Nicky & Romero

Te, meg ki a....vagy?!

Végre vége van a szenvedésemnek, ha eddig képtelen voltam állatot hívni, akkor már nem fűznek hozzám sok reményt. Kivágtak, ami nekem kapóra jön, hiszen meg kell erősödjek. Hogy kurvára bosszút tudjak állni, és van még néhány befejezetlen ügyem is. Ami sosem hagyott nyugodni. Vissza kell menjek Angliába. Az első pofára esésem akkor ért, amikor megérkeztem. Vagyis…kiszabadultam, eltelt száz ötven év. Milo…rég halott. De tudni akartam, hogy mi történt azon az estén. Miután megérkeztem a kikötőbe, még látogatást kellett tennem, a helyi vámpírnál, hogy nem rossz szándékkal kívánok áthaladni a területein, itt laktam valaha, emberként. Néhány vámpír szükségét érzi visszatérni a valaha volt otthonához, néhány nem. Nekem szükségem volt rá. A kötelező körök után bevetettem magamat a város éjjeli utcáira, és szinte maguktól vittek a lábaim. A London belvárosában lévő kúriámba nem tudtam bejutni, pedig itt éltünk, más lakott itt! A kurva életbe! Ezer közül is felismerem ezt a szagot! Julien ivadékai! A szaghoz emlék képek is társultak, és rohadtul nem kellemesek. Kopogtattam, és könnyű dolgom volt bejutni. Elcsevegtem a családdal, műkereskedőnek mondtam magamat, és kiszedtem belőlük igazából mindent, a vámpír képességeimmel nem volt baj, sosem, csak a vérvonal képességem nem akart sosem működni.  Elővigyázatos voltam, a családfőnek megmondtam,hogy még most értesítse a beosztottját, hogy nem fog tudni bemenni dolgozni, mert hirtelen elutaznak, a kisfiúknak sürgős levegőváltozást írt elő az orvos. Így hirtelen kellett dönteniük arról,hogy mennek. Én pedig kivégeztem a családot, a legnagyobbtól, a leg kisebbig , és megkerestem a pincét, nagyon reméltem ,hogy ide a rejtekhelyre került még valami a régi időkből.

„Ha ezt megtalálta Mr. Bohen, biztos túlélte azt, ami magára várt, a vámpírok közt. A holmijait egy váltók birtokolta területre vittem, számos információval együtt, ami érdekes lehet az ön számára.”

A levél további részét nem tudtam elolvasni, mert a rejtekhely padlóján, a vastag kőfal mögött ért a hajnal, és az íróasztalomra borulva aludtam el. Ez volt az a hely, ahol szórakoztam… Gileaddal, és olykor Miloval is, de ő más volt, Milo tűzes, és mindig ellenkezett, Gilead? Egy arany fiú, akit kényeztettem, és dorombolt, és elég volt egy pillantása, máris tudtam, hogy mit akart, a kedvemben járni, mindig . Még egy régi festményem is volt, itt a lenti dolgozó szobámban. Milo festette, hármunkról, és az a rohadt macska is rá került, de nem bántam. Így volt teljes a családunk, mert nekem ők voltak azok. Ők ketten, és a végére a macskával és megbékéltem. A csípőmön a mai napig ott van a tetoválás RMG monogrammok, egymásba fonva. Sosem jutott volna eszembe magamra varratni bármit is, de pont a csípő csontom mentén pihen, akár egy triskele, ha távolról nézik, de ha közelről, látszanak a betűk.
Julien családját eltűntettem, szépen csendben, nem keltettem feltűnést, ennyit már megtanultam, a táplálkozásomat illetően. A váltó falkát kellett felkeresnem. Igen, itt volt Darren utódja, ő már nem élt. De nem engedhetett be a területre. Rohadt kis leopárd geci! Ha nekiállok arcoskodni, még a végén én fogok rosszul járni. A harmadik napom kudarcba fulladt, nem mehettem be arra a területre, akkor máshol fogok kutakodni. A levéltár. Minden, ami százötven évvel ezelőtt történt. Végül is ez, csak cirka két ember öltő. Faszomba! Végül megtaláltam, amit kerestem, üzleti ellenség volt, aki megölt. Az emberek szerint, és nem! Miloék! A kúriámban támadtak rá! Rájuk! Feldúlták az otthonomat! Meg fogok valakit ölni! Mély, torokhangú morgás hagyta el a torkomat, nem Padmé volt, aki engem elfogott, de neki adtak, mint fizettséget. Julien… ő volt az, neki állt érdekében, minden. A levéltárban is megláttam Milo három festményét, az ő szürreális ábrázolása, rólam… De nem vagyok felismerhető rajta. Be kell jutnom arra a falka területre! Megígérted Darren! Megöltem Julien utódait, még vissza kell, hogy térjek a Londoni házba. Holnap éjjel temetőt fogok látogatni. Senki, de senki fejfáját nem találtam meg. Se Milo, Mrs Morris, és Gilead se, mintha a föld nyelte volna el őket. Sikerült rá jönnöm, hogy a helyi vezető volt az, ki Julien miatt raboltatott el, és intézte el az én szűk kis családomat. De ehhez kellett egy hónap. A kúriámat, kint a város szélén, megtaláltam, úgy ,ahogy volt szinte. Akárki is volt, levédte, mágiával. De sikerült bejutnom. Üres, a bútorok letakarva, mindenki azt mondta, hogy kísértet járta villa, és sikolyokat hallanak onnan, régmúlt szellemekét, a gazdag ficsúrét, aki két fiúval szórakozott régen. A fiúk kínlódó hangjait. De tudtam, hogy semmi sem igaz ebből, sosem kínoztam meg őket úgy, Milot egyszer, de olyan kegyetlenül többet már nem. A kúriára bejutva találtam meg Darren leveleit, az itteni dolgozó szobámban. Eltűntek,  nem voltak holttestek. Ő sem találta őket, vagy nem mondhatott róluk semmit.
A városba még be-be jártam, rendeltem három sírkövet a birtokomra. Az én területem, azt tehetek amit akarok. Háromnegyede van meg a holdnak ezen az éjszakán, és odabent egy totális részeg fazon hortyogott és fingott kedvére, én meg teljes kótyagosan, részegesen ácsorogtam a három fejfa előtt. Az elkeseredésem a tetőfokára hágott, ha… legalább… meglettek volna, ha…utódokat nemzettek volna, akkor… megnyugodhatnék, éltek tovább utánam, és megállapodtak. Milo képes volt megvédeni Gileadot, akár ketten is együtt élhettek. Minden vagyonomat rájuk írattam, ha bajom esett volna. Élniük kell! Nem múlhattak csak így el, Milo a halála után híres festő! Pedig kiállításokat szerveztem neki, hogy még , amikor még él, akkor is rendeljenek tőle! Egyre szaggatottabban kapkodtam a levegőt, nem volt rá szükségem, de elborult az agyam, a kétségeeséstől, és az érzelmektől, amik eltelítettek. Egy, az első üvöltésem, amibe az éjjeli állatokból még a lélek is kiszállt, a hold, szinte röhögött rajtam, a majdnem egész formájában. Kettő, amikor a gyomromban és a torkomban remegett az indulat. Átok mindenkire, aki akkor részt vett abban a tivornyában, és kitervelték ellenünk azt ,hogy szétválasztanak minket. Három, ha élnék, a tüdőm is beszakadt volna, azzal az ütéssel együtt, ahogy az írás  nélküli negyedik fejfájt ripityára törtem, és a halmain térdeltem. Mindenki megfog halni, a város itteni ura is! Mindenki! Padmé udvartartása is, azok is, akik egy darab szemétnek néztek! Sírattam a múltam, azt, ami volt, amiből kiszakítottak, az életemet, az emberi mivoltomat, és gyűlöltem, amivé váltam, de erősebb lettem, és most, mindenkit meg fogok bosszúlni! Nem tudják még, hogy rossz embert változtattak át! Ezen az éjszakán, London házaiból se igen mertek kijönni a kurvák sem. Senki sem, ami azt illeti. Felszakadt bennem valamiféle gát, ami még visszatartott valamelyest. Egyedül vagyok, de ha kell, egyedül fogok szembenézni az ellenségeimmel, tartson, ameddig tart! Képtelen voltam elhagyni magamat, dühtől forrongva, s immár kijózanodva térdeltem négykézláb a magamnak szánt, képletes sírkő romjain.

Rom & Nicky

Wretched and divine

- Nicky! Nicky, állj már le! A végén még megölöd! - hallatszik mindenhonnan a sopánkodás, de ezek mint puhapöcsök. Igenis meg kell ölni minden egyes árulót, és megbocsátani gyengeség.
- Igen, ez lenne a cél! - morgok vissza ahogy karmos mancsokká alakult kezeimmel tovább terpeszkedek a delikvens nyakán. Szemeim sárgán izzanak, és egész arcom vicsorba rándult. Nem fogok leállni. Nem akarok. Rendnek kell lenni.
Már éppen bevinném a halálos karmolást, hogy felszakítsam a szerencsétlen torkát, mire valaki erőből oldalba kap és lesodor róla. Dühödt morranással sodródok odébb és izzó szemekkel meredek a pacifista gyáva alfára. Békét akar, persze.... Sose lesz béke! Így nem. Mindig is vadászni fognak ránk, ha nem mi lépünk hamarabb. Nekünk kellene gyorsabbnak lennünk, és sosem fogok egyetérteni ezzel a gyáva fasszal. Ki fogom hívni, de egyenlőre még kellenek a támogató szavazatok. Én meg akarom védeni a falkát, de ahogy most állunk.... pusztulásba sodródunk mind, és nem engedhetem meg. Nem halhatunk ki mind. A vadászok egyre közelebb loholnak a nyomunkban és veszélyt jelentenek ránk nézve. Múlt héten is majdnem elvesztettünk egy kölyköt. Ez hallatlan.
- Nem ölhetsz meg mindenkit, aki megszegi a szabályokat, Nicky! - förmed rám az alfánk, és dühödten vicsorgok rá.
- Nem nevezném éppen ártatlan dolognak, ha valaki egy vadásszal enyeleg és feldobja a falka fészkét - morgok rá vissza ahogy felállok egy leporolom magam. Lesz még ennek böjtje, de én nem fogok tétlenül ülni és várni a halálra. Azt már nem, én harcos vagyok és léopárde passant, azaz harcos leopárd.
- Nicky.... - sóhajt fel Ambrose.
- Vezesd a halálba a falkát Ambrose, de én nem fogok részt venni benne. Nem fogok tétlenül ülni és várni hogy egyszer csak felrobbantsanak - fordítok neki hátat, és elsétálok a helyszínről.

Órákkal később az erdő szélén kószálok, és tépkedem a gallyakat, mikor valami elemi érzés kerít a hatalmába és kis híján lesodor a lábaimról.
- Miapicsa.... Nem is ittam! - rázom meg a fejem, de az érzés csak nem múlik el. Arra felé veszem az irányt amerről érzem ezt a mély agresszív és dühtől teli ordítást és érzést. Olyan mintha valamiféle bűbáj alá került volna a leopárdom és láthatatlan háló vonzaná magához. Egy kúria területére lépek és egy magányos férfire leszek figyelmes, ahogy térdel a földön és zihál. Vámpír, ebben már most biztos vagyok és szerintem észre sem veszi a jelenlétem. Legalábbis nem sok jelét mutatja. Felülök a kis temetőkert alig térdmagasságú kőkerítésére.
- Hallod, ez aztán tisztességes ordítás volt. Mi fáj ennyire, vészívó? - szólítom meg a magam kedves és kifinomult stílusában. Aztán ahogy rám emeli a szürke szemeit, valami mélyen megrándul bennem és majdnem leborulok a kerítésről ahogy megérzem egész lényét.
- Mi a halált....csinálsz? - szisszenek fel.

Nicky & Romero

Te, meg ki a....vagy?!

Nem tűnik fel, hogy más is van itt rajtam kívül, ez az én birtokom, ide senki sem teheti be a lábát, a varázslat nem tört meg, így védett a hely. Még a helyi vámpírok sem merészkedtek ide. Darren… a jó öreg Darren, aki harcolni tanított, önvédelmet. Ő sincs már. De a nyomorúlt rohadt kis kölyke, beengedhetett volna a holmijaimért! A rohadt kurva életbe! Elegem volt ebből az életből, ebből a fajtából, emberként legalább megállás nélkül kutathattam volna, nem vesztegettem volna az időmet, holmi kényszerű alvással. Erre?! Minden nappalra elaludtam. Nem ágyban, sosem ágyban ért a hajnal, hanem valahol a pincékben. Rohadt pincéket is élhetőbbre kell tervezzem! A rohadt életbe! Egyedül vagyok, mindig is egyedül voltam, a családommal szemben is, most miért törnék össze?! Nem fogok! Nem engedhetem meg magamnak. Pusztulniuk kell, nekik is. Mindenkinek! Az ajkamba harapok, érzem, ahogy a fogaim átszakítják a saját husomat, és vér serken a nyomán. Igen, vért akarok. Most. Azonnal.
Egy nyugodt hang szólít meg, a házvezetőnőm egykori veteményes kertecskéjét választottam a kövek színhelyének. Az ingem lehullott a vállamról, nem gombos, felül kötős, és utálom a zsabót, ez csak szimplán szűk ujjú, csuklóban. A nadrágom, passzos lovagló nadrág, még a régi holmijaim is teljesen jók rám, és ezzel nem lőttem mellé sem, hamar felvettem az divat fonalát is. Az ökleimben porrá őrölöm a maradék kő darabokat is. Nem jön ki hang a torkomon, nem azért, mert elment, egyszerűen, nincs mit hozzá fűznöm az idegen szavaihoz.
Érzem, hogy a metafizikai síkon tombolnak az energiáim, ilyenre sosem volt példa korábban. Amikor pedig végre az idegen kreol bőrűre pillantok és találkozik a tekintetünk, összeszűkül a pillantásom, és pislogni is alig merek. Mi ez?! Az imént törődtem bele a magányomba, de…ez az érzés. Ez a melegség, ez, az élet… akarom! Szürkés-gyöngyházfényű energiáim körbe simogatták az idegen váltót. Váltó! Leopárd!
~Gyere ide!~
Felemelkedtem, térdelésbe, és pislogtam rá, nem tudtam ,hogy mit csinálok, csak… éreztem, hogy mit kell tennem.
~Gyere hozzám, leopárd~
Nem tudtam, hogy hangosan is kimondtam-e egyáltalán, azt amit. De őt néztem. Gyönyörű, izmos teste van, és a szemeik… a szemük, sárga. Ki tette ezt velük?!
Hatalmas teste van a metafizikai állatnak, akár csak neki. Az állatát simogatom, ha hagyja. Először érzek váltót! Először tudom, sejtem ,hogy épp hívom, magamhoz!? Ő lenne a hívó állatom?
A gyilkos indulataim háttérbe szorultak, ez…az új érzés, a megérteni vágyás. Nem lennék egyedül! Egy erős hím, akinek a hajába, most azonnal bele akarok túrni.
Felé nyújtottam a kezemet, irigy voltam mindig is azokra a vámpírokra, akiknek volt hívottjuk, egyesek megbecsülték ezt a köteléket, mások semmibe vették, őket gyűlöltem. De… ez most valahogy…furcsa, őt akarom magamhoz hívni, egyedül őt, a hatalmas busa fejét akarom cirógatni.
A hold fénye fehéres ragyogásba vonta a kis kertet, amiben a szoborszerű jelenetünk játszódott éppen.
Nem fogom bántani, vigyázni fogok rá. Egymás oldalán fogunk harcolni, elmerült a pillantásom a sárga, állati szemekben, és ez volt az a pillanat, amikor kirobbant belőlem az energia, újra. Egyenesen a kreolos hím felé tartott. Az ő élő, lüktető energiái felé, az enyém száguldott. De ahelyett, hogy fájdalmasan belévágódott volna, mintha béklyóba hajtaná, körbe fonta, körbe ölelte, mint egy hatalmas védő aura, ami eltűnt a leopárd bensőjében is. Láttam, ahogy a férfi testében is eltűnik. Abban a pillanatban az ő szemei szürkés-gyöngyházfényűn izzottak fel.

Rom & Nicky

Wretched and divine

Nem tagadom eléggé felment bennem az ideg és az agresszió, de azért talán nem annyira hogy halucinálni kezdjek. Az még tőlem is elég para lenne és utálom ha bizonytalanságot érzek magamban vagy éppen magam körül. Domináns hím vagyok, a kihívó és már már azon vagyok hogy átharapom ennek az ordas seggfejnek a torkát, de akkor meg minden pesztra munka rám marad és nekem nincs türelmem a gyerekneveléshez, márpedig ez a falka egy rakás csürhe és nekem kéne vigyázni rájuk. Még mit nem!
Valami sokadik fiszemfaszom megérzés húz egy elhagyott birtok felé, és valamiféle védelem is van rajta mert alig enged át de én erőszakos vagyok és amúgy is totál pipa így olyan lazán robogok át rajta mint egy tank a csigaházon. Nem tud visszafogni, így hát átenged és rövid séta után egy temetőszerű helyen találom magam. Lezseren vagyok öltözve a korhoz híven és még mellényt se vettem fel. Ing, nadrág és hosszú szárú csizma. Fekete köpeny a hideg ellen. Reggel még össze volt kötve a hajam egy bőrszíjjal, de valahol a dulakodásban elvesztettem.
Nem vesz észre elsőre, de ahogy megszólalok érzem az erejét, nem mai denevér már és a szürke szemei már önmagában is figyelem felkeltőek. Hát még az érzés.
Ahogy találkozik a pillantásom, megszédülök és majd leesek a kőfalról, mert hirtelen az egész lényét érzem magam körül. Mi a... mi ez?
- Mi...faszom....hívóvámpír! - hördülök fel ahogy a leopárd bennem szinte elrugaszkodik és belülről szaggat hogy odamenjen a vérszívóhoz és az ő sárga szemeivel nézek rá. Az ereje hirtelen belülről jön, és a nagymacska nem akar szétszaggatni, csak simul az erő alá és a metakéz simogatja a foltos bundát. Furcsán kellemes érzés, és majdnem belefeszül a farkam is. Csak majdnem!
Nézem a vámpírt ahogy immár felém fordul, és a tekintetére széles, emberevő vigyort villantok, igen, leopárd vagyok. Nem is épp visszamaradott példány.
~ Miért?~ - lököm vissza gondolatának erejét, magam sem tudom pontosan hogyan. Sose érdekelt ez a sok meta szarság és eddig nem volt a városban olyan aki parancsolhatott volna nekünk. Reméltem hogy ez így is marad és minden porcikám ellenáll a hívásának, de csak megmoccan a testem. Én nem fogok csa úgy odaroskadni a lábai elé mint egy olcsó kurva. Na, nem nem.
- Van nevem is, denevér! - vágok vissza ahogy félig már megtettem azt a két lépést. Egészen újszerű és érdekes ez az érzés. Ahogy vonz és ahogy odatérdelek minden akaratom ellenére. Keményen tartom magam, én nem vagyok csak egy kis cicamica. Nem ám!
- Ez nem... normálisssss - nyögöm ki ahogy hozzám ér, és szinte látom magam körül a ragyogást, és mélyen érzem a lényét magamban, mélyebben mint a leopárdot valaha és felnyögök ahogy felszökik az energiaszintem és a pöttyös fel van spanolva hogy kijöhessen. Ahogy visszanézek rá szemeiben tükröződöm, de az én szemem is olyan mint az övé. Ez nem csak hívás ez valami más, de mi....
Az energia percekig buzog és totál kimerülten borulok el majdnem elsodorvva őt is, és izzadtan zihálok, mint aki egész nap rohant.
- Mi a.... mi volt ezzzz.... - szusszanom ahogy levegőért kapkodok.

Nicky & Romero

Te, meg ki a....vagy?!

Hát nem a modora az, ami elsőre megfog, inkább a testfelépítése. Tehát, emberként is elég erős lehetett, és nem csak mutatóban vannak rajta az izmok. Mondjuk a kisugárzásából is érzem, hogy csak egy kis lökés kellene neki, és vezető lehetne, de valamiért visszafogja magát.
~ Hogy együtt erősebbek legyünk~
Nem teljesen értem, hogy miért pont ezt mondtam neki, igen. Az őszinteség, még Darren esetében, emberként is fontos volt a számomra, ráadásul , valahogy érzem ,hogy ez egy olyan pillanat, amikor nem éri meg hazudni. Erős akarok lenni, még erősebb. Mert képtelenek voltak megtörni, kűzdöttem, harcoltam, akár az állatok is, mégsem törtem meg, képtelenek voltak meghajlítani, és nem is fognak sosem.
A metafizikai kezem az álla alá simít, és megvakarászom a leopárd állát, majd folytatom az utat a nyakára, át a vállára és a gerince mentén. Ilyen lenne egy hívó állat közelsége? De nem…ez sokkal több annál. Ahogy nekicsapódnak az energiáim, kitöltöm, kirajzolódik benne a jelem. Az a fajta jelem, ami a sajátom, a vámpír szagom, amit azonnal megkaptam, ahogy vámpír lettem. Ez minden vámpírnak más, akár egy….billog, de nem fájdalmas, a szőre alá kúszok, be a testébe, és érzem, ahogy az én halott szívemhez az övé kapcsolódik, majd szinte minden porcikánk, és végül az elménk is szinte eggyé válik. Nem adja magát könnyen, de nekem nem is egy könnyű,engedelmes kis ripacs kell ,egy erős valaki.
Végül, csak előttem térdel, körülöttünk már-már túlvilági szél rázza a kertet, de nem érdekel. Megérintem őt, meg kell érintsem fizikailag is, és ekkor szabadul el a pokol is, szinte. A gondolatai, érzem a gondolatait, az érzéseit. A frusztrációját, hogy szét fogja baszni a falkáját egy hozzánem értő alfa, egy béna kezű kis fasz. De ő?
- Menekülsz a felelősség elől! – köpöm meglepetten, és szemrehányón a szavait. Nem mellesleg ez a kis fasz volt az aki nem engedett be a klán területre. Ő Darren utódjainak egyike?! A vonásaiban felfedezni vélem az ismerős arcot, és látszik… felsejlik az emlékeim között Darren is, a támadásom éjszakája, még nem fogtam fel, hogy egymás fejében vagyunk, ennyire nem vagyok gyakorlott vámpír, csak külső szemlélője voltam annak ,ha valaki szörnyrészt sikerült fognia magának. Ez… nem mindig jön össze. Össszhangban kell lennie a vámpírnak és a szörnynek is. Padmé utódként vagy lesz vagy nem. Vagy hordozod a képességet, vagy nem. Az enyém váratott magára.
- Nicoló. – pislogok rá, és elkapom, mielőtt még teljesen kidőlne. A földön ülök, az egyik térdemre támasztom a fejét, és tartom, a másik lábam a teste alá szorult félig, de megmoccanok, így már a feneke alá került, nem nyomom feleslegesen a hátát.
Tudni akarom, hogy ki ő, honnan származik, és mit keres itt, és erős, éreztem ,hogy erős. Kisimítom a tincseket az izzadt homlokából, és megnyalom az ajkamat, ahogy a nyakába szimatolok, hosszan. Érzem az én lenyomatomat az övében. Friss, és hozzám van kötve. Sosem fog meghalni, vagyis…nagyon nehezen, de örök életű lesz, akár csak én. Ott van, látom, egy erős lánc, amit körbe fonnak a szalagok is. Furcsa, sosem éreztem ilyen vöröses energiát magamban, csak a szürke, hideg fémét.
Ha hagyja magát ,vagy még elég gyenge, akkor átvetem magamat a csípőjén, és fölé ülök. Nem harcolni akarok vele, lenyűgöznek az energiák, amik kettőn közt áramolnak, és rá kell jöjjek hogy, hogyan zárjam le ezeket. Megrázom a fejemet, mintha egy gőzhajó robogna át a fejemen, megtépázva a gondolataimat, megállna néhánynál… Gyanakodva pillantok rá ,és függesztem a szürke szemeimet az övébe. A mellkasán támaszkodok, már rég kijózanodtam azután a részeg fazon után, mégsem éreztem magamat annyira fáradtnak, mint most, amióta átváltoztam.

Rom & Nicky

Wretched and divine

Pedig már kezdtem azt hinni hogy ez a nap csak puffogássalfog eltelni, és azzal hogy megint végignézem amint Ambrose hoz egy szar döntést, aminek a falka issza meg a levét, és tudom hogy mit kellene tennem. Kurvára tudom, és nem akarom. Nincs szükségem rá hogy a bébiszittere legyek egy halom kiscicának, amikor csak visszahúznak. Egy centi kellene hogy kihívjam azt a mihasznát, de nem lépem meg, pedig én vagyok a második legerősebb a rangsorban. Amúgy meg az első. De fontos a látszat ugye.
És akkor itt van ez a vámpír, akiről azt se tudom ki fia borja és odahív magához. Na, biztos nem a kedvességembe fog beleszeretni, de ez az érzés nekem is új, és nem is tudtam hogy tudok ilyesmit érezni.
~ Együtt? Miért gondolog hogy csapat játékos vagyok?~ - vágok vissza ahogy egy pillanatra elernyed a bennem élő leopárd de aztán újult erővel tépi a testem belülről és megfeszülök ahogy az állam alá simogat és érzem a kezeit. Ahogy a szőrszálaim átsiklanak az ujjai között. Mi a franc ez?! Érem ahogy a bőröm alá kúszik, és azt is hogy én is bekúszom az ő testébe és az én erőmtől megdobban az aszott szíve és verni kezd a metafizikai síkon. Összemosódik kicsit a határ közte és köztem, de ugyanakkor az erő ami felhorgad szétfeszít, kitölt és a leopárdom is megmártózik benne, szinte kéjesen. Ez az erő.... Bőven elég lenne.... Nem akarom!
Nem adom magam és küzdök ellene, teljes erőmből, ameddig csak tudok. Ne higgye hogy csak úgy megkaphat, megszerezhet mert éppen arra van gusztusa. Végül percek, órák -fogalmam sincs - múltával előtte térdelek valakinek a sírja mellett és a karjába kapaszkodom ahogy hozzámér, és egész testemben ragyogok szinte. A szavaira az arcom is állatias vicsorba rándul.
- Semmiközödhozzá! - támadok rá és a leopárdom aurája ostromolja az ő erejét, és annak minden zugát. Látom az átsuhanó fájdalmat és a fiúk képét. Egy sötét hajú és egy világos. Szeretet, düh, harag és veszteség. Még több düh....Elvették tőle.... Beleszédülök a sok érzelembeami kitölti és visszacsapódok a saját gondolataim közé és megrázom magam.
- Romero - hiszen valahonnan mégis tudom a nevét. Pedig nem mondta meg, és ugyanígy bevillannak nevek tőle is. Darren. Anett. Gilead. Milo. A falkámra meg csak mordulok egyet, ismertem hírből egy Darren nevű fickót. Meséltek róla az öregek.
Hagyom hadd fektessen le kényelmesen, és szaporán kapkodom a levegőt, de nem... rossz érzés, és nagyon erőteljes. Mintha mindenre képes lennék.
Felvillannak a szemeim, és a leopárd sárgájával ingerlékenyen nézem mit művel és ahogy a derekamra telepszik, le is lököm. Fölé fordulok, és én ülök rá.
- Ne is álmodj róla! - mordulok rá mert forr bennem az indulat még, és a szemem is lassan alakul vissza barnás árnyalatúvá amilyen eredetileg. Ez az egész kissé meglökte az erő szintem és még meg kell tanulnom vele bánni.
- Ki a franc vagy te? Honnan jöttél? - szegezem neki a kérdést.

Nicky & Romero

Te, meg ki a....vagy?!

Ez teljesen új érzés! A szívem…dobog, forróság önti el a testemet, és szinte boldognak érzem magamat, mintha élnék, de érzem, hogy ez csakis a leopárd hatása lehet. Belül, ugyan olyan halott és üres vagyok, mint ahogy eddig is. Csak a bosszúm éltet. Megtalálni, és megölni Julient, és a bandáját, mert él, de ehhez szükségem van minden egykori ingóságomra, vagyonomra.
Szinte én is feldorombolok a metafizikai síkon, az állattal együtt. Utáltam a macskákat, Sidit is, de valahogy… az élet hatalmas nagy pofonja, hogy az első állat, akibe bele botlom, egy leopárd, ráadásul, egyébként nem túl erős fajta. Noha, ha van raj, és raja akkor meglehetősen erős falkát alkotnak, de egyenként? Többnyire ágy töltelékek, és vér donorok. Bár, ez a példány… hatalmas erő sugárzik belőle, és ahogy rám csatlakozik. Mindent meglátok róla is, ahogy ő is rólam, a családjáról, az átváltozása körülményeiről. A jelleméről. Ódzkodik a felelősségtől… mihaszna!
Pedig a hatalom pont erről szól, akik közel állnak hozzád, azokat tudd is megvédeni! Épp ezért nem fog hozzám soha többet senki sem közel kerülni. Még ez a leopárd sem, megszerzem általa ami kell, és kész.
Erős, de én sem adom magamat egykönnyen. Nem volt másom, csak az elmém a vámpírok közt is, ahol a gondolataimat és az érzéseimet teljesen elrejthettem. Egyesek szerint sokkal vámpírabb voltam, mint a pár száz évvel idősebbek köröttem, akik folyamatosan bántottak. Rohadékok, ők is megfogják szívni.
Meg sem izzadtam, hiszen képtelen vagyok rá, de látszik, hogy a vállaim megereszkedtek a metafizikai harcban, ami kettőnk közt folyt. Mégis, valahogy furcsán jól esik az érintése, ahogy hozzá érek az emberi testéhez is.
Közelebb hajolok hozzá, ahogy a sárga tekintetek villannak rám, a tenyerembe fogom az arcát, és így nézem, ahogy az arany vörös szín körbe von minket, szinte hullámozni látom a teste alatt megbúvó szőrös állatot.
Oda nyúlok az álla alá, és megsimítom újra, ekkor kerülök alá, és lusta, penge éles mosoly rajzolódik ki az ajkamon.
- Miről? Hogy egy nap alattam fekszel, és keféllek, miközben a véredet iszom? – nyalom meg a szám szélét, és az egyik szemfogam is kivillan. Bár, sosem innék belőle engedély nélkül, az ő engedélye nélkül. Talán tudja, talán nem.
Hiszen nem ismerjük még egymást.
- Romero Dantes Bohen, a harmadik és egyben utolsó ezen a néven. Valaha, úgy száz éve itt születtem, ezen a birtokon. – pillantok körbe, még ebben a helyzetben is megvan a méltóságom, és eleganciám, ahogy kiejtem a szavakat, és körbe pillantok az egykori konyha kertre, a sírokra, és a ház irányába. Odabent hallani az édesdeden fingó részeg hangját, ahogy alszik, mélyen. Meg sem hatják az idekint történtek. egyedül ez az egy valami zavarhatja meg az idillünket.
- Európából jöttem vissza, haza. Elintézni valóm van egy falkával, akinek Darren volt egykor az alfája, állítólag elég híres volt. – vonom meg a vállamat, de ezzel a mozdulattal meg is fordítom az állást, és én vagyok az, aki a derekára nehezedik.
- Te? – a vállain támaszkodok meg, és le is simítok a karjaira. Finom melegek, ő maga egész meleg, és vibrál, sosem éreztem magam ilyen jól egy vérállat közelében. Oda hajolok a mellkasára, és az orrom hegyét húzom végig rajta, finom az illata és még egy szimat, a nyaka felé közeledek, érzem rajta a saját szagomat is. Bár gondtalannak tűnhetek, mégis figyelek minden rezdülésére, tudom, hogy fel van húzva olyan szinten, hogy akár egy pillanat alatt képes lenne letépni a fejemet a helyéről, ha nem figyelek.

Rom & Nicky

Wretched and divine

Nem tudom hova tenni magamban ezt az érzést, ami egyszerre nyom le a földre és emel a magasba, és utálok ilyen kurva költői lenni, de egyszerűen a farkam beleremeg olyan kéjes és simogató érzés ahogy végül egyfajta... kapocs jön létre.
Sose voltam oda a vámpírokért, mert kapafogú banda, mert egyszerűen természetellenes a jelenlétük. Aztán jött egy baleset, és nesze neked én is egy balesetté váltam ahogy nekem jött egy felbőszült leopárd. Na nem mintha nem lennék benne hibás, de le akartam vadászni, és végül ki is nyiffant, bár erről szerencsére senki nem tud, és nem is kell hogy rajtam kezdjék el keresni azt az anyámasszonykatonáját. Ch!
Erre meg ez? A vérszívó akar felelősségre vonni hogy leszarom a kötelezettségeimet? Nem nekem valóak ezek. Felmordulok ahogy hevesen lököm vissza a kíváncsiságát, nekem csak ne mászkáljon a fejembe senki! Ő sem. Aztán képeket látok, és érzéseket. Nevek társulnak oda. Fekete hajú fiú egy fekete macskával. Aranyszőke fiú, a macskás természetével, de emberként. Mi affff
- Kik ezek? - szakad ki belőlem a kérdés, ahogy próbálom a macskámat visszatartani attól hogy ne akarjon már törleszkedni mint valami fürdőskurva. Hát nem hiszem el, komolyan.
Elfáraszt a küzdelem, de fel is tüzel, és bírnám még egy csomó ideig ha kellene, de így csak felnézek rá, és azonnal fordítok a helyzeten, és elkapom a kezét.
- Nem vagyok házimacska! Bah, még csak az kellett volna. Van épp elég rémálmom, nem kellessz hozzá te is. Bár elég csinos fiú vagy.... - vigyorodom el pofátlanul, mert az sosem volt titok hogy én kétfelé játszom, és szeretem a dögös, bögyös csajokat is, a férfiak mellett. Miért ne élvezném az életem ha már egyszer adott? Fölötte térdelek.
- Hm, szóval Bohen. Beszélnek rólad a leopárdok, Ambrose majd összeszarta magát maikor megjelentél itt.... Hát szerencsétlenjének nem volt elképzelése rólad... - nevetek fel öblönösen, mert nem vagyok egy világi és túlművelt unalmas seggfej.
- Darren neve is sokszor felmerült. Egyesek szemében hős, de Ambrose még az emlékétől is retteg - köpök ki megvetően oldalra, és így elvesztem az egyensúlyt egy pillanatra és alá szorulok. Hogyaza....
- Nicolo di Rossi, origino italiano. A szüleim legalábbis azok voltak, én már itt születtem és nevelkedtem és ... a kikötőben dolgozom - rakodok, ha már erősebb vagyok mint az átlag és azért jól fizetnek érte.

Nicky & Romero

Te, meg ki a....vagy?!

Mérges leszek, az, hogy mérges vagyok, nem kifejezés. Semmi köze Milohoz, se Gileadhoz, se a kis fekete macskához! Felmorgok, és úgy rácsapom az asztrális ajtót, hogy az orra is bele törik, minimum.
- Hmm… egy leopárd pomme. – húzódik élveteg mosolyra az ajkam, nem, ő nem az lenne, ő több. Érzem, magamban, a kötelékünket. Hozzám tartozik, a szörny részem!
Ingerkedem a macskájával, akarom őt, tudni akarom ,hogy elő tudom-e hívni a szörnyet belőle. De azt is tudom, hogy egy alfával állok szemben, aki vissza fogja az erejét. Hm!
Megsimogatom a mellkasát, és igen, felszakítom a felsőjét, így látom a tökéletesen kidolgozott felső testét is. A csípőjén ülök, élvezem a helyemet, pont itt.
- Mesélj Ambroseról, mindent tudni akarok róla, a félelmeiről, a rigolyáiról, kell nekem az, amit őriz. Amiért féli Darren nevét. – végig simítok Nicky arcán, majd bele markolok a hajába, és hátra húzom a fejét, a fogaim ki villannak, ahogy megpillantom az ütő erét, de csak érintem, tapintom, beszívom az illatát a testének, és szinte fel dorombolok magam is.
~Ambrose…fél tőlem? Igaz, akkor még nem tudtam állatot hívni magamhoz, de te…felébresztettél bennem valamit~
Kegyetlen jegesség látszódik a szemeimben, ahogy rá gondolok, hogy vonzhat ennyire ez a fél állat magához? Eljátszadozom a hasizmaival, és a nadrág korcával is.
- Csatlakozz hozzám, és irányítsd őket, de mégsem. Legyél erősebb náluk, és tégy rendet köztük, tegyél meg egy vezetőt magad helyett, de úgy is téged követnek.- egy alfával az oldalamon, a leopárdok nem menekülhetnek.
A szörny részét hívom, beletúrok a hatalmas bundájába, és megcirógatom az állát, a szakállába túrok, és meghúzom, fel a fejét, hozzám, egy erőszakos csókra.
~ A szörny részem vagy, együtt hatalmasabbak vagyunk. Kell mindaz, ami Ambrosenál van, azok miatt az emberek miatt is, akiket láttál. Idegesít téged, tudom. Te jobb lennél, de… nem érdekel a vezetés. Nekem pedig kellenek ők is. Fülek, mancsok, hangok, jelentések. Senki sem tudja, hogy képes vagyok erre, ez jó ütőkártya lehet a számomra a többi vámpírral szemben.~
Noha, eddig is képes voltam túl élni, de így? Egy ilyen tökéletes példánnyal aki épp alattam fekszik? Hm!
De fontos, fontos, hogy az emberi múltam le zárjam, és bosszút álljak mindazokon, akik ezt tették velem.

Rom & Nicky

Wretched and divine

Majdnem bele remeg a föld is ahogy a metaszarságban az orromra csapja a nagyajtót, és dühödten morgok fel, torkomból nem emberi hang tör ki és szakad fel belőlem. Engem ne zárjon ki csak úgy senki! Dühödten ostromolja a macska a falat.
- Pomme az anyád picsája! Megmondtam hogy nem vagyok házimacska! - hörrenek rá de valahol mélyen zat is érzem hogy ezt nem gondolja komolyan, mégsem hagyhatom ki hogy reagáljak rá. Ahogy fölöttem terpeszkedik és próbál birtokolni, próbál ingerelni, visszafogom a leopárdot, és nagyot rúgok bele hogy ne kurvuljon már ennyire a vámpír keze alatt, mert nem járja. Ösztönösen próbálja keresni a kedvét és egészen felpezseg a vére ahogy végre olyat talált, ami megérti őt. Amire vágyik. A leopárdom erőre vágyik és vérre. Ambrose vizes, gyáva vérére, mert rosszat tesz a falkának. A fajtámnak.
- Nem vagyok mesemondó. Menj könyvtárba ha ennyire érdekelnek a történetek - vágok vissza pofátlanul, de azért el fogom mondani. Nem azért mert kényszerít, hanem mert én magam is gyűlölöm. A halálát akarom, minden idegszálammal.
- Ambrose Darren leszármazottja. Az unokája talán vagy a dédunokája. Nem érdekel. Az öreg keménykötésű macska volt, szövetségben egy vámpírral - ezek szerint vele - és itt éltek a kúriában. Egyesek szerint a Sátán szolgái voltak, egyesek szerint egy család. Nem derült ki az igazsg, mert egy támadás során meghaltak. Mindannyian. Darren egy kicsit később, de volt utána két fiú. Az egyik elmenekült, a másik itt maradt. Sajnos, nem a jó fivér ment el, és aki itt maradt összeroppant a tragédia miatt, és ennek végtermékét láthatod Ambrose-ban - foglalom össze neki röviden és tömören.
- Családi ereklyéket őriz egy igazságot, aminek nem kéne napvilágra kerülnie, és félt attól hogy egy nap jön valaki aki számon kéri rajta ezt az örökséget. Ezt az örökséget vérrel zárták le egy ládába, csak a vámpír vérével nyílik akihez tartozik - teszem hozzá a kérdésére, és ahogy feltépi az ingem, rámordulok ahogy lelököm magamról.
- Ez egy jó ing volt! - méltatlankodom egy kicsit ahogy szemügyreveszem az elszakadt anyagot.
- Jah... hát... szívás. Egy vámpírtól fél, akinek halálában senki nem volt biztos. Tőled félt ezek szerint és attól hogy konfliktusba kell állnia. Rendszeresen összeütközünk.... - fordítom el a fejem ahogy megrázom a hajam és kihullanak belőle a falevelek meg gazok amik itt teremnek. Ch....
- Szórakoztatóbbnak tűnik, mint itt élni amíg vén trottyos nem leszek. Mit tudsz nekem adni vámpír? Megadod az erőt és a szabadságot hogy ne legyek egyetlen másik vámpír játéka sem? - kérdezem, mert ismerem a mendemondákat a hívóvámpírról hogy milyen kegyetlen játékokat tud játszani az állataival.
- Ha veled megyek vámpír.... nem leszek a rabszolgád. Elég erőm van hogy felvegyem veled a harcot, egyenlők vagyunk. Ezt sose feledd el, és én sem fogom - nézek rá komolyan sárgásbarna íriszeimmel. Nem leszek senki szolgája. Én aztán soha!
- De én tépem szét Ambroset! - jelentem ki gyorsan, mert ebből nem engedek és nem adok. A vérét akarom. Mindennél jobban. Ahogy beletúr a macskám bundájába felmorgok.
- Ne ingerelj, vérszívó! - de aztán a gondolataimba tör be és ott dumál, és valahol.... valahol megértem. Hatalmat akar hogy le tudjon zárni egy történetet. Azt, aki valaha ő volt. Még emberi életében.
~ Ha megkapod a falkát általam... megvéded őket? Mit adsz nekik azért, hogy jelentsenek neked mindent és elfogadjanak téged? Ha én leszek az alfa, a szavamnak súlya lesz, melletted vagy ellened. Nem kívánom a vezetés béklyóit, de ettől még az én fajtám, és megvédem őket. Elfogadod ezt? - kérdezem, aztán magához ránt és megcsókol. Durván, erőszakosan, mégis szenvedéllyel és vággyal telve. Úgy, mintha soha nem lenne holnap. Tetszik valahol a hév. Elszakadok tőle, amíg várom a válaszát.

Nicky & Romero

Te, meg ki a....vagy?!

Tetszik a harciassága, de nem fog ám minden megtudni rólam, azonnal. Hol maradna az élvezet?
Rá mordulok, és bele mélyesztem az ujjaimat a mellizmaiba. Nem engedem!
- Mmmm, a leopárdod egész jól megért. – simítok végig a szakállas arcon is. Mindketten Ambroset akarjuk megölni, az ő vérére fáj a fogunk, és kár lenne elpocsékolni a vérét, mondjuk, szárazra szívhatnám. Persze, tudom a falka törvények… Lehet meg ennék, de akkor váljanak erősebbé általa. Nekem úgy is jó.
- Nem, de igazán kellemes mély hangod van, és az a néhány dorombolás, vagy morranás…egész felmelengeti a bensőm. – játszadozom vele tovább, és érzem, hogy mesélni fog, mert tudom ,hogy utálja, mind utáljuk az említett falka vezért.
- A déd unokája. – jelentem ki szárazon, az árulás miatt lettem vámpír. – Csak későn tudtam meg, hogy Darren leopárd volt. – sötét árnyék ül meg a szemeiben, és a távolban csörögnek a láncok. Julien… hogy pusztulnál el, végleg! Darren volt az ,aki végül azután ,hogy vámpír lettem, sikerült a véremből csennie, egy darabig, még úgy is próbálta tartani a leleket bennem, de aztán… ő sem jött többet.
Kegyetlen volt az az időszak, ahogy rá ébredtem, hogy nem csak az ember létezik a világon.
- A szabadságot, a halhatatlanságot Nicolo, nem csak a hívó állatom vagy, de a szörny részem is. Ez azt jelenti, hogy erősebb vagy az alfánál is, ellent tudsz állni más vámpíroknak, könnyedén. Az erőm segítségével pedig meg tudjuk védeni a tieid. De ehhez tudnom kell, hogy mennyire a te falkád. Azokhoz vagyok lojális, akikhez te is. A falkád ügyeit te intézed, nem szólok bele a rendszerbe, csak annyira, hogy kellenek harcosok is, akik a távolléted esetén védik a falkát. De nehéz tüzérségnek is tudnak jönni, ha kell a segítség. Ennyit kérkek, ne csak kurvákból, kifutó fiúkból álljanak. Legyenek olyanok is, hogy különböző udvarokhoz jussanak be, információkat is szerezzenek, de hűség, ez számomra a legfontosabb. Ha valaki nem hűséges, leopárd. – nézek rá komolyan, ki hűl körülöttem a levegő, és fagyos, kiáltásokkal teli halálhörgés hallatszik szinte. – Az jobb, ha felkészül a legrosszabbra, egyenlőek vagyunk, de ez te rád is vonatkozik. - jól lehet ,hogy annak ellenére, hogy örülök ,hogy hívó állatom lett, és szörny részem, a hűtlenséget sajnos, nagyon nehezen viselem.
~ Már válaszoltam, rohadék! Komolyan gondolom, hogy megvédem őket, ha együtt működnek, ha hűtlenek, elárulnak, úgy az árulók jutalmát fogják élvezni. De nem leszek bébi csősz!~
Figyelmeztetem, és fel rántom a földről, a kastélyban találjuk magunkat, a pincében található hálószobámban, ha nem muszáj, nem alszom koporsóban. Eleget büntettek azzal.
- A részeget ne dobd ki majd , itasd le újra, törölnöm kell az emlékeit, ha maradt bármi is. – figyelmeztetem, ahogy elhúzom magam mögött az ajtót, jó vaskos, egy ember el se tudná emelni.

Rom & Nicky

Wretched and divine

Felhördülök a hirtelen jövő fájdalomra, de nem elviselhetetlen és sokkal jobban bosszant, mint amennyire fájna. Nyamvadt vérszívó, hogy merészeli?! A szemeim leopárdsárgák de az a rusnya macska is csak dörgölőzne a simogató kézhez és rendesen grabancon kell ragadnom hogy viselkedjen már az isten verje meg. Nem egy elbaszott házimacska! Ne viselkedjen hát úgy!
Felmordulok.
- Jah, a macska meglátja benned a gyilkost ami hasonló hozzá. Ne legyenek illúzióid denevér, nem vagyok egy kedves kiscica én sem - vigyorodom el ahogy a szakállamba simít, és elütöm a kezét. Azért minden a szemnek, ugyebár.
- Érd be ennyivel, mára elfogyott a kedvességem. Legközelebb már Ambrose képébe akarok morogni mielőtt szétszedem az ostoba és beszari fejét - villantom ki fehé fogaimat ahogy ránézek. Érzem benne az erőt, és azt a vadságot ami engem is jellemez. Van egy olyan érzésem hogy remekül ki fogunk jönni egymással ha egyszer leszáll rólam.
-Akkor az. Nem számított volna ha tudod, mert ez már... itt többről volt szó, legikább belső konfliktusokról és Ambrose eleinte nem volt ennyire seggfej és gyáva csak az évek alatt elkényelmesedett és inába szállt minden bátorsága. Öt vagy hat éve lettem a falka tagja és azóta folymatos nézeteltéréseink vannak egymással - teszem hozzá, mert nem tetszik a vezetése, de nem akarok falka vezér lenni így nem erhetem agyon mert akkor én lennék a fő bébiszitter. Az meg nem nekem való.
Meghallgatom amit mond, és lassan megrágom magamban végül is nem kér lehetetlent, és én se akarok kurvákat a falkámban. Egy leopárd igenis tudja magát megvédeni, vagy ha nem képes rá legalább engedeslmeskedjen az erősebbeknek.
- Jól van denevér, ezzel együtt tudok élni. Amíg nem kérsz tőlem, és tőlük semmi ireálisat és teljesíthetetlet, addig rendben leszünk azt hiszem. Holnap éjjel én leszek a falkavezér, és mire felkel a nap, az a pöcs egy rossz emlék lesz - szalad emberevő vigyorba a szám, és lerúgdosom magamról a vámpírt, hogy felkelve, leporolhassam magam.
~ Az én sem. Aki elárul téged vagy engem, az nem kap második esélyt, nem vagyok irgalmas szamaritánus ~ - válaszolok neki én is ahogy ő is lassan felkel, és elindul befelé.
- Ahogy akarod. Holnap itt leszek mire felébredsz és láthatod a harcot ha akarod bár ez.... inkább alázás lesz mintsem küzdelem - húzom el a szám, és ha hagyja akkor el is megyek. Érdekes fordulatokat hozott ez az este de forr a vérem. Meg is teszem a bejelentést, és még hajnal előtt mindenki tudja hogy kihívást intéztem és el kell fogadnia, nem vehet engem semmibe.

*

Másnap este a konyha kert kövein üldögélek felhúzott lábakkal, amikor a vérszívóba visszatér az élet és bele borzongok ahogy szinte érzem hogy kinyílik a szeme, és az élet visszatér belé egy éjszakára.
~ Denevér ~ köszönök neki nyájasan ahogy előkeveredik.

Nicky & Romero

Te, meg ki a....vagy?!

Amíg magamnál vagyok, addig a leopárdon filózom, viszont ahogy el alszom, már csak fekszem, az alkony eljöveteléig. Fitten, és üdén kelek ki a koporsómból, és sétálok fel a konyhába, menet közben simogatom meg a leopárdját.
~Dög~
Megtisztálkodok, új ruhát húzok fel, a kornak megfelelő viseletben, és megállok mellette.
- Feltételezem, nem hoztál ennivalót. – állok meg, és kurtán végig mérem. Fiatal vagyok, és éhes, már a kezdeti vérszomjam elmúlt, de borzasztó zsémbes tudok lenni, ha nem kapok időben enni.
Egy szempillantás alatt mögötte térdelek, és a hátába csimpaszkodom, a nyakába temetem az arcom, majd sebesen el lépek mellőle. Íncsiklandozó az illata, és ezerszer gyorsabban hallom , ahogy dobol a vér a szívében, és áramlik a testében.
A konyha kert egyik szobrának támaszkodom, lustán, ahogy rá nézek.
- Mehetünk? Vagy itt lesz? – bármi lesz, vele tartok, ha a falka területére a harc ideje alatt nem léphetek be, úgy kint várok, és megosztom vele az energiáimat, nincs szüksége rám, és ki is tud lökni magából.
Mikor érzem, hogy a harcnak vége,és hallom is a hangokból, örülök. Osztatlan sikert arat az én szörnyem. Az én, szörnyem. Mennyire… jól esik erre gondolnom.
Amint érzem ,hogy szabad az út, belépek a falka területére, nem foglalkozom a felfokozott állapotokkal, én csak egy helyre akarok menni, Ambrose szagát követem, a szobájából nyílik egy titkos ajtó a pincébe, itt van! Milo minden festmények. Gil holmijai, itt még érzem az illatukat, fájdalmas érzés kerít a hatalmába, a belsőmbe mar, felüvöltök. A szoba közepén térdelek, mindkettejük ruháját a kezemben szorongatom. Az egyik anyaga már piroslik a véremtől, végül megtörlöm az arcomat.
A dolgozó asztalomhoz lépek, ez tényleg ugyan az, ami a városi házamban is volt. Kinyitom a fiókot, és egy vastag borítékot találok benne.

Uram! Romero!

Sokáig kutakodtam Ön után is, de mostanra talán tudja, hogy milyen a vámpírok közt a magam fajtának. Különösen, ha egy Padme vámpírral akadok össze. Oda a szabad akaratomnak. Vigyáztam a fiúkra, miután tudtam, hogy Önt már többet nem keríthetem elő újra. A falkám meglehetősen kicsi, nem vagyunk harcra kiképezve, még ha némely tag szolgált is a katonaságban, vagy a háborúban.
Tudom, sokat írok felesleges információkat, de nem tudom ,hogy hogyan kezdhetnék bele.
Az ifjú Milo gondját viselte Gilead úrfinak, Anna vigyázott rájuk, de a kertész volt a gyenge lánc szem, mire rá jöttem erre, már késő volt. Gileadot megfertőzték a leopárd kórral, úgy festett, hogy nem élte túl, de szerencsén volt, és ekkor szegődött mellénk egy nőstény vezér, neki gyógyító ereje van. Csak remélni tudom, hogy amikor,bármikor is kapod kézhez ezen levelet, még legalább a vérvonal létezik. Tudom, hogy az örök élettel nem nyugodhatsz meg, és azt is, hogy bosszút fogsz állni a szeretteiden, ehhez kitartást kívánok, kár, hogy én magam nem tudok neked segíteni ebben, és nem bizonyult elégnek az erőm ezekhez a harcokhoz. Jó ember voltál, és remélem, erős vámpír vált belőled.
Tudnod kell, hogy Julient sosem találtam meg, ahogy Milot sem, bár egy évvel később egy elszenesedett holttestre találtam egy vámpír tanyán. Emberek ütöttek rajta a helyen, és a szenes alak közelében a családi medálod találtam.

Minden jót, Darrren!

Csendben ültem a levelem felett, és magam elé bámultam, a vér az arcomra száradt, Gilead, leopárd? De, már ő is rég meghalt. Nem ettem, és gyűlt bennem a harag, a gyűlölet, és vérszomj. Nem mehetek ész nélkül senkinek sem. Se a város uránák, se a városnak, de olyan éjszakáknak nézünk elébe, amelyet a történelem emlegetni fog. A kissé viseletes medálommal játszottam a kezemben.

Rom & Nicky

Wretched and divine

Hosszú időbe telik mire elalszom, mert eléggé alá ásta a kedvem hogy egy nyomorult hívó érkezett a városba, de még milyen! Nem is lenne ezzel gondom, ha nem épp engem akarna és nem közölte volna hogy ő a mester.... Szörnyrészt azt se tudom mi a nyavalya az hogy rohadjon meg...
Rossz kedvűen kelek fel, mivel hogy nem aludtam túl nyugodtan. Folyamatosan az idegennek a képeit láttam magam előtt. Kedves kék szemeket, és haragos viharos szemeket és egy aggodalmas női arcot. Hát kemény fickó lehetett az a Darren. Kár hogy nem ismertem, biztosan jól kijöttünk volna egymással.
~ Ch, bekaphatod...~
Morranok ahogy várakozok és majdnem lelököm ahogy rám vetődik hátulról. Kiszakad belőlem egy masszív öblös káromkodás is hogy szakadna meg, de nem viselem jól ha ennyire belemásznak az aurámba és még előre megfontolt szándék nélkül is!
- Feltételezem elég nagy gyerek vagy hogy megoldd magadnak. Amúgy se az én dolgom hogy etesselek... - morranok ahogy elereszt és felé fordulok. Nem vagyok ma sem sokkal barátságosabb mint tegnap, de azért tiszta vagyok és friss.
- Nem, ide nem hoznám a balhét, mi megyünk.... - és már el is indulok lazán zsebre vágott kezekkel, mert nem kell messzire mennünk hogy a lunaparhoz érjünk. A falkaszellem beengedi őt is, hiszen érződik rajta az én erőm, és az összetartozásunk szelleme is. Persze, értem én mi lesz az első amit hozzám fognak vágni.
- Einstand, Ambrose! - jelentem be a nagy közönség előtt ahogy besétálok és a falka már várakozásteljes csendben van. Tudják hogy ma valami sorsdöntő fog itt történni, de akarja ezt a faszom se!
~Rohaggyál meg, kibaszottul nem akarom ezt ~ - nyűglődök gondolatban de a szemem sarka sem rebben ahogy megpillantom azt a fostalicskát. Vár engem. Hát én kurvára nem várnám magamat, de hát... Ledobom a ruháimat magamról, kár lenne ha elszakadnának, nehezen találok újat ami méretben is jó és nem szorítja sehol a tökeim.
Mindenesetre a ceremóniális faszságok után végül egymásnak feszülünk. Fizikailag és mentálisan is de messze én vagyok nyerő pozícióban és nem Romero miatt. Ő csak szemlélője ennek a harcnak.
Felüvöltök ahogy Ambrose feje végül a kezemben marad és karmos mancsszerű kezemben tartva emelem magasra hogy közöljem: Én vagyok az új király.
- Ellenvetés? Van, nincs? Remek! - jelentem ki ahogy visszamegyek felvenni a nadrágom és annak a dögevőnek a szagát keresem aki már eltűnt innen. Ambrose pincéje felé megyek ahonan érzem az erejét. Az üvöltésébe a falak is beleremegnek. Nem zavar, nem lassítok, és csak az ajtóban állok meg, csendben.
Gyászol, ezt tisztán érzem és van bennem annyi tapintat hogy nem zavarom meg benne, mert én se szeretném ha megtenné bárki is. Visszafordulok, és fent várom meg a falka közegében.
Leülök törökülésbe és megpróbálok átmenni a fejébe, de... hogy a faszba kell ezt csinálni? Macska, bazdmeg hogy kell ezt csinálni?! Zsörtölődök magamban de azért koncentrálok. Mintha berúgnék egy ajtót, az szokott működni, nem? Na de!
Képeket látok megint. Gil és Milo, Darren arca és egy levél amit szinte vele olavsok és érződik belőle a ragaszkodás. A vén leopárd szerette ezt a vérszopó faszt! Ééééérdekeees fejlemény.
Mikor előbukkan, rá se nézek. Két nőstény között heverek akik a jelképes sérüléseim látják el, amiket amúgy meg sem érzek.