Hosszú háborút vívtunk egymással. Legalábbis nekem annak tűnt, végtelen hosszú napoknak és intenzív összecsapásoknak. Gojoval, az öreggel és mindenkivel, de végül mi veszítettünk.... Az átkok meghaltak és Mahito is....elveszett számomra. Megsemmisítették amikor az utolsó roham végetért, és épp csak el tudtam hozni magamal, de megmenteni már nem tudtam hiába adtam neki az életerőmből.... Már nem tudta magába szívni és.... a tengerparton hagyott magamra ahol a legjobban szeretett lenni. Elsírtam a könnyeimet amik még maradtak és végtelenül fáradtnak érzem magam ahogy ott ülök a víz mellett és a megmaradt hajgumit forgatom a kezeim között. Ez.... minden ami a gyeremekemből maradt meg. Így találnak meg az Akadémia tanulói ahogy a parton üldögélek és cseppnyi erőm sincsen ellenállni amikor betörnek hogy elhurcoljanak. Fásultan hagyom hadd rángasson valaki miután mágikus béklyót tett rám. Alig tudok megállni a lábaimon a fáradtságtól, és ahogy belöknek az Akadémia mélyén lévő egyik tömlőcbe, keményen csattanok a falon és cscúszok le a tövébe ájultan.
Nem tudom mikor térek magamhoz de még mindig fáradt vagyok és hasogat a fejem. A mágikus béklyók még mindig rajtam vannak és valaki tett a cellám sarkába egy üveg vizet amiért ki is nyúlok. Nem érdekel hogy mérgezett is lehet, az sem lehet sokkal rosszabb ennél, de ahogy megszagolom csak enyhe citromos illat csapja meg az orrom, így beleiszom. A felét le is húzom, nagyon szomjas vagyok, aztán vissza ülök a falhoz és meditálni kezdek. Próbálom lecsillapítani az elmém hogy átgondolhassam, mit akarnak tőlem, és miért nem öltek még meg. Az erőm odalett, amikor Mahitot mentettem felhasználtam az összeset és kiégtem teljesen... Lépteket hallok meg, de nem nyitom ki a szemem, így is tudom ki az. - Gojo... Micsoda öröm látni.... Jah, nem... - sóhajtok fel, ahogy végül csak ránézek. Nincs bennem küzdeni vágyás, már nincs miért harcoljak. Nincs mit védelmeznem... - Miért jöttél? Búcsúzni? - kérdezem tőle, minden félelem nélkül.