Tél Katonájának nem igazi barátja az éjszaka, mert előhoz neki minden emléket, amire nem akar emlékezni. Még nem áll készen rá, hogy szembenézzen múltjának minden démonával, így az éjszakái javarészében elfoglalja magát valamivel. Nem szeret aludni, mert nem tud nyugodtan, és még nem jött rá, mi segíthetné hogy ne álmodjon, hanem egyszerűen csak pihenjen. A kalandos csata után hirtelen minden olyan egyszerű lett. Thanost közös erővel legyőzték, bár úgy érzi hogy hiába harcolt ott, még Helával is szembemenve, az ő ereje nem sokat segített a végkifejleten, hiszen az ellenség már nem az ő szintjükön mozgott, és Buckynak még nem volt dolga ilyen űrből jövő ellenséggel. Elég sok nyugtalan pillanata volt, de végül... a szőke isten szavai megtették a hatásukat és ő hirtelen...szabad lett. Mintha eltűnt volna róla a célkereszt, és a csata végeztével, embertelenül nagy erőfeszítésébe került hogy ne hagyja ott megint Steve-t, és ne induljon magányosan elbújni valahol. Ezért történhetett meg az, hogy mire észbe kapott, már egy városhoz közeli farmon találta magát. Vagy házban, egy kis kerttel. Neki egyre megy, de a lényeg hogy hirtelen annyi év után... lakótársak lettek Steve-el. Hallja a férfi puha lépteit, amikor elindul hajnali futókörútjára. Ő ezt este szokta csinálni, napközben csak kondizik, este kiereszti magából a feszültséget. Félálomban szunyókál ahogy barátja elmegy, és arra riad fel amikor ismét meghallja a lépteit. Az első két napban minden alkalommal fegyverrel a kezében riadt fel, de mára megtanulta hogy Steve lépteit felismerje, és ne érezze veszélyforrásnak. Mivel már aludni nem tud, úgy dönt társul barátjához a reggelizőasztal mellett. Fekete farmert vesz fel, zokni nélkül. Felsőként pedig egy ujjatlan fekete atlétát, ami nem takarja el a fémkarját, de ha valaki előtt, hát Steve előtt nem rejtegeti. Sokkal inkább halovány mosollyal a szája szélén hallgatja barátja kedves dicsekvését, amivel ki akarja mozdítani őt a holtpontról. - Harminc? Nem is rossz de akkor fél mérfölddel vezetek - mosolyodik el ahogy a főzőhöz lép, és bögrébe önti magának is a fekete löttyöt. Megízesíti ahogy visszafordul az asztal felé, és így barátja szeme elé tárulhat karikás szeme és kócos haja. - Jobbat. Van valami program mára? - kérdezi ahogy letelepszik, és egy pár toast kenyeret rak a pirítóba hogy a kávé mellett valami szilárd is legyen a gyomrában. Közben pillantása az erőteljes szőke férfire siklik, aki ennyi év után, ennyi gaztett után sem volt képes elengedni és töretlen hittel ragaszkodott hozzá. Meg sem érdemel ilyen barátot. Mégis... Nehéz most így a mindennapokat élni, és furcsa hogy egyikük sincs állig fegyverben. A derekán lévő tokban azért ott van a három kedvenc kése, ezt még nem vetkőzte le magáról, de már legalább nem gépfegyverrel mászkál összevissza.
Távol a világ közepén, távol minden technikától, mert tudom, hogy Stark megtalálna, egyetlen eszköz, ami digitális, és máris megtalálna minket. Ezért is hoztam ide Buckyt. Joga van az élethez, mert nem önszántából ölte meg a szülőket, parancsra tette, de tudom, hogy sokszor túl forró fejű Tony. Megvan a maga elképzelése a világról, miután megtapasztalta, hogy a fegyverei milyen rombolásra képesek. Mindketten más korban születtünk, más korban éltem, de megtapasztaltam mindkettőt. Nincs ezzel se bajom a maga nemébe, mert sok dologhoz könnyebb hozzá jutni. Ez tetszik a mostani helyben is, kicsit távol mindenkitől, most már megpihenhetek én is. Lett volna lehetőségem vissza térni, de dr Strange elintézte, hogy itt maradhassak. Ez jó, mert nem élhetek állandóan a múltban. Tovább kell lépnem, és Bucky jó haverom volt. Tudom, hogy a beidegződéseit és a képzését nehezen tudja levetkőzni, de egy kicsit eresztett, azóta amióta itt vagyunk. Minden reggel elmegyek és futok egy kört, jól esik. Nem mondanám, hogy én is teljesen nyugodtan alszom, de meg vagyok. A csapatból, Sólyomszem és Feketeözvegy találna meg, ha akarna. De szerencsére ők is megértik, hogy pihenésre van szükségem. Persze, mindannyiunkat más fából faragtak. A kávé már kész, és a rántotta bacon kombó felett ülök, tudom ,hogy ha nem is a reggeli, de talán a kávé illata kicsalogatja, és derűsen csillogó szemekkel nézem, a cukkolásomra a szokásos választ kapom szinte, ahogy megfordul, még inkább szembesülök a nyúzott ábrázatával. - Aludnod kéne éjjel… - jegyzem meg halkan, sokszor én sem tudok épp aludni, engem is megviseltek a háborúk és van, hogy hallom, hogy éjszaka edz. A fém karja nem zavar, megszoktam, végig pillantok a kellemes látványt nyújtó testén ,majd vissza fordulok a reggelimhez. - Gondoltam elmegyek a központba a ptsd-sek ülésére. – vonom meg a vállamat, és félre billentett fejjel nézem, hogy mit csinál éppen. - Bár, beülhetnénk egy mozifilmre is, állítólag megy most valami jó. – kellemes, ugyanakkor furcsa, hogy jut magamra időm, persze az edzéseim megszokottak, mert nem tudom kiírtani. Furcsa így látnom Buckyt, úgy értem még itt is fegyverrel, én le tudom tenni a pajzsot, de mindketten mások vagyunk. Őt bérgyilkosnak képezték ki, engem katonának, aki a front vonalban harcol.
Bucky nem hitte volna, hogy egyszer egy farmon fog ébredni a nap első sugaraival, ahol együtt él régi barátjával Amerika Kapitánnyal. A férfivel, aki senki volt, mielőtt barátok lettek, és ma amerika ikonja. Steve Rogers. A férfi a hídon. Hazatérés. Kísértik ezek a gondolatok, és nem tud megszabadulni tőlük, így nem csoda hogy ébren tölti az ideje nagy részét. A reggelizóasztal mellett üldögél egy pirítós és lekvár mellett és felnéz a szőke férfire. Szürke, husky szemében szomorú öröm, mert mindig öröm számára ha Steve-el lehet. Idő kérdése, és Stark el fog jönni érte, érzi valahol a szíve mélyén. Tudja jól, hogy a férfi nem fogja megbocsátani neki azt amit a szüleivel tett. Idő kérdése. - Aludnék, ha tudnék Steve - sóhajt fel halkan, ahogy beleharap a kenyérbe. Egy kis gondolkodás után ken rá lekvárt is. - Én nem megyek. Nem vagyok szívesen látott vendég ott, és Stark a fejemet akarja, teljesen érthető módon - válaszol, ahogy beletörődően harap egy újabbat. Bucky szívén és lelkén túl sok a seb és túl kevés a gyógyír ami kijut neki fájdalmainak csillapítására. A szőkeférfi ilyen. Egy biztos pont. Igazi barát. - Mozi? Érdekesen hangzik. Mit nézzünk meg? - kérdez vissza, mert bizonytalan még a dolgában de a városban szívesen időzik, és vásárolni is szokott. Eljár bevásárolni a közös autóval. - Szerinted, mennyi idő mire Stark eljön? - kérdezi tőle felnézve. A tél mindig veszélyes, és képtelen levetkőzni a megszokásait, ennyi időt nem töltött el szabadon régóta.
Valamit akkor is kell csinálnom Buckyval, hogy ne legyen ennyire magába roskadva. Amikor Wakandából visszajött, akkor jól volt. Lehet, hogy kellene egy kis kiruccanás oda? Végtére is ,ha menedéket kérünk a jelenlegi királytól, vagy Suritól, megkapjuk, nem? Jó lenne, ha egy picit visszatérne az élet a szemeibe. -Van akció, van egy könyv adaptáció és egy mese film is. – a könyv adaptációt szerintem egyedül nézném meg. Nem épp a klasszikus értelemben vett romantikus regény. -Szerintem, nem fog jönni, a családjával van elfoglalva, úgy hallottam. – igen Natasha megtalálja a módját hogy üzeneteket hagyjon nekem, amit még maga Stark is képtelen észre venni. Mert ezeket a hagyományos módszerekkel teszi. Lelük az asztalhoz és nekilátok enni, remélem ő is velem tart. A szavain gondolkodom, akkor inkább nem megyek, nem hagyom magára. - Akkor mit szólnál ahhoz, ha ebéd előtt edzenénk egyet a környéken, és utána mennénk be ebédelni, az itteni városban nem is hallottak a Bosszúállókról és a történtekről sem, senki sem ismerne fel. – noszogatom. – Ebéd után pedig jöhetne a mozi amit te választasz. Csak simán együtt akarom tölteni velem az időmet. Ha belegondolok, hogy ő volt az, aki mindig minden pillanatban benne volt a bulikban, sokszor sokkal hamarabb, mint én. Most pedig… Egy itthon ülő apóka lett belőle. - Egyébként, ha beszélnél valakinek erről az egészről, lehet ,hogy egy kicsit könnyebb lenne, nem? Tudod, hogy nekem elmondhatsz mindent. Rá pörögtem a témára, ez pedig nem jó, nem akarok a terhére lenni, így inkább befogom, és a kajálásra összpontosítok, addig sem jár a pofám, és nem vágok hozzá újabb és újabb meggondolatlanságokat, arról ,hogy beszéljen magáról. Annyival jobb lenne, ha kicsit látnám mosolyogni, és az a helyzet, hogy most már nem tudom ,hogy hogyan tudnám ezt elérni nála, az-az agymosás tönkre tette szinte teljesen. Magamat is hibáztatom valahol , hogy nem sikerült őt megmentenem, nem hagytam hogy megtörténjen mindaz, holott pont nekem segített.
Nehezen tud leengedni. Megfeszített íjként élt eddig, és sosem tudta ki és hová akarja elereszteni hogy pusztítást okozzon azzal, ami. Egy fegyver a Tél kezében, egy olyan lény aminek sosem szabadott volna létrejönnie. Egyetlen öröme az ürömben hogy így együtt lehet végre Steve-el. Egyikük sem halt meg amikor meg kellett volna. Még meghalni sem tudott.... A világvégén élnek most éppen Steve-el és nem is bánja ezt. A kisvárost, a névtelenséget, és hogy nem riad el mindenki akivel csak kapcsolatba kerül és ránéz. Nem tartják egy gyilkológépnek, holott pontosan tudja hogy az. Bár Wakanda megmentette és Shuri hercegnő gondos kezei alatt kikerült a kódolt program a szervezetéből, de még így is túl sérült a lelke. - Hm, nem tudom hogy milyen animáció de... legyen akciófilm. Azokon úgyis lehet eleget nevetni - húzódik mosolyra az ajka. Megtartotta a borostás arcot, mert egészen megszokta már hogy a tükörben ezt látja ha belenéz. Felsóhajt egy kicsit ahogy szóba kerül a Vasember és családja. Ő is tudja hogy van családja és mindennél jobban imádja őket, de ugyanakkor ő sem felejtette el még hogy megölte a szüleit és ezt Stark sosem bocsátotta meg neki és nem is fogja megtenni. Ő maga sem tenné és nem neheztel emiatt a férfire csak egyszerűen nem várja a pillanatot amikor viszontlátják majd egymást. Steve jelenléte és mindennapi társasága gyógyír a lelkének. Emlékezteti őt arra amikor még emberek voltak mindketten. - Jó, menjünk. Úgyis éhes vagyok már. Steve... az egész világon hallottak már rólunk de hiszek neked ha azt mondod itt senki nem ismer. Elég feltűnő ez, tudod? - emeli fel a fém kart ami sok sok éve már hogy a része. Bár ez sokkal jobb mint amit annak idején ácsoltak neki. A wakandai kar szinte már a része. Ha bőrt is húzna rá akkor még az ujjbegyei is érzékenyek lennének mint emberként. Shuri tisztességesen összerakta neki annak idején. - Nem tudom, Steve. Nekem erről nem könnyű beszélni, még ha annak is tűnik. Tudom miket követtem el, és mik a következményei. Ezt Fury is egészen egyenesen nekem szegezte annak idején - válaszol neki halkan és lesüti kissé a szemeit a reggelije felett. Nem büszke erre. Semmire sem az amit a program alatt tett vagy mondott. - Majd megoldom ezt is - emeli ismét husky szemeit a másikra, ahogy befejezi a reggelijét. Méreteihez képest nem eszik sokat, mert szigorúan edz nap mint nap tovább. Ezt nem tudja levetkőzni még, noha elcsábul olykor olykor valami édességre.
Tárgy: Stay with me 
