Képesség:

Sokan azt vágják a fejemhez hogy szörnyeteg vagyok, egy angyal arcú mocskos szörnyeteg. Hihetek vajon nekik? Van hite egy szörnyetegnek? Nem tudom.
Wendigo vagyok, nem tagadom, lehetnék egy bolyhos kiscica is, de nekem ezt dobta az élet, ezzel kell gazdálkodnom. Gonosz lennék-e? Nem hiszem, egyszerűen csak máshogyan létezem, másként mint mások, nem hiszem hogy a gonosz ebben rejlik. Mindenesetre akad pár előnye is ennek. Erősebb vagyok mint egy ember, mondjuk kétszer annyira kitartó, és kétszer annyit bírom emelni mint mások. Fizikai kondim is sokkal jobb. Az érzékeim élesebbet, a látásom, a hallásom... persze ez sokszor átok is, olyasmiket hallok meg amiket nem kellene. Nem szeretem ahogy rólam beszélnek. Nem tartanak túl sokra, de szerencsére nem tudják az igazat. A szörnyű igazat, mert hát a wendigo lét egyik legnagyobb hátránya az... emberhús. Igen tudom, ha eszem rendesen, akkor kevesebb kell, és örökre 18 éves maradhatok amíg nem hanyagolom el, de ha igen... ha nem eszek, elsorvadok, és az őrület határára sodródom, és mészárolni kezdek. Az meg nem jó, szóval... rendszeresség a titka az étrendemnek. Persze mindezek ellenére nem vagyok legyőzhetetlen, ne higgye senki, ha levágják a fejem, vagy átlövik párszor a szívem képes vagyok meghalni, csak nehezebben ér utol a kaszás mint kellene. Nem állok szóba, minden csuklyás idegennel na.
Amúgy érdeklődő vagyok mindenféle érdekel, és kétféle harcművészetben is jártas vagyok, szeretem a karatét és a capueirát is. Mindkettő halálos ami azt illeti az én erőnlétemmel, ezért a szellemem is edzenem kell, gyakran sétálok magányosan, vízparton vagy erdőkben, hiszen mitől féljek? Én vagyok a legnagyobb ragadozó. Alapvetően angyalarcúnak nézek ki, de bizony eléggé ki tudom nyitni a szám, és olyan igazi nehéz esetnek látszom, tinédzsernek vagy hogy is mondják, aki beszól, kritizál, és dominál ha arról van szó. Erős akaratom van, nehezen hajlok meg bárki vagy bármi előtt. De ez van, ilyen az élet. Aki megismer rájön hogy viszonylag művelt vagyok a koromhoz képest, hiszen ki nézne ki egy harminc éves bölcsességet egy tinédzserből? Senki. Szóval, meglepetés. Showtime.

Történet:

Azt hiszem a legjobb ha ott kezdem, hogy én nem kértem, ezt. Nem akartam ez lenni, ami vagyok, és nem akartam hogy az életem másoké árán élhessem tovább. Jogos a kérdés, hogy akkor miért nem vetettem véget a rémálomnak amivé az életem lett. Erre viszont egyszerű a válaszom. Mert nem vagyok gyáva, engem még arra tanítottak hogy ha valami nem működik meg kell javítani, és küzdeni kell érte hogy a legjobbat hozhassuk ki belőle. Nem öltem meg magam, mert tudom hogy annak ellenére hogy mi vagyok, - olykor egy szörnyeteg fehérbe ránduló szemekkel - még én vagyok. Az a valaki, akit Abel Caine-nek hívnak és a természetem attól még nem lett teljesen más, nem cseréltek ki és lettem a gonosz ikertestvérem. Nem lettem egy veszett, habzó szájú fenevad, csak meg kellett tanulnom ezzel együtt élnem, ezzel is bizonyítva azt, hogy nehezített körülmények között is meg tudom állni a helyem a világban.
Azért nem mondanám hogy ez olyan egyszerű, nagyon kell vigyáznom szinte minden pillanatban. Kivel állok szóba, kivel nem, kerülnöm kell a feltűnést, de herótom van attól is hogy elvegyüljek az emberek szürkeségében így hát próbálom kihasználni a lehetőségeim, kicsit egyedibb hajviselet, néhány ékszer, enyhe smink a szemeim körül. Ki kell hangsúlyozni azt, ami szép rajtam. Mondjuk ez néha kimerül ékszerek terén, mikor milyen kedvem van. Nem állítom hogy ez jó nekem, mármint ez az állapot, és a szüleim hát... sajnos - vagy éppen szerencsére - nem érték meg hogy megtudják miféle szörnyeteg lett a fiúkból, akit mindennél jobban óvtak és szerettek a világon. Hogyan is mondhattam volna el nekik? Elszomorít a dolog, ugyanis amikor ez a valami megtámadott minket, őket megölte engem is meg akart, de talán túl ellenálló volt a szervezetem, nem tudom. Nem tudom megmagyarázni hogyan nem haltam meg, pedig sokáig szerettem volna. Véget vetni ennek, de sosem merészkedtem a tettekig, mindig felsejlettek előttem apám szavai. Hogy nem attól leszünk erősek mert az úton akadályok nélkül haladunk, hanem pont azért, ha ezeket az akadályokat leküzdjük, ahelyett hogy kikerülnénk. Néha még mindig eszembe jutnak.

Azt hiszem ez is az oka annak hogy úgy döntöttem, nem adom fel, és alig húsz éves fejjel, egy új kezdet elé álltam, és lesz ami lesz alapon belevágtam hát. Elkezdtem egyetemre járni, és ismerkedni, vannak úgynevezett haverjaim, és van egy életvitelem, egy csendes kis garzon lakásom, és egy szoba pálmám. Na meg persze egy sötét, nyomasztó titkom.