Csoport»
vámpír

Rang »
Mester (Oroszlán hívó)

Kor »
28

Átváltozás ideje »
1672

Vérvonal: »
Belle Morte

Karakter arca »
Martin R

Képesség »
Ardeur: Ezzel a képességével volt a legnehezebb megbirkóznia az elején. Mégis, mára az uralma alá hajtotta. Erről a képességéről senkinek sem ejtett szót.
Érintés: Bárkit akit megérint, azzal orgazmust tud bocsájtani az illetőre, legyen az férfi, vagy nő, alakváltó. Nem random működik, ő dönti el, hogy az illetőt éri-e bármilyen érzés.
Ennek a két képességnek az egyvelege veszélyes kombináció, főleg ha az elsőt nem kontrollálja és táplálja időben.

életem lapjai » Mit szépítsem? Az előző város urától azt a feladatot kaptam, akit előtte száz évig szolgáltam legalább, hogy kerekedjek fel, és próbáljak a más városok urától információkat szerezni, kémkedni. A jelentéseimet mindig annak rendje és módja szerint adtam le.
Az álcámhoz kellett egy fiók, instagram, tik-tok és minden efféle apró -cseprő dolog. Utazó vlogger lettem, manapság ennek igen nagy divatja van, és márkák is felkérnek reklámozni. Nem, egyáltalán nem felejtettem el a feladatomat, most végeztem vele.

A pommém nyögései és sóhajai végül elvesznek a sötét párnák közt, ahogy összefonódik a testünk, még a vérét kortyolom, az élvezettől még dúsabb és zamatosabb, a második korty után gördülök fölé, és merülök el a testében több módon is, hogy az élvezetünket fokozzam.
Az alfámat várom, pár óra múlva itt lesz, és indulhatunk tovább St. Louis-ba.
Ám a telefon csörög, késni fog, mert megállt segíteni egy falkának, valami kihívásba keveredett. Egyem a drága szívét, csak jöjjön, mert mindenkit haza akarok vinni magammal.
Jól esne végre nekem is egy kis pihenés.
Egyébként jogból diplomáztam, többször, több évszázadban, csak azért, hogy az emberi joggokkal és a vámpír udvar világában is tisztában legyen tartva minden. Főleg, ha az ottani szokásokról van szó. Ember legyen a talpán, pontosabban vámpír, aki rá bírja ezeket bármiféle változásra, nem mintha ezt tűztem volna ki célul, de egy -két dologban nem értek egyet. Talán ezért is alakult ki akkora káosz a városban. Mert azért figyelemmel követtem a dolgok folyását, mégis voltak információk, amik nem jutottak el hozzám teljes egészében. Így van ez most is. Amint átlépem a város határát, érzem, hogy megváltozott minden. Annak ellenére, hogy a váltók viszályairól volt pár információm, és arról is, hogy kicsit kiürült St. Louis, de arra nem számítottam, hogy gyökeresen más energia csap meg , más ül az előző Úr székében? Hiszen csak két évet voltam távol! Ez is azt bizonyítja, hogy mint bizalmas elbuktam. Hiszen nem voltam ott, ahol kellett volna lennem. Megtehetném ,hogy visszafordulok, hiszen a két év alatt láttam olyan Urat, akit úgy gondolom szimpatikusnak gondoltam volna, és szolgálhatnék mellette, de egyelőre itt maradok a város szélén. Tudom be kellene jelentkeznem nála. Hiszen itt laktam 1764 óta. Segítettem felépíteni a várost az előző Város Úrnak, ez volt az az olvasztó tégely, ahol jól éreztem magamat, a megannyi anyanyelvű között. Hiszen, régen volt… A drága hotel ablakán bámulok ki Mississippire.

Hajókürt hangja csapja meg a fülemet, a távolba révedek, az emberi éveim jutnak eszembe, bár már homályosak. Ő volt az, aki miatt erőt vettem magamon, és kitörtem a vágyak rabságából. Ha valamit mindig is gyűlöltem, az az, ha mások rendelkeznek a testem felett. 1672 volt amikor élve léptem be arra a birtokra, amely minden hónapban privát éjszakai bulikról szóltak, kapóra jött az eljegyzésem előtt ez az alkalom, hogy kieresszem a gőzt.
Pechemre emberként Párizsban azon az estén jobb lett volna, ha otthon maradok, hiszen ez lett a végzetem. Belle Morte barlangjába sétáltam be egyenesen. Állítólag kinézett magának valami flancos színházi eseményen. Bár ne látott volna soha!
Az-az éjszaka eléggé homályos, de tudom, hogy hiába akartam szabadulni, már az ágyában voltam, a combjai közt térdeltem, és nyelvemmel azon voltam, hogy a fellegekig repítsem. Azt mondta szép vagyok, számomra mit sem ért a szépségem. Akkoriban ennyi idős fejjel, öregnek számítottam. Mégis a szemeim , vagy tudom is én, a Szobrocskája voltam, egészen 150 éves koromig. Amikor csellel kiszabadultam az udvarából Amerikába indultunk, és miután megtaláltuk a megfelelő helyet, le telepedtünk.

Most tisztulnak a képek előttem, ahogy itt állok, és nézem a fa és tégla építésű viskókat a folyó mindkét oldalán. Dolgunk van. A cirkusz. Fejébe vette a cirkusz ötletét, és végtére is nekem is tetszik.
De ahhoz előtte lakosok is kellenének. Ő összefogta azokat az embereket és váltókat, valamint vámpírokat akik megesküdtek neki, és elkezdte felépíteni St. Louist. A saját szememmel láttam, ahogy elkezd virágozni a hely. Éjt éj követett, érintések és sóhajok , vallomások, orgiák és olykor veszekedések is. Mégis élveztem, hogy ekkora szabadságot kaptam, újra. Rendelkezhettem magam felett és a tetteim felett. Az első afrikából hozatott oroszlán csoport közt éreztem meg azt a furcsa bizsergető érzést, ami hívott magához. Akkor és ott hívtam magamhoz az első oroszlán nőstényemet, majd hímet. Itt bontottam ki a szárnyaimat és váltam azzá, aki vagyok. Az emberi oldalam? Már rég magam mögött hagytam.

-Antres. Ma te fogod helyre tenni a mocsári vámpír bandát. – suttogta a fülembe egy jóval későbbi estén. Elvadult barmok, valami beltenyésztett emberi moslékból került ki néhány elmebeteg, akik azt hitték mindenek felett állnak.
Biccentve szakadtam ki az öleléséből, és még futólag megérintettem a tenyeremmel a kézfejét.
Azon az éjszakán, végeztem tisztogatást először, és a mai napig ha ez a parancs.

Hosszú idő után pislogok csak először és hallom meg ahogy a pommém épp nekilát enni.

Leülök és hagyom, hogy tegyen-vegyen körülötte az oroszlán fiú. Újra a gondolataim rabja leszek. Talán az új Város Úr aki miatt ennyire szentimentális hangulatba kerültem.
Vér buggyan, sikoly rázza meg a tömlöc csendjét, ahogy a horrorfilmben is épp ugyan így tesznek. Sikoltoznak.
Az ostor lecsap a kezemben, vámpírként Belle mellett számos olyan módszert tanultam, amit kínzásnak is lehet használni, sőt, rajtam is alkalmazta az a vén kurva, így hamar fütyülni kezdenek a madárkák. Így van ez most is. Egy áruló váltót vallatok, a cirkusz majdnem miatta vált káosszá, és halt meg jó néhány vámpír és fajtájából való, mert azt hitték, hogy meg tudják dönteni az Uram hatalmát. Nem ez volt az utolsó próbálkozás, tudtam akkor jól.
Most mégis, mire érkeztem haza?
Itt állok a hátsó bejáratnál, és várom, hogy beengedjenek oda, aminek a felépítésénél én magam is itt voltam. Már tudom, hogy Moroven utódja az, akivel szembe fogok nézni, azt is, hogy ő ölte meg a szeretőmet. Ezért! Ezért küldött el az én Uram két éve. Tudta, hogy vele halnék én is. Sokszor mondta, hogy elege van már, de… a gyász egy pillanatra körül ölel, majd elengedem, nem lehetek gyenge. Nem hihetik azt, hogy egy olcsó portéka vagyok. Érzem, hogy akad itt egy-két kósza oroszlán is. Ám a célom az audencia, a jelenlegi Város Úrnál. Nagy kockázatot vállaltam azzal ,hogy visszatértem ide, de nem érdekel. Ez még mindig az a város, aminek a felépítésében én is részt vettem. Viszont, változnak az idők, alkalmazkodnom kell.