember ezt nem tudom, de ez a rohadt démon örömest kötött ki, azonnal egy büdös koszos cella falához. Még én is eshetek csapdába nem? Azt hittem, hogy egy várandós asszony ütközött problémákba, ehelyett? Már le is csaptak és küldtek is a legkoszosabb cellába. Azt mondták, hogy szükségük van rám, meg még pár félistenre, hogy olyan varázslatot vigyenek véghez, ami által erősebb gazdatesteket birtokolhatnak. Egy percig sem hiszi ugye senki azt, hogy hagyom magam majd megszállni. Dehogy!

A kenyér és a víz poshadt volt amivel etettek, nem tudom ,hogy mennyi ideje sínylődtem itt, de hallottam,hogy változnak az évtizedek, a zenék, a zajok a közlekedési eszközök hangjai. Szerintem már megfeledkeztek rólam, mert se etetni nem jönnek, sem pedig nem dörömbölnek az ajtómon, hogy kicikizzenek. Itt fogok elrohadni, az is tuti… Egyszer csata zajait hallottam, és azt, hogy berobban vagy leomlik a fal, sőt láttam is, hogy leomlott az én cellám folyosójára vezető falszerkezet, de… hiába üvöltöttem, hiába kiabáltam, senki sem hallott meg.
- Vaaalaaakii! – morogtam. Persze, könnyű lenne apám nevét kiejtenem a számon, kérnem.
~Kära Far Heimdall~*
Gondolatban suttogtam persze, de nem én lennék, ha ki is mondanám hangosan. Fel akartak használni minket, mire? Loki újabb csínyt követett el? Át akart volna formálni valami mássá, valami pusztítóvá? Hiszen a félistenek csak eszközök voltak a szemében a saját kisded játékaihoz. Hallottam rengeteg történetet apámtól róla, jobb volt vigyázni vele.
Rángattam a láncaimat, amelyek a falba voltak erősítve. Sosem engedtek, de egy darabig el tudtam vele sétálni, olyan volt mint egy hosszú póráz. Akár a mesében, Aphrodité hosszú póráza. Ha tényleg az? Ha valóban ez az-az ékszer? Akkor tovább is enged nem? Odinra, mennyiszer próbáltam én ezeket a láncokat eltörni! Sikertelenül.
- Bárki! Valaki! –suttogtam erőtlenül. Hol fütyörésztem, hol pedig csak néztem, ahogy a cellám falán át elsiklik a nap fénye és a hold váltja fel azt. Valahonnan beszűrődött a fény, de sosem tudtam honnét, merről. Nem tudtam, hogy a cellám felett egy kietlen síkság van, vagy buja erdő; ahogy arról sem, hogy a fütyörészésem, rengeteg madarat csalt ide, akik segítségért siettek volna, de a környéken élő ragadozók egytől –egyig levadászták őket. Ilyen az én szerencsém!
Földcsuszamlás, föld morajlás hallatszott egy ideje a cellám környékén, mi rosszat tettem? Gyakran eszembe jut egyébként, Váli… vele volt problémám, mielőtt fogságba estem, talán az övé lenne ez az ízetlen tréfa?
- Ruttna i din eländiga lilla god Revenge! Váli!**
Többek közt ezért nem szerettem istenek közelében tartózkodni, és inkább az emberek felé fordítottam a figyelmem, a bajbajutottak felé. Szinte árkot jártam a cellám alapjaiba, amikor újabb földrengés rázta meg  a helyet, beszakadt alattam a cella alja és csak ennek a rohadt láncnak köszönhetem hogy nem estem le, de egy előnye volt annak, hogy a természet ereje a segítségemre sietett, nem hiába imádkoztam Álfrhoz, hogy valahogy segítsen, azt hiszem hálát kellene adjak neki ezért, hogy feltárult fölöttem az égbolt. Sikerült kimásznom a gödörből, ám a béklyóim miatt csak a környéken bóklászhattam. Magamat láttam el, kis kuckót is építettem, és két kézzel vadásztam. Még mindig nem ejtettem ki a számon apám nevét, büszkeségből, meg azért is, mert nálam sokkal fontosabb ügyei is lehettek, olyan dolgok, amik nem tűrnek halasztást. Bár... jó volna látni újra. Épp ezért ha kiszabadulok innen, felkeresem. Valamikor a második világháború környékén zárhattak le ide. Mennyi idő telt el azóta! Hallottam, ahogy fejlődnek az emberek, rengeteg tudásra tesznek szert. A madarak olykor meséltek, hallottam a történeteiket, de az én történetemet egyiknek sem sikerült tovább adnia. Legalább valamely utódom kereshetett volna... a Deveroux klán valamely sarja...


*Drága Apám, Heimdall!
** Rohadnál meg te kis Bosszú Isten!