Kipp. Kopp. Kipp. Kopp. Egyhangúan telik az idő, és kevés dolog akad amivel elszórakoztathatom magam idebent, ahová nem süt be a napfény sem. Az energiáim hiába keringenek bennem, nem tudok használni egy iciripiciri kis varázslatot sem. Nem tudok lámpást gyújtani és nem tudok az árnyak közé bújva várakozni a megfelelő pillanatra. A klánom különleges képessége ez, hogy a sötétbe olvadva bármikor szinte láthatatlanná tudtunk válni. Amíg éltünk. Hm, hm. Már nem élnek. Talán én sem élek.... Nem tudom. - Mi van ha már nem élek csak azt hiszem hogy mégis?! - esek pánikba teljesen random és a fejemhez kapok. Hét pokol! Mi van ha már ez nem is a boszorkányvölgy hanem a pokol maga?! Nincs kétségem hogy oda kerülök hiszen számtalan életet vettem el mielőtt csapdába csaltak voltak és ide zártak volna engem. Méltatlan volt ahogy hálóba fogtak mint egy állatot, és elkábítva hoztak ide és vertek béklyóba. Bedobtak ide az elfeledett világok mélyébe és rám zárták az ajtót. Mert nem ölhettek meg! A halálom... elszabadítaná az ősi jövendölést miszerint fekete felleg keringene a völgy felett és vértől vöröslene minden alkonyat. Gyönyörű lenne.... - Nem, nem halhattam meg.... azt nem engedik... - hiszen semmi nincs nálam amivel árthatnék magamnak, hacsak nem éheztetem halálra magam. Az ékszereim meg csak átmenetileg ütnek ki ha épp le akarnám szaggatni őket. Mondjuk tény hogy nekem még ezek is jól állnak, és sokszor hűvösen simulnak rám a lázálmok közepette. - Dunn dunn dunnn - dúdolgatok egy régi dalt ami eszembe jut ahogy lecsúszok a fal mellé és nekidőlve várom az időt hogy ideérjen az ételem. Silány és rossz de legalább még élek, és erre figyelnek is hogy nem halhatok meg. - Valamire készülnek... én tudom, dunn dunn én tudom - okoskodok a magam módján, mert a minősítésem szerint inkább ösztönylény és szörnyeteg vagyok, mintsem striga. Hát kérem én nem voltam mindig ilyen... A gonosz nem születik.... azt teremtik.... Hehehehehe.
Nem tudhatták, hogy milyen jóslat köthető hozzám, különben már rég nem élnék. Egész végig azon munkálkodtam, hogy eljussak ide, és megszerezzem azt az embert, aki ehhez az egészhez köthető. Pontosabban köze van hozzá. Ember? Inkább striga fogoly. A feljegyzésekben is azt olvastam, hogy utolsó maradt a klánjából, az utolsó, aki tudta még hogy a sárkányok mi fán teremnek, és mire képesek. Hasznos tudást őriz, és mégis itt senyved, mintha megfeledkeztek volna róla. Nehéz volt ide bejutni úgy, hogy ne vegyenek észre, de végül is nem volt lehetetlen. Megoldottam, mindenki mással van éppen elfoglalva, a démonok kicsit nagyobb probléma most a határ szélén, de épp ez a baj, hogy a figyelmetlenségük miatt idáig jutottunk. Meg azzal, hogy beengedtünk más fajtákat közénk. Így a védelmünk folyamatosan csökkent. Csak idő kérdése volt, hogy mikor tudom ezt is meglépni, minidig is láttam, hogy nem leszek olyan öreg, most sem vagyok az, negyven körül vagyok striga években, és ez azért elég fiatal kornak számít. Ám szerencsére az újításaim a saját kommunámon belül és az úttörő terveim a strigák életében, hatalmas népszerűségre adtak okot. Hogy miért kell leragadni egy régi eszménél, magam sem értettem, de az hasznos bevezetéseim, mindenki hasznára váltak. Ez is a strigák javát fogja szolgálni. Tudom, mert látom. -Gyere, nem időzhetünk sokáig. – nyitom ki az ajtót, a bilicsneinél fogva húzom fel a földről, és indulok el a foglyommal egy olyan területre, ahol biztonsággal el tudok innen tűnni. Hiszen én ezen idő alatt még csak mi idő síkunkban sem tartózkodom. Így történik meg az is, hogy a Spanyol villámba kerülünk elő, és ott engedem el a fiatalnak tűnő mágust. - Callum vagyok – mutatkozom be, és nyújtózkodom egy kicsit. Lehúzom a sötétítőket, ha zavarná a szemét a fény. - Most pedig gyere, megmutatom a szobád és a fürdőt, egy alapos fürdés rád férne. – ragadom csuklón a srácot és húzom magam után. Az én orromnak is kényelmesebb lenne, a kis egere átrohan a karomra, egy szemvillanással nyugtázom, nem zavarom el. Nekem farkasom van, mint familiáris. -Ez lesz a szobád, ez pedig a hozzá tartozó fürdő, ha ennél, most szólj, a komornyikom elkészíti bármit. Nem hagyom magára, mert sejtem, hogy az egész ház,kinézete, a fürdő modernitása is újdonság lesz a számára.
- Dunn dunn.... - motyogok magam elé ahogy fülelek hogy mi ez a zaj odakint, mert mintha valami szokatlan történne. Mármint itt. Mi lehet itt szokatlan, hm? Mi, mi lehet az? Semmi nem történik itt, semmi de semmi. Minden ugyanolyan unalmas és eseménytelen, csak néha Cinci jön és megy. Mindig visszajön, bár sokszor.... raknak rendet. Olyankor elvisznek fürdeni és mikor visszajövök sosincs meg Cinci. Felrezzenek a dúdolásból ahogy egy férfi alakját pillantom meg. Szőke és magas.... nagyon kellemes látvány, de.... - Hajas az arcod! - kerekedik el a szemem döbbenten ahogy feljebb siklik a tekintetem rá és elnevetem magam amíg megragad. Felhúz, em olyan nehéz, nagyon könnyű vagyok. Nem adnak tisztességesen enni, és az is rossz minőségű de még élek. - Minek élek? Miért élek még? Hm, hm? Repülök? - nevetek fel ahogy egy pillanatra pehely könnyűnek érzem magam mert visznek. Amikor letesznek, pislogok a hirtelen jött fényre és a hajam is az arcomba csúszik hogy elrejtőzzem. - Callum? Mhm. Callum... Magnum... - hümmentek de megint felránt és vonszolni kezd magával, még bemutatkozni is majdnem elfelejtek. - Jeeeee.... na állj már meg, ne cincálj.... ez fáj... Szóval Jericho vagyok - teszem hozzá ahogy hirtelen megint megáll és letesz a fürdőszobában. Leroskadok a földre és a kisegerem után nézek aki rajta futkorászik. - Cinci! - kiáltok rá de nem hallgat rám, és csak cincog kicsit. - Én.... én éhes vagyok, igen! Nem tudom... régen ettem finomat. És sokat is.... - meredek egy kicsit magam elé, de aztán.... - Az.... fürdőkád? kád! - bele is mászok azonnal úgy ahogy vagyok és elhelyezkedek benne. - Hűvös..... - döntöm hátra a fejem a támlájának egy kicsit. Új ingerek érnek, és nem tudom még mit kezdjek velük. [/i]