Alexander and Felician

Can you see that? The beauty, in the dark?

Kotlátok.
Az ember és az elme korlátai mindig körülvesznek, és nem szabadulhatok meg tőlük egyetlen pillanatra sem. Nincs soha, egy felszabadító szisszenés, ami kiengedi fáradt lelkem a palackból. A palackból, ami jelen esetben egy egész szintet elfoglaló elegáns, modern lakás, annak minden kényelmével. Kényelmes hálószoba, tágas nappali, amiből dolgozószoba nyílik, ami tele van könyvekkel, és papírokkal. Nagy étkezőm van, és kényelmes dolgozó szobám, ahonnan az üzleti ügyeimet tudom elintézni amik éppen adódnak, de ritkán használom csak élvezeti szempontból. Engem más köt le, és sokszor ez is munka, hogy tanulmányokat írok, eszmefuttatásokat és kritikákat ha felkérnek rá. Amolyan vendég előadóként tevékenykedek az irodalom tanszéken ha kiteszem a lábam innen, de ez ritkán történik meg, és a szüleim el is várják tőlem, hogy a lehető legkevesebbet legyek emberek között, nehogy szégyent hozzak rájuk. Nem könnyű mindig így élni, és valaki másnak lenni, mint aki vagyok.
~ De nem ám!~
Riadtan rezzenek meg ahogy a belső hang megszólal. A legnagyobb félelem, hogy elveszítsem a kontrollt felette. Hogy szabadjára engedjem, és ne tudjam, mit művel amíg engem elnyom és a víz alatt tart. Hogyan is élhetnék így emberek között?
Fáradt-szomorú lelkem egyetlen gyógyírja, a szomszédos háztömbben ő zenész, Alexander. A zongorajátéka csodálatos, és ha játszik mindig kiülök a csöppnyi teraszomra hogy meghallgassam, és egy pá percre elfeledhessem a problémákat, minden bánatomat és félelmemet. Ő is szereti a játékát, tudom jól, érzem a bensőmben. Minden pórusa, az enyém is egyben. Ketten vagyunk, apám nagy bánatára és szégyenére. Ezt is.... ezt is meg tudja gyógyítani a zenéje, Igaz, csak percekre, de az érzés.... Felszabadító.
Letelepszem a könyvtárban, és magam elé húzom a félkész levelemet. Alexandernek kezdtem el írni, de még... nem tudom hogyan fejezzem be, és mit írjak még. Félek, nem fog válasz érkezni rá, és így....
Sóhajtok egyet ahogy elkezdem átnézni a levelet.

Kedves Alexander,

Kérlek, ne riasszon meg a levelem, és az sem amit mondani kívánok neked. Ezt a levelet szívből írom és szeretném ha tudnád, nagyon sokra tartom a zenédet. Amikor játszol, olyan mintha egy égi kórus szólna, és tudom hogy csak egy ember játszik, de mégis olyan az egész, mintha mennyei patak csobogna, és a világ minden öröme és érzelme benne lenne. Amikor hallgatom, lelkem túlcsordul, és olyan öröm tölt el mit még soha nem éreztem korábban. Mintha szellem kezek simogatnák a lelkem tépett zászlaját, és hűvös kenőcs simulna égető sebemre.
Talán, megijeszt amit írok, de mindenképpen el kellett mondanom neked, mert ha nem teszem, ez a tudás felemészti a szívem, és nem tudnék nyugodtan aludni soha többé és nem lenne nyugalmam sem tulajdon otthonomban.

Reménykedem a válaszodban, muzsikus lélek, de ha nem jön úgy tudni fogom, csak egy bolond lélek vagyok, aki méltatlan arra hogy a zenéden kívül mást is kaphasson tőled. Őszinte tisztelettel írom alá soraimat.

Felician

Borítékba teszem a művet, ahogy leteszem a töltőtollat amivel mindezt leírtam és megcímzem neki. Nem titkolom el előle a saját címemet. Nem remélem hogy érdekelni fogja őt, de mégis... valahol titokban a remény szikrája ég bennem hogy válaszolni fog.
Átadom a levelem a komornyikomnak, és az erkélyen ülve fogyasztom el a teámat. Látom, amikor hazatér, és belép az ajtaján, és megnézi a postaládáját. A szívem hevesebben ver ahogy meglátom kezében a krémszínű borítékot.

Felician & Alexander

Különös ismertség

Fáradt vagyok, egy sokáig húzódó próbáról értem haza, és jól esne egy kis kikapcsolódás. Nálam ez annyit tesz, hogy főzök egy finom teát, és be ülök a kádamba, és be kapcsolom a hidro terápia rendszert, és vagy illatos gyertyát gyújtok, vagy párologtatót, valami finom illattal. Sokan finomabb lelkűnek gondolnak és van is benne valami, de talán csak azért, mert hajlamos vagyok olykor-olykor piperkőcnek lenni. De ez sem inkább a maga mutogatós fajta, egyszerűen csak adok magamra. Rendszeresen járok műkörmöshöz, hogy rendben tartsam a körmeimet, mert fontos,hogy ne legyenek hosszúak.
A napi rendem pörgetem épp a fejemben, ahogy a postaládám kinyitom, és fel gyalogolok az emeletre, majd le teszem a kis asztalra a holmijaimat a lakás kulccsal együtt, még azért rá fordítom a biztonsági zárat az ajtóra, és elkezdek le vetkőzni. Látom a krém színű borítékot, és furcsállva forgatom meg a kezeim közt, akárki is küldte, igényes, már a csomagolást tekintve is, és a kéz írása is szép. Feltűnik, hogy nem találok rajta bélyeget, így a címet ellenőrzöm, ez… itt van az utca túl oldalán. Felícian….férfi, de mit akarhat tőlem egy férfi…? Fáradtan dörzsölöm meg a szemeimet, egyelőre nem merem ki nyitni, csak szép sorjában, először a teám, a cipőből ki lépve elmegyek a konyhába, és fel teszem főni a vizet a teához. De a konyhában állva nem hagy nyugodni az egész, és vissza sietek a kulcsos asztalomhoz, fel emelem a levelet és a konyhában ülve látok neki. Nem vagyok az a fajta, aki csak úgy félre hajít bármit is, de ezen érződik, hogy komolyan gondolták, és még sosem írt nekem senki ilyen szépet, és valahol mélyen meg is érint. Mégis…össze is zavarodok, és meg is ijedek. Mégis csak a szomszédban lakik! Oké, szoktam nyitott ablaknál gyakorolni jó időben, de… ez szinte majdnem egy szerelmes vallomás. Vagy csak én képzelek bele túl sokat? Le fényképezem a telefonommal, és azon fogom olvasgatni a fürdőben is, mert valahol mégis csak meg érint ,hogy kaptam egy ilyen levelet. Nem tűnik zaklatónak, ráadásul… mindig is ezt szerettem volna, ha a zeném megérinti az embereket, ezért akarok ki lépni a zenekarokból, és szólistaként létezni. Saját művet komponálni, de az nem egyszerű. Két nap is eltelik, mire végül válasz adásra adom a fejemet. Vettem papírt, tollat, és borítékot, több félét, minden színből tíz félét, ami tetszett. Így a délutánt levél írással kezdem, a vázlat füzet felett ücsörgök, először le írom, hogy mit szeretnék, nem a tiszta, szép papírra írok egyből. Rengeteg fecni felett ücsörgök, galacsinok vannak szerte szét a nappaliban.

„Kedves Felician!

Mégis megijedtem a leveledtől, mert nem minden nap kapok ilyesmit, a mai rohanó világban ez kissé szokatlan. Gyönyörűen bánsz a szavakkal, én kevésbé vagyok ilyen ügyes, a zenében sokkal jobban otthon érzem magamat.
Köszönöm a dícsérő szavaid, ritkán kapok többet váll veregetésnél, de a te szavaidat őszintének érzem. De kérlek, nem érek annyit ,hogy miattam ne tudj aludni. Nézd el nekem, ha csapongónak tűnök, zavarban vagyok.
Sosem írtak nekem ilyen szépeket.
Mit szólnál, ha esetleg csak levelezgetnénk? Író vagy? Biztos az lehetsz, ha ilyen szépen írsz. Hallottál, amikor nyitott ablaknál gyakorlok?

Örülök, ha leveleznénk.

Alexander.”

Kicsit esetlennek, és sutának érzem magamat, és amikor kész vagyok a levéllel, szombat reggel, futás után a háza előtt ácsorgok, be dobjam a leveles ládába? Vagy ne? Mi tévő legyek? A fülemben most már relaxáló zene szól. Izgulok végül amikor ki lép valaki a házból, be lépek az előtérbe, és Felician ládájába dobom be, majd ki ugrik a szívem, tetszik az izgalom is, egyszerre tölt el izgatottsággal, és félelemmel a helyzet. Sosem csináltam még ilyet.

Alexander and Felician

Can you see that? The beauty, in the dark?

Másnap nem jött válasz tőle.
Kicsit csalódottan telepszem le a laptopom elé, hogy tovább írjam az egyik tanulmányomat, amit be kell adnom az egyetemre és közeledik a határidő, amire késznek kell lennem. Szeretem ezt csinálni, de egy kicsit mégis elkóborolnak a gondolataim, ahogy eszembe jut hogy nem hallottam két napja zenélni, pedig itthon van. Bizonyára pihen, relaxál és feltöltődik, de egy kicsit elszomorít hogy valószínűleg megijesztettem a levelemmel.
~ Nem kellett volna írnod neki, ostoba! ~
Felriadok az elmerengésből a belülről felmorrannó szavakra, és elönt a jeges rémület. Miért vagy ébren? Miért beszélsz hozzám, már megint? Miért nem hagysz engem békén, és könyörülsz meg rajtam, mondd?
~ Bolond vagy Felician...~
Miért?! Miért nem tudsz eltűnni?!
Kimegyek a konyhába, hogy bevegyem a gyógyszereim és ebédeljek egy keveset hogy ne marja szét teljesen a gyomrom a sok szer. Erős nyugtatót írtak fel amikor ez elkezdődött, és néha teljesen be is tompít, de ha nem szedem nem merek belegondolni hogy mi történhetne...
Eltelik a nap, és másnap sem jön postám. Csak késő délután, de akkor úgy megörülök neki hogy szinte kikapom Sean kezéből a borítékot amin a nevemet látom. Minden ügyemet intézi nekem Sean, ami hivatalos hogy lehetőleg ki sem kelljen lépnem az aranykalitjámból, ahová a szüleim száműztek és szorgalmazták hogy a nevemet is változtassam meg, hogy ne is köthessenek hozzájuk. Már megszoktam a gondolatot hogy a balesetem után nem kíváncsiak rám ahogy kiderült hogy erős személyiségzavarral küzdök és végigültem pár pszichiátert is. Azt mondták gyógyszerrel kordában tartható, így eltüntettek a világ szeme elől, mintha odavesztem volna a tragédiában. Persze, pénzzel gondoskodtak rólam, és anyám néha felhív hogy hallhassam a hangját. Bár sosem volt panaszom, jó érzékem van a befektetésekhez és rendszeres jövedelmet hoz nekem.
Felhasítom a levélbontómmal a borítékot és majd kiugrik a szívem a kézírást látva. Hát visszaírt! Kézzel írt, nekem! Remegő kezekkel veszem ki a papírt és bontom szét hogy elolvashassam a teám mellett.
- Oh, Alexander! - sóhajtok fel ahogy a végére érek. Nem túl hosszú, de minden sorát megbecsülöm hiszen nekem írta és a soraiból egy kis bizonytalan öröm süt. Talán nem kapott elég levelet életében hogy nem tudja mihez kezdjen vele? Én nagyon sok emberrel levelezek. A könnyű ebédem után, tollat ragadok és megírom a választ neki.

Kedves Alexander,

Borzasztóan megörültem a levelednek, bevallom reszketve reméltem csak választ részedről, és tudnod kell azt is hogy nagyon hálás vagyok érte. A riadalmad valahol érthető, de ennek ellenére mégid méltattál válaszra s nem kérted hogy soha többé ne írjak neked, hanem ellenkezőleg! Azt olvasni, hogy akarod olvasni, suta soraimat és félszeg szavaimat, mosolyt csal az arcomra, ahol nem túl gyakkori vendég ez a gesztus. Hisz minek örüljön az ember, ha élete sivár és eseménytelen? Olyan számomra ez a gesztus, mint a szomjazónak az első csepp éltető víz, ami új életre serkent minden hervadót.

Szavaimban tiszta és egyszerű őszinteség rejlik, mert a világ tele van hazugságokkal, és kétes igazságokkal, amik ellen csak az őszinte szóval küzdhetünk. Minden vágyam volt, hogy kiérezd belőle azt az elemi, mégis visszafogott rajongást, amit a zenéd iránt érzek, és ami akkor tölt el amikor meghallom a zongora játékodat. Kellemes melódia, simogatás minden dallam a szívemnek, ami oly fáradtan ver mint egy vergődő madár, ki ereje végén jár már.

Hallottalak gyakorolni, évek óta a házban élek már, de ritkán hagyom el a lakást, mert nem tehetem meg felelőtlenül. Ebben a magányban egyetlen örömöm a zenéd, ami felszűrődik hozzám, és megnyugtató érzéssel tölt el.
Író volnék? Nos, mondhatni igen. Bár nem regényeket írok, inkább irodalmárnak nevezném magam. Kutatok és olvasok, tanulmányokat teszek közzé, és egyetemek tanszékeinek teljesítek olykor felkéréseket és előadásokat tartok. Vannak saját költeményeim is, de nem tartom annyira jónak őket hogy a nyilvánosság kegyetlen asztalára tegyem őket, eddig mindössze néhány jelent meg.

Mi az ami a zenén kívül boldoggá tesz téged? Mit szeretsz csinálni ha nem kompnálsz és nem vagy fellépéseken? Mesélj róla kérlek. Szoktál olvasni?

Őszinte várkakozással:
Felician

Persze, nem a saját nevemen alatt csinálom mindezt, nem akarom hogy összefüggésben hozzanak, és felkapott legyek. Az egyetemi előadásokon is szigorú titoktartásra köteleztem őket hogy nem adhatnak ki információt a kilétemről. Szigorúan minden ilyesmit André Diluc nevére datálnak.
Szintén egy krémszínű jó minőségű borítékba csúcsztatom a levelemet és mellé hajtogatok egy kézzel írt verset is, ami nem saját szerzemény, de annyira tetszett hogy lemásoltam. Sapphó egyik szerelmes, vágyakozó költeménye ez, ami a kiszemeltet méltatja, és sóvárgását fejezi ki iránta. Seanra bízom, hogy bedobja Alex postaládájába.

Felician & Alexander

Különös ismertség

A mai napon pihenni és gyakorolni terveztem, ezt hallhatta az egész utca, de szerencsére senki sem panaszkodott még ezért, kedves környéket sikerült ki fognom, ám amikor úgy éreztem, hogy elég volt, fel kerekedtem, tíz óraiztam egy kellemes kávézóban, különleges kávét ittam, és egy süteményt fogyasztottam mellé. Ebédre pedig egy vegán éttermet látogattam meg, kíváncsi voltam ,szeretek felfedezni új dolgokat, de van egy bizonyos határ, ami mozog azt nem eszem meg.
Akaratlanul is azon agyalok, hogy mikor fogok választ kapni a levelemre, tudom,hogy nem írtam sokat, mert tényleg nem vagyok a szavak embere, én másképp fejezem ki magamat, de ennek ellenére tudom,hogy érzékenyebb is vagyok mint az átlag. Mert művész vagyok, lehet, hogy ő is érzékenyebb lélek? Bár, bátorság kellett az ő részéről is, hogy ismeretlenül rám írjon. egy telefonszámmal gazdagodtam, miután kint a mólón is sétálgattam, és szóba elegyedtem egy nővel. Hm… nem rossz. De valamiért jobban izgat, hogy mit kaptam. Így reménykedve nyitom ki a postaládámat, és vigyorra húzódik az ajkam. Egy levél volt csak benne, de azt nekem címezte, ő. Felician.
Fel sietek a lakásomba, és az íróasztalomnál kezdem kibontani a levelet, a levél bontó késemmel, és izgatottan állok neki olvasni, a fülemben egy epikus koncert szól, épp tükrözi a lelki állapotomat. Csak az olvasó lámpa fénye látszik az egész lakásban, a cipőmből azért ki léptem , még időben, és zokniban ücsörgök, nem szeretem ha cipőben mászkálok a lakásban.
Ez sokkal hosszabb levél, mint a korábbi, megint csak azok a szép mondatok, és hasonlatok, kíváncsivá tesz, és izgatottan olvasom a sorait.
Zavarba jövök, amikor dicsérni kezd, ebből a szempontból mindig is szerény voltam.
Azonnal elkezdek írni neki, hirtelen észre sem veszem azt, hogy még egy papír is van benne.

Kedves Felician!

Meglep, hogy ilyen szépen, és választékosan írsz,nem lehetek olyan érdekes, hogy a vízhez hasonlíts. mármint…tudom, hogy a víz fontos elem, tápanyaga mindennek,és a testünket is ez alkotja. A jóságos egek! csak hadoválok össze vissza. Szokatlan ez nekem, de jól esik írni. Mármint… vártam a válaszod, és rég éreztem ilyesfajta lelkesedést és izgatott türelmetlenséget valami iránt. Persze, ez alól kivétel a mostani művem, amin dolgozom egy ideje, egy saját koncert mű.

Szeretnék annyit írni neked, mint amennyit te nekem, de ez sosem volt az erősségem. Én… a zenén keresztül szoktam elérni másokat, erre persze nem mindenki vevő, van aki különcnek gondol, van aki csak egy jó átmulatott éjszakára tart. Sokszor a saját világomban létezem, amikben szinte hangjegyek röpködnek, és különböző zenéket hallgatok.
Nem csak a klasszikust szeretem, szeretem a feldolgozásokat is, amiket a magam örömére csinálok, ezeket még nem mutattam meg senkinek sem.

Kár, szívesen olvasnék tőled valamit, amit te írtál, és a te gondolataidat lehet benne érezni. Mármint… a leveleden kívül bármilyen költeményt.
Érdekes lehet tanítani, mindig is ezt szeretted volna? Mi köt le a költészetben? Nekem néha kissé zavarosnak tűnik egy-egy író verse, persze vannak szépek is, de a regényeket jobban kedvelem, azok hosszabbak.

Fel kelek, hogy nyújtózkodjak egy kicsit ,és le söpröm véletlenül a levelét az asztalomról, amikor meglátom ,hogy egy verset is csatolt hozzá.
Egy… szerelmes vers.
Egy…Shappo vers, kedveltem a verseit, mert a szerelemről is szóltak, és ez is elég érzelmes, furcsa, kellemes bizsergető érzés keríti hatalmába a gyomromat, mire a hajamba túrok, és zavarba jövök, kell egy kis idő, hogy megemésszem az újabb lapot, és fel alá járkálok, majd el megyek fürdeni. Zaklatott lennék? Igen. Akadt volna egy titkos hódolom? Izgalmas! Félelmetess is egyszerre.
Megpróbálok aludni menni, hogy kicsit tisztuljon a fejem, de az éjszaka közepén kelek fel, hogy egy dalt komponáljak át ,egy másikra. Persze tekitnettel vagyok a szomszédokra, és mindent a néma szobában veszek fel, ami kellően le van némítva, és semmi nem hallatszik ki.
Hajnalban pedig elkészült a művem. Még reggel tervezem be dobni a levelet a postaládájába.

Kedves Felician!

A második lapot később vettem észre, megihletett amit olvastam, zavarba is jöttem. De remélem tetszeni fog neked az, amit a pendriven fogsz hallani. Őszintén szólva, kicsit zaklatott vagyok, és talán ezt érezheted is.
A kérdéseidre válaszolva pedig...
Szeretek a szabadban lenni, és otthon is. Otthon... szeretem a finom puha holmikat, és kuckózni is szeretek.
Olvasni is szoktam, regényeket, de szeretek moziba is járni, és új ételeket kipróbálni, a mozgókat nem, de a finomakat igen.
Ha más országokban járok, a helyi különlegességeket is szeretem megkóstolni.
Bologgá tesz, ha komponálhatom a saját művemet, erre régóta készülök. Van egy tó parti ház, ahova a nyüzsgés elől szeretek elvonulni, szeretem a természet közelségét. Szeretem a különleges süteményeket is, édes szájú vagyok.
Te? Miket szeretsz? Miket csinálsz? Betegség gyötör, amiért nem hagyhatod el a lakásod?

Szeretettel Tisztelettel: Alexander.



Pendriven található dal
Emiatt, nehezebb a levél is, egy egyszerű fekete kis eszköz.

Alexander and Felician

Can you see that? The beauty, in the dark?

Félálomból riadok meg mert azt hittem az ajtót hallottam, és talán Sean jött vissza a városból, és akadt valami beszéde velem, de hamar kiábrándulok az ébrenlét ridegségében. Senki nem akar velem igazán beszélgetni vagy időt tölteni, még a saját szüleim sem és valahol megszoktam már ezt a fajta mellőzöttséget, és fásultan veszem tudomásul hogy ez még mindig nincs máshogy, pedig Sean még mindig sokkal jobb mint az elődje volt, aki szabályosan börtönőrként viselkedett velem, de Felix elüldözte. Átkos áldás néha hogy ő nem fél megtenni semmit, amit én igen és közös érdekünk hogy életben maradjunk.
Krémszínű hosszú ujjú felsőt viselek egy szürke melegítővel, mert nem terveztem ma sehová sem menni, és a kanapéra ültem le egy könyv-el de elaludtam felette, ahogy a gyógyszerek újra és újra álomba taszítanak mindenféle kapaszkodó nélkül. Ahh, mennyivel könnyebb lenne ha normális életet élhetnék, és nem lenne egy gyomrom ragadó szörny a félelem, hogy mikor vált ki Felix. Az én rosszabbik oldalam, mondhatni árnyfelem, amire nem vagyok büszke. Sosem lennék és a gyógyszer ezt hivatott lent tartani, még úgy is ha mellette fáradékony vagyok.
A napom egyetlen fénypászmája az, hogy levelet kapok a kedves szomszédomtól Alexandertől, aki hála a magasságosnak nem riadt el attól hogy válaszoljon és fáradt mosolyom kiszélesedik ahogy meglátom a terjedelmét is, illetve kiesik az apró tárgy a borítékből. Felveszem és megforgatom a kezemben, aztán a laptopomhoz lépek és bekapcsolom hogy megnézzem mi van rajta.
Elmosolyodom a sorait olvasva, hiszen annyira jól esik hogy hosszab írt és nem csak olyan döbbenten kapkodva mint múltkor és fel is lelkesülök és tollat ragadok. Természetesen töltőtollal, hiszen igényes vagyok a kézírásomra és szeretek is ezzel vessződni és a kalligráfiát is gyakorlom rendszeresen.

Kedves Alexander,

Nem tagadom a szívem majd kiugrott sötét üregéből ahogy megláttam a leveled rajta a nevemmel és mérhetetlen boldogságot hoztál a mai napomba. Pusztán az a tény hogy válaszoltál, és még ki sem bontottam, már kósza mosoly költözött az arcomra. Nagyszerű érzés ovlt a kezembe fogni a borítékot, és meg kell mondanom, nem csalódtam a tartalmában sem, bár tudom hogy neked inkább a kották és hangjegyek a betűid, mégis jól bánsz a szavakkal.
Majdnem zavarba hozol ezzel, mert nem tartom magam túlságosan sokra ezen a téren, és nem gondolom hogy olyan nagyszerűek lennének soraim, de megdobogtatja a szívem és megoljozza fáradt lelkem a tény, hogy annak érzed. A víz, igen mérhetetlen alkotóerő lakozik benne akárcsak az emberekben, de nem mindenki ismeri fel ezt az energiát, és nem is mindenki tudja használni. Úgy értem, a víz... a víz csendes és életet adó, de ha jön egy ár, akkor minden elsodor, elemi és pusztító erővel, tisztára mos és lerombol mindent ami az útjába akad és nem lehet megállítani. Ilyennek vélem az embert is, ha vannak céljai, ha van miért küzdeni és fegyvert fogni, akkor egy pusztító ár vagy csendes vízesés a saját életében.

Teljesen megértem az érzést, mert sokszor én sem ezen a világon érzem magam és a lakásom csendje és belső békéje sokkal inkább emlékeztet egy elvont szigetre, ahol én magam vagyok az úr és a szolga és nem zavar semmi. Fáradt és élénk elmém kósza álmokat és képzeteket kerget körbe-körbe amik leírva talán egy novellában vagy versben köszönnek vissza. Nem értek a zenéhez megvallom őszintén, ellenben szeretem mindenféle formában hallgatni. Modern hip-hop, jazz, blues, rock és alternatív is belefér, sokszor a meditatív vagy természeti források mellé. Kikapcsolja az elmém, és segít pihentető álomba merülni.
Nem adok sokat az olyanok szavára akik ezt állítják. A zenészek az életünk egyik legalapvetőbb részei hiszen mint sok más szakma ez is szinte a kezdetektől létezik, és sok sok zenész vagy de kevesen olyan szerencsések és tehetségesek mint te vagy. Nem elég valamit csinálni hanem érezni kell, bele kell tenni a szívet és a lelket, míg csak fekete ködbe nem fulladunk, és te ezt teszed. A szíveddel zenélsz és érzem a gondolataidat és az örömöt/bánatot amit beleteszel, és a reményt... Oh, a Remény... illékony Tündére az életnek, de mégis mindig jelen van és a fejünkn felett köröz és néha megadja az áldását hogy sikerüljön amit eltervezünk. Kérlek szépen Alexander, sose hallgass azokra akik csak egy éjszakára tartanának téged és sose hagyd hogy a szavuk nyomot hagyjon benned, hiszen ők nem értik ezt a mélységet, nem az ő hibájuk. Mégis kissé sekélyesek olykor az emberek. Szeretem azt hinni hogy én nem vagyok ilyen, de mint mindenki én is hibázok és olykor túlzásokba esek, szóval kérlek nézd el nekem ha kicsit sznobnak tűnnék, bíztosíthatlak... nem vagyok. Vagy talán egy kicsit, de nem a szó szoros értelmében.

Mellékelek neked egy verset ha kívánod, de szerény személyen irul-pirul hogy kíváncsivá teszlek téged, és csak titkon remélem hogy tetszeni fog neked a versem, amit elég tárok és ami sehol sem jelent meg publikálva.
Nem szerettem volna, és nem vagyok a hagyományos értelemben vett tanár, de sokszor tartok órát a művészeti és irodalmi tanszékeken mert ez az amiben jó vagyok, és az egyik tanulmányi kötetem mondhatom, tananyag is lett a témában. Lehetőségem nyílt pályázni egy művel, és nyertem. Ezután felkértek előadónak, és így néha... eljárok és órákat adok, ez minden. Sajnos kevés vagyok én ahhoz hogy az embereket a kultúra irányába fordítsam, de minden tőlem telhetőt megteszek hogy az emberek szeressék, és élvezzék az irodalmat, hiszen a szavak művészete egyfajta mágia.

Oh Alexander, kérlek ne tégy aggodalmassá hogy felzaklattalak a leveleimmel. Nem ez volt a célom és szándékom, kérlek higgy nekem! A dalt meghallgattam, legalább tizenkétszer és teljesen magával ragadott, és önfeledtem feküdtem a díványomon amíg az utolsó akkordok is el nem hallgattak szívem húrjain, mert úgy éreztem azon játszol! Hogy én magam váltam a hangszereddé, valami csoda folytán és beleremegett a szívem is! Csodálatos volt! Nem tudom elégszer megköszönni neked az élményt és az örömkönnyeket amiket lelkem generált.

Ritkán nézek filmet de vannak olyan klasszikusok amik megmozgatnak és szeretem őket, de elsősorban én inkább olvasok. Viszont, tényleg mindenfélét a klasszikus Faust mellett young adult könyveket és a fantasy-t is meg lehet találni a polcaimon.
Javarészt én itthon kuckózom el, mert nem igen tehetek mást, de nem panaszkodom mert nem rossz a benti élet sem. Nyugalmas és kiegyensúlyozott.
Az ételekkel nem vagyok jóban, és általában nem szoktam csak az íze miatt enni valamit de néha én is kipróbálok egy két dolgot. Vannak amik tetszettek, de van amit soha többé nem akarok látni sem (mint a tintahal és a polip). Kevés édességet eszem, mert cukorsokkot képes okozni és túlpörgök tőle. Próbálok az egészségesség talaján mozogni amennyire lehet.

Fele ennyire sem színes az életem mint neked, de csekélyke elfoglaltságaim között szerepel az írás (versek, novellák) és ezekben kicsit ki tudok szakadni a világ hálójából. A költészetben az köt le igazán - válaszolva a kérdésedre - hogy nem hosszú, mégis tartalmas és sokszor jobban olvastatja magát mint egy hosszabb mű. Fegyelmezettségre és mégis kreativitásra sarkall. Szabadon képzeleghetek, az emberek nem igazán látják meg benne amire sokszor gondolok, de nem zavar. A vers nem csak az alkotó hanem az olvasó műve is, és ketten alkotunk egyetlen egészet.

Sajnos nem szolgál jól az egészségem, és ritkán hagyom el a lakást. Az immunrendszerem elég sérülékeny és emiatt fáradékony vagyok, és sokszor el is pilledek napközben. Semmi életveszélyes, és vitaminokkal és gyógyszerekkel ez javítható. Nem szeretnélek az egészségi állapotommal fárasztani hisz oly szomorú téma ez, aminek nincs helye egy ilyen levélben.

Őszinte reményekkel várom a leveled.

Felician

Befejezem a levelet és krémszín borítékba helyezve adom át Seannak hogy vigye el a postaládába, én pedig fáradt fejem, immár délutáni pihenésre adom.

A vers: Manasséhoz

Felician & Alexander

Különös ismertség

Döbbenetes, hogy mennyire várom ennek a szinte vadidegen embernek a levelét, a válaszát arra, amit én küldtem neki, hogy vajon, tetszeni fog-e neki bármi abból, amit írtam, vagy a feldolgozás?
Nem tudom, miért képzelem azt, hogy magasabb, és vékonyabb, nem hiszem, hogy nálam magasabb, de elkezdtem róla fantáziálni. Ez…rossz! Hiszen, nem is ismerem. Félek ettől a helyzettől, ugyan akkor, felpezsdít.
Edzés után izgatottan nyitom ki a postaládámat, egy törölköző pihen a fejemen, ahogy felsétálok az emeletre, és érzem, hogy ez sokkal vastagabb boríték, mint a korábbi. Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet benne, odakészítem a nappaliba, a dohányzó asztalra, és elmegyek fürdeni, fekete köntösben, és fekete selyem nadrágban telepszem le, kapucnit húzok a fejemre, és nekilátok az olvasásnak. A nappalimban ülök, kényelmesen bekuckóztam, és zavarba jövök.
Annyi mindent írt, hogy nem is tudom, hogy mi mindenre reagálhatnáék. Ahogy ülök a lakásomban, igazán magányosnak érzem magamat, és kicsit összekucorodok. A szívem összeszorul erre a rengeteg érzésre, ami elönt, és furcsán érzem magamat.
Talán most döbbentem rá, hogy mennyire magányos is vagyok, igazán. Egy üres lakásba jövök haza, minden-minden koncert turné után. Vágynék arra, hogy valaki itthon legyen, és… megosztozzak vele az érzéseimben. Lefotózom a levelét, és összekapom magam, átöltözöm, ki kell szellőztessem a fejemet, így elmegyek sétálni a közeli parkba. Egy padon ücsörögve olvasom újra, és újra a levelét, és a versét, még többször.


Kedves Felicían!

Bár tudnék annyit írni mint te. Megpróbálok. Nem tudom úgy kifejezni magamat az írásban, mint te, de ezt már említettem. Szeretnék találkozni veled, mindennél jobban vágyom rá, hogy megismerjelek. Esetleg, ha a betegségedre való tekintettel nem találkozhatunk, annak ellenére küldenél magadról egy képet? Hogy legalább legyen valami kapaszkodóm? Kíváncsi vagyok rád. Nem zaklatsz fel, csak… olyan idegen tőlem ez az egész, és mégis várok arra, hogy válaszolj nekem.

Az a gyanúm, hogy az ékes fogalmazásoddal, leginkább engem próbálsz meg jelenleg az irodalmi művek felé terelni hm?

Annyira szeretnélek látni, miközben hallgatod a zeném, érzem a szavaidban, hogy igazán át élted őket, de… jó érzés volna közelebbről is megtapasztalni.

Én, szeretem a vígjátékokat, tudom sokan nem tartják sokra, de ki kapcsolja az agyat, és megnevettetnek. Ezen kívül, szeretem a sci-fit és a fantasyt, meg a horrort is. A zombi filmek… bírom. Mondjuk, ezzel kapcsolatban voltak rémálmaim is, de ez nem tart vissza attól ,hogy nézzem őket. Olyan mint az órás vasút, rövid ideig tart, de lehet közben ordítani, és az adrenalin lökettől kipróbálnád újra.
Egyszer elmentünk a társulattal, a mellettem ülő fazon, visszanéztük a kamerán, fél percenként tért magához és ájult el újra. Őt mondjuk kicsit sajnáltam ,de lekűzdötte a félelmét.

Én, szeretek itthon főzni, ha jut rá időm, de vannak kedvenc éttermeim ,ahol enni szoktam, vagy rendelek.
Nem lustaságból, de vigyáznom kell az ujjaimra, így nagyon óvatos vagyok a konyhában.
Nos, young adultot én is szoktam olvasni, ebből a szempontból, szeretem a könyveket, mert rá bizzák a fantáziámra, hogy mi/ki hogy nézhet ki.

Készítettem neked egy újabb átdolgozást, az én meglátásom szerint.

>>>Remélem tetszeni fog<<<

Autoimmun beteg vagy? Akkor tényleg nem kérhetlek arra, hogy találkozzunk, szerintem, emiatt is született ez a dal. Ne haragudj, hogy ez…most ilyen lett. Csak… elfogott ez az érzés. Nehezen tudok kijönni belőle, és már összecsomagoltam.
Megadom a címem, ahova megyek pihenni, ha esetleg úgy döntenél, hogy írnál. Ez, csak postafiók. De naponta befogok menni a városba, hogy megnézzem, érkezett-e valami.


ui.: A versed csodálatos volt. Magammal viszem.


Ölellek: Alexander.

Alexander and Felician

Can you see that? The beauty, in the dark?

A napom nagy része elmegy azzal hogy megpróbálom elnyomni magamban a késztetést hogy lefeküdjek aludni, hiszen a gyógyszer hatására mindig kicsit kótyagos vagyok és nem tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel. A fejem olyan, mintha finoman rázogatna a szél egy búzakalászt és így az egyensúlyom sem a legjobb.
A könnyű ebédem után nem is tervezek mást, csak befejezem az egyik irodalmi beadandóm a tanszékre amit megígértem még korábban hogy megírom. Egy összefoglalás ez tulajdonképpen a reneszánsz irodalom legnagyobb alakjainak praktikáiról. Nagyon érdekes tanulmány volt ez, és teljesen elmerültem benne, talán még be is szundikáltam egy keveset.
Mégis, a délutáni teámra kissé izgatottan megyek ki hogy jött-e levelem Alexandertől. Sean be is hozza a levelet az asztalra, és nyugodtan nyúlok utána ahogy elolvasssam. A szívem a torkomban dobog ahogy felbontom és kiveszem a tartalmát.
- Oh Alexander... - suttogom ahogy végigfutok a hosszán és kiveszem az újabb pendriveot, amit aztán vissza is juttatok neki majd. Hiszen nem az én tulajdonom, nincs jogom megtartani, még akkor sem ha olyan emberé akiért rajongással vagyok.
~Szánalmas vagy!~
Megrezzenek ahogy Felix hangja ér el a tudatomig de szerencsére elhallgat és nem ólálkodik itt tovább, így kissé remegő kezekkel ragadok tollat hogy szavakba öntsem reszketeg gondolataim.

Kedves Alexander,

Azt hiszem bátran mondhatom hogy a napom legszebb része az, hogy a postát várom, hogy vajon érkezik-e tőled levél. Nagyon izgalmas várakozás ez számomra és annál nagyobb az öröm amikor megpillantom a jeltelen borítékot amin nem az unalmas hivatali pecsétek jelennek meg feladóként.
Nem tudom mennyire lenne ez helyes, elvégre én az írott szavak mestere vagyok és attól tartok személyesen túlságosan zavarban lennék hogy bármi értelmeset is ki tudjak mondani, de ha ragaszkodsz hozzá.... egy rövid időre talán elég erős tudok lenni egy találkozóhoz. Szeretnék a kedvedre tenni vele, de félek csalódnál és így kicsit tartok is tőle. Mellékelek neked egy képet hogy láthass, bár szégyenlős vagyok egy kicsit, így a kép talán nem a leggjobb, viszont tavaly készült, tehát friss. Valóban így nézek ki, efelől ne legyenek kétségeid.

Jajj nekem, minő lebukás! Bár nem volt ilyen szándékom, pusztán jól esik ilyen szócsokrokat írnom, mert ha valaki, hát Te megérdemled őket, és tudod értékelni is. Nem csupán a betűk kuszaságának véled, hanem feldereng előtted az ember. Szerény személyem ki szerényen szórja szét szavait.

Bárha' istenség lehetnék hogy teljesíthessem kívánságaid, de sajnos nem vagyok több, mint egy törékeny játékfigura az Élet nevű játékban. Én is azt kívánom hogy láthasd, mit vált ki belőlem a játékod, mert az érzés fenséges, és alig tudom visszaadni, sőt! Nem is igazán tudom szavakba önteni ezt.

Oh én azokat kevésbé bírom. Kevés jó van és rémes tehetséggel láttam eddig a szerintem legrosszabbakat. Viszont a fantasy, a történelmi és a sci fi engem is érdekel. A horrort nem bírom, egyáltalán. Majdnem mindig lidércképek kínoznak utána és így inkább leszoktam róla hogy olyasmit nézzek ami nem nekem való. Megmaradok az akciófilmeknél. Nagy rajongója vagyok még a westernnek. A Charles Bronson filmek szerintem a szakma egyik kiválóságai. Ugyanitt természetesen nem feledkezhetek meg Clint Eastwoodról és Gojko Miticről sem. Khm... ne haragudj kérlek, nem akarlak a western iránti rajongásommal untatni.

Olvasni, még mindig sokkal jobb mint filmet nézni, noha én is élek eme kényelemmel néha. Ahogyan korstárs írónk is mondja: "Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet." Én szeretek több életet is megélni. Több régi gondolkodóhoz hasonlóan én is úgy vélem hogy a könyv amikor megkapod csak félig van kész. Teljes akkor lesz, ha elolvasod. Te és az író... ketten alkottok egy egészen, hiszen aki megírja, reméli hogy szól is valakihez, aki lelkébe fogadja a leírt szavakat, és az azok mögött rejlő érzéseket amik sokszor ijesztően mélyek és mégis elképesztően erősek. MErt ilyen a művészet.
Ereje van.

Nagyon hálás vagyok érte! Csodálatos lett ez is, mint a korábbi. Nem tudok különbséget tenni, mert szívem láthatatlan rejtett húrjain csengtek a dallamok az utolsó rezdülésig. Egészen lelkem mélyére hatolt a dallam, és megindított az az érzelmi vihar ami ebbe a dalban volt. Magányos vagy, ugye Alexander? A siker átka, amiről senki nem beszél. A magány, ami palástként borul ránk, bármerre is menjünk. Mint egy hű eb követ, és körbevesz, magához von és el nem ereszt. Magam is ismerem ezt a kegyetlen, olykor mégis a szerető gyengedségére emlékeztető érzést.

Írni fogok neked. Talán jelen levelem, már oda is küldöm hogy mindenképpen megkapd, és alig várom hogy hallhassak felőled. Írd meg, milyen a hely ahol fellépsz, mi tetszik a legobban és mi rémiszt meg a leginkább?

Megtiszteled a lelkem hogy a versemmel utazol.

Türelemmel várlak vissza, és kívánom hogy minden fellépésed olyan legyen amilyennek megálmodod.

Tiszta szívvel ölel:
Felician

Beborítékolom a levelem és átadom Seannak hogy majd jutassa el a megadott postafiókba ahol Alexander elolvashatja. Azután finoman emlékeztet hogy vegyem be a gyógyszereim, így azt is megteszem hogy ennél több csalódást ne okozzak a szüleimnek. Így is elég nekik hogy olyan vagyok amilyen és kéretlen társaságként itt van nekem Felix is ha rosszabb napom van.
Olyan nehéz a fejem ilyenkor, így kicsit elszundítok a kanapén...


Amikor felébredek nem tudom hirtelen hol vagyok és mi történt. Az ingem vörös és szakadozott és a lakást is sáros cipőfoltok jellemzik.
~Mit tettél megint?!" Esek azonnal pánikba és erőlködök hogy eszembe jusson, mi történhetett de akkor.... megpillantom a gyógyszeresüvegcsét a földön és az elgurult szemet amit be kellett volna vennem hogy szinten tartsam a mentális zavart ahogyan nevezik.
~Majd meglátod, majd meglátod....~ rosszindulatú nevetésével távozik, én pedig kétségek között őrlődve takarítok fel, és égetem el a véres ruhadarabokat hogy nyoma se maradjon. Ki tudja, miféle szörnyűséget követett el.... és egyáltalán kinek a vére az? Mert nem az enyém... de... senkit nem kérdezhetek meg erről, és... nem szabad kiderülnie sem hogy... megint történt ilyesmi. Sean vajon miért nem akadályozott meg? Vajon.... annyi de annyi a kérdésem hogy a migrén is kitör rajtam és magzatpózba gömbölyödve próbálom elűzni a fájdalmat.
- Legyenmárvége.... - nyöszörgöm erőtlenül.