IMegvan az, amikor az isteneknél is hatalmasabb lény vagy? Nem a visszafogottságodról, és a meghunyászkodásról vagy híres, egy a náluk is erősebb lényként? Amikor az alantasoknak fegyvereket kellett kovácsoltatniuk, hogy egyáltalán a nyomunkba tudjanak érni, és harcba szállni ellenünk? Amikor ott ülsz, a trónodon, az órásaid istenítenek, te pedig egy nárcisztikus, önimádó, alak vagy? Mindemellett, azért a néped mégis tiszteled, és megadod nekik, ami jár? Az is megvan, ahogy harcolsz velük, értük az istenek ellen? Nem, nincs meg, neked hogy is lehetnének efféle emlékeid, tapasztalataid, de nyomorult szar darab?! Csak arra voltam jó, hogy meglopj, pedig... vigyáztam a családodra is.
Ymirtől származom, de ezt mélyen eltitkolom, hiszen a regék csak a nagy ázokról szólnak, az órásokról nem. De, ezt kevésbé bánom. Mondhatnám, hogy amikor még fiatal voltam, és naiv, akkor át tudtak verni, és meg is tették.
Egyszer voltam szerelmes az életben, és mégis csúfot űztek belőlem, valaha volt egy elképzelésem, hogy az esküvővel talán a két faj békét lelhet, de nem! Addig már nem jutott el az eszükig, ezeknek a végletekig magasztalt agyhalottaknak, hogy egy egyesüléssel, véget lehetne vetni az esztelen harcoknak. Valamikor még, reméltem. De… most már nem. Kinőttem ezt a mindenkiben higgyünk, és tudjuk, hogy ártatlan, és adjunk egy esélyt. Nem!
Az esküvő napján, amire reméltem, hogy maga Freya jön el, miután elloptam Thor kalapácsát, a Mjölnirt… az esküvő napja véres nász lett. A szűk családi körömet kiirtotta a három istenség. De a fő élvezője ennek az egésznek, Thor volt, a rohadt kecske vagonjával. A szűkebb családi körömet is lemészárolták, csak a dühöm, és a csalódottságom volt az, ami táplálta a harci indulataim amely egyre nagyobb, és nagyobb lett. Mindent elsöprő erővel bírtam, mégis visszavonulót kellett, hogy fújjak.
Akkor , akkor talán azt hitték, hogy meghaltam. De, hosszú életű vagyok, nem kell nekem az, hogy öt percen belül megoldódjon az istenek problémája, tudok várni.
Csak a megfelelő idő kell, a terv, és persze a lehető legkevesebb bajtárs, aki tudjon erről.
Azt mondod, hogy hülye vagyok? Te…nyomorult halandó, nincs is annyi időd, hogy a baszáson, és a pénzhullatáson kívül komolyabb, magasztosabb gondolatokkal állj elő, mint a családi vérbosszú, és az önérzeteden esett csorba kiköszörülése. Azokat a rohadt isteneket el kell feledni! Mi történt mellettük? Semmi! Meg sem érdemlik, hogy bárki regékbe foglalja a nevüket!
Elmondtam, nem? Semmi rosszat nem tettem, csak szerettem volna egy istennőt, erre mit csináltak? Átvertek, és még ki is véreztették a rokonságomat.
Csodálkozol, hogy elpattant bennem valami?
Eredj, térdelj le és számolj tízig, nyisd ki a szemed, és jól figyelj. Loptál tőlem, megkárosítottál. Azt gondolnád, hogy egy-két fegyverrel kevesebb, és nem veszem észre? Mit gondoltál? Azok, akiknek eladtad? Igen, itt vannak ők is.
Nézz a gyereked szemébe, nézz az asszonyodéba. Jól nézd meg őket.
Érzed, ahogy a jég a földhöz szegez? Igen, ők már derékig megfagytak. Arra sincs erejük, hogy megszólaljanak.
Érzed, ahogy itt térdelek a hátad mögött? Elvághatnám a torkodat, az övéket is, de nem fogom megtenni, élvezem, azt, ahogy kínlódsz. Ahogy próbálkozol!
Nézd már mit csinálsz?! Eltörted a karod, most, ha ez kiolvad, takaríthatok! Azt akarod, hogy takarítsak is? Nem volt elég, hogy loptál, megkárosítottál? Még az utolsó leheleteddel azt hiszed, hogy takarítok is utánad?!
Várj, valamit nyöszörög a fiad… és az asszony is, már teljesen megfagyott az arcán a könny.
Érzed, ahogy az ereidben megfagy a vér? Centiről centire, ahogy vándorol a testeden a jég?
Tessék? Nem hallom, hogy ki kéne vegyem a szájpecket?
Ásítottam? Igen, rohadtul unalmas vagy,a hogy itt mászol zokogva, én pedig éhes.
Csettintek, és a három alak egyszerre robban jégszilánkokká, visszanézek még a területre, majd az embereimre hagyom a tisztogatást.

- A főnök? Úristen! Megint ki van akadva!
- Jobb, ha nem kerülsz a szeme elé!
- Hé, áll meg!
Nem hiszem, hogy jól tettem, hogy belépek hozzá, de mégis jelentenem kell neki, akkor lépek be az ajtón, amikor a három test szétrobban, a szemei jégkékek, ahogy, a tartása, királyi és határozott, mit sem változott az évszázadok során. Erős, acélos akaratú és hideg, mint a jég, amelyet birtokol. De azért vagyok, hogy őt szolgáljam. Nem fogok meginogni a tekintetétől, még ha az lenne az utolsó lélegzetvételem, akkor sem. Kiemelt a halálból, és tovább gördített az úton. Azon az éjjelen, még én is meghalhattam volna, ahogy a többi rokonom is, Thor keze által. A családom becsülete a tét, és megígérte, hogy eljön még az óriások kora.
- Királyom! – lépek közelebb hozzá- Meghoztam az ebédjét, és megérkezett a következő szállítmány is. – átnyújtom neki az ételhordókat, és hátra lépek.
- Mondatam már, hogy ne szólíts így!  Thrym, vagy Harald. – csóválja a fejét, és elindul, az irodába. Ahogy tovább lép, látom a magányt, és a megközelíthetetlenséget az arcán, a szemeiben. Hatalmas terhet hordoz a vállain, de erős, és sosem roppan meg a súlya alatt. Ezért sem bánom, hogy őt szolgálom.