Küllem:



Katona. Ha egyszóval kellene a külsejét összefoglalni, akkor ez lenne az, ami mindent magába foglal. Erős, izmos testalkat, domborodó mellizmok, kockás has és vékony csípő. Félhosszú, tépett barna haj, amit egykor rövidre vágva viselt, de manapság kisebb gondja is nagyobb ennél. Szemei élénk kékek, de már nem a jókedv csillog bennük, hanem sokkal inkább a nihilt lehet látni. Az ember el sem tudná képzelni, mi minden kiolvasható egy másik ember szeméből. Az ő szemeiben semmit nem lehet látni. Arca határozott vonású, inkább lehetne nevezni karakteresnek, mintsem jóképűnek.  
Mégis ami a legfeltűnőbbé teszi a megjelenését, az a bal karja, amit egy zuhanás következtében elvesztett, és egy orosz orvos tervezett neki egy mechanikus fémkart.  A fémkart képes akkor is irányítani, ha épp nincs hozzácsatlakoztatva, hála a implantációknak a fejében amit az orosz orvos csinált.
Tenyerének közepéből képes áramot vezetni hozzá közel álló személyekbe és ártalmatlanítani őket. Nem halálos fegyver, de éppen elég kellemetlen tud lenni.
Ennek a fémkarnak, vannak még egyéb mellékhatása is. Amikor elrabolták az egyik támadás során, ugyanolyan eljárás alá vetették mint Rogers kapitányt, csak hogy az ő kezelése félbe szakadt és kevesebb szer jutott a szervezetébe. Az ereje nem ér fel Rogersével, de messze meghaladja egy átlagos emberét.

Jellem:


Kegyetlen, gyilkos, érzéstelen katona. Ma már ennyivel lehetne jellemezni őt, holott nem mindig volt ilyen. Amikor a hadseregbe jelentkezett, még olyan volt mint bármelyik másik sorstársa. Életvidám, tudatos, hazafias, mellette beszédes és népszerű a nők körében. Többször is bizonyította hűségét és bátorságát, és még a legéletveszélyesebb küldetésekre is követte a legjobb barátját, szinte testvérét, Steve Rogers kapitányt akinek neve egyenlő volt amerika hősének, Amerika Kapitányának a képével. Sosem volt rá féltékeny,ő olyan fajta barát volt aki tudott örülni a másik sikerének és boldogságának, nem akarta magának a figyelmet, úgyis tudta hogy Rogers szereti őt.
Aztán az érzéseket kikapcsolták, amikor '46-ban Zoola egysége elfogta őt, és folytatták a kísérleteket rajta. Kitörölték az emlékeit, és létrehozták a Tél Katonáját, egy irányítható tökéletes fegyvert. Ám nem tűnt el minden embersége, így nem volt tanácsos sokáig ébren tartani. Mégis megtették, de nem számítottak rá hogy amikor Tél Katonájaként szembe került Steve-el, felismeri őt. Elméjébe ismerős képek villantak be. Tudta hogy ismeri ezt a férfit. Érezte hogy jelentettek egymásnak valamit.
Összezavarodott.
Később a polgárháború idején küzdött. Önmagával, a parancsokkal a Hidra idejéből maradt kóddal, amivel irányíthatták őt. Emlékezett a vörös füzetre a csillaggal.
"Vágyódás.... rozsdás..... 17..."
Most nem tudja melyik is ő. Nem a régi Bucky, akit még Barnes őrnagyként ismertek, de már nem is a Tél Katonája, és nem egy lelketlen gyilkos, aki a parancsot követi. Keresi önmagát. Tudatában van annak, hogy mi mindent követett el, és most több minden gyötri mint eddig bármikor és a fájdalma nem fizikai. A bűntudat, úgy marja a bensőjét hogy majd megfullad. Mindez a poszttraumatikus stressz szindróma hatása, ahogy néhány más dolog is. Még mindig harcra kész állapotba kapcsol, egy-egy neszre, vagy hirtelen ajtónyitásra, és olykor észrevétlenül is kezébe kerül a kése, ami szinte már hozzánőtt ennyi év után. Képtelen teljesen ellazulni és aludni, mindig figyel valamire, a környezetére, zajokra, neszekre beszédfoszlányokra... az ösztönei még halálosak és nem szokta meg hogy nincs veszélyben. Számára ez a pihenés, ismeretlen és még nem jó benne.
Egy másik ilyen probléma hogy még mindig nehezen viseli el az érintéseket. Nem szereti. Fél tőle, retteg. A lehető legképtelenebb dolgoktól képes megijedni, sosem volt lehetősége alkalmazkodni a mindennapokba, így vannak még zavarai. A fegyvereket másodperceket alatt szedi szét és rakja össze de egy tablettel nem sok mindent tud kezdeni az alapvető funkciókon kívül, és nem ismeri a céltalan tévézés fogalmát sem.
Állandó bűntudatán túl azért próbálkozik. Küzd a mindennapokkal és próbál alkalmazkodni, és nem feladni. Amikor nyugodt pillanatai vannak, olyankor még beszédesnek is lehetne nevezni, szívesen idéz fel számára kedves emlékeket és mosolyogni kezd ha meglátja Stevet. Hagyja neki hogy megérintse, és még barátságos versenyre is kiáll vele fa hasogatásban vagy futásban.  Vele képes ellazítani magát és hallgatni amit a másik mesél. A hangja... mintha mindig hallotta volna azt a hangot. Valahol mélyen.

   képesség »

Néha minden csak olyan egyszerűen indul el, mint Bucky élete. Valószínűleg ha tudta volna, hogyan alakul az élete, sosem jelentkezik a hadseregbe....

Emlékszik.
Az elméje olyan, mintha szilánkokból állna, és minden szilánk egy-egy emlék lenne, amik régi életére emlékeztetik, és felidéznek benne érzéseket, neveket, arcokat és helyeket.
Szülőváros. Emlékeznie kellene a szüleire, a nevükre, az arcukra de egyszerűen képtelen már felidézni őket, kitörölték az agyából ezeket a felesleges részeket, amikor szuper katonává tették. Pedig akar emlékezni, akarja tudni ki az a nő aki megszülte, és mit érzett iránta. Szerette-e? Foglalkozott-e vele valaha? Ki volt az a nő? Ki?

-Szoldát!
- ...
- SZOLDÁT!
- Várom.. a parancsot.
- Töröljék ki és indítsák újra! Túl régóta van már fent... Kezd instabil lenni.
- Igenis! Törlés!

A tökéletes üresség, ami az elméjét uralja, nem is olyan tökéletes. Befurakodnak oda nem illő dolgok, képek, hangok és olyan érzések, amiket nem lenne szabad éreznie. Ő egy gép, egy élő fegyver akinek dolga van, ölnie kell, küldetéseket végrehajtani. Dolgokat megszerezni vagy elpusztítani. Embereket megölni, azután bizonytalan időre aludni térni egy kapszulában, ahogy lefagyasztják.
Egy újabb ébredés, és újabb parancs.
Ki kell iktatnia Nicholas J. Furyt.

A férfi a hídon.
"Bucky!"
Emlékek. Zavar.


Az a magas férfi, a kék szemeivel nem tud kimenni a fejéből, egyfolytában rá gondol, és arra hogy ismerte őt. Ismernie kellett! Az a férfi, tudta hogy ki ő. De... Ki az a férfi? És ki ő maga? Kétségek között gyötrődve várja az újabb parancsot. Nem tehet ellene semmit, a saját elméje a legnagyobb ellensége. Van annál rosszabb, ha valakit a saját elméje legmélyére száműznek? Ha olyan helyen van bezárva ami ellen semmit nem tehet? Élet ez?
Rogers. Steve Rogers.
A férfi a hídról.
Kicsoda ő?

- Kérem uram! Már nem kellene ébren lennie.
- A küldetése már nem szakítható meg.
- De mi van ha instabillá válik és elszabadul?
- A maga dolga hogy ezt megakadályozza. Ha a fegyver meghibásodik, javítsa meg!
- Igen de....
*Puskalövés hangja*
- Van még kérdés?
- Nincs uram. Máris kitöröljük...


Az utolsó küldetése után, amikor kihúzta Steve-t a lezuhanó hajóról, eltűnt és minden igyekezetével azon volt, hogy tökéletesen felszívódjon. Összezavarta az utolsó jelenet, a zuhanó hajón, hogy a férfi nem ütött vissza, és úgy tűnt tényleg mindent tud róla, és jóban lehettek régen. Miután ott hagyta a parton, nem kapott több parancsot, akik parancsoltak neki azok meghaltak és ő nem tért vissza a dermedt alvásba. Egyre több minden jött elő, és emlékezni kezdett dolgokra. Nevek, arcok jutottak eszébe és mindig ott lebegett előtte az a szőke férfi az átható kék szemeivel.
Steve. Rogers. Kapitány. Barát.

- Bucky! Bucky... gyerek korod óta ismersz engem. Ismersz... ismersz engem, engem, engem!
Hirtelen riad fel, a motel szoba félhomályába reflexszerűen gördül odább és ránt kést, aztán... megáll. Hallgatózik. Csend van, semmi mozgás. Csak álmodta az egészet, a szoba néptelen, csak a hátizsákja hever hanyagul a szőnyegen, az ágy mellett. Eltelik pár másodperc mire kienged és elteszi a kést, visszaül az ágy szélére és mély levegőt vesz. Megint ezek az álmok, megint a múlt kísértetei jönnek elő. Embereket ölt meg, parancsra. És emlékszik rájuk! Az arcukra. A haláluk előtti utolsó pillantásra, amikor nem láttak mást, csak őt, és a halálos golyót a tárban. Kezeibe temeti az arcát, és hanyatt dől az ágyon, de már nem tud visszaaludni, csak forgolódik és a plafont bámulja. Már meg sem lepődik az alvás zavaron, végső soron képtelen pihenni. Egészen eddig olyan volt, mint egy megfeszített íj, nem tud egyik pillanatról a másikról megszabadulni az évtizedeken át tartó neveléstől.


A legutolsó eset amikor elveszítette a tudatát a polgárháborúban volt, egy piti kis gazember megszerezte a titkos kódot, amivel a Hydra parancsolt neki, és kellett egy alapos agyrázkódás, hogy kitisztuljon a feje. Steve megmentette a vízbe fulladástól, és ott volt vele. Mintha mindig is vele lett volna. A barátja volt, és nem lökte el akkor sem, amikor kiderült hogy ő a Tél Katonája. A Tél egyik katonája, igazság szerint, de a többi öt később meghalt, egy ilyen lény is sok a világnak. Ez is egyel több az optimálisnál.
Most próbál élni. A hétköznapi dolgokban el van veszve, és egyre inkább rájön hogy ő nem egy megtört ember. Ő tönkretett. A Hydra szétszedte, és újraépítette, majd újra és újra. Minden alkalommal elveszített valamit az emberségéből. Ami megmaradt, azt úgy hívják hogy Steve. Mellette nem kell legyőzhetetlennek lennie, nem kell az életéért küzdenie. Mellette lehet...ember.
Már megint Steve.
Mindig.
Örökké.