ERIK STRAUSS
egy elkárhozott lélek

főkarakter
Erik Strauss
csoport
vámpír
Átváltozás hatása
Karizma
kor
96
lakhely
Barrow
foglalkozás
Programozó, hacker, informatikai vezető és mikor mit talál ki Alex
avatar alany
Valery Kovtun
keresett karakter
-

Jellem: Nem állítom hogy jó ember lennék. Sőt, igazából ember sem vagyok, de ez mellékes. Van, ami nem változik, nem számít hány év telik el, és én sosem voltam az a sorba beállós ember. Szókimondó vagyok és tudom hogy mikor meddig mehetek el a szemtelenségben, de néha nehezemre esik visszafogni magam. Emberként könnyebb volt uralkodnom ezen, a vámpírság felerősítette az érzelmeimet. Pontosan tudom, mikor hallgassak és hegyezzem a füleimet, bár így is megesik hogy néha kiszalad a számon valami olyasmi aminek nem kellene. Nem tűnhetek hibátlannak, emberietlennek. A látszat, nagyon fontos. Az ostoba emberek felidegesítenek és tudom, nem kell velük foglalkozni nem is szoktam, de néha nagyon nagyon túlzásba tudnak esni. Sosem érdekeltek az ilyenek, és az egyetlen amit elviselek az ostoba nők. Őket könnyű megszerezni, megfektetni és elbúcsúzni egy életre, mert nem gondolnak túl mindent. Nem bonyolodnék egyetlen halandó nővel sem komoly kapcsolatba. Nem nekem való, csak a szex legyen jó ha már egyszer kiélvezhetem. A másik szenvedélyem emellett, a technika. Imádom, és a fejlődése mindig arra sarkall hogy a mestere legyek bárminek, és így Alx nagy hasznára tudok lenni, hiszen befolyásolni tudok mindent. Az internet világa, másoknak talán útvesztő, de én képes vagyok eltüntetni onnan bármit, még ha azt mondják is hogy nem lehetséges. Csak egy nagy szó a kis emberek számára. Alapvetően kissé szótlannak tűnok, és olyan németesen árja, tökéletesnek, de ha valaki veszi a fáradtságot hogy beszélgessen velem, kiderülhet hogy elég olvasott vagyok, és jártas a világ dolgaiban. Érzékem van a pénzügyekhez és a kényes témákhoz. Hol kerülgetem őket, hol pár lábbal tiprok bele. Vámpír vagyok. Mindig az érdekeim állnak az első helyen, mert én élni fogok akkor is, amikor más már nem. Bennem rejlik a kisördög, főleg Alex mellett és néha nagyon szeretem orron fricskázni, még akkor is ha később leveri rajtam. Nos, ilyen-olyan értelemben. Mindenkinek kell egy hobbi, nem?
Kinézet: Ha nem lenne elég egyértelmű a képemről, szeretem a kontrasztokat, jobbára a feketét és a fehéret. Bár elismerem a többi szín létezését, de én inkább az előzőeket hordom. Ez lehet dzseki, nadrág, bőr, farmer és pamut. Fekete legyen. Vagy fehér. Egyébként a beszűkült színek ellenére szívesen öltözködöm, és szeretem a ruhákat, a kiegészítőket. Nyakláncok, fülbevaló, karkötők, órák, és láncok, minden jöhet ami a szememnek jól esik, és ezer százalék hogy jól is fog állni. Igényes vagyok, divatos de nem ilyen buzsan ripacs hogy felvágjak vele, de tény és való szeretek jól kinézni és nem kérkedni ezzel mindenki orra előtt. Magasnak számítok a magam 190 centis magasságommal és ezt a ruhák is hangsúlyozzák amiket viselek. Vállban kicsit erősebb vagyok, de egyébént kellemesen arányos. Nem túl gyúrt. Azonban ami a leginkább kirívóvá tesz, az a szőkefehér hajam, ami hosszan keretezi az arcomat, és kiemeli jeges kék szemeim. Szürkének tűnik, pedig nem az, de csak akkor venni észre ha egészen közelről nézed. Arcom markáns, nem kifejezetten az a babaszerűen ártatlan, és férfias vonásokat hordoz. Végül is, tökéletes árja eresztés vagyok.
Motiváció: Alaszka az összes isten háta mögött van amit én ismerek, de mégis itt vagyok és egy kurva szavam nem lehet, mert hideg van. Legalább nem kell minden egyes lépésemre odafigyelnem, itt még sincs akkora forgalom mint mondjuk Párizsban és a kezdeti ellenkezésem ellenére, egészen tetszik ez a fehér havas és hideg terület. Az hogy mi motivált hogy idejöjjek, nagyon egyszerű. Alex. Én vagyok az ő két lábon járó, örökké élő és persze soha le nem fagyó számítógépe. Mindenre emlékszem, és mindent meg tudok hackelni csak idő kérdése és abból nekem van elég. Motiváció… most mondanám hogy a szerelem és a világbéke, de még én sem hinnék a saját szavaimnak, szóval inkább nem mondom. Egyszer biztos lesz valaki, aki el tud viselni hosszabb távon.
Előtörténet: Nem mondhatnám hogy átlagos és unalmas életem lenne, és azt sem hogy rövid. Ha szigorúan vesszük, huszonöt évet töltöttem el az emberi életben és minden ami utána jött, az már egy új kezdet volt számomra. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, nem minden a drága Teremtőm körül forog, bármennyire is azt gondolja, szóval bocs Alex, de még várnod kell.

Német földön születtem és nevelkedtem a családom körében, bár harmadik, tehát szinte elfelejtett gyerek voltam. Olyan, akire nem vár semmi. Se örökség, se különösebb figyelem, egyszerűen csak mindent megkaptam amit a két bátyám hátrahagyott, és így nem volt nehéz észrevétlennek maradni. Nem panaszkodhatok, nem volt különösebben rossz életem, de különösebben jó sem. A családom középosztálybeli volt. Meg tudtunk élni de nem voltak végtelen tartalékaink és a legidősebb bátyám volt a kiválasztott aki a családi bizniszt átvette végül. Ő volt az egyetlen, aki végül nem került a katonaság kötelékébe. Mikor elértem a kort, nekem is és a bátyámnak Stephennek is be kellett vonulnunk. Uwe, valahogy behízelegte magát valakinek, akinek a nevét sosem árulta el, hogy ne kelljen katonának mennie, így szép lassan átvette apámtól a terheit. Sose szerettem igazán őt, de nem is utáltam. Tudtam vele együtt létezni, bár tény és való hogy sok közös témák nem volt, és ő mindig is az utolsó "kéretlen" fiút látta bennem. A fiatalabbik bátyám talán szeretett is. Két év volt köztünk. Amikor elment katonának, sejtettem hogy sosem látom többet. Aztán engem is elvittek két évre rá.

Nem tudom mire számítottam, de nem arra ami ott fogadott. A katonaság, tök jól hangzik. A filmekben és a színházakban, de nem a valóságban. Elég sok mindenben kitűntem a többiek közül, de leginkább a hosszabb hajammal. Akkoriban nem volt divat a hosszú, de engem nem érdekelt igazán sosem a hajam állapota és hagytam hadd nőjön. Az első ilyen konfliktust pont ez okozta. Nőiesnek találták, és szét szivattak vele és nem egy verekedésbe hajszoltak bele, mert nem hagytam magam elnyomni, és megmutattam nekik hogy ha nem is vagyok olyan erős, de gyenge sem, így egy idő után már nem piszkáltak. A hajam is maradhatott. Szorosan összefogtam, és a sapkám alá rejtettem, így keveseknek szúrt szemet egyből, és sosem álltam az első sorban. Igyekeztem beolvadni, és középszerűen átlagosnak maradni hogy aztán ha letelt a szolgálatom magam mögött hagyhassam ezt a földi poklot. Aztán… kitört a háború, és a menekülésem halvány reménye is semmissé foszlott. Keményebben képeztek minket, és sajnos az egyik feljebb valóm észrevette hogy a nyelvérzékem jó és beszélek oroszul is, a német mellett. Kivettek a századomból, és a hírszerzéshez osztottak be, ahol kőkemény napokon át csak tanultam, és csiszoltam a tudásom. A titkosírási technikák felett aludtam el és ébredtem fel, és nem volt megállás. Sokkal nehezebb volt mint a napi rutinszerű futás, és fegyverkezelés. A gyakorlatok, fekvőtámaszok és felhúzások. De megtanultam, és ahogy kicsit bele láttam hogyan működik a háború elborzasztott az egész és mégis valami furcsa harmóniát láttam benne. Kicsit talán ahhoz éreztem hasonlónak hogy a réteket időnként fel kell gyújtani hogy később sokkal szebb rét lehessen a helyén. A hírszerzésnél sok hasznos ismeretet gyűjtöttem, és hamar utazó ügynök lettem, aki hozta vitte az üzeneteket és kereskedtem is velük. A háború nagyon jövedelmező tud lenni, és nem szándékoztam végigvárni a végét. Csak egyszerűen ki akartam szállni és eltűnni mindenkinek a szeme elől, hogy élhessek.

A bátyám nem sokkal az első ütközetek alatt meghalt. Csak a hírszerzés miatt tudtam meg és írtam a családomnak hogy Stephen elveszett. Nem jött rá választ, bár nem is vártam. Információ kufár voltam, és nem csak a németeknek. Le akartam zárni a háborút, és azt gondoltam (persze naivan) hogy ha mindent megteszek, és erőmön felül teljesítek akkor megfordíthatom a menetét. Ha ügyesen kufárkodom, akkor lehet némi szerepem benne és kiszakadhatok. Ha elég információt gyűjtök össze…. Ha. Mennyi, mennyi ha. Ha mindez bevált volna…. Most nem lennék itt, és nem élném a végtelen életet. De ne csapongjak. Mint az végül várható, nem sikerült jelentős tényezővé válnom a háborúban, és az egyik titkos üzenet megfejtése közben rajtam ütöttek. Valakinek a fülébe jutott hogy én talán nem vagyok száz százalékosan hűséges a német véremhez, és az árulóknak még rosszabb sorsot szántak mint az ellenségnek. Hadifogságba vágtak, és a halálomra készülhettem. Na persze, mindezt elmesélve elég száraz történet de nem volt már mit vesztenem, és azt hiszem az akasztófahumoromért, még egyszer halálra ítéltek volna. Még hetekig próbáltak szóra bírni, hogy kiszedjék mit tudok. Kedvesen kérték, ígértek mindent, de magam is jól tudtam. Amint elmondok valamit, már lőnek is le, így inkább nem mondtam semmit. Aztán már kínvallatással próbáltak rávenni a beszédre.

Nem sikerült nekik, bár esküszöm kreatían mindent bevetetettek, és nem volt másom csak egy szakadt ingem és egy nadrágom, minden mást elvettek tőlem, még az elején. Az éjszakák hidegek voltak, és nyirkosak. Nem tartottam számon az idő múlását, de a fájdalom időről időre visszatért, és egy ponton már többet sodródtam az eszméletlenségben mint amennyit magamnál voltam. Az intenzív vallatás harmadik napján… azt hiszem ott törött el minden. Egyszerűen nem volt már több erőm visszaszólni, vagy válaszolni. Csak lógtam a kötelékeimben és vártam hogy vége legyen. Megtörtek? Lehet. Elfáradtam. Tudtam, éreztem a csontjaimban hogy nem érem meg a reggelt. Túl sok seb volt rajtam, és túl kimerült voltam hogy éljek. Nem reméltem már semmit csak lehunytam a szemem. Amikor felnéztem, egy másodpercre tényleg elhittem hogy vége, és eljött értem a kaszás. Meglepően vonzó alakban jött el, bár nem hiszem hogy ő megkérdezte volna hogy mit akarok. A szemei… mélyek voltak, kortalannak tűntek és mégis…. Figyelemre méltó volt. Ahogy megérintett és ahogy rám nézett…. Nem hagyott nekem választást.
- Ich möchte Leben [Élni szeretnék] - nem tudom biztosan hogy elhagyták-e a számat a szavak, vagy csak gondoltam rá hogy ezt mondanám, de mindenesetre sürget.
- Ich muss.….Leben[Élnem kell] - válaszoltam és közben azon gondolkodtam, miként lenne erre esélyem. Aztán idegen hangokat hallottam, és az őrséget. Meg fognak ölni. Meghalok ha nem teszek valamit. Képszakadás után, csak azt vettem észre hogy az idegen cipel, és noszogat, én pedig megfeszítettem magam. A testem kellemesen izmos volt, a sok gyakorlatozásnak hála, de inasra fogytam a kínzások alatt. Bár nem panaszkodom, elégedett vagyok a testemmel most már. Kituszkolt az ablakon, és enyhe szédüléssel próbáltam követni de nem mindig sikerült.Eléggé összemosódott az éjszaka, de részletek vannak meg. A hajamra tett megjegyzést.
- Ich waiß, das ist schön[Tudom hogy szép] - morogtam, mert büszke is voltam rá, bár most mocskos volt, és véres. Leginkább a saját vérem száradt bele, és fekete ingének darabkái alá rejtettem amennyire tudtam. A nyílt terep sosem a legjobb, és végül is körülnézve egy kis eszközön akadt meg a szemem.
- Licht, Stromverteiler [Fény, áramelosztó] - suttogtam, mert ha nem látnak, lehet esélyünk, a nem tudom mire. Itt egy kicsit kuszává váltak az események, csak azt tudom hogy végül valahogyan megmenekültünk. A világ elsötétült olykor és néha egy lövést és fegyverropogást hallottam, járművek zaját. Az idegen cipelt, néha láttam a válláról hogy visz, és a hátát nézve fogalmam sem volt hogy hová tartunk.

Néha visszajön a zaj, és úgy érzem repülök, aztán megint elcsúszik a kép. Van egy emlékem mintha koporsóban feküdnék, de nem lehet az enyém. Ha élek, miért temettek volna el? Hová kerültem? Német szavakat hallok magam körül, de nem fáj…. Most semmi nem fáj, érdekes. Vége lenne? Csend van…

Az életem nem várt fordulatot vett Alex mellett. Így hívták az idegent, aki megmentett és valami mássá tett. Többé és mégis kevesebbé, és volt pár kemény nézeteltérésünk, de végül megbékéltem vele. Végül is, örökké élhettem és a technikai csodákat is figyelemmel követhettem és imádom őket. A mai napig ámulatba ejt a legújabb digitális fejlesztés, és azt hiszem Alexnek is hasznára van hogy ennyire értek minden tech dologhoz. Sok mindnet tanultam meg az új életemben, és Alex néha nem volt türelmes tanár de végül is…. Nem számít. Senki se tökéletes, ő sem. Ne morogj, tudod hogy így van! Most a legújabb tervek szerint Alaszkában nyitott egy klubbot, a Black Velvetet aminek én vagyok a cybertechnikusa és pénzügyese. Nyíltan ritkán állok a rivaldafényben de van amikor elkerülhetetlen, és sajnos az én nevem is épp úgy ismerik mint Alexét, és jellegzetes szőke sörényemre nem egy nő féltékeny. Hát ez legyen az ő bajuk, én kényelmesen elvagyok. Hideg, szarkasztikus mosolyaimmal bárkit leveszek a lábáról, és bárkit ágyba tudok vinni de azt is szeretem ha olykor Alex visz engem. A kor…. Nem mondom hogy ez volt az ami megváltoztatott, de nyitott lettem, és a férfiaktól sem riadok vissza. Domináns félként…. Egyedül Alex kerekedhet fölém. Én sem vagyok tökéletes.

Az életem most kényelmesen, gazdagságban telik mert elég részvényem és befektetésem van és Alex pénzügyeit is én kezelem, mert jó érzékem van hozzá. Axel meg? Bónusz az életemben. Úgyis mondhatnám, dupla élvezet.
Küldetés: Alex idegein táncolni.