Egyhangú melankóliában telnek a napjai, már évszázadok óta, talán több is, fogalma sincs mióta van ebbe a tóba száműzve, aminek partjainál oly sokat időzött, mert egyedül lehetett. Végül, egyedül is maradt, bár nem úgy ahogyan gondolta. Hercegsége hosszadalmas ideje alatt szert tett pár rosszakaróra és egy rossz pillanatban csaptak le rá, és elkábítva erejétől megfosztva cipelték ide, ahol gonosz átok súlya alá helyezték és a tóba lökték hogy a démoni mágia kiteljesedhessen. Erejét egy ékszerbe rejtették és a parton egy szikla mélyére helyezték, ahol nem érhette el, hiszen nem tudta elhagyni a tavat többé hiszen... halfarkú lett. Hetekig, hónapokig, évekig próbálta megtörni az átkot és mindent megtett hogy kiszabadulhasson innen, de a tó ereje mindig visszahúzta, hiába vetette ki magát a szárazföldre és húzta magát előre hosszú métereken át. A víz visszahúzta és csak annyit ért el hogy napokra kimerült minden ereje és csak sodródni tudott az áramlattal. Egy ideje már nem küzd, egyszerűen csak belefáradt. Ereje elszakítva tőle, és minden színe megfakult. Egykori aranyszőke haja most inkább fakó ezüstös mint a hold fénye, napbarnított bőre pedig most mint a vámpíroké, hófehér. Minden korábbi fénye kihunyt és szemei is opálosak. A tó mélyén van egy kis barlang amit lakásnak használ és ahová el tud húzódni de gyakran úszik fel a felszínre hogy egy kis napfény érje sápadt testét, és kifekszik egy sziklára olykor de sokáig nem bír kint lenni, csak pár órát. Eleinte még reménykedett hogy valaki erre jár majd és meg tudja őt szabadítani de évszázadokon át egy lelket sem látott. Már nem is számít senkire amikor kibukkanva a vízből a szirtecske felé veszi az irányt ahol félig a vízben lehet, félig viszont a nap alatt. El is szundikál egy kicsit és álmaiban a régi otthonában jár, a palotában. Aranyszőke haján megcsillan a fény, és páncélzata kifogástalanul simul arányos szikár testére. Lábai viszik előre, és csizmája minden lépésnél halkan koppan. Halk lodobogást hall, és még álmaiba szövi bele, de pár pillanattal később felébred és opálos szemeivel fókuszálni kezd és tényleg hallja a ló prüszkölését. Felemelkedik kissé hogy lássa ki az, de ugyanakkor meg is retten. Eddig életben hagyták mert hercegi vér, a megölése ha kiderül igencsak súlyos következményekkel jár, de amíg életben van és nem esik baja.... A körülmények nem számítanak. Amíg ezen filózik az idegen közelebb lép, ő pedig megpróbál visszacsusszanni a víz alá észrevétlenül. Persze tudja hogy a démonok mágiája működik és könnyedén visszarántható a felszínre de igyekszik erőteljes hullámzással elkerülni a partvonaltól. Sajnálatos hogy a vízben is megcsillan a fény ezüstös-fehér pikkelyein és fakó haján. Nem tud olyan gyorsan úszni, mint ahogy a mágikus háló gúzsba fogná és elkezdené visszahúzni a felszín felé. Próbál kiszakadni belőle de a támadó kíméletlenül megrántja és összepréselődik a teste egy kicsit amire fájdalmasan nyög fel és moccanni sem tud az energianyalábok között. Lehet hogy.... végül mégis elunták hogy kockázatot jelent az életben léte és mégis megölik? Ennél a vízi életnél az is csak jobb lehet. Szerette a tavat régen is, de csak üldögélni mellette megmártózni benne, és nem élni ilyesformán. A háló kihúzza a szirtre ahol még félig vízben lehet de félig odakint is, és a háló lassan elhalványul, és felpillant a támadóra de el is kerekedik a szeme. Ő ismeri a démont. A hercegsége idején magasrangú Lord volt, most nem tudja mi lehet. Nem szólal meg, kivár. A másik nem biztos hogy felismeri ebben a nyomorult alakban. Megtámaszkodik az alkarjain és ülő helyzetbe hozza magát hogy uszonya a vízben mozgassa a vizet. - Miért jöttél ide, mit akarsz tőlem? - kérdezi mégis rekedtes hangján hiszen jó régen nem beszélt már senkivel sem, és bársonyos hangja is elvesztette a zöngéjét.
Évszázadok teltek el azóta, hogy az előző herceget leváltották és senki sem tudja közülünk, hogy mi lett vele. Egyesek azt rebesgetik, hogy kivégezték s beleit úsztatták le a Rhodé folyón egészen a pusztulatig. Míg mások szerint köztünk jár, álruhában és ez az egész csak egy átverés. Őszintén? Kétlem. Az előző herceg nincs itt, tisztán látszik ez abból, ahogyan az új gúnár igazgatja a libáit. Ahogyan az is, hogy fenntartásai vannak velünk, régebbi generációs Lordokkal. abban sem vagyok biztos, hogy ő tervezte meg a puccsot, őszintén szólva nem néz ki olyannak, mint akinek lenne hozzá gógyija. Ettől függetlenül állandóan hülye feladatokkal traktál. Valamiért nagyon távol akar tartani a palotától s ez bizony barátom.. öreg hiba. Azt hallottam hogy itt a pokol háta mögött van valahol egy nagy erejű ereklye, mely igencsak megdobná az amúgy sem elhanyagolható hatalmam. És a hatalom.. az a minden. Lovam komótosan baktat alattam, vérvörös szemei izzanak, akár a parázs a tűz katlanában. Erős, izmos fekete testén csillan meg a napfény, mialatt a szóban forgó tóhoz lépdel velem. Igazi csataló, a kedvenc ménem. Épp.csak hogy megérkezünk, paripám prüszkölve kapja fel a fejét és kaptat a talajon. Nem kell sok, én is észreveszem a csillogást, fémkarmos kezemmel kinyúlva keltem életre az erőmet s mivel a halacskákat hálóval szokás fogni, így stílusosan azzal is akasztom meg a menekülését-bármi is legyen az. Fekete ruhám hanyagul van összehúzva mellkasom előtt, peremén ülő fekete prémjében a kis fehér sárkányom kuckózott el az útra. Mívesen megmunkált fémveretes csizmás lábam teszem az orra elé, ahogy a partra kényszerítettem. Nocsak, egy sellő, talán kiszedhetem belőle ami kell. -Micsoda fogás... -Gúnyos mosolyra húzom el számat, kéken izzó szemeim szinte égetve pillantanak rá a szőkés-fehér hajam mögül. Szeretem ezt a hosszt. Elől mellkasom verdesi, míg hátul egészen a bokámig érnek a tincsek, ezt lófarokba kötve is hordom. -Astra... Hallatom balzsamosan mély hangom, s a kis sárkány felröppen a vállamról, felderíteni a környéket, keresve, amit keresnie kell. Leguggolva veszem jobban szemügyre a zsákmányt, ahogy az álla alá nyúlva emelem meg az arcát, összevont szemöldökkel figyelem vonásait. -Mire fel ez a hangnem, sellő? Talán roston sütve még lesz haszna... de ne szaladjunk ennyire előre. Kiejtem ujjaim közül az arcát, talán egy fémkarom meg is karcolja a bőrét. -Ha segítségemre leszel, eltekintek az arcátlanságodtól. Ha ennek a tónak a sellője vagy... hol van az ereklye? Szemem akár a hideg acél, mélyen hasít a lélekbe.
A magányát patkók zaja töri meg és rövid mérlegelés után úgy dönt, még sem lenne a legjobb ötlet megmutatni magát bárkinek, hiszen könnyen holtan találhatja magát, akkor pedig minden esélye elszáll ami valaha is volt, hogy megszabaduljon az úszóitól. A tó alja felé evez és energikusan löki magát előre, de korántsem elég gyorsan a démoni mágiához képes, és tehetetlen dühvel vergődve kerül mind közelebb a parthoz. Hiába ellenkezik, gúzsba köti és szorítja az energiaháló, amire egykor ő is képes volt. Létrehozni éppen úgy, mint elszenvedni. Érzi a Lord erejét, és azt is hogy az eltelt idő nem hagyott rajta igazán nyomot, és biztos benne hogy az ő ereje is nőtt, csak éppen elszakítva tőle, és nem tudja miféle mutálódás mehet majd végbe ha egyszer visszakapja azt. Kibukkan a szirten és a levegő megcsapja az arcát és orrába a Lord jellegzetes illata vegyül, ahogy egy csataló csalhatatlan szaga is. Az érzékei még mindig jók. Néma gyűlölettel tekint rá, és egyszerűen teljes erővel szakad rá a tehetetlenség dühe, nem tud elmenekülni se egy ilyen lény elől. Dacosan mered rá, és dühös fontor suhan át az arcán. Ő nem sellő! Soha nem is akart az lenni, és egykor ő is ilyen veretes, mágikus lábbeliben taposta a földet, és nem egy áruló ismerkedett meg csizmás lábának erőteljes rúgásával. Figyelmét a kis sárkány köti le, látott már ilyet. Egykor neki is volt, bár az övé kék-lila színű nőstény volt. Igazán hű társa, és arra is enyhe szomorúsággal gondol hogy vele mi lett. Ahogy gyönyörű ménesével is, ahol a csatalovait tenyésztette, és egyik pompásabb volt mint a másik. A ló talán abból a karámból származhat. A szőke férfi hangja rántja vissza a valóságba, ahogy az álla alá nyúl és rákényszeríti. Nem fél tőle. Szemében nem látszódik ilyesmi. Meg sem rezzen a karcolásra, és ahogy a másik leereszti a kezét, már be is heged az apró karcolás, ahonnan egy vércseppnek sem volt esélye lehullani. Ez is régi erejének maradványa. Sellő ilyenre nem képes. - Itt semmilyen ereklyét nem fogsz találni, feleslegesen jöttél ide Lord - válaszol végül ahogy a tó felé néz. Talán ha éppen ő maga az ereklye amit kell szerezni? Valaki elküldte volna a férfit a fejéért? Miért ilyen hirtelen? Miért most? Mi történik a világban? Nyugtalanság szállja meg és elemi erővel tör rá a mehetnék a tóból. Ki kell jutnia innen. - Milyen mesét mondtak, mit fogsz itt találni? - kérdezi és lassan lekopik a reszelős él a hangjából ahogy újra mozognak és járnak a hangszálai. A víz alatt a beszédnek sincs értelme. Lejjebb ereszkedik a vízbe (ha a másik hagyja) hogy vállig eltakarja, ma már eleget volt idekint, hamarosan szédülni fog ha nem tér vissza a mélyebb rétegbe. Ezüstös haja a hátára tapad, van olyan hosszú mint a másiké, de a legszebb ezüst árnyalat ami létezik. Holott aranyló volt egykor. A testalkata viszonylag a régi, arányaiban, hiszen démonként meglehetősen nagyobb volt. Vállán kifakulva sejlik fel a tetoválás, amit még születésekor kapott. Nemesi vérét jelzi mindössze.
Nem is tudom igazából mit várok ettől az igen távoli kiruccanástól és egy röpke pillanatra valóban megfordult a fejemben, hogy ez az ebihalt lenne ama bizonyos "ereklye". Őszintén megvallva, fél perc után rájöttem, hogy hülyeség. Sőt, talán még annyi idő sem kellett hozzá. Egy röpke pillanatig a sárkányom után pillantok, majd vissza arra a fura lényre, amit találtam. Érdeklődve figyelem a vonásait, a gyönyörű csillogású ezüstfényben cikázó tincseit a vállán szétterülve. -Ohó, egy halacska, aki jártas a démon rangokban? Kezdesz érdekessé válni... -Hangom férfias zöngékben bővelkedik, miközben nem engedem visszább csusszanni a vízbe. Persze, hogy majd itt eliszkoljon nekem... még mit nem! Mondjuk azt is csodálom, hogy nem csinálta össze magát tőlem... lehet vannak itt még dolgok, amiket érdemes jobban megvizsgálnom. Közben a kis kedvencem tett egy kört a tavacska felett, de végül... megállapodik az ezüst buksin. Fel is vonom a szemöldököm. -Ez meg mi akar lenni Astra? Nekiáll nekem karattyolni a kis bestiám és beledörgöli a fejét a sellő hajába. Rendben, ez... ez nem szokványos az én kis húsevő dögömtől. -Mi a... Astra! Hagyd abba. Ilyet csak az... Elakadok a mondatban s az erőmet segítségül hívva a víztükörre lépve hajolok egészen közel hozzá, hogy körbeszaglásszam. Nagyon halványan, éppen csak dereng egy illat. Egy rég elfeledett, valaha erőteljes illat. Astra csak az anyjához bújt ennyire és ilyen mértékben még rajtam kívül, s a tény, hogy ezen a pikkelyesen ott van az az illatfoszlány még... -Ennek semmi értelme... Jutok egy igen kényes megállapításra s a karját megragadva emelem ki a vízből egy kézzel, mialatt lecsúszik vizes haja a válláról. Döbbent pillantásom pár pillanatig tart, aztán harsány nevetésbe fulladva engedem el a halacskát és leülök egy sziklácskára a parton, fogva a homlokomat, mialatt a térdemre támaszkodva röhögök.
Félelem nélkül pillant a démonlordra, hiszen ő ismeri, tudja kicsoda, a nevét is, és azt is hogy megbízható, már amennyire egy démon képes megbízni egy másikba, de alapveten kedvelte. A szőke démont, aki jól vezette a seregeit, de most nem úgy tűnik mint egy hadvezér, inkább csak valamiféle kalandornak. Eszébe jut a kastélya, a hercegsége hogy vajon mivé fajult a sok száz éves munkája, amíg ő itt fonnyadt el, és a víz fakította ki a színeit. Elpillant a kis sárkány után, aztán a démonra néz megint, ahogy megszólal, és visszatartja, így nem tud a víz alá kerülni és a szirten üldögél tovább. Így majdnem embernek látszik deréktől felfelé. A szavaira, csak zavartan pillant a víztükörre, tudta hogy nem kellett volna ezt mondania, mégis.... olyan régen beszélt, és a Lord talán.... Talán kijuttathatja innen, ha tud valamit ajánlani cserébe. A démonok, ösztönlények, nem csinálnak semmit, ha nem fűződik hozzá érdekük. - Érdekes, sokan neveztek már annak. Ismerem a rangokat igen, nem idegen - hiszen ő is volt herceg, tökéletesen jártas a diplomáciában és az intrikákban. Csak nem volt elég figyelmes, és egy hiba miatt került most ide, és keresi a kiutat. A démonlord talán az lehet. A kis sárkány visszarepül, de ő maga is meglepődik amikor az ő fején landol, és a hajét kezdi el széttúrni. Odatartja a kezét, a kis fehérség, meg nekidől. Mosoly kúszik a egykori herceg ajkaira, hiszen nosztalgikus az élmény. - Nagyon hűséges kis jószágok, meghálálják a rájuk szánt figyelmet - teszi hozzá, ahogy a Lord felé nyújtja a tenyerébe csalogatott lényt. A vizet viszont, mindegyik utálja és az esőt viselik csak el, muszájból. Némán figyeli ahogy a Lord közelebb lép, és a víz felszínére sétálva hajol hozzá le hogy körbeszimatolja. A szaga is megkopott alaposan, de még érezhető. Nem néz a másik szemébe, inkább a tó másik oldala felé figyel, és végül felnyög ahogy hirtelen megragadják, és kiemelkedik a vízből. Erőtlenül lóg a másik karjaiba csak a farka vége kunkorodik, és fodrozza a vizet. A másik szemében felismerés csillan, és visszapottyan a vízbe, teljesen elmerül, és csak azután bukkan ki a vízből, mellkasig és haja megint takarja a vállát. - Miért jöttél ide, Lord? Végül mégis úgy döntöttek hogy jobb ha megölsz? Bár ha azt sem tudtad ki vagyok... Csak nem távol akar tartani a palotától? - villant meg némit a régi önmagából, hiszen pontosan tudja, mit jelent ha a férfi itt van. Jót nem, és talán egy újabb puccsot, amiben esélye lehet visszaszerezni a hatalmát.
Őszintén szólva nem egészen azt találtam ezen az istenhátamögötti helyen, amire számítottam. Még nem döntöttem el, hogy jobb, vagy rosszabb a helyzet, ami előállt annál, amit vártam. Egészen érdekfeszítő egy ebihalat találtam, de a tény, hogy jártas a démonrangokban, ad némi aggodalomra okot. No semmi nagyobbat. Eleinte nem nagyon tudtam hova tenni ezt a halfarkas fazont itt a világ végén, de Astra kis közjátéka igen sokat segített a dolgok megértésében. Bár kissé nehezen gyűröm le a röhögést, ami a testemet rázza közben. Belegondolni, hogy az a hatalmas herceg egy halként végezte... több mint mulatságos. -Sok minden történt azóta, Herceg. -Regulázom meg a nevetésem, könyökömet a térdemen megtámasztva a kézfejemre helyezem az állam. Ebből a pózból vizslatom őt tekintetemmel. Egy kicsit összement... a pikkelyeket kizárva a témából tényleges arra a megállapításra jutok, hogy mintha összement volna. Ellenben a tény, hogy iderejtették előlem az előző felettesem, egészen mókás. Nem voltam benne ugyan biztos, hogy életben hagyták-e egyáltalán és inkább arra tippeltem volna, hogy egy nagyon mély lyukba láncolták be. Ehelyett... halat csináltak belőle. Van ebben valami zseniális. -Nem igazán tetszik az új vezetés és a pletykák úgy szóltak, errefelé találhatok egy legendás fegyvert, amit használhatnék. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez alatt az előző herceget érthetik. Bár.. meglehet, hogy csupán véletlen. Hangom magabiztos, enyhén karcos, miközben Astra visszafészkeli magát a vállaimon ülő tollkupacba. Elgondolkodva figyelem őt, alig ismerhető fel egykori szikár alakja. -Valami olyasmi... fenyegetésnek éli meg a jelenlétem és mindenféle ürügyet kitalált, hogy messze legyek onnan. Bár.. ezzel csak maga alatt vágja a fát. Mert így van esélyem ilyen helyekre jönni mindenféle dolgot felkutatni. A félelem mókás egy dolog. Kicsit előredőlök, két könyököm támasztom ki a két térdemen, miközben a szám előtt összefűzöm az ujjaimat. -Ezek a kérdések talán nem is annyira lényegesek... Ki akarsz onnan jönni, igaz? A kérdés már csak az... mit vagy hajlandó ezért feláldozni. Villan meg a kapzsi fény a szememben, elvégre, semmit sem csinálok ingyen. Ó, de nem ám.
Összeszorított ajkakkal tűri hogy kiröhögjék, bár a helyzete valóban röhejes, mégis valahol logikus is, hogy nem ölhették meg és nem rejthették el fogságban mert azt előbb utóbb megtalálta volna valaki, de egy isten háta mögötti tavat senki nem látogat. Hacsak valaki nem szánt szándékkal jön ide, nem vetődik erre senki ember vagy démon fia. A vízbe csobbanva bukkan fel ismét, és opálos szemeit a Lordon tartja. Most nem rettenetet keltően szép, hanem egyszerűen csak szép, és haszontalan hiszen halfarokkal és átokkal nehéz lenne egy hercegséget irányítani. A szőke szavaira is csak megrándul a szeme sarka. Régi címe eleven tőrként hasít belé. - Most nem vagyok herceg - jegyzi meg csendesen ahogy a sziklára könyököl. Jó kapaszkodó, de mégis víz fedi a teste nagy részét. Nem a beképzeltség beszél belőle, egyszerűen csak sejti hogy a másik sem véletlenül van itt. Démon maga is, nem kell mindig, mindent kimondani, és szavakba önteni, hanem elég a gondolat és a szándék. Arca még mindig nemes metszésű, és ha visszanyerné démoni mivoltát, újra kiteljesedne. - Tudom mire gondolsz. Ha visszanyerném az erőmet, újra kiteljesednék, ez is az átok egyik mellékhatása - szólal meg hiszen nem kell gondolatolvasónak lennie hogy tudja, min szórakozik ilyen jól a másik. Bár levonja a következtetéseket a másik szavaiból is. Kesernyés nevetést hallat, mint a jégre cseppenő méz, ahogy a legendás fegyver szóba kerül. - Mindennek lehet mondani de legendás fegyvernek, éppen nem érzem magam. Bár még mindig megvan a születésem joga és az érinthetetlenségem - vonja meg kecses könnyedén a vállát, és a kis lényt figyeli. Vonásai most egészen lágyak, de ez megtévesztő lehet. Ha tehetné, a legnagyobb lelki nyugalommal tépné fel bárki torkát, és talán... még fogja is. - Fenyegetésnek? Ostoba bolond! - horkan fel megvetően hiszen ő is ismerte a szőke Lordot, és látta a lehetőséget. Mondhatni, ő segítette Lorddé egy tehetséges kapitányból, de természetüknél fogva nem vár ezért semmit. Neki is tervei voltak és az ifjú kapitánynak is. Kellettek egymásnak. Felvillan a szeme, természetesen ki akar jönni. - Nem sok mindenem maradt amit feláldozhatnék jelenleg. Mondd meg nekem Lordom, mi akarsz lenni? Az Első Lord vagy a Herceg maga? - billenti félre a fejét, hiszen mindkettő jó lehetőség. Ha visszaszerezhetné hercegi hatalmát, megtenné a szőkét az első emberének. Ha Herceg akarna lenni, hercegségre segítené, és önmaga leigázna egy másikat, egy gyengébbet. Mindketten, mindenhogy jól járnának. - Mit vársz tőlem azért hogy visszaadd az erőmet hogy megszabadítsam magam ettől a nyomorult állapottól? - kérdezi tiszta, a régi hangszínére oly hasonló hangon. Túl nagy a tét, de hajlandó kockáztatni. Azt is tudja, hogy eleinte beteg lenne, és lassan kéne visszaszoknia a földi életre, de mindent megadna érte.
Egyesek szerint bunkó dolog mások kárán és szenvedésén nevetni, de ez az én esetemben inkább munkaköri leírás. Meg kötelező tiszteletkör, mármint magam iránt. Démon Lordként vajmi kevéssé érdekel mások nyomora vagy épp öröme, ha kell valami, úgyis letaposom érte a fél világot. Vagy többet is, ha kell, de értelemszerűen nem riadok vissza semmitől, ha a célom elérése a kitűzött zászló. -Milyen igaz.... -Mosolyodom el a kijelentésére és van valami hátborzongatóan sármos éle a szám szélének. Érzékeltem ám azt a leheletnyi kis nüanszot, mely a választ előzte meg. Most nem, mi? Érdekes egy helyzetnek nézünk elébe, de nem sietek sehova, tökéletesen ráérősben piszkálgatom az elásott halat. -És azzal visszajönne a démoni kinézet is? Ez a sneci-style több, mint röhejes. - Röhögök fel megint önkéntelenül is, de leintem saját magam, hogy ne kerülje el semmi a figyelmemet a túlzott jókedvem miatt. -Most miért degradálod le magad? Valakit pofán csapok az uszonyoddal, két hétig pikkelyt fog köpködni. - Megint ráz a nevetés, ahogy elképzelem, hogy mint kardot vagy ostort kapom el az egyik kezét és lesújtok az uszonyos végével az ellennek. Astra már nem is érti, miért mozog ennyire puha kis fekhelye ott a vállamon, de komoly erőfeszítéseket igényel így is, hogy ne fulladjak hangos hahotázásba. Persze, ami késik az nem siet. -Tetszik a sorrend... - Mély baritonként illan el a hangom az ajkaim közül, kitörve, kirobbanva onnan s mély nihilként csillanó szemem vetem a kis halacskára. Közelebb dőlve hajolok oda, vérvörösen izzanak fel szemeim, miközben hegyeske fogaimat villantva vigyorgok rá, az ellenállhatatlanabbik fajtából. -Mindent. Is.-
Nem érdekli különösebben ha a Lord nem kedves, ő sem volt az sohasem, és nem is kell annak lennie. Nem erről szól ez a lét és a sziklán könyökölve hallgatja a másikat. Nem igazán tud mit tenni ebben szánalmas nyomorult állapotában. Bosszantja ez tisztán látszik opálos szemeiben, de egyenlőre nem rendelkezik a megfelelő erővel és keskeny, szinte már démonokra jellemző mosolyra húzódik a szája, ahogy a szőke lord veszi a lapot. Nem kell kimondani, mindketten érzik a különbséget, és ő nem mond le semmiről. Átmeneti állapot, de már nagyon unja és szívesen tépne fel ismét torkokat. - De még mennyire - erősíti meg ahogy könyököl, és vállig vízben van. Kezd kimerülni és a víz húzza visszafelé de még ellenáll. Még bírja. - Igen. Ha felszabadulna az erőm, és visszakapnám, akkor a régi alakom is visszatérne vele - bár lehet hogy kicsit módosulna, vagy változna, nem tudja. Soha nem volt még ilyen transzformációja, és lehet inkább vérvörös hajat kellene választania. - Nagyon vicces, tényleg... - sóhajt fel, mert egyre inkább érzi hogy merül az ereje, mert nem sok maradt neki. A szavaira csak biccent, nyilván tetszik neki és ha összedolgoznak, mindet megkaphatja, de egyedül még nem elég hozzá. - Vegyél el mindent. Is - emeli rá a szemeit, és megnyalja az ajkát. - Mögötted van egy hegy. Egy vörös rubintos nyakláncot rejtettek el benne. Az a kulcsa mindennek. Add vissza nekem, és megadom amire vágysz. Időbe telik mire visszanyerem az erőmet teljesen, de ha megtörténik... nem állnak meg előttünk - jelenti ki hiszen hisz benne és lejjebb csúszik. Fogy az ideje. - Fogy az időm Lord, a víz visszahúz... - sürgeti.
Tárgy: Under the water 
Évszázadok teltek el azóta, hogy az előző herceget leváltották és senki sem tudja közülünk, hogy mi lett vele. Egyesek azt rebesgetik, hogy kivégezték s beleit úsztatták le a Rhodé folyón egészen a pusztulatig. Míg mások szerint köztünk jár, álruhában és ez az egész csak egy átverés. Őszintén? Kétlem. Az előző herceg nincs itt, tisztán látszik ez abból, ahogyan az új gúnár igazgatja a libáit. Ahogyan az is, hogy fenntartásai vannak velünk, régebbi generációs Lordokkal. abban sem vagyok biztos, hogy ő tervezte meg a puccsot, őszintén szólva nem néz ki olyannak, mint akinek lenne hozzá gógyija. Ettől függetlenül állandóan hülye feladatokkal traktál. Valamiért nagyon távol akar tartani a palotától s ez bizony barátom.. öreg hiba. Azt hallottam hogy itt a pokol háta mögött van valahol egy nagy erejű ereklye, mely igencsak megdobná az amúgy sem elhanyagolható hatalmam. És a hatalom.. az a minden. 