You are my curse

Idejét sem tudom, hogy mikor voltam már otthon. Tizenkettő voltam, amikor elszöktem otthonról. Ez, elég hosszú történet. Megpróbálom az elején kezdeni…
Anyám méhében ketten voltunk, de az öcsém holtan született, ez… ritkaság számba ment nálunk, mert a famíliában mindig ikrek voltak az elsők, és fiúk, ez… fontos volt, ebbe az entitás bele tudott szólni, és bele is szót. Sheraphiss elég kegyetlen tud lenni. Ideje korán megtanultam, mi az a vérszomj, ami áldozatot kíván. Olyankor szürke szemeim kékre váltottak, és ő átvette a testem felett az irányítást. Szeretett vadászkopóm sínylette meg, aki megvédte, tőlem az unoka öcsémet. Még csak hat éves voltam, de sok profi árny gyilkos megirigyelhette volna azt amit tudok, már akkor. Elvégre a Morielan család a király személyes bérgyilkos csapatát tudta magáénak, mindig is. Ez… szinte hagyomány. A bálványunk típusából kifolyólag jól megférünk az udvar közelében, és senki sem gyanakodik ránk, sosem.
Anyám, bele rokkant a szülés okozta fájdalomba, és évről évre ünnepli az öcsém születésnapját is, az enyémmel egyetemben. Tizenkettő voltam, amikor rá mertem kérdezni, és hatalmas perpatvar lett belőle. Az ő fejéből pattant ki az is, hogy ideje korán menjek feleségül, mivel egyetlen örökös vagyok. Tizenöt éves koromban, ami még bőven gyermekkor egy elf számára, döntötte el, és választotta ki a jövendőbelimet, a szomszédos birtok tulajdonosának lánya lett volna a feleségem. A nászéjszakáig majdnem rendben volt minden, amikor is mint naiv gyermek hagytam magam az ágyhoz kötözni, és a fojtogatásánál pattant el bennem valami. Megöltem, de nem akárhogy, és ő nem volt elég. Sheraphiss is velem együtt tombolt, földöntúli kék fény töltötte be a szobát, majd a szemeim mélyén is megült a ragyogása. Atyám, aki szintén birtokolta Sheraphiss erejét, tudta, hogy hatalmas hibát követett el azzal, hogy engedett anyám hülyeségének, és bele ment a házasság kötősdibe.
Egy hét leforgása alatt elhallgattattam a szomszédos birtok lakóit, és urát, úrnőjét. Mint később megtudtam, a lány célja ezzel az volt, hogy el veszi tőlem a bálványomat, de nem így történt. Erősebbek voltunk, és sosem tudta, hogy ki a bálványom, a család bálványa, csak úgy érezte, hogy van. A bálványok képesek bekebelezni egymást, és az abból kapott erővel még erősebbekké válnak.
Neki köszönhetően képes vagyok mágiát is használni, az összes árny mágiát, és vér mágiát, értek a sötét mágiákhoz, kevésbé a gyógyítóhoz, ha meg vágnám magam, azt a felületi heget meg tudnám gyógyítani, de egy mélyebb sebhez igazi gyógyítóra, papnőre van szükségem. Ezért vannak a bálványomnak papnői, ők támogató mágiát használnak, de szintén remek harcosok.
Az ellenséges család kiirtása után problémába ütközött atyám, a bálványunk megvonta tőle az erejét, mire én is fellázadtam, és elszöktem otthonról.
A húgom ekkor még csak hatéves volt, ő volt a szemem fénye, a visszatartó erő, aki mindig képes volt megnevettetni, és mosolyt csalni az arcomra. Vele , még  egy darabig találkozgattam, titokban. A bálványom figyelő tekintetének árnyékában, mert bár elhagytam a családot, ő türelmes volt mindig is, és tudta, hogy vissza fogok térni idővel, és hosszú-hosszú tanuló évek vannak mögöttem.
Voltam selyemfiú, kidobó, és bérgyilkos vagyok. Harmincöt éves vagyok, újra itt vagyok a Morielan birtok határán, két napi járóföld, de lóval meg van fél nap is, ha vágtatok.
Az ablakomban ülök, a félvért nézem, az utolsó éjszakánk volt együtt. Ezt mindketten tudtuk, őt rajzolom. Egyre többször próbált meg elragadni Sheraphiss, hogy öljek, hogy áldozatokat vigyek neki, és tudom, hogy baj van. Egy nekromanta ette be magát a királyság szívébe, a pók családra gyanakszom. Ráadásul… a király talált rám a minap, a bálványával együtt. Sas… persze, hogy észre veszi a kígyót, ha kitartóan keresi. S úgy tűnt elég kitartó volt az elmúlt pár évben, mert nem egyszer szöktem meg tőle, és előle is. A kapcsolatomat pedig a minimumra szorítottam le, amennyire tudtam, de fél éve minimum,éjjelente az álmaimban környékezett meg Sheraphiss, és mindig arra riadtam,hogy a szeretőm torkát szorongatom, a testemen pedig a kígyó bálványom jelei, afféle tetoválások, amik egyébként nem látszanak, szinte ragyogtak. Az se segített, hogy a bódító füvet szívtam, egyre agresszívabban igyekezett rámakaszkodni.
A jelenlegi helyemről ki pakoltam, gyors lépésnek nevezik, és ezzel már eljuttattam minden holmimat a birtokunk végében található romos házba, egy kihalt familia lakott ott, vonzott a hely, valamiért.
De most, még itt vagyok,és a törékeny, halandó testét nézem, pont a helyemen alszik. A fővárosi Tavernámban fog dolgozni, ó igen. Ki építettem a saját hálózatomat, míg nem voltam itthon, és elég hasznosak. Senki nem gondolná, hogy az elfek királyával ittunk a hold fénye alatt, és irigykedve figyeltem, hogy ők menniyre ki jönnek a bálványaikkal, egyesek még az alakjukat is képesek felvenni. Állítólag erre mi is képesek lennénk, de túl… hogy Aboran szavaival éljek, seggarcok vagyunk, szerintem, csak túl dölyfösek, és vér mániások.

to:Zene▼ üzenet

You are my curse

Kockázatot vállaltam azzal, hogy haza jöttem, de szükségem volt arra a régi bálványra, akit régóta őrzött a családom.  Kíváncsi voltam rá, és a titkát is meg akartam fejteni. Alderan szerint megfér más bálványokkal is. Ez egy jó visszavágás lenne az enyémnek. Példát vehetne az elfekről, akik harmóniában élnek a sajátjaikkal. Egy dologban rosszat tett nekem ez a kóborlás. Tágítottam a világnézetemet, és új kultúrákat ismertem meg, számos nép vezetőjével sikerült találkoznom. De mind közül az elfek, a druida néphez fűződő kapcsolatom volt a leghasznosabb. Be engedtek maguk közé, jó, nem volt egyszerű, de… élve megúsztam, és a legjobb barátja lettem a királyuknak. Ő mesélt arról, hogy régen egy család ellopta tőlük az egyik entitás fő magját, azóta sem láttak, és hallottak róla. Micsoda véletlen, hogy ismerős volt a történet.
A birtokunk távoli hűbér birtokán vagyok, a romokat kutatom, csak meg kell találjam a lejáratot. Az épületben nem szerettem volna megszállni, mert nem bízom abban, hogy egy lépés után nem szakadna be alattam valami.
Nem először alszom a szabad ég alatt, és nem is utoljára. A köpönyegem félre rakom, a lovam is itt van , itt kószál a környéken, nem kell félteni, igazi csatamén, rajtam kívül senki másnak nem engedi,hogy rá üljön. Nem sok maradna az illetőből.
El szavakat suttogok az egyik pincelejárónál, és épp megmozdul az egyik fal, amikor hirtelen megmerevedek a mozdulatban.
Ismerem ezt az érzést, mert velem van, amióta születtem, hol tompábban, hol erősebben.
A tarkómon is feláll a pihe, ahogy felegyenesedek, és megfordulok vele szembe.
Egy nő alakját vette fel, egész biztos, hogy gúnyolódik velem. Ahogy tette, mindig is.
Az a baj, hogy vér esküvel le kötötte magát a családunkhoz, amit nem szeghetek meg se én , se senki más a vérvonalamból, de ő se tud nagyon mit csinálni, mert ahhoz hogy itt legyen ezen a síkon, kellünk neki.
Pech. De, a növény entitás. Vele szimbiózisban élhetnék, és a mesék szerint, hatalmas gyógyító erőre képes, mint egy nagy fa, amelynek a gyökerei szerte ágaznak a családfában, és az erős törzs, ami megtartja a hatalmas lombkoronát.
Egyes legendák szerint az Őrzőt, mert így hívják. Az Őrző, vigyáz a családra ,gyógyít, és kapcsolatot teremt elméleti síkon a családokkal, és egész jó taktikai megbeszéléseket lehet tartani akár harc közben is, úgy , hogy az ellefnél ne hallja.
Ha már előnyök… a bálványom rendelkezik portálokkal is, afféle egy személyes kapu, ami olyan helyre visz, ahol a papnői állítottak már fel portált. De! Ezeket sem használhattam, hiszen a kapcsolatunk nem túl fényes.
Egyszerű, kényelmes nadrágot viselek, lovagló csizmával,szoktam cipőt váltani, általában bakancsra, ha nagyobb harcra készülök, de most a terep nem indokolta.
Alkar védőket, amelyekben a fegyvereim bújnak meg, az övem, amin szintén dobótörök pihennek, törpök által kovácsolt páncél inget viselek, könnyű, és velem együtt mozog, nem volt olcsó, nem pénzzel fizettem érte, mással. De azok az idők le áldoztak, immár hozzám méltó munkák találnak meg.
Rezzenéstelenül állok, csak a pillantásom követi a mozdulatát, büszke vagyok magamra, hogy azt, ahová most eljutottam, magamtól értem el, külső segítség nélkül. Jó-jó… a mérgek nem hatottak rám, de jó pár helyen sérülések borítják a testemet. A páncélját nem használhattam. De ezek is csak megerősítettek, mind az akaratomat és az elhatározásaimat. Nem tértem volna ide vissza, ha nem lenne fontos, hogy megkaparintsam az őrzőt.
Hófehér hajamat kontyba fogtam össze, egy piros szalaggal, még véletlenül sem zöld, ami a családom, vagy az ő… az entitásom színe lenne.
Laza állásban maradok, de ugrásra kész vagyok, nála sosem lehet tudni, és ha nem haragudnék rá még mindig, mert sajnos, nehezen bocsátok meg, akkor még azt is mondanám, hogy igazán kívánatos, de pont nem érdekel.
Pedig mindenből eltalált magán mindent, hogyis ne tudná, hogy mit szeretek, mi az ízlésem. Nagyzolós!
- Örültem,mondanám, de tudjuk, hogy valójában nem. – szúrom közbe. – hogy találkoztunk, de most mennék a dolgomra. Ha megbocsátasz, ha nem. – fordulok sarkon, pont , amikor megkerül, és a vállaink egy vonalba érnek. Számítottam rá, hogy feltűnhet, de nem érdekel. Csak egy valami fontos, jelenleg. Az pedig az, amit ebben a házban rejtettek el.

to:Zene▼ üzenet