Kirill & Chastian

Én nem tudom, hogy mi történik most velem.

2015. július 15.

C.A. Wing hazafelé tartott az edzésről, és a gyanúsított , aki feltehetően ittas állapotban volt, a saját otthonukban saját kézzel vetett véget a fiatal 20 éves barátjának. Állítólag szerelemféltés állt az ügy hátterében. E. Morales egy közeli ismerős nyilatkozata szerint, K. Morrighan még neki is neki támadt, bár a jelek másra utalnak, a közös kutya halálának körülményei is tisztázatlanok, a boncolási eredmények szerint, Mr. Winget védve halt meg, a gyanusított, még nem lehetett otthon, ebben az időpontban. Később a vádlottat felmentették a gyilkosság vádja alól, de E. Morales elleni súlyos testi sértés miatt öt évre mérsékelték a börtön büntetését.

2020 napjainkban.

Morales eltűnt, Morrighan hamarabb szabadult a börtönből.

Én vagyok a legfiatalabb a húsz testvér közül, öt éve születtem. De egy sellő öt év alatt hatalmas változáson megy keresztűl. Túl védtelenek lennénk a tenger vadjaival szemben, ha sokáig csak gyerekként úszkálnánk a tengerben. Különleges anyajegyekkel születtem, a vállamon egy fura kereszt szerű minta, néhány írás a karomon, amiket nem tud senki sem elolvasni, nyilak, ilyen fegyvereink vannak, a csuklómon levő anyajegy szép, és van néhány madár is az oldalamon. Azt mondják egyesek, hogy nagy dolgokra vagyok hivatott… hát, jó volna, ha először is egy lándzsát meg tudnék fogni úgy, hogy nem viszolygok tőle. Értem én, harcolnom is kell, mint trón örökös, de annyi bátyám van, akik sokkal erősebbek, mint én. Én a tánchoz értek, és inkább bűbáj birtokló vagyok, de az erőm még nem fejlődött ki teljesen. Ezért volna jó, ha képes lennék harcolni legalább. Képes vagyok, a fenébe is! Csak nem szeretem, ha vért kell ontanom. A bestiám, egy familiáris, erős védő szellem, ő úgyis megvéd mindentől és mindenkitől. Bár, még nem öltött alakot, egy fekete, testtelen felhő, puha, és meleg, és morgó hangot hallat, ha valaki idegen, ellenséges szándékú a közelembe férkőzik.
Vékony, szikár testalkatom van, nem olyan, mint a harcos fivéreimé. Ők testesek, és az úszójuk is erős, vastag, hogy minél erősebbet tudjanak csapni. Ezzel szemben, én tényleg inkább bűbáj használó lennék. Az uszonyom, olyan kék, mint a szemem színe, az anyajegyeim, egyesek szerint arra utalnak, hogy egy másik élet terheit hordozom magamon, befejezetlen ügyek, talán, de az anyajegyeim is, kékesen izzanak olykor. Kíváncsi vagyok a felettünk levő világra. Emberek és más szárazföldi lények is lakják. Csak ne lenne Enrique, egy rohadt idegesítő rája típusú sellő, legalábbis az uszonyai erre az állatra hasonlítanak. Az enyém? Nem tudom megmondani, senki sem tudja megmondani, de szép vagyok. Mégsem megyek semmire a szépségemmel, és az ügyességemmel, mert baromira üldöznek.
Csak tudnám ,hogy mivel idegesítettem fel E.-t? Azóta utazik rám, hogy felnőtté váltam. Azt mondják, hogy az embereknél huszonöt évesnek számítanék, de hamarosan, lehet, hogy annak sem fogok számítani. Fenébe! Francba!
A testemet karcolások, és sebesülések borítják. Nagyon régóta úszom, de ez a jó, az én fajtámban,kitartóak vagyunk. Csak… bár ne véreznék, így akadnak rám minduntalan, pedig még delfinek is feltartják őket, már nagyon messzire tévedtem a családomtól, segítséget sem tudok kérni. Snowflake, így hívom a fekete örvényem, ő az, aki próbálja elfedni a vérem szagát, de egyre nehezebben. Én pedig elfáradtam, és nem figyeltem, hogy egyre közelebb kerülök az emberek lakta területekhez, ahol halásznak, vagy ahol épp nyaralnak. Nem tudtam már, hogy hol vagyok. Sok vért veszítettem, és teljesen pánikba estem, ahogy a hálóba belegabalyodtam, vergődtem, és téptem, szaggattam, haraptam, de nem sikerült semmit sem tennem. Utolsó varázserőmmel, még magamra mormoltam el egy igét, hogy ne jöjjenek rá, hogy sellő vagyok. A halak mellettem szintén vergődtek, Snow a fekete kis felhő szerű familiárisom,a közelemben maradt, elrejtőzött az egyik anyajegyemen. Segítsen valaki! Valaki! Segítség! Kiemelnek a vízből, elüldöztek otthonról! Mi történik?! Miért haragszik rám E.? Barátok voltunk! De azt mondta, hogy két éve van, mire én teljesen megérek, és akkor neki nem lesz itt helye, mit akar ez jelenteni?! Még csak nem is táncol, mint én.
Fáj levegőt venni! Nem kapok levegőt! A halak körülöttem, a hideg fém lapon a haláltusájukat vívják, érzem, valaki rá üt a mellkasomra, mire minden levegő beszakad a tüdőmbe, és köhögve fordulok az oldalamra. Többen vannak körülöttem, de nem tudom felfogni, hogy ki-kicsoda, és… Ők emberek! Elmosódik körülöttem minden, csak egy bozontos arcú hímet látok meg magam előtt. Védekezőn kapom magam elé a karjaimat, amik tele vannak zúzódással, a lábaim is, úristen, a lábaim! Láb! Ez túl sok volt mára a jóból, így már arra sincs erőm, hogy küzdjek a rám törő sötétséggel. A fejem hátra bicsaklik, és ezt hívják ájulásnak, ugye?

Chase  & Kirill

Wretched and divine

Szerettem New Yorkot, és szerettem a nagyvárost. Világi életem volt, táncoltam, edzettem és párkapcsolatban éltem amíg egy szép estén el nem rontották, és a nyugodt életem hirtelen egyetlen hatalmas rémálommá változott. Chaset megölték és engem vádoltak a halálával. A közös lakásunkban találtam rá Snow holttestére és Chase hevert mellette aztán... Enrique jelent meg. Iszonyúan nekiestem hogy megverjem, és szándékomban állt megölni azt a mocskot. Minden józanságom elvesztettem abban a pillanatban ahogy megláttam Chaset a földön heverni és tőle nem messze Snowt. Az én fajtám harcos, és könnyedén el tud fordulni a vágy, vérszomjba és készen álltam volna hogy leromboljam az egész nyomorult várost! Sőt, tulajdonképpen pontosan ezt akartam tenni, de aztán az egyik átkozott tetoválás felszakadt és gúzsba kötött. Teljesen megvesztem és küzdöttem ellene, minden egyes idegszálammal téptem a láncaim, amik elrejtettek engem az emberek elől, de nem használt. Utoljára egy fájdalmas ütést éreztem a tarkómon, és aztán semmi. Feketeség.

A börtönben tértem magamhoz, és testem sokkal több minta borította mint emlékeztem rá, és biztosra vehettem hogy egy jó érzésű druida tette, hogy elébe menjen a tömegmészárlása, de akkor és ott gyűlöltem érte! Én ölni akartam, vért akartam. Azt akartam hogy szárnyaimat borítsa be a vér és barnaságuk vörösben áztatott feketévé változzanak. A magáncella mélyén volt időm bőven gyűlölködni, és inkább vadállatnak éreztem magam mintsem embernek, és nem is igen kötözködtek velem odabent sem. Nem mertek a közelembe se jönni, és évek kellettek hogy újra képes legyek emberként viselkedni és az utolsó egy éven építettem ki a kapcsolataimat. Lehiggadtam és szinte moccanni sem tudott a bennem élő fenevad a tetoválásaim alatt. Később megtanultam hogyan tudom feloldani a kötéseket, de akkor már mindegy volt. Moralesnek is nyoma veszett és nem tudtam befejezni. Elvette tőlem még a bosszú lehetőségét is. Csak még inkább gyűlöltem érte.
Amikor kiengedtek.... nem bírtam visszamenni a régi lakásba. Egyszer jártam ott, összeszedtem pár dolgot, és aztán északra utaztam, skandináv területre. Egy kis halászfaluba telepedtem le, huszonöt évvel ezelőtt, és a halászok egyszerű, monoton életébe menekültem, hogy minden nap hajnalban keljek, egész nap dolgozzak és este fáradtan dőljek ki aludni. Eddig egészen jól bevált, napról napra. Monoton, üres napok. Magány. Érzelmek nélkül. A halászok befogadtak, ilyen furcsának is, és könnyű velük együtt dolgozni.
Kihajózom ma is, mint minden nap hogy halásszak, és nem tudom mit fogtam. Nehezen jön a háló, még az én emberfeletti erőmmel is megfeszülnek az izmaim, és végül valamiféle emberformát húzok ki.
- Hé! Segítsetek! Ember a hálómban! - üvöltök át a szomszéd hajóba és kibogozzuk, de amikor a hajóm padlójára fektetem és szembesülök az arcával, megdöbbenek. Úgy néz ki mint Chase! Hogy?! Miként?! Mellé térdelek azonnal.
- Chase?! - masszírozom máris a mellkasát hogy levegőt vegyen és egyetlen pillanatra találkozik a tekintetünk. Aztán elájul, de már legalább lélegzik! Hála a magasságosnak. Vagy mélységesnek. Teljesen mindegy. Felnyalábolom a saját kunyhómba viszem az ájult testét, és betakarom a vacogás ellen.
Tényleg ő lenne? A tetoválásai! Mind olyan! A szemei, ezer közül is felismerném! A bennem élő éjiárny és felhorgad, mint aki ismerőset érez. Egész addig virrasztok mellette amíg ki nem nyitja a szemét, és mikor fel akarna ugrani visszanyomom. Elláttam a sebeit és úgy fest mint valami szolid múmia.
- Hé, nyugi nyugi. Semmi baj, biztonságban vagy - csititgatom ahogy lassan rám fókuszál és újra találkozik a tekintetünk. Szívemig hatol a nézése.
-Chase.... - akad el a levegőm.

Kirill & Chastian

Én nem tudom, hogy mi történik most velem.

Sötét van, futok, lábaim vannak, és futok, haza kell érnem! Otthon nem bánthat! Kirill mondta, hogy egyedül, nélküle ne menjek sehova sem, de pont őt akartam meglepni. Az évfordulónk van, és tudom, hogy szereti a tetoválásokat, neki is van jó néhány. Én mondjuk sosem leszek képes arra, hogy a fenekemet tetováljam tele, de ő jól el van a fájdalommal, én megelégszem a saját apróságaimmal. Ő volt az első aki miatt tetoválást mertem bevállalni. Jó az állóképességem, de már fájt a tüdőm a rohanástól, már csak egy sarok, és otthon vagyok. Egy ajándék tetoválás neki, egy közös, ami mindkettőnkön hasonlítani fog a másikra. A miénk.
A levegőt kapkodva riadtam fel, nem tudtam, hogy miféle rémálom volt ez, de féltem benne, és hiába értem be az ajtón, vége lett. Egy hatalmas kéz visszanyomott az ágyra, a tekintetem, mint egy riadt madáré, a kiutat keresem, víz! De… nem mehetek vissza oda. Eljut hozzám az idegen hangja, furcsa módon az érintése azonnal megnyugtatott, így pislogva pillantottam vissza rá. Hű! Hűűű de hű! A szemei… és a szakálla! Az apámnak volt szakálla, a fivéreim a közelébe se értek. De az övé! A haja, pedig… nagyon dús. Ha sellő lenne, biztos, hogy harcos lenne. Embernek viszont nagyon szép, és bár marcona az alkata, valahogy megnyugtató a közelében lenni. Nem akarok azonnal elmenekülni. Az oldalamhoz kapok, nagyjából, abban a pillanatban, ahogy kiejti a becenevemet. Anya hívott csak így. Többnyire Aldermane Herceg voltam, mindenkinek, a testvéreimnek, öcsi, a lányoknak Al, De Chase, Chastian nagyon kevesen szólítottak. Aldermane is azért, mert egy bizonyos csillag álláskor születtem, sokan ezt is égi jelnek gondolták. Nem sokaknak viseltem el, hogy így hívjanak. Mégis… az oldalamba nyilaló kellemes bizsergés, olyan érzés volt, mint a mellkasomba kúszó zsongás.
Fenébe! Nem láthatja meg, hogy a tetoválásaim olykor fénylenek! Felakartam ülni, hogy szemügyre vegyem a helyet, azt, hogy hova kerültem. Voltak sellők, akik jártak az emberi világban, ha minden igaz, egy házban vagyok. Ez…az ő otthona.
A pillantásom újra rajta állapodik meg.
- Ch…Chastian. A nevem Chastian Aldermane Wing Herc... - kis szünet, nem mondhatom meg neki,hogy herceg vagyok, a sellők legkisebbje. - honnan tudod a nevemet? –remélem, most már enged felülni, a hangom kissé karcos még, szomjas is vagyok, és kicsit krahácsolok is. Újra őt nézem, a szemei elbűvölnek, nem tudom megállni, hogy ne érintsem meg az arcát, ha nem húzódik el, akkor meg is teszem. A két tenyerembe fogom az arcát, és átsimítok a puha arcán, a szakállára. Sosem nyúltam még bele senkinek sem így a szakállába. Mert már, említettem ,hogy miért.
- Te… harcos vagy? – böktem ki tűnődve a kérdést hangosan. - Te…nem harcos vagy! Halász! – idegesen pillantottam rá, hálót kerestem a sarokban, és szuronyt, szigonyt, ó, megfog ölni! Menni akartam, féltem, hogy rám találnak. – Mennem kell, nem maradhatok itt. Közel vagyunk a tengerhez. – de nem tudom, hogy hol vagyok. Nem emlékszem a nagy üldözésben, hogy merre haladtam át a tengeren, vagy tengereken. Be van tekercselve a testem, fáslizva, ennyi sérülés volt rajtam? Fenébe! A gyomrom is korgott, és érdeklődve pillantottam körbe, hátha látok valami ehetőt. A helyiség fából van, kellemes a hangulata, és jó nagy fészekben vagyok. Erre ráeszmélve, fülig vörösödöm. Mi csak párzás céljából engedtünk be bárkit is a fészkünkbe, de úgy tűnik, ez a helyezt más. Úgy döntök, hogy csendben maradok, mielőtt még félreérthetőt mondanék.
- Ho…Hogy hívnak? - igen, valahogy szólítanom kell, a takarót markolászom, a kötéseimet piszkálom, kényelmetlen és viszket, és döglött hal szagom van. Sajnálom azokat a halakat, akiket kihalásznak. Kimásztam az ágy szélére, és megpróbáltam felkelni, mennem kell, nem sodorhatom őt is veszélybe. Majd… elboldogulok egyedül. Vagy nem. Olyan ciki! A huszadik fiú menekülés közben halt meg, még csak nem is álltam ki E. ellen harcolni. De… ki sem hívhatott volna párbajra! Senki sem volt ott. Nem volt érvényes! A fészek peremén ücsörögve a lábfejeimmel ismerkedtem, öt -öt ujj, boka, és térd és láb! Megfeledkeztem Kirillről, és felemeltem a takarót is az ölemről. Aztán eltakartam magamat újra, és nincs okom panaszra, nem is azért, de ez mostantól mindig így fog himbálózni?!
- Oké…megyek! – jelentettem ki, minden határozottságom amit a belső hangom által éreztem, odaveszett, bátornak akartam tűnni, így lehelyeztem a talpamat a szőnyegre, és felkeltem, állok, ez oké! Ez könnyű. Bal láb előre… és ez így nem jóóó! Mint egy béka úgy nyújtottam ki a karjaimat és a lábaimat, el fogok esni!

Chase & Kirill

Wretched and divine

A napok egyhangúan és unalmasan telnek, nem tudok és nem is akarok kiszakadni ebből a kényelmes monotonitásból. Az életem értelmét vesztette és el kell töltenem az időmet valahogy, hogy érezzem hogy élek és az hogy halálra dolgozom magam, elég jó tervnek tűnik.
Az hogy ember akad a hálómba még nem igazán egyedi eset, máskor is fogtam már ki hullát vagy éppen fuldoklót de egyik sem volt igazán érdekes eset. Most sem fűzök hozzá sok esélyt de ahogy meglátom az arcát, és kék szemeire pillantok a gyomrom összeugrik és a torkom is elszorul. Chase után sosem találtunk semmit, és most elém sodorta testét? Nem, még él! Él!
- Chase! - hajolok fölé ismét ahogy rám mereszti a szemeit és a riadalma mintha kicsit csökkenne. Az én erőm viszont eszeveszetten kavarog és vissza kell nyelnem a kitörést. Én ember vagyok, annak kell látszanom. Nem engedhetem meg kitörjek.
A házamba viszem és lefektetem hogy magához térjen de még órákig eszméletlen. Felkavarodva végzem a napi teendőimet, már nem hajóztam ki újra, itt maradtam vele.
Ahogy nyöszörög oda sietek az ágyhoz hogy lássam, mi van vele. Alaposan bekötöztem a sebeit. Aggodalmasan nézek rá.
- Tudom a nevedet és azt is hogy a csillag után neveztek el - engedem lassan felülni, és háta mögé igazítok egy párnát hogy kényelmesebb legyen neki. A kezébe adok egy poharat hogy ihasson. A kérdésére kissé meghökkenek, hogyhogy honnan tudom?
- Ismerlek közelstova 15 éve... Nem tudom. Nem... Chase, te nem emlékszel rám? - kérdezem bizonytalanul, mert érzem azt a hegyes tőrt közeledni a szívem felé. A karjaimban van és nem tudja ki vagyok? Ahogy hozzámér, és az arcomra simít elmosolyodom és nem húzódom el. Hiányzott ez a könnyed puha érintés, de érzem benne a félelmet és bizonytalanságot.
- Utáltad a szakállam.... és azért se borotválkoztam meg - sóhajtok fel, mert hamar megszokta aztán, és nem is hagyta hogy hozzányúljak.
- Nem, én halász vagyok, hat vagy hét éve már nem emlékszem rá pontosan - vonom meg a vállam ahogy az ágy szélére telepszem le és besüpped alattam. Nagy méretű extra széles franciaágy, mert nem vagyok éppen konfekció méret.
- Hé, senki nem akar bántani, nyugodj meg kérlek. Itt biztonságban vagy, akármi is van - csitítgatom, ahogy finoman koordinálom a mozgását.
- Sok sérülésed volt, óvatosan mozogj - figyelmeztetem de nem erőszakoskodom, mert tudom hogy önfejű jelenség. Chase.... miért nem emlékszel rám? Mi történt veled?
- Kirill vagyok - mutatkozom be enyhe bánattal, hiszen én... mindent odaadtam érte amim volt, és most nem.... nem emlékszik rám. Minden reményem szertefoszlik. A kötéseim fájdalmasan bizseregnek, én sem vagyok emberibb mint ő. Sosem tagadtam, és nem hirdettem. Vagyok, ami vagyok.
Figyelem ahogy az ágy szélére telepszik és csodálkozik a lábaiban. Sellő lenne? Az mondjuk megmagyarázná ezt a tudatlanságot.
- Sellő vagy, ugye? - kérdezek rá nyíltan, sosem szerettem kertelni vagy kerülgetni a témát. Ahogy feláll, végigpillantok rajta. Olyan ismerős és a testem fájdalmasan rándul meg ahogy emlékszik még. Minden érintésre, és sóhajra. Öt évig ez tartott életben, aztán meg... Emlék maradt.
- Héhéh. Lassan - lépek elé és amikor épp előreborulna mint egy béka, megtartom. Hagyom, hadd nyerje vissza az egyensúlyát aztán elengedem.
- Óvatosan, lassan... Nem mész sehová. Sérült vagy és kimerült. Erősödj meg, itt senki nem bánt - húzódom kicsit hátrébb. Legszívesebben az ágyba dönteném, de... nem akarom elriasztani magamtól. Olyan nehéz!
Chase!

Kirill & Chastian

Én nem tudom, hogy mi történik most velem.

A torkomra forr minden további szó, ahogy megjegyzi, hogy ismer már. Értetlenül pislogok rá, és kicsit meg is rémülök. Honnan ismerhet ez az ember engem? Hiszen…én a tengerben élek, amióta megszülettem! Lehajtott fejjel, magam elé pislogva gondolkodok, erőlködöm, hogy az eszembe jusson, honnan ismerhetem.
Már majdnem a nyelvem hegyén a kérdés, hogy ő is sellő lenne? Éreznem kéne ha az, elméletileg a vízben érezzük egymást.
Lebiggyed az ajkam a sok kérdéstől, és némán rázom a fejemet, próbálom összerakni amit mond, de én… öt éve születtem a tengerben. Talán a vének meséi a születési jegyeimről, igazak lennének?
Fáj látnom mégis a szemeiben azt az összetörtséget, ami sugárzik belőle, hogy nem ismerem meg, pedig tudnom kéne, hogy ki ő. A tengerben biztos nem találkoztam ilyen helyes hímmel, mint ő. Mert helyes, izmos, erős, és húúú! Bizsergek mindenhol, és olyan jó érzés volt megérinteni az arcát, olyan ismerős. Kicsit bele is túrok az ujjammal, olyan…
-Bozontos. – egy illat jut eszembe erről, az ujjbegyeimet szaglászom, magamról elfeledkezve a szakállához is odahajolok, oda is odaszimatolok, odadörgölöm az arcomat is, mintha ismerős lenne a mozdulat. Ismerős ez a fajta olaj illata, finom. Lehunyom a szemem, és próbálok rájönni, hogy honnan, de elillan , minden olyan kusza.
- Miiiihéén?! – ijedek meg a kérdése hallatán, és már menekülőre is fognám, meg mennék is, hogy ne essen miattam baja.
Mennem kell, mert Kirillt, a halászt nem akarom veszélybe sodorni, és a végén még… nem, nem csinálna belőlem hal ételt, mert érzem, hogy ő erre nem képes. Az ajkamat rágcsálom, ideges vagyok, totálisan zavarodott attól is, hogy amire eddig sem volt panaszom, most minden előjel nélkül himbálózik. Furcsa érzés a levegő érintése is, nem rossz, mert dugtam már ki a fejemet a vízből, de annyira más, hogy az egész testemen érzem.
Arra viszont, nem számítottam, hogy ilyen nehéz lesz felállni, de olyan gyorsan elém lép, és el is kap, én meg erősen kapaszkodom belé. Az a hatalmas menni akarás, az energia, eltűnt, mert elfáradtam ennyitől is. A széles vállaiba kapaszkodom, és remegve, szaggatottan szusszanok levegőért, néhány sebem volt azért olyan mély, hogy még nem gyógyultam meg teljesen, és átvérzett az erőfeszítésemtől a kötésem is.
Először kerülöm a pillantását, majd végül rá nézek, és ez az a pillanat amikor úgy dönt, hogy elenged, de én láttam magamat táncolni vele! Nem itt, hanem más szobában. Lehet, hogy van itt egy ilyen szobája?. A homlokom érzem, hogy nyirkos lett az erőfeszítéstől, és nagyon kapkodom a levegőt is.
Végül dőlök, de hátra esek, a kényelmes puha fészekbe, és összekucorodom. A takarón fekve, ami alatt eddig feküdtem, a fejem a karjaim közé temetem, de őt nézem. Nem tőle félek, hanem ettől az egész új helyzettől. Ha… nem ő talál rám, lehet, hogy már nem is élnék. A bal oldalamra szorítom a kezemet, mert egy kicsit fáj ott.
- Te nem olyan halász vagy, mint akikről mesélnek. – suttogom halkan. – Igen, sellő vagyok. – vissza evickélek úgy, ahogy emlékszem, hogy felkeltem, a párnák felé helyezem a fejem, és őt nézem. Egyszerűen nem tudom levenni róla a pillantásomat.
- Ígérd meg, hogy nem mész vissza a tengerbe, mert ha megérzi, rajtad a szagom, veszélybe kerülsz. - nézek rá nagy kérlelő szemekkel. Snow pedig ezt az időpontot válassza, hogy lejöjjön az egyik tetoválásomról, rendszerint a madarasokon szeret pihenni.
Mellettem jelenik meg, egy fekete és sárga szemű állatként.
-Snoooow! Ez milyen állat, ilyet még sosem láttam tőled! Bújj el, nem szabad, hogy meglássanak! – de nem, és ugatni kezd, csóválja a farkát, és elhengeredik az ágyon.
- Nem fog megtámadni, ő… az én familiárisom. Velem van, amióta megszülettem, de sosem láttam még ilyen boldognak. Azt mondja… te…te sem vagy ember. – mégis, ahogy Snowt figyeltem, azon gondolkodtam, hogy honnan ismerhetett engem ez az ember. Nem emlékszem rá, de ahogy rám néz, egyértelműen úgy néz rám, hogy húúh!
Azon törtem a fejemet, hogy mi ez az egész? Az előző életes mende monda igaz lenne? Nem csak kitalálták? Őt pedig ismertem akkor? Ezelőtt? Mielőtt halász lett. A familiárisomat néztem, és mosolyogtam, odakuncsorogta magát Kirillhez, a neve is milyen szép. Kellemesen cseng. Snow pedig körbe ugrálja őt, tüsszög is.
- Milyen állat most? A vízben mindig csak egy fekete gomolyag volt. – csak annyit tudok meg Snowtól, hogy valami ősi, és erős Kirill, többet ha tud se hajlandó elárulni nekem. Ahogy őket figyelem, elfeledkezem arról is, hogy menekülnöm kellene. Annyira lenyűgöz a látvány, és Kirill maga is, ahogy a kutyával viselkedik. Olyan…mintha itthon lennék, mintha…ez…mintha ő lenne az én fészkem. Ahogy ülük, szörnyű érzés kerít a hatalmába, és csak úgy elkezdenek potyogni a könnyeim, furcsa… Egyszerre vagyok boldog és ugyanakkor fáj is valami. A térdeimet felhúzom az arcomhoz, és így zokogok.

Chase  & Kirill

Wretched and divine

Látom rajta hogy nem ismer meg és ha rémlik is neki valami, akkor is inkább idegennek tekint, akit gyanakvással kezel, és ez még inkább fájdalom a szívemben, mint ahogy az első pillantásunk összekapcsolódott. Annyira reméltem. Mit, mit reméltem? Magam sem tudom, de mégis valami ostobaság keringett a fejemben. Hogy emlékszik, és tudja kivagyok, és majd összeborulunk. Istenem, rég kinőttem már ebből a naivságból, mondjuk az első bezárva töltött héten. Túl kellett élnem, és túléltem, de miért? Hogy megint romjaimra essek szét?
Hátrasimítom a hajam, ami előre lóg, és felsóhajtok, mert nem tudom mit reméltem, de fáj így látnom, és még így is azt akarom hogy nyugodjon meg. Ahogy az arcomra simít hagyom neki és szomorkássá válik a mosolyom.
- Chase... bár emlékeznél rám - sóhajtok fel, ahogy odadörgölőzik hozzám, és egy pillanatra magamhoz húzom és átölelem ahogy ő is odasimul. Érzem a szívverését, és érzem mennyire feldúlt, de bennem is egy vihar tombol. Felkavart hogy öt év után így látom újra. Itt van, a házamban, a karomban és nem ismer meg.
- Régebben utáltad, aztán megszoktad és nem engedted levágni - válaszolok ahogy a szakállammal játszadozik. A börtönben növesztettem meg igazán, és keményebb küllemet adott nekem.
- Igen, te. Nyugi, nem nézlek őrültnek, elég sokat tudok a világ dolgairól - nyugtatom meg ahogy felkel, és nem tudom nem végignézni rajta hiszen ismerős és emlékezetes a látvány, ahogy könnyedén zongoráztam ezeken az izmokon. Éjszakákon át tartottam a testét, ahogy a rémálomből ébredés után hozzámbújt és csak nekem és Snownak sikerült megnyugtatnunk hogy minden rendben lesz. Engedem felállni, de látom hogy sokat kivesz belőle, mégsem akarom lekorlátozni és nem kényszeríteném, de ahogy elengedem meginog, és utána kapok. A gondolataimban az sejlik fel, ahogy táncolunk a próbateremben és épp így kapom el, miután elrontott egy lépést és nevetünk a nevetséges hibán mindketten. Hátraesik az ágyba.
- Ne mozogj, átvérzett a kötésed. Átkötöm! - indulok a gézért és a sebfertőtlenítőért hogy rendbe tehessem. Átkötözöm neki, olyan óvatosan ahogy csak tudom, és figyelem ahogy összegömbölyödik, vagy épp elfekszik az ágyamon. Kifejezetten tetszik így is, de látom Chaset és a cicás mozdulatait és annyi mindenre emlékeztet.
- Nem. Nem voltam mindig halász.... én.... mondhatni hogy harcos voltam, sok mindenért kellett küzdenem - válaszolok hiszen népem egyik legjobbja vagyok, de emberként élek, és nem veszek tudomást a faj hívó szaváról. Nem olyat szeretek aki magamfajta, és így nincs jövőm. Meddő ág vagyok.
- Vissza kell mennem, a tengeren élek, és halászom. Nem lesz semmi bajom, nem igen van a tengeren olyan, ami árthat nekem - válaszolok neki hiszen ez a hivatásom és meg kell tennem az életbenmaradásért és a pénzemért. Mert jól keresek ezzel, csak hát nem éppen a legtisztább és illatosabb munka. A halászok befogadtak engem én pedig megvédem őket, és megteszek mindent amivel segíthetem őket. Így működünk öt éve.
Visszapillantok rá és felhúzom a szemöldököm ahogy a megjelenő kutyaformára nézek. Furcsálkodva nézek rá.
- Snowflake? - szólítom meg, hiszen olyan mint a régi kutyánk akinek megtaláltam a holttestét. Snow és Chase együtt haltak meg, és tudom hogy a kutya védte mindvégig őt.
- Kutya. Volt egy kutyánk, fekete volt mint az éjszaka, sárga szemekkel. Snowflake-nek hívtad, Snownak - válaszolok ahogy az ágyvégére telepedek le én is, és onnan figyelem ahogy közelebb mászik hozzám.
Meghökkenek a szavaira hogy kiszúrta de hallom a kutya.... hangját? Gondolatait? Amit sugall felém. Emlékszik rám. A nevemre nem, de a szagomra, érintésemre és a lényemre. Könnyedén az ölembe mászik és simogatom, szeretgetem. Érzem a feltétel nélküli bizalmát hogy nem bántana és tudja hogy én sem őket. Hogy hazaért hozzám, és elakad a lélegzetem ahogy a puha selymes fekete bundába hajtom a fejem. Ezt régen is sokat csináltam.
- Nem vagyok az. Én is az emberek világában élek, de nem tartozom ide. Sehová nem tartozom és évekkel ezelőtt ismertelek meg téged és... melletted éreztem csak hogy élek. New Yorkban éltünk együtt, hármasban - teszem hozzá ahogy a kutyával játszom, és keserédes emlékek jutnak eszembe. Ahogy táncolunk, ahogy versenyzünk, ahogy csókolózunk a tetőkertben és ahogy Snowal játszunk a parkban. Elborítanak az érzések és egy kötés felenged, felsejlik az aurám. Halványan, az érzékeivel látni vélheti az igazi alakom. Párcentivel magasabban, a sötétbarna hatalmas szárnyaimmal és szarvaimmal. Bőr mellényben. Az igazi alakom. A valóm. Ami el van zárva, mélyen bennem.

Kirill & Chastian

Én nem tudom, hogy mi történik most velem.

Annyira szeretnék segíteni neki, mert látom, hogy szenved belül, de nem tudom, hogy mi tévő legyek. Végül a karjában találom magamat, hadd maradjak így! Légy szíves! Olyan jó érzés volt a karjaiban. Szinte fáj, ahogy eltávolodom tőle.  
- Nekem sosem nőtt szakállam. –  mutatom meg neki az arcomat. – Próbáltam növeszteni, mert apámnak és a bátyáimnak is van, de ennyi… -  jobbról balról mutogatom a kis borostámat. Bár, erre is tökéletesen büszke vagyok, mert van, és nem sima gyerek arcom van már. Nálunk a szakáll jelentette az igazi felnőtté válást.
Biztos, hogy nálam többet tud, elvégre a szárazföldön él, már sokkal, de sokkal többet tudhat, örülök, hogy nem néz őrültnek.
- Ifffiiihhhhjúúj! Ezzz…csííp! –  ficánkolnék arrébb, de nem enged el, aztán valahogy mindig a szemeibe téved a pillantásom, és egyhelybe maradok. Az orrkarikájára esik a pillantásom, nálunk is vannak, akik ilyesféle díszeket aggatnak magukba, nekem nem volt hozzá bátorságom. Megint hozzá közeledek a tenyeremmel, és megérintem az arcát, így már nem ficánkolok, át tudja kötni a testemet, könnyedén.
Snow lep meg a legjobban, ahogy előkerül.
- De… a tengerben vannak lények…akik a sellőknél is rosszabbak. –  dünnyögök halkan, tényleg aggódom érte.
- Honnan tudod a nevét? Hópihe…azt hiszem, ugye? Pedig nem is fehér. –  tolulnak a szavak az ajkamra, és mosolygok, ahogy beszél, egyre szomorúbb leszek, és lehajtom a fejemet, őket nézem, ahogy elvannak, annyira jó érzés, és az egész, helyes. Semmi rossz érzés nincs bennem. Persze, hogy most törik el a mécses, de ahogy őt hallgatom, arról, hogy milyen volt a másik Chasevel… és hogy ő sem ember, meglepődöm. Erőm sincs megkérdezni, hogy a másik Chase tudta-e hogy nem ember…a … párja? Annyi kérdés tolul fel bennem, hogy valahogy végre a sírásom is abbamarad, és csak bámulok, mert éreztem, hogy valami gát megpattant, itt a közelben, és…hűű! Elkerekednek a szemeim, és kinyúlnék a jelenségért, melegség költözik a szívembe, ahogy Kirillre pillantok. Mosolygok, de abban a pillanatban a jobb oldalamhoz kapok, a legalsó , legkisebb madárkához, Snow abbahagyja a törleszkedést és felpattan. Csak nyugtalanul sétálgat az ágy mellett, a testem viszont felemelkedett az ágyról, és hátra bicsaklott a fejem is. Mágia, mintha erre várt volna a testem. Csókok, ölelések, érintések, egy puha meleg test, ahogy fölém mászik, Kirill az. Mozdulatok, tánc? Igen, tánc! Tudok táncolni! Kékeszöld , mint a sarki fény, olyasmi szín és energia hullám tölti be a szobát, majd az ágyra huppanok, és el is veszítem az eszméletemet, de alszok. Végre rám fér az alvás. Álomtalan álomba zuhanok, Snow testét érzem magam mellett, és…ő is itt lenne…? Másnap ébredek, és egy kicsit jobban érzem magamat, de éhes is vagyok. Hatalmasat kordul a gyomrom, mire oda kapom a kezemet.
- Kirill? – ijedten pattan ki a szemem, nem akarom ,hogy itt hagyjon. Ráadásul, ki is kellene mennem a mosdóba. Tegnap történt valami, ami miatt kicsit több dologgal vagyok tisztában. – Ki kell… mennem… elvégezni valamit. –  kezdek bele esetlenül.
– És… neked és… dolgoznod is kellene menni, hogy megélj, ilyesmit mondtál tegnap, nem?
- Kirill?Morrighan? Kirill!- Snow rohan be az ajtón, és rohan egyenesen hozzám, és arcon nyal.- fúúúj! – nevetek fel , de valahogy vicces, és jól esik.
- Nem láttad…hogy hol van? –  kérdezem Snowtól, de ha nincs itt, akkor egyedül kell,hogy kijussak a… fürdőbe. – te tudod,hogy hol a fürdő…? – vakarom meg Snow állát, és kicsusszanok az ágy szélére. Ezt nem halogathatom, fel kell keljek, és járnom is kell, meg kell tanuljak járni. Álmomban jártam, és…táncoltam. Azt a szobát akarom, ahol álmomban táncoltam.
- Oké, ez…egyszerü lesz, neked is vannak lábaid, csak négy, nem? Ha minden kötél szakad, úgy megyek, mint te… Az valahogy egyszerűbbnek tűnik. –  beszélgetek a familiárisommal hangosan. Aztán végre rászánom magamat. Olyan…imbolygós érzés! De legalább egyhelyben állok az ágy mellett. Ezután egy szót sem szólok, megtervezem az utat fejben, a….addig az ajtóig, amerre még nem jártam, de kettő is van legalább! Nem az, amelyiken Snow jött be. Akkor a másik lesz az.
Egy…kettő….háááár…. ez…imbolygóóós! Csapkodok a karjaimmal, mint egy magatehetetlen madár, hát repülni is előbb tanulnék meg, mint járni, szerintem. Kirill kiakad, tuti ki fog akadni, mert felkeltem, és ha elesek, felszakadhat a sebem, és… akkor már inkább…visszafordulok!

Chase  & Kirill

Wretched and divine

Nem tudnám szavakba önteni hogy mit érzek pontosan. Az öröm és ab ánat jeveredik, hiszen ez Chase. az én Chase-em, és közben mégsem mert nem emlékszik rám, és nem tudja ki vagyok, csak egy mogorva halásznak tart ahogy elnézem. Legalábbis most még. Nem tudom mit tehetnék ahogy tanácstalanul nézem hogy az ágyamon van, ahová eddig is tartozott volna, és most....
Szerencse hogy nem hallani ahogy a szívem darabokra reped, mert ez minden eddigi kínnál sokkal rosszabb. Ameddig halottnak hittem, legalább... nem ébredt bennem csalfa ábránd, és hamis remény.
- Nem, pedig mindig akartál, de csak pár napos borostáig jutottál mindig - teszem hozzá, ahogy ránézek, mert egy ideig én is küzdöttem ellene, aztán a börtönévekben megnövesztettem a szakállam és a bajszom. A kisugárzásomon sokat dobott hogy ne kössenek belém, és kidolgoztam magam rendesen.
Ide hozom a kötést és a sebfertőtlenítőt is.
- Tudom, de muszáj hogy ne gyulladjon be és ne fertőződjön el... Ez egy mély seb. Valaki vadászott rád - jelentem ki, hiszen felismerem a szigony okozta sebeket és újra átkötöm, feszes, szoros tartásba. Megfeszülök egy kicsit hogy hozzám ér, és fáj az érintés mert nem tudatos, nem direkt csinálja ezt de nem bírom elviselni hogy nem tudja mit hagyott hátra, mit okozott a halála bennem és mit jelent a feltűnése. Szenvedést és kavargó érzéseket, az egész lényem forrong és nehezemre esik visszafogni hogy ne törjön ki.
- Ismerem őket. Hat éve élek a tenger mellett. Szirének, vizibanyák, vízi kimérák.... sellők egyb izonyos fajtája... - sorolom. Ezektől mint megvédem a halásztársaimat, mert az én fizikumom a legjobb közülük és cserébe befogadtak és megtűrnek. Egyik másik talán még.... majdnem barátságos is. Nem igazán van sok közünk egymáshoz, de egy csapat vagyunk. Ez így mindenkinek kényeelmes megoldás.
- Igen, azt jelenti. Pont azért hívtad Hópehelynek mert koromfekete volt. Volt régen egy ilyen kutyánk, és .... azt hiszem emlékszik rám.... - simogatom ahogy elterpeszkedik és csak úgygyőz szuszogni és vigyorgós fejet vágni. Hiányzott ez a törleszkedős feje is.
- Régen... egy harcikutyát szedtünk le Snowról, meg akarta ölni és hazahoztuk magunkhoz - teszem hozzá, hogy hogyan került hozzánk a kutya. Snow nem várt vendég volt, de nem hagyhattuk ott, és így hirtelen lett egy négylábúnk is, aki ezerszeresen is meghálálta. Simogatom a puha bundáját, és közben elmondom neki gondolatban hogy mennyire hiányzott nekem, és megoszt pár gondolatot velem mielőtt megmutatnám Chasenek az esszenciám.
- Korábban.... nem tudtad hogy mi vagyok... - mert látom a szemeiben a kérdést, és inkább megválaszolom, de ahogy megrebben és felemelkedik, mellé sietek. A kutya megnyugtat hogy nem baj ez, csak emlékszik.... a mágiája reagált az enyémre. Az enyém pedig az övére és az életem lángja ami csak pislákolt, most erőre kapott, mintha újra lenne értelme. Lenne miért, kiért élnem. Elveszti az eszméletét, de borogatást teszek rá, és így viszonylag nyugodtan alszik, és kis idő múlva én is mellé fekszem mert egy ágyam van csak. igaz, ez kétszer akkora mint egy normális, de Snow is ide fészkeli magát, és őt simogatva alszom el, ezernyi meg ezernyi gondolattal a fejemben.
Korán ébredek és kimegyek a tengerre. Snow lelkére kötök mindent, de hamarabb érek vissza minthogy Chase felébredne, így mire meghallom a hangját, már a konyhában vagyok és az ebéden ügyködöm. Szerencsére régen főzésmániás volt, és sok minden megmaradt bennem is, hogy mit kell készíteni és a legegyszerűbb dolgot csinálom. Hal levest és tésztát.
- Itt vagyok! - dugom be a fejem a szobába és segítek neki kimenni a mosdóba. Mellé lépek és a fal mellett támogatom.
- Tedd a kezed a falra, az segít. A fal mentén, könnyebb egyensúlyoznod - félig meddig hagyom is hogy így próbálkozzon, és ha nagyon nem megy akkor segítek neki.
- Már voltam kint a tengeren ma. Reggel a többiekkel kieveztem, mert hajnalban van az egyik legnagyobb fogás... - válaszolok, mert sokan nem maradnak egész napra. Eddig én voltam az egyik aki mindig maradt meg mindig mások de most volt miért visszajönnöm ide, azt hiszem meg is lepődtek ezen.
- Az első ajtó a fürdőszoba - teszem hozzá ahogy magára is hagyom. Fekete farmert és pólót viselek, és most nincs felkötve a hajam sem. Megvárom amíg végez odabent.
- Lassan kész az ebéd. Gyere ki a konyhába - hagyom rá de ha nem boldogul akkor segítek csak. Meg kell tanulnia használni a lábait. Azokat a lábakat, amikkel órákat táncoltunk át, és napkon át összeesésig edzettünk.
~ Oh Chase....~

Kirill & Chastian

Én nem tudom, hogy mi történik most velem.

Álmomban mindenféle kép követi egymást, egy kiskutya, akkor volt ott egy másik, vadabb, aztán Hópihe, és végül ő. Tényleg ő? Nem volt ennyire borostás, sokkal… simább volt az arca, óh, és óóó! Hm! Felsejlik egy kép, amiben az ágyon hasalok, és furcsa, de jó érzés önt el.
Maszatos hassal is ébredek, és … csak meg ne lássa! Atya ég, ez tök ciki! Jó, csak… lépkedek, a fal mentén, a fürdőben még egyedül próbálkozom, egyre jobb, mintha tényleg csináltam volna már ezt a járás dolgot. Beálltam a zuhanyzó alá, és még a dobozait is megszaglásztam a tusoló mellett. Kicsi hab buborék jött ki belőle, még! Felnevetek, ez tök jó! Ezután ebből a finom illatúból öntök a kezembe, és bőségesen be dörzsölöm magamat vele, mindenhol habos vagyok, még a lábujjaim is, igen, lábujjaim is vannak! Mosolyogva sétálok ki a fürdőből, egy hatalmas fekete fürdőköpenyben, aminek kapucnija is van, olyan szélesek a vállai Kirillnek, hogy bőven lelógnak az ujjai a karomon, de tetszik a kámzsa, azt fel is veszem a fejemre. Lassan sétálok, és megállok a konyhaajtóban., a levegőbe szimatolok, és figyelem őt, csendben. Kicsit még össze vagyok zavarodva, nem igazán értem, hogy honnan ismerem őt, de ismerem, főleg az-az álom… De ismer, és nem akar bántani, ezt tudom jól, érzem.
- Én a trópusokon élek, a mi fajtánkból származtatják a többieket, a szirént, és a vízi banyákat, ők… túl messzire kerültek a fő fajtól. A kimérák veszélyesebbek, mint a banya és a szirén… - dörzsölöm meg a karomat. – Főleg a vadak. – vonom meg a vállamat. A kötésem persze átázott, de nem fáj már úgy, bár egy kicsit fel is szakadt a mocorgásommal, ám ez nem látszik, hála a hatalmas, puha köntösnek.
- Ugye, ma reggel nem kellett harcolnod…? – aggodalmasan vetek rá néhány kutató pillantást, és kicsit közelebb sétálok, Snow a lábam mellett, pont akkora magasságra növesztette magát, hogy bele tudok kapaszkodni a nyaka környéki bundás részbe, séta közben, és így kicsit biztonságosabban érzem magamat.
Úgy ülök az asztalhoz, a székre, mintha magam alá akarnám húzni az uszonyaimat, az egyik a fenekem alatt, a másik pedig felhúzva a székre, így kényelmes. A levesnél lepődöm meg először, és pislogok is egy kicsit, elnézem Kirillt, hogy mit csinál vele, és végül úgy döntök, hogy leutánozom. Nehéz úgy megfogni a kanalat, és többször ki is löttyen a leves belőle, így inkább rá markolok, így biztosabb, és a sűrűjét pedig a kezemmel pakolom rá, nem érzem, hogy forró lenne, és fújkodni se fújkodom különösebben, a sűrűje rá, a tésztával, meg a hal aklatrészekkel a kanalamba, és onnan a számba, ez…megy ez!
A másodiknál, a tésztával itt is alkotok, noha tényleg igyekszem úgy megcsavarni a villát, mint ahogy Kirill teszi a saját tésztájával, de… A homlokomat ráncolom, és picit frusztráltan szusszanok. Én is olyan szépen akarok enni mint ő!
- Tudod… nálunk minden él, és mozog szinte, amit megeszünk. – pillantok rá bocsánatkérőn.
- Egyébként, most hogy tudok már menni, bemgyek a városba? Nem maradhatok itt a part közelébe. Vagy, a hegyekbe! Vannak hegyeitek, ott még nehezebben találnának meg. – pillantok az ajtó irányába. Végeztem, és megtörlöm a számat a köntös ujjában, majd a szalvétában a kezeimet, és utána elindulok afelé az ajtó felé, amerre még nem jártam. Megszáradtam, nem vagyok vizes, így akár mehetek is. Kioldom a köntös övét, és elindulok meztelen, az ajtó irányába.
Nem hagyhatom, hogy az álombéli Chase, igazi barátját bántsa bárki is. Nem érezném magamat jól, ettől.
Határozott léptekkel haladok, Snow pedig jön mellettem, bár.. olyan jól laktam, hogy talán jól esne vissza feküdnöm a puha ágyba

Chase  & Kirill

Wretched and divine

Korán keltem fel, és mentem ki a tengerre szokás szerint, és a halásztársaknak elmondtam hogy a tegnap kihalászott ember jól van, látta orvos, és rendben lesz, most pihen. Egy szerencsétlen matróz csupán, úgysem hisznek igazán az emberek a természetfelettiben és azt sem hiszik igazán hogy szirének, meg sellők élnek a tengerekben. Nem hisznek semmiben, ami kicsit is más mint ők.
Chase viszont... Chase. Az ágyamban. Az emlékei nélkül. Azt hiszem ennél mélyebbre nem szaladhatott volna az a bizonyos tőr, és egyszerűen kivéreztet hogy nem tudja ki vagyok, és mi minden történt velünk. Ez minden eddigi fájdalomnál nagyobb és mázsás súlyként húz le a mélybe.
Hallom hogy megébred és fürdik, végül is vízi teremtmény, és később elő is kerül a köntösömban ami egy kicsit nagy rá. Én termetesebb vagyok azért.
- Tudom mennyire veszélyesek, nem egyet rúgtam vissza a víz alá ahonnan jött, amikor rátámadtak a halászokra itt - sóhajtom fel ahogy hátrasimítom a hajam, és őt nézem. Oh, Chase, ha tudnád mennyire szeretném.... Annyira...
- Chase, megkértelek hogy vigyázz a sebedre de megint felszakítottad - csapja meg az orrom a vérszag de elég halványan. Talán már nem olyan vészes mint volt, és nem is mocorog annyit hogy fájna neki.
- Nem, ma reggel nem kellett. Elég ritkán kell amúgy - teszem hozzá és leteszem a levest az asztalhoz és oda telepszem ahogy ő is odajön Snow-al. Megsimogatom a fekete okos fejét, és vakargatom egy kicsit. Szedek ki levest, neki is, magamnak is, és enni kezdek. Lassan ő is megmoccan, és felkuncogok ahogy próbál... pedig régen milyen jól főzött ő maga is. A leves ízét veszti a számba és leteszem a kanalat ahogy újabb sebek szakadnak fel.
- Minden él? Élve eszitek meg? - kérdezek vissza. Sose tudott rávenni hogy tintahalat vagy polipot egyek, de a hal minden fajtáját imádtam.
- Nem mész sehová, Chase. Snow sem akarja hogy elmenj innen - szólok utána, és felállok. Hátralököm a székem.
- Mégis hogy mennél? Mezítláb, köntös nélkül? - pillantok végig rajta, és a kutya is elé áll, nem engedi kimenni az ajtón. Megmorogja.
- Chase! Nyugodj meg. Nem kell elmenned innen, nem engedem semminek hogy bántson téged.... még egyszer nem - csóválom meg a fejem.

Kirill & Chastian

Én nem tudom, hogy mi történik most velem.

Ami azt illeti, egész gyorsan gyógyulok, mondjuk a vízben kell is, hiszen a cápák elég gyorsan megérzik a vér szagát.
De nem fáj már úgy, megkűzdök az étellel , és büszke vagyok magamra, a szalvétába törlöm az arcom, ahogy Kirill is teszi, meg a kezeimet is.
- A polipot utálom, a tapadó korongjai elég veszélyesek. Azért, nem teljesen élve, de hát, frissen, frissebben mint most, viszont finom. – biccentek, és így is gondolom, melegséggel telt meg a gyomrom, és teli is van, most már nem vagyok éhes.
Épp ezért, mennem kell.
- Ezt…nem értheted, ő… aki… ő erős. A rangomnál fogva nem kell elfogadnom a kihívásokat, mert egyébként is a sokadik örökös vagyok a sorban, de meg támadott, ki akart hívni, és… - feltartott kézzel hőkölök hátra, Snow ennyire agresszívan még sosem szólt rám, hogy maradjak a seggemen, úgy értem… meglepve hőkölök hátra, és egyenesen Kirillbe ütközöm.
Zavarba jövök, és moccanni sem merek.
- Én sem akarom, hogy bántson téged bárki. – miért szorul össze a szívem a szavai hallatán? Érzem belőle a fájdalmat. Megfordulok, esetlenül, mert nem minden mozdulat megy még, de legalább bele tudok kapaszkodni a vállaiba.
Megmagyarázhatatlan fájdalom, és boldogság kerít a hatalmába, ahogy belé kapaszkodom, mint a fuldokló az éltető levegőbe. Halkan zokogok, érzem,hogy Snow a lábaimat támasztja, nekem dől.
- Ne…haragudj, nem…tudom, hogy mi ütött belém. – szipogom halkan, az el gyengülésemre célozva.Ám Snow is jelez ,hogy a sebem jobban felszakadt, bár egyáltalán nem panaszkodom emiatt, túlságosan jól esik a karjaiban lennem.
- Beh…behszélnünk kell. -jelentem ki halkan. Át pörgetem magamban az estét, azt, hogy miről beszéltünk, miket mondott, és… ezek szerint nem lehet véletlen, hogy itt kötöttem ki, nála, pont nála.
Csendben indulok el az ágy felé, ha engedik, most már a sebemre szorítom a tenyeremet, ha megyek, fájdalmas grimasszal egyetemben huppanok az ágyra, ha… vinnének, akkor csak halkan szusszanok, és tovább gondolkodom, Snow fel fekszik mellém, és a nyakamhoz teszi a busa fejét.
- Ismersz, vagy ismertél, és különös, hogy engem is Chasenek hívnak, tizenöt éve születtem, de emberi életbe számolva harminc vagyok, mármint nálunk másképp számolunk, hiszen kinézetre is felnőtt férfinek nézek ki. Nem akartam reagálni azokra igazán, amit mondtál, mert… nem is igen tudnék mit. El akarok menni, mert nem akarlak bajba keverni, nem akarom ,hogy a népem problémájába bele vonjak, bárki mást. Nem akarom, hogy bántódásod essen, hiszen, nem ismerlek. Ugyanakkor nem tudom megmagyarázni, hogy mi az, miért érzem magam biztonságban melletted, és miért hiszem el neked, hogy nem esik bántódásom melletted, nem tudom, csak érzem, és tudom. Fáj is valami, de boldog vagyok. Nem akarok menni, itt akarok lenni veled, de nem tudhatja meg, hogy élek. Megölne. Ő nem csak egyszerűen ki hívott, valóban meg akart ölni, nem érdekelték a következmények, hogy a népem haragját vonná magára. – ilyen vagyok, megeredt a nyelvem, és el kezdtem neki beszélni, mert… megnyugtat a jelenléte, és a szemei, a kisugárzása, és szerintem csak félre nézett valamit Snow, nem is érzek belőle semmiféle mágikus lényt sugározni. Ember, és az ember sérülékeny, de miért hiszem, és bízom benne?
- Chastian Aldermane Wing Herceg vagyok, a nyolcadik a sorban, és a legutolsó örökös. Afféle csillagok ajándéka vagyok a családom számára egyébként, nem számítottak rám, nem készültek, de jöttem, és mint utolsó sarjat, őriztek, tanultam én mindent ,harcot és fegyver forgatást, de mindig is ügyetlen voltam benne. Sosem szerettem,ha verekednek a társaim, vagy a csatákat. Viszont, tudok gyógyítani, most nem, mert ilyen nehéz varázslatot, hogy ember legyek, még sosem hajtottam végre.- magyarázom, és hátra döntöm a fejemet a párnán, szomjas vagyok, a pohárra nézek mellettem.
[color=#a24135- A vajákosaink szerint az anyajegyeim azt jelentik, hogy egy másik élet terheit hordozom magamban, talán igazuk lehet[/color]. – suttogom halkan az egész pohár tartalmának elfogyasztása után, és felszusszanok. Remélem, nem rémisztettem meg.
- Enriz, ő az aki meg akar ölni, ő egy erős csata mágus. Harcolni is tud, és varázsolni is. Nem tudom, hogy miért nézett ki magának, ha a nyomomra akad, veszélyben leszel te is. – zavarodottan kavarog a tekintetem, nem akarom, hogy bántódása essen. Olyan jó lenne, ha egy csettintés által meg tudnék nyugodni.
- Mesélnél a világodról? Mindig is érdekeltek az emberek dolgai. Mesélnél New Yorkról? – emlékszem, hogy ezt a helyet említette még,hogy ott ismert meg.
- Menjünk el oda, járjunk utána annak,hogy mi ez az egész. Hm?

Chase  & Kirill

Wretched and divine

Evés közben figyelem ahogy mozog, de talán gyorsan regenerálódik, és már a vére sem olyan erős szagú de még nem kellene megerőltetnie magát, mert nem épült fel teljesen. Komolyan gondoltam hogy ha kell akkor az ágyhoz fogom kötözni és nem engedem még felkelni sem.
Fáj a látványa. Eltemettem, meggyászoltam. Le akartam zárni és el akartam engedni, de mégsem sikerült igazán. Emiatt is jöttem ide a világ végére hogy távol legyek mindentől és mindenkitől aki számított. Chase haláláért bosszút fogadtam és űztem a vadat amíg meg nem találtam, de nem csillapította semmi a fájdalmam.
- Nem eszek polipot én sem. Nem szeretem az ízét sem, mert borzasztóan rágós a húsa és nem lehet megsütni - teszem hozzá egyet értve vele hogy nem a legkedvesebb kaja a világon. A tintahal még elmegy talán ha nagyon muszáj de inkább az sem. Már a halnak sincs igazán íze a számban, egyszerűen csak eszem hogy éljem és felkeljek nap mint nap.
- Nem kell értenem ez igaz. Mégis értem valamelyest, mert nem te vagy az első más fajú akivel találkozok és nem érdekelnek a miértek Chase! - szólalok meg ahogy fgyelem a kutyát is aki visszatartja. Ahogy hátrál, nekem ütközik és elkapom mielőtt elborulna a földön és belém kapaszkodik.
- Nyugodj már meg. Senki nem fog engem bántani és nem lesz semmi bajom.Tudok magamra vigyázni és aligha van bármi a tengerben ami veszélyes lehet rám - húzom el a szám, hiszen éjiárnyként emberi testben is sokkal erősebb vagyok mint egyes emberek. Nem hagyom magam legyőzni és a fajtám tagjaival sem tartom a kapcsolatot.
- Semmi baj. Sírd ki magad - ölelem magamhoz és simogatom a hátát ahogy lassan csillapodik a hullám, de közben az én szívem is darabokra szakad. Oh Chase, ha tudnád... Ha értenéd... ha emlékeznél...
- Gyere. Ha még egyszer felkelsz engedély nélkül, oda foglak most már kötözni - morgolódom ahogy megemelem a testét és vissza viszem az ágyba. Leteszem, és újra át kötöm a sebet hogy ne a véres kötés legyen ott.
- Légyszíves maradj nyugodton hogy a sebes begyógyulhasson! - parancsolok rá mert elég volt az ugrálásából, és az ágy szélére telepszem én is le. Nem akarok beszélgetni... A régi életemet akarom visszakapni, és a régi Chase-el akarok élni New Yorkban és Snow-al.
- Ismerlek. Vagyis.... ismertelek, ebben egészen biztos vagyok. Nem tudnálak senki mással összekeverni téged. Nem tudom mi történt ami miatt.... elszakadtunk de... én emlékszem mindenre és ezért... ezért fáj hogy látlak, itt vagy a karjaimban és mégsem tudod hogy ki vagyok, hogy ki voltam neked. Chase én.... nekem a világot jelentetted mindig... - ő volt aki tartotta bennem a lelket és akiért jobb emberré tudtam lenni a hossuú bezártság után. Felsóhajtok ahogy a hajamba túrok kicsit idegesen és reménytelenül.
- Aldermane-nak nevezett téged a nagymamád aki szinte felnevelt és akit úgy szerettem én is... - teszem hozzá fájdalmas mosollyal ahogy Snowt simogatom.
- Valóban azt hordozod. Korábban... vagyis az előző életedben ezek tetoválások voltak a testeden és a szabadon szárnyalásodat jelentették - teszem hozzá csendesen ahogy újabb pohárral töltök neki ha kérne még.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy engem nem lehet olyan könnyedén megölni és nem lesz semmi bajom sem - mosolyodom el fáradtan.
- Fogok mesélni... csak.... egy kicsit meg kell nyugodnom - pillantok rá űzötten, és fájdalmasan hiszen... nem emlékszik rám.
- Én...Jól van. Elviszlek New Yorkba ha! - emelem fel a kezem.
- Előbb meg kell gyógyulnod, addig fel sem kelhetsz innen erről Snow is gondoskodik - kuporodik mellé az ágyba a kutya is. Felkelek, és magára hagyom egy kicsit amíg a konyhában elpakolok és aztán.... aztán nem tudom. Lerogyok az asztalhoz és megtámasztom a fejem. Nem tudok erős maradni.... nem megy. Chase...

Kirill & Chastian

Én nem tudom, hogy mi történik most velem.

Nem tudtam, hogy mitévő legyek. Menni akartam, hiszen ezt a nagyszerű alakot nem akartam bajba sodorni, noha még a tengerben sem éreztem magamat ekkora biztonságban, mint mellette. Akartam volna még vele beszélgetni, de láttam, hogy a terhére vagyok, és különben is, ahogy az ágyba kerültem, máris éreztem, hogy egyre inkább húz magába. Hosszú álomba csöppentem, és arra riadtam, hogy újra üldöznek, sosem éreztem még ilyet, hogy ennyire nedves lenne a testem egy rémálomtól, de ez meglepett, megküzdöttem a takaróval is, és az ágy szélén ültem. Nem akartam zavarni Kirillt, hogy felébredtem, de szerettem volna kimenni levegőzni, vagy egy kád vízben ücsörögni, és a fejem búbjáig elmerülni.
Az ágy végében találtam tiszta takarót, így abba bugyoláltam magamat, és félig ebben az összekuporodott pózban aludtam el Snowhoz bújva.
Arra koncentrálok, hogy jobban legyek, így talán azzal ,hogy töltődök, de finom csillagpor szerű csillogás vesz körbe, és a testem is elkeze gyógyulni, és mire reggel felkelek, minden jól működik bennem. A fürdőbe is kimegyek, és a kádban ücsörgök, halkan kezdek dudorászni, ez megnyugtat és kellemes a víz is, az sem zavar, ha közben kihűl, nagyon illatos lettem, mert mindenfélét bele tettem a vízembe amit itt találtam a kád mellett, még volt egy fekete golyó ami pezsgett is, és be is színezte a kádat, de a bőrömön nem maradt meg a szín.
Ahogy pihentem, tegnap óta most is folyamatosan jönnek vissza az emlékek, hogy minek mi a neve és mit mire használnak.
Nem fogok megszökni, megígértem neki, és valamiért úgy érzem ,hogy a harcosaink felével felér az ő ereje is.
A testem nézem a tükörben, és lenyűgöznek a lábaim, és úgy egyáltalán az is, hogy az, ami rejtve volt eddig az uszonyaim alatt, az csak úgy himbálózik, és épp a csípőm tekerem miközben az ormányos repked rajtam, elkezdek nevetni, pontosabban egy kuncogás kibuggyan belőlem.
- Kirill! – de aztán elharapom a nevét, és suttogok. Nem akarom hogy felébredjen, és újra a szomorú arcával kelljen találkoznom, miattam szomorú ezt jól tudom.
A sebem szépen begyógyult, és már a kötés sincs rajtam, nyugodtan sétálok ki a hálószobába és keresem a szemeimmel, hogy mit vehetnék fel, egy pólót sikerül előhalásznom, meg egy nadrágját, amit a csípőmön meg tudok kötni. Nem megyek ki a házból, és Snow is az ajtóban ücsörög, majd elfekszik, jelezve, hogy ki se enged innen. Leülök az egyik kényelmes fotelbe, és betakarózom, távol a tűztől, jól elvagyok én anélkül is. Szomorú vagyok, amiért ő is az, de megígértem neki ,hogy bent maradok és nem mozdulok amíg meg nem gyógyultam, a sebem begyógyult, de a testem még akkor is fáradt.