Mark & Mario

Mindig is volt egy ember, akire felnéztem, és az – az apám volt, Leopárdnak becézték, mert mindenhova bejutott, és észrevétlenül távozott. Én, a tanítványa pedig, a kis róka La Volpe, ő kezdett el így hívni, és ez kezdett terjengeni bizonyos körökben rólam is. Az összes kártya, bűvész trükköt, szemfényvesztést értem, a szélhámosság a véremben van, és imádom is csinálni. Nincs szakmám, se egyetemi végzettségem, viszont, amiben előrébb vagyok, mint az apám, az a számítógépes rendszerek meghackelése. A vizsga munkám, egy hajón megrendezett árverés volt, a Tengerszemet kellett megszereznem, gyönyörű kék drága kő, megtanultam ezt is, az ékszereknek nagy értéke van, a fekete piacon. Csak legyen igazi, hamar rá éreztem, hogy hogyan kell kideríteni mi igazi, vagy hamis. Nehezen tudnak átverni.Minden a legnagyobb rendben zajlott azon az árverésen, részemről. A technikát kiiktattam, még az a kék szemű fazon se riasztott vissza a tervemtől, ő volt a tulaj, állítólag elég nagy kutya bizonyos berkekben. De, ő ragasztott magára céltáblát. Tálcán kínálja a Tengerszemet.
Két hónap telt el, azóta, hogy levizsgáztam, és Fidzsin pihenek, jól megérdemelt pihenés, persze, már a leendő áldozataimat lesem. Helyi szörfös srácnak adom ki magamat, és az egyik part menti bungallóban lakok, persze, ez nekem teljesen kényelmes. Enni, a közeli hotel éttermébe járok, nincs okom panaszra, mert az időjárás pont megfelelő, és mindig is szerettem szédíteni az embereket.
Egyedül csak a faterom tudja, hogy hol lehetek, de ő úgy sem ad ki senkinek, én sem tenném vele. Hiszen, egy család vagyunk. Kókusz héjból iszom a kókusz koktélt, és a parton sétálgatok, a bungallóm felé, egy csinos barna lány mellett haladok el, találkozik a tekintetünk, és egymásra mosolygunk, mire elindulok felé. Talán mégis csak kellemesen fog befejeződni ez a napom is. Amióta elloptam attól a fazontól a drága követ, egész jól alakulnak a dolgaim, a vizsga feladatommal kész vagyok, ki kell élveznem a hónapok felkészülését, mielőtt újra belevetném magamat, bármibe is.

   

rövid üzenet × zene × szószám × ️

Mark & Mario

Azt se tudom, hogy hogyan kerültem ide, egyik pillanatban még élvezem a pihenést, a lazulást. A nadrágomat még sikerült magamra rángatnom menekülés közben, de nem értem sokat a támadóimmal szemben, fegyvertelen voltam. Egyrészt, mert nem szeretem a fegyvereket, másrészt, mert én jobb szeretem ésszel megoldani a dolgokat. De ennek ellenére sportosan igyekszem karban tartani magamat, mert ha valahonnan futni kell, akkor azt nem csiga tempóban tenném. Fájnak a horzsolásaim, és nem érzem túl rózsásan magamat, világos, hogy elfogtak, és… jó esetben kapok, öt évet, le ülöm, de folytatom. Mert leginkább ehhez értek. Foltok vannak meg az útból, nem láttam semmit, és elkerekednek a szemeim, amikor meglátom azt az embert, akit életemben először loptam meg. Hogy tudhatta meg?! A faterom! Elárultan pillantok magam elé, de ennél is jobban meglep a pofon amit kapok. A földön térdelek, pechemre magam elé tenyerelve próbálok megtámaszkodni, de a bilincs ott lóg a csuklómon. Elvileg, hátra lennének kötve. A vér ízét érzem a számban, és pislogva kissé kótyagosan emelkedem fel, hápogok egy sort, mert nem érdemelnék tolvajként ilyen bánásmódot. Egy hetyke mosolyt igyekszem az arcomra varázsolni, világos, hogy ezek az emberek hozzá tartoznak. Vagy eleget fizetett, hogy ne nézzenek oda, amikor egy foglyot bánt. Remegő ujjakkal simítok át a hajamon, és vissza ülök a sarkaimra.
Nem válaszolok a kérdésére, számomra egyértelműnek tűnt, hogy átverem, ki szedem  belőle a pénzét, és aztán élek, az újabb rablásomig, amíg nem találkozom egy újabb kihívással.
Körbe nézek, vissza hurcoltak az utcáról a lakásba, amiben eddig szórakoztam. Fájt a pofon, mert nem vagyok hozzá szokva, tudok verekedni, leginkább jiu-jitsu-ban jeleskedem, de tudom, hogy ennyi ember ellen esélyem se lenne.
- Úgy is tudod, ha már elkaptatok. – a hüvelyk ujjammal le törlöm a szám széléről a vért. Az ég szerelmére, csak loptam! Senkijét sem öltem meg. Felpillantok rá, és most jövök rá, hogy egy teljesen eszelőssel állok szemben. Ez képes lenne ki belezni, miért ezt az embert adta első feladatnak apa? Apa!? A nagy francokat! Egy senkiházi fasz! Tuti tudta, hogy ez lesz ebből. Kékjeim kutakodva , elemezve pillantanak körbe, hátha meg tudok valamit, vagy észre veszek valami gyenge lánc szemet. A kezeim így is szabadok, ki szabadítottam azokat a bilincsből.




   

rövid üzenet × zene × szószám × ️

Mark & Mario

Valójában, alig hiszem el, hogy ez történt velem,de tessék, mégis itt terdelek a földön, és... Nem tudom, hogy mit gondoljak. Az első pofon kicsit megkavart. Gazdag pökhendi pöcsnek láttam, távolról az a fajta gyönyörűség, akit nem érdemes megközelíteni. Hogy miért? Mert belülről rohadt,de mennyire! Az a kegyetlenség ami a szemeiben csillog... Kiráz tőle a hideg, megvonaglok a fájdalomtól, ahogy hátra húzza a karjaimat, és ezúttal érzem, hogy nincs menekvés, a csuklóm sem tudom kifordítani, szoros lett, nagyon. Amikor lendül a keze, hunyorogva húzom be a fejemet, és dőlök el mint egy krumplis zsák. Megadom a testem az ütés lendületének. Felesleges ellenállnom,egyébként is utálom az erőszakot.
- nehm... Lehetne... Hogy nem versz agyon? Ügyvédet akarok, jogomban áll ügyvédet fogadni, és ez... Hhh... – zihálok —nem tartozik a foglyok egyenlő bánásmódjába... Ha... Hhha hozzád.... Ha a te tulajdonodba lenne a hely, és be törtem volna ide,akkor még megérteném, jogosan pofozgatsz. – már csak azért sem mondom meg neki a nevemet. Az invitálásra pedig nemlegesen rázom meg a fejemet. Egyáltalán nem várom,és mivel nem válaszoltam a kérdésére sem, inkább be csukom a szememet. Egy pillanatra eszembe jutnak a sulis éveim, ott is boksz zsák voltam. Ki gondolta volna, hogy most megint? Csak egy gyönyörű szemű rohadék fog ki csinálni.
- megérdemli – suttogom halkan,talán nem is hallja,se ha a faterom is megkapja a magáét, boldog leszek.
Fel pillantok rá, és fel nyomom magamat fél vállal a földről.
-azért pofozgatsz, mert kicsi a farkad? – váltok taktikát, és remélem ennek hatására ez az igen tanult egyén végre békén hagy. Csak egy gazdag fazon,aki....
- egyébként is mit keresel itt? – pillantok rá- csak,hivatalos ember tartózkodhat letartóztatás, a sértett nem, nehogy ön bíráskodjon.- pillantok rá bátrabban. Nyert ügyem van, nem? Nem is lehetne itt! Még a végén őt megbűbtetik.ah...mit álmodozok...



   

rövid üzenet × zene × szószám × ️

Mark & Mario

az ég szeremélre, nem embert öltem, hogy ilyen bánásmódot érdemeljek… Rá emelem a tekintetemet, még…bátor vagyok, nem sokáig, szerintem. Elkerekedik a szemem, ahogy meglátom a végzést, végig futom, három év! Három nyomorúságos év! Na jó, azt fél lábbal is ki kell bírjam, mert nem tesznek össze ember ölésért lecsukott emberekkel, csak hozzám hasonló piti bűnözőkkel. Igaz? A francba! Még túl fiatal vagyok, hogy börtönbe kerüljek, és mi ez? Be se indult a karrierem, és máris elkaptak, még csak nem is szélhámoskodhattam igazán. Én tényleg csak azokat akartam, akik másoktól is ellopják, mindig is így ment az én érték rendemben. Ellopták veréssel az ebédre valómat? Vissza loptam a saját pénzem magamnak tőlük és még egy kicsit többet is, így volt mit ennem.
Biccentek, felfogtam, három év, börtön. Nem repesek az örömtől egyáltalán, pláne azért, mert egy ilyen szadista állattal hozott össze a sors, ki nézem belőle az első ütése után, hogy a halálba verne, de még tartom magamat. Jár az eszem, kattog az agyam,hogy hogyan szökhetnék meg. Nincs szükségem egy újabb megalomán bandára, hogy engem használjanak boksz zsáknak, de, úgy látszik, az élet kegyetlen szerető, és pont oda jutottam, ahonnét elindultam. Kirekesztetté váltam, pont egy ilyen idiótát kellett ki fogjak, egy…kegyetlen szadistát. Nem tetszik a mosolya, szerintem, már rég fel szúrt valami kínpadra, vagy nem is tudom, vagy… sötét verembe fog bedobni. Nem akarom!
- Hííhhhrk! –gurgulázok fel, a váratlan mozdulatától, és kapok levegőt, de nem is, és fáj, rohadtul fáj. Kétségbeesés és pánik cikázik át a szemeimben, ahogy keresem az együtt érző tekinteteket, de vagy félre néznek, vagy pont direkt néznek. Hogy…ez mennyire megalázó! Rá nézek, a hideg kék szemeibe, gyűlölőm. Nem azt mondom, hogy egy sima enyje benyével megelégednék, de… Nem vagyok gyilkos, nem erőszakoltam meg senkit, és… Egy rohadt börtön igazgató… egy büntetés végrehajtó fejes karjaiba rohantam bele…
Érzem, hogy van benne erő, hiába próbálnám feltolni magam, nem megy. A fejem vörösödik, érzem. Nem kapok levegőt! Pánik ül ki az arcomra, és marja a könny a szemeimet.
-M…M…Mhaaarhiiiiooo…. – engedem ki a levegőt, könyörgök, hogy eresszen el, de tudom, hogy nem fogja abba hagyni, legalábbis a szemeimben látszik minden. – Hervhhhhaas! – szinte azonnal fel is ránt a földről, mire meglepetten pillantok rá, de nem merek moccanni. Pislogni próbálok, hogy a könnyeimet eltűntessem, és a feje felett pillantok el a plafonra.
Nem vagyok egy zsák krumpli, mégis annak érzem magamat, magasabb is, egy fejjel, és erősebb is nálam. Be csukom végül a szememet, és ha tudom picit oldalra fordítom a fejemet, nem akarom látni, ha… talán… csak egy rossz álom az egész, ugye?
   

rövid üzenet × zene × szószám × ️

Mark & Mario

Miért érzem úgy… hogy felőle akár életem végéig is a börtönébe rohadhatnék meg? Mogorván villannak a szemeim, ahogy megdicsér, mint egy kutyát, aki helyesen hajtott végre egy feladatot. Nem vagyok a kis kutyája, sem pedig a játékszere, mégis ezt akarja velem éreztetni.
Borzongva veszek újra levegőt. Rettegek, attól ami rám vár, és az egész megjelenése azt sugallja, hogy nem is lesz jobb, csak rosszabb.
Nagy levegőt veszek, amikor újra fel ránt, és igyekszem tartani magamat.
Nem tartok vele azonnal, így kicsit megránthat, ahogy felveszem a tempót vele, és közre fogva haladok a kocsi felé.
- Nem kérdeztem a véleményed, elvégre neked fizetnek, azt teszed, amit mond. Ráadásul, lehetőséged is van itt hagyni, ezt a megalomán faszt. – vágom oda flegmán, és kényelmetlen úgy ülni, hogy a kezem hátra van kötve, és fáj is, nem kímélt ez a köcsög.
Nem érdekel, hogy itt van, és hallja ,hogy őt pocskondiázom, igen is jogom van megsértődni, pláne a bánásmód miatt.
Az, hogy sértegetek, az csak azért van, hogy ne törjek össze, ne nyilvánosan adjam meg neki az elégtételt, hogy lássa, valójában hogyan érzem magamat.
Sosem ültem még börtönben, sikerült megúsznom még a javítót is, és tudtam úgy lógni a suliból, hogy ne szúrjanak ki.
Erre itt van ő…
Az út hátralevő részében szótlan vagyok, elvégre nem barátkozni érkeztem, és nem is üdülni. Sosem voltam még börtönben, idegesen pillantok magam elé. Elvégre, még az is lehet,hogy repülővel visznek tovább. vagy egy hajóra visznek fel…Nem tudom.

   

rövid üzenet × zene × szószám × ️

Mark & Mario

- Azon mint gondolkodjak, hogy őt szabad akaratából tarthatod magad mellett? Engem meg minden szaros végzéssel ellehetetlenítesz?! – Mert azzal tisztában vagyok, hogy nem jár ennyi a lopásért. Viszont meglepődöm, és el is csendesedek, ahogy a hajóra megérkezünk. Ez…nem jó.
Alapjáraton nincs nagy bajom a hajókkal, elvégre a drágakövet is onnan loptam el, de most… rosszul vagyok, egy falat sem megy le a torkomon, leginkább, csak hányok. Az idegesség, egyébként mondtam már, hogy van egy, enyhe klausztrofóbiám? A zár feltörése egy darabig lefoglal, de rá jövök, hogy ez speciálisabb sokkal, ezzel a fajtával még nem találkoztam, akkor az ajtót próbálom kinyitni, de nem megy. Kapkodom a levegőt, de nem segít, ez nagyon nem segít! Nem hiszem ,hogy van itt wc, így jobb híján abba a sarokba hányok. Piszkosnak, és mocskosnak érzem magamat, és szédelegve támolygok a csapattal. Elvesztettem a hangomat, és csak bámulok magam elé, ahogy a kocsival is szállítanak, majd pedig a cellámba kerülve, próbálok nem bepánikozni. Szeretek barlangászni, mert így a saját félelmeimet gyűrhetem le, de ez más. Francba! A hangját se hallom, csak a kis kézmosóhoz megyek, és kiöblögetem a számat, megmosom az arcomat, a karomat. Fázom. A nyári ruhám van rajtam, és itt hideg van. Találok törölközőt, és így cica mosdással, de megmosakszom. Aztán az ágy tetejére ülök, sokáig nem bírok elaludni, ám végre valamikor elnyom az álom, és így, ahogy vagyok alszom el, a takaró felett kucorgok.
Ahogy hozzám érnek, úgy pattanok fel, a másik csuklóját elkapva, ha tudom, hátra csavarom a támadóm karját, ez amolyan ösztönös mozdulat volna, és nem is biztos, hogy sikerül. még ha csak a csuklóját is szorítom , már nem fekszem, hanem állok. Farkas szemet nézek vele, aztán érkezik a felismerés, ő az! Most kell megpróbálnom szökni, elvégre ő idebent van! A vállammal taszítok egyet a mellkasán, és a cella ajtó felé iramodok.
Nem is érdekel, hogy miket hozott, és miért pont ő jött hozzám, egyenesen ő. Csak menekülni akarok.


   

rövid üzenet × zene × szószám × ️

Mark & Mario

Őszintén szólva nem sokat alszom, és azt is felületesen. Nem segít a helyzeten az sem, ahogy ő megjelenik, hiába lenne amúgy cuki, távolról, mármint az esetem, közelről már inkább a nyakát akarnám szorongatni.
Lepattanok róla mint a bolha… mit eszik ez vasat? Odakint pedig minden zárat kipróbálok, hát ez szopás. Semmi kulcs kártya, semmi izé, vagy biometrikus, vagy pedig egy másik szobából a kamerákkal irányítják az egészet. Be is mutatok a kamera manusnak és egyáltalán nem sietek vissza. Megváratom, és leszarom. Elvégre az életem hátra levő idejével , már amennyit ezek szerint meghagyott nekem, én rendelkezem…
Nem megyek be a szobába és nem lépek be az ajtón sem. Leszarom a fensőbbséges viselkedését. Még akkor is, ha látszik rajtam, hogy nagyon kialvatlan vagyok. Ha az vagyok, akkor szörnyen hisztis tudok lenni.
-Mégis mit akar megbeszélni?
Nem megyek be, az ajtó félfának támaszkodom. Semmit sem fogok neki engedni, akármit is akarjon.
- Kurva hideg van itt, és hidegben nem tudok aludni. Ezekről a feltételekről akar dumálni? Egy állami börtönben is jobban vigyáznak rám. – nem, még mindig nem fogadom. Egyre jobban kezd süllyedni és emelkedni a mellkasom, nem akarom bemenni ebbe a szobába.
-Tu….- nyelek egyet. Nem, nem mondhatom el neki hogy mi a bajom. A szemem egyik sarokról a másikra rebben, vissza pillantok rá, és hirtelen úgy érzem hogy összenyom a szoba. Az idegeim megadták a szolgálatot, legalább a kimenekülés lehetősége kicsit lefoglalt. De túl steril minden, ablak sincs.
A csuklómhoz nyúlok, a kis gumit keresem, az ilyen esetekre, de nincs itt és csak szorongatom a kezem, kapkodni kezdem a levegőt és csak az első szó tagot suttogom, miközben üvegessé válik a tekintetem, és térdre rogyok. Az alsó ajkam kezdem harapdálni. Ki kell jönnöm ebből az állapotból, a pszichológus mit mondott? Gondolkodnom kell, magamnál kell maradjak!
-Tu….- szakad ki belőlem zihálva, minden porcikám befeszül és görcsösen esek össze, kiszalad a lábam alól a talaj.
Csak mondd ki….
Mondd ki….
-~Tudjaklausztrófóbiásvagyok!!!!~  - egy szuszra szakad ki belőlem és nem bírom abbahagyni. A zihálást, négykézláb görnyedek a földön.


   

rövid üzenet × zene × szószám × ️