Devon & Cyrus

Wretched and divine

Telik az idő. Percek, órák, napok... egyre mennek, ezen a helyen az idő sem múlik igazán, nem tudom miért is érdekel egyáltalán, amikor már évek óta el vagyok választva mindentől, amit ismertem és kicsit is szórakoztatott. Alattomos csapdája a jóságnak, hogy kilökött, amikor gyenge és sebezhető voltam, egy átdorbézolt éjszaka után, hiszen nekem az volt a szórakozást. Inni, kurvázni, és aztán elmenni egy éjszakai munkára. Bármire. Amíg a jó aludt én szabadon létezhettem, de évekkel ezelőtt fordult a kocka, és megelégelte a tivornyáim, és egy piszkos trükkel, kifordított magából, és bebörtönzött.
Nagyjából téglalap alakú helység, tökéletesen felszerelt, de mit ér mindez ha egyszer a legfontosabbat vette el tőlem? A szabadságom, azt, amit a legjobban szerettem. Gyűlöltem érte. Most is gyűlölöm. Egész lényem izzik ettől, és minden nap találkozunk, mégsem méltatom egy szóra sem. Sajátos passiója lettem, mivel elpusztítani nem tud, életben kell tartani én viszont nem könnyítem meg a dolgát. Még így is van némi kis kihatásom rá, és tudok neki kellemetlen perceket okozni pláne ha a közelemben van. Nem vagyok benne biztos, hogy ő is tudna nekem, de nem is akarom kipróbálni, jobban tetszik ez a felállás.
Unottan heveredek el a kanapémon, amit ha megvetnék akkor az ágyam is lenne, de többnyire nem vessződöm ilyenekkel, engem a káosz jellemez és a szeszély. Ezért is darkos a szoba. A saját személyiségem tükrözi. Lassan jönnie kell, lassan meg kell látogatnia.
Devon, ha tudnád mennyire gyűlöllek még mindig, szinte megfojt ez az érzelem, felemészt, és eléget.
- Gyere csak öcsém... - suttogom az üres szobának.

Devon & Cyrus

Wretched and divine

Az egyensúly, mindig mindenki ezzel jön, azzal a nyomorult egyensúllyal, hogy meg kell lennie. Bár van benne valami, hiszen össze vagyunk kötve, egy mindennél erősebb kötéssel, az élettel. Amíg ő él, addig én is, és ez fordítva is igaz. Nem akarom a halálát, de ettől még szabadon gyűlölhetem, és meg is teszem, minden egyes alkalommal kifejezve az ellenséges érzéseim.
Heverek a kanapémon, hamarosan jönnie kell, már hallom a lépteit is lassan, annyira belém rögződött ez a napi menet rend. Mert általában mindig ugyanakkor jön. Eleinte még őrjöngtem ilyenkor, és mindent hozzávágtam ami a kezem ügyébe akadt, az üvegfal törhetetlen. És nem mentem vele sokra, ahogy a sértéseimmel sem, pedig gondosan válogattam őket. És ez a gyűlölet mit sem csillapodott később, csak annyit értem el, hogy ugyanúgy figyelembe se vett. Aztán a haragom, csendes duzzogásba csapott el, és mélységes rosszindulatba, hiszen az megy nekem a legjobban, de ennek ellenére is van olyan ami fontos nekem. Élni akarok. Kint akarok lenni. A vágyaim nekem is megvannak, és nem fair hogy nem élhetem ki magam, mindig csak rácsok, vagy épp üvegfal mögül nézzem, amit drága testvérem művel. Egyszerűen felrobbanok az indulattól ilyenkor, amikor belegondolok, hogy nekem mennyivel több lehetőségem lenne élni. Mennyivel jobban ki tudnám használni az életet mint ez a szerencsétlen, életképtelen jóságos bolond. Cöh....
- Nohát nohát, milyen régen szóltál hozzám... - teszem máris a gúnyos megjegyzéseim, mivel ebben vagyok a legjobb, és mert utálom még a látványát is.
- Ma mivel örvendeztetsz meg? Remélem a kedvencemet hozod ebédül, ha már itt kell fonnyadnom miattad - ellenségeskedek, de meg csapja fülem a mondata is, miszerint segítség kell neki és kiengedne.
- Miért segítenék neked? Te csak fogságban tartassz engem - sétálok oda és nekitámaszkodok az üvegfal másik oldalának, lezseren, ha már egyszer hajlandó beszélni hozzám. Nem adom én a segítségem csak úgy.
- Miért hinnék neked? Mi vinne rá erre? - kérdezem mellékesen.

Cyrus & Devon @

Megint itt… De most különleges az alkalom, most felfedem saját magam és beszélni fogok vele. Nagyon régóta először, mert nem voltam hajlandó megszólalni előtte. Ez volt megbánásom egyik jele, hogy csendben tűrtem, amíg a szitkait és gyűlöletét rámeresztette. Aztán pedig így maradt, amikor már csak csöndesen utált tovább. És ezzel telt minden rövid látogatásom nála.
-Ne örülj, nem szívesen teszem, és ha folytatod a sértegetést, elmegyek és tényleg nem beszélek veled többet -Máskor szó nélkül hagynám a kis sértegetését, de most kivételesen muszáj vele kommunikálnom. És nincs most türelmem végighallgatni a szokásos undoksági köreit.
-Ha tudni akarod, igen, az volt épp soron -adom be neki az erre kialakított fiókon a tányérját. Nem azért van most ez, mert le akarom kenyerezni, tudom, hogy úgysem menne. Éppen csak ez volt a listán a következő.
-Mert tudom, hogy ki akarsz szabadulni. Bármit megtennél a hőn áhított szabadságodért -húzom el előtte ismét a mézesmadzagot. Erre ugrani fog, ha nem is rögtön, nagyon szeretné végre a saját életét élni, nem hagyná ki ezt a lehetőséget, még akkor sem, ha csak átverném. Pedig most nem verem át.
-Nem kell hinned nekem. Hamarosan te is érezni fogd a hatásait, ha nem segítesz. -Sejtelmesen fogalmazok, az tény, de még én sem tudom, pontosan mivel állok szemben, csak pletykákat hallottam és már az is elég volt, hogy a legrosszabbra készüljek.

Devon & Cyrus

Wretched and divine

Ez a legrosszabb, amikor megízleltem a valódi szabadságot, amikor végre magam lehettem, mellőzve a jóságot, és eluralkodtam a közös test felett, egyszer csak ki lettem lökve és saját magamként bebörtönözve egy speciális helységbe. Nem mondom, jól felszerelt, de akkor is. Semmin nem változtat, ahogy az sem, hogy már egy ideje nem beszéltem Devonnal, egyszerűen csak levegőnek néztem, amikor élelmet hozott, legalább erre van esze de biztos nem lehet könnyű mellettem, a saját életét élnie, egy ekkora titokkal, mint én... Kellemetlen mosoly jelenik meg ajkaimon ahogy megszólal, no lám no lám...
- Jól van, na. Mindössze meglepődtem hogy kegyeskedtél hozzám szólni - jegyzem meg ahogy az üvegfalnak támaszkodom és figyelem miként adja be a tányért meg az innivalóm. Üdítő. Megint. Miért nem valami erősebb?
- Ez legalább megnyugtató - válaszolom, ahogy a tányérral a kanapéig vonulok. A semmit tevésben is meg lehet ám éhezni, merje valaki azt mondani hogy nem! Ott csapom agyon.
- Hm, ez igaz ki akarok szabadulni, mindennél jobban de ne hidd hogy nem tudom, hog ára van. Csak mi az ára? - nézek rá fel ahogy ebédelek, mit sem zavartatom magam hogy a fal másik felé áll, úgyis csak ő tudja feloldani azt a varázslatot, ami bezár ide, és ami törhetetlenné teszi a falat, hogy ne tudjak benne kárt tenni belülről.
- A hatásait? Most akkor kinyögöd mi van, vagy barchóbázunk itt estig? - nézek rá sértődötten, nem szeretem ha rébuszokban beszél itt nekem.

Cyrus & Devon @

Hát akkor… Essünk túl rajta. Belépek a pincébe, hogy beszéljek a bátyámmal és kérjek tőle egy életmentő szívességet. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmire vetemedek, de kénytelen vagyok megtenni.
-Ilyen se lesz legközelebb, elhiheted -Már ha lesz egyáltalán legközelebb. Ha összejön az, amit akarok, valószínűleg sosem látom, pláne nem itt, a börtönében. Beadom neki közben az ebédet és figyelem, ahogy neki lát.
-Segítened kell. Nem érdekel, mennyire nem tetszik, amit kérek tőled, ha megteszed, akkor elengedlek és élheted a romlott kis életed, mintha mi se történt volna -Megállok a falhoz közel karba tett kézzel. Nem akaródzik nekem ez az egész, szívességet se kérnék, ha nem lennék kétségbeesett… Meg kell találnom és egyedül nem megy.
A követelőzésére csak sóhajtok egyet, hogy lenyugtassam magam. Békés természet vagyok, bármikor máskor könnyen megőrzöm a hidegvérem, de ő egy perc alatt ki tud hozni a sodromból. Ha közel vagyunk a másikhoz, apró, de mégis észrevehető jegyeket átveszünk a másik személyiségéből, ezt már kitapasztaltam. -Mostanában sokat varázsoltam és ha folytatom, már pedig folytatnom kell, ha nem segítesz, súlyos következményei lesznek az egészségemre. És a tiédre is. Érted már a problémát? -Megvárom, amíg megemészti az információt, addig is ellenőrzöm, hogy minden rendesen van-e a szobában, a levegő jól áramlik-e, elég melegvíz van, stb. Mindegyikhez van egy monitor az ételbeadó mellett, azon lehet követni.
-Benne vagy, vagy maradsz itt? -nézek körül az alig megvilágított helyiségben. Lenne lámpa, akár nappali világosságot is lehetne teremteni az éjszaka közepén, de nem, neki a félhomály a jó.

Devon & Cyrus

Wretched and divine

Nem várom a napnak ezt a részét, bár szerencsére az utóbbi időszakban valahogy elfogyott a mondandója számomra, nekem meg eddig sem volt semmi, amit meg akartam volan osztani vele, hiszen nem érdekel. Csak az, hogy gyűlölöm azért amit tett. Nem szép dolog ám a fél énedet bebörtönözni.
- Nem? Mi a szösz, miért nem? - kérdezek rá, ahogy elveszem a tál ételt és az innivalóm, kirakom az üres üveget. Nem gyűjtök itt szemetet, mindig cserélünk, és ennyit megtehet ha már miatta raboskodok itt évek óta.
- Igazán? Ki vele - támogatom hogy mondja ki, mit érez de nem tetszik amit mond, miért varázsolt egyáltalán? Nem jellemző rá, nem szereti varázserőt, az én eszközömnek tekintette mindig is. Miért használna most túl sokat?
- Várjál várjál. Te utálod hogy varázsló vagyunk, miért varázsolnál akkor mégis, amikor mindig azt mondtad az az én piszkos fegyverem? - ráncolom a szemöldököm, miközben eszem. Kell az energia, nem hanyagolom el az étkezéseket.
- Ha kimehetek innen, mindenben benne vagyok öcsém, de mégis... miért én? Miért nem kérsz meg valami vén druidát hogy segítsen helyrejönni, miért engem kérsz meg, hiszen tudod jól mi lesz az első dolgom... - merengek el, hiszen kurvázni akarok, meg inni. Minden másról csak utána beszélhetünk ha az igényeim kielégültek. Befejezem az evést, és az üvegfalhoz sétálok.
- Szóval... engedj ki, adj egy üveg piát és meséld el szépen miért én... - mosolyodom el bájos, rosszindulatú mosolyommal ami a sajátosságom.

Cyrus & Devon @

-Az legyen az én dolgom -Magánügy, miért nem fogok vele többet beszélni, ha még egyszer itt látogatom meg.  Nem lövöm le előre a poént. Elveszem az üres üveget, majd fönt kidobom, ahogy szoktam. Végül kinyögöm, mit szeretnék tőle és mit adnék cserébe. Ahelyett, hogy rögtön kapna az alkalmon, még kérdezősködik is. Ilyen az én szerencsém.
-Hidd el utálom is magam érte. Azért is, hogy ki akarlak engedni, de nincs más választásom -ködösítek továbbra is. Továbbra sem akarom ezt az egészet, ezért is olyan nehéz végre elmondani az okot.
-Szerinted nem vágtál el engem is az összes bármiféle varázserővel bíró, vagy arról tudó embernél engem is? Híred ment és még nem sikerült levakarnom magamról. És amúgy is, ezzel egy druida nem hajlandó foglalkozni. Már próbáltam -sóhajtok fel, ez volt az első dolgom, hogy egy nálam nagyobb erővel bíró személyhez fordultam, amint rájöttem, hogy nekem nem áll hatalmamban, amit akarok. De elhajtott, ahogy utána az összes, akivel próbálkoztam. -Hajlandó vagyok megadni. Csak tartsd be az ígéreted -hangom szinte már könyörgő, innentől már nincs jobb ötletem, vagy ez, vagy semmi. Megkönnyebbülök, ahogy már a piáról beszél, ezek szerint eddig benne van. A falhoz lépek az üvegfal mellett, amibe a kötővarázst véstem annak idején, és elmormogom a feloldást. Ezután nyomom meg csak a nyitógombot a kapcsolótáblán, amitől elhúzódik a fal és nyit egy ajtónyi rést.
-Gyere -szólok rá nyersen, ahogy elindulok föl a lépcsőn. A biztonság kedvéért levédtem a házat is, hogy ne tudjon kijutni, csak ha én engedem. A földszinten előveszek a bárszekrényből egy üveg bármit, ami éppen a kezem ügyébe akad. Pohárral nem is bajlódom, amúgy sem használná.
-Vedd le a lábad -szólok rá, még mielőtt visszafordulnék. Imádja a tiszta asztalra rakni a koszos bakancsát én viszont nem ezért takarítottam. Az egész ház, mióta ő a pincében van, teljesen az én stílusomat vette föl, ami szöges ellentéte az övének. Sok fény, világos színek, meleg hangulat.

Devon & Cyrus

Wretched and divine

- A te dolgod úgy fest most az enyém is ha már idejöttél hozzám - vigyorgok kissé negédes mosollyal, ahogy kiadom az üres üveget és nekiállok ebédelni vagy vacsorázni vagy tudomisén micsinálni. Régóta nem voltam odakint, évekkel ezelőtt csalt cspdába és zárt ide be, persze kezdetben minden alkalommal tomboltam amikor megláttam, de aztán néma gyűlöletté csendesült az érzés, de most mégis felkeltette a kíváncsiságom.
- Akkor engedj ki ha nincs más választásod, de érdekelne miről van szó ha már itt adod nekem a hatalmas mesemondót - térek rá kíméletlenül, hiszen előbb utóbb ki kell nyögnie és nem szándékozom megkönnyíteni a számára a vallomást, hiszen ő sem tette könnyebbé az életem. Bár... na jó ezt nem mondhatnám, rohadhatnék egy lyukban is, ő legalább lakrészt csinált nekem és kultúrált körülményeket.
- De, szinte biztos hogy elvágtalak de bíztam benned hogy el tudod adni magad hogy te nem én vagy és ezért majd a jófiúk segítenek neked mert szánnivalóan gyenge vagy öcsém - nézek rá ahogy befejezem a kajálást és leteszem az üres tányért. Vagyis közel üres, mert maszatos de legalább azt elismerem hogy jól főz. Én nem tudok, csak minimálisan. Kávét viszont remekül. Meglep ez a hang amin közli, mintha már már kérő, könyörgő lenne. Áh szerintem már képzelődöm, nem hiszen hogy erre vetemedne, bár kétségkívül jól esne látnom. Mohó tekintettel figyelem ahogy a falhoz lép és a kezét rá teszi ahogy elmondja a varázsigét. Én hiába is próbáltam volna meg. Akkor múlt volna el ha meghal, vagy mint most, feloldja magától.
Megjelenik az ajtó és gyanakodva figyelem, kidugom a kezem, és amikor nem történik semmi, kilépek magam is és követem felfelé a lakásba. Körülnézek, de nem tetszik amit látok, el is takarom a szemeim, túl éles fény, és lehúzom az egyik ablakon a redőnyt amíg kicsit hozzá szokok ehhez a fényárhoz. Most még erős ez a fény is. Letelepszem a kanaéra és naná hogy feldobom a lábam az asztalra, odalent is mindig ezt csináltam és nem veszem le a megszólalására sem. Jó ez nekem így. Elveszem az üveg piát és meghúzom alaposan.
- Ááhhhh egek de jó érzés... - jegyzem meg, aztán ahogy elhelyezkedek kicsit ránézek a testvéremre.
- Na ki vele, mi az ára szabadságomnak?

Cyrus & Devon @

Sóhajtok, nem könnyíti meg nekem a dolgokat és nagyon nem vagyok olyan hangulatban, hogy könnyen vegyem a kis játékait velem szemben. De ha már egyszer elkezdtem, akkor kénytelen leszek végigcsinálni, nem adhatom fel a közepén, szüksége van rám és egyedül nem megy.
-Csak egy baj van ezzel a tervvel, hogy túlságosan ugyanúgy nézek ki, mint te, hiába öltözöm és viselkedem teljesen máshogy -Igaza van abban, hogy hozzá képest gyenge vagyok, de én nem ebben mérem az értékemet, hanem abban, mennyire tudok segíteni az egyes embereknek. A segítőkészségem és a jóságom adja meg az értékem. Nem, nem akarom kiengedni sem, de meg kell tennem, ha tényleg tenni akarok valamit. Látom rajta, hogy nem bízik bennem, hogy tényleg kiengedem, és megvan minden oka rá, de hát láthatja, nem hazudok. Kiengedem, de nem teljesen, még nem. A házat nem tudja elhagyni egyelőre, csak ha onnan is kiengedem. Annyira én sem vagyok jóhiszemű, hogy ekkora szabadságot adjak neki, elkapni sem volt egyszerű, pláne nem bezárni. Ennyire még én sem vagyok hülye. Felvezetem az emeletre, ahol megkapja a piáját, ahogy kérte. Hiába szóltam  rá, nem veszi le a lábát, amire csak az a válaszom, hogy lelököm az asztalról és nem is hagyom, hogy visszategye. Már csak azért sem. Letelepszem vele szemben és komolyan a szemébe nézek.
-Segítened kell megtalálni valakit. Nagyon fontos. -különben nem fordultam volna hozzá, de ezt tudja ő is. Nem voltam képes egyedül megtalálni és szorít az idő.

Devon & Cyrus

Wretched and divine

Annak ellenére hogy szívességért jött ide, nem könnyítem meg neki a helyzetét, mert ő zárt engem ide, érezze hogy nem bocsátottam meg és nem nyeltem le hogy csak úgy bebörtönzött a saját erőmet használva ellenem. Persze, nem tudtam kitörni, pedig mindent kipróbáltam ami csak eszembe jutott de itt az erőm is blokkolva volt és nem bírtam mágiát használni.
- Nem is hasonlítassz rám - morgok, mert ő olyan túlságosan jó, elég csak kettőnkre nézni, ég és föld, pláne ha egymás mellett állunk és ráadásul ő nem is hangsúlyozza ki kék szemeit, pedig csodálatos szemünk van igazi lélekvesztő. A csajok imádni szokták, meg a kurvák is rendszeresen engednek az árukból ha elég sokáig udvarlok nekik. Hm, valamit nagyon jól tudok, de.... Mindegy.
Követem fel a lakásba, túl világos ami nem tetszik, az viszont igen hogy modern és komfortos csak lenne kicsit darkosabb a megoldás. Megmozgatom az ujjaim, érzem hogy lassan visszatér a mágiám, de lesz vagy két nap mire a régi leszek. Most még csak max az ujjaim tudnám szikráztatni, vagy cigit gyújtani a kis lángommal. Nem épp a legjobb még, de majd lesz jobb is. Nem hagyja hogy az asztalra tegyem a lábam, így hát helyzetet változtatok elfekszem a kanapén, és ott lógatom a karfáról a lábam, miközben meghúzom az italt, de majdnem vissza is köpöm.
- Mivan?! Ne szivass már hogy ennyit nem tudsz nélkülem megoldani...Max akkor nem találod ha.... értem. Szóval az Asylumba vittek valakit aki neked kedves... Öcsém, hát féltékeny vagyok, ki lehet fontosabb neked mint én? Tud rólam a kicsike? Nem igaz? - kajánkodok egy sort. Kezd érdekelni mi lesz ebből.

Cyrus & Devon @

A segítsége kell, az addig rendben van, attól függetlenül nem fogom hagyni, hogy tönkre is tegyen azzal a lendülettel mindent, amit az utóbbi időben felépítettem egyedül. Sokat szenvedtem miatta, aztán bezártam és ő szenvedett miattam. Persze közel sem annyira, mint én, amikor még egy testen osztoztunk.
-Ezt mondd azoknak, akik nem ismernek minket -mert ha valakivel először találkoztunk és anélkül lát minket egymás után, hogy tudná a titkot, azt hiszik mindig, hogy személyiség hasadásom van és skizofrén vagyok. Talán az is lennék, ha nem lett volna ez mindig is így és a szüleink, meg minden nagyobb tudású varázslattal bíró személy nem mondta volna meg a tutit. Szóval igen, így ragadtunk, egészen addig, míg meg nem elégeltem az egészet.
Jobb híján akkor hagyom, hogy a karfáról lógjon, addig sem koszol össze semmit. Vázolom neki a helyzetet és látom rajta, hogy megint hülyének néz. Ha olyan egyszerű lenne, mint hiszi, akkor már megoldottam volna magam és nem engedtem volna ki a pincéből.
-Akkor már érted a problémámat. Egyedül ott nem tudom megtalálni és mint mondtam, senki más sem hajlandó segíteni - kérdésére mélyet sóhajtok -Tud, de sosem látott. Azután ismertem meg, hogy különváltunk és idővel elmondtam neki a dolgot. Először hülyének nézett, majd került, de végül elfogadta. Akkor segítesz? -nem akarom beismerni, de kétségbeesett vagyok, már napok is elteltek azóta, hogy az utolsó üzenetet kaptam és felőröl az aggodalom.

Devon & Cyrus

Wretched and divine

Látok valamit az öcsém szemében. Jobbára így nevezem, nem mondhatom hogy magamban, az elég pocsékul jönne ki, szóval megmaradt ez a testvériesség, noha mindketten tudjuk hogy ez nem igaz. Az én igényeim egyszerűen nem fértek meg benne és kikényszerítettem hogy külön válhassunk, de abban sem volt köszönet. Be lettem börtönözve, és elvágva a külvilágtól, minden örömömtől.
- Oh ezer örömmel betöröm mindenki orrát aki esetleg kétségbevonná az igazamat, tudod abban nagyon jó vagyok. Csak térjen vissza a mágiám, amit voltál szíves nap mint nap gyengíteni - morgom, és a mosolyom, szinte vicsor, de nem támadom meg, az nekem is ugyanúgy fájna. Ha egymásnak okozunk sérülést, mindketten elszenvedjük, de ha más okoz valamelyikünknek, azt nem. Ki érti ezt?!
Lelógok a kanapéről, mennyire más itt, mint lent, pedig ott is megkaptam minden luxust, sokkal jobban bánt velem, mint én tettem volna vele. Oh igen, én biztos ott hagytam volna meghalni. Bár jah, azt nem tehettem volna.
- Miért vittek valakit az Asylumba? Mesélj, mi történt amíg be voltam zárva. Kik uralják most azt a helyet? És mit keres ott a szívszerelmed? - faggatom ahogy ledöntöm a fél üveg piát, egészen kellemes. Becsukom a szemem, ahogy a mesélését hallgatom, és érzem hogy feltöltődök. Lassú, túl lassú folyamat. De idő kell mire vissza nyerem az erőmet.
- A mágiakorlátomat is feloldottad? - kérdezem.

Cyrus & Devon @

-Máshogy nem maradtál volna két percig sem ott, akkor meg értelme lett volna az egésznek? Mintha semmit sem csináltam volna, így viszont élhettem az életem, ahogy te is tetted előtte -Nos, igen, azért löktem ki végül, mert az idő nagyobb részében ő volt hatalmon és egyszerűen nem bírtam már, amit a közös testünkkel művelt, én éreztem folyton rosszul magam és nem csak az állandó másnaposság miatt.
-Valami olyasmit magyaráztak, hogy keresztbe tettél nekik és kérik vissza, ami az övék. Tudták, hogy én nem te vagyok, de hiába kérdeztem, nem mondták meg, pontosan mit is vettél el tőlük, vagy mit csináltál ellenük. De hogy kiadjam, amit akarnak, elrabolták őt és a halálával fenyegetnek. És még váltságdíjat is követelnek a tetejébe -morgok a végére és a tenyerembe temetem az arcom. Szét stresszeltem magam, mióta elkezdődött ez az egész, azt sem értem, hogyan nem tűnt föl a drága bátyámnak, mennyire ki vagyok. -Amúgy ötletem sincs, kik voltak, de többen voltak és jól álcázták a kilétüket, még a maradék kapcsolataiddal sem voltam képes semmit kideríteni.
-Fel, csak hogy örülj -pillantok föl rá. A mágiája visszatöltődik és használni is tudja, csak a házból nem tud kijutni, ha nem engedem én magam ki.

Devon & Cyrus

Wretched and divine

-Így sem volt sok értelme, ha engem bezártál, de ami még fontosabb azt elvesztetted. Most komolyan te nyugton maradtál volna az én helyemben? - vágok vissza sértődékenyen, de már jobban érzem magam itt, a kanapén, és azzal a tudattal hogy ez nem a lenti börtönöm, és még természetesebb is a napfény. Na mondjuk azt lejjebb lehetne tekergetni, de egyenlőre nem panaszkodom. Hanem várom hogy kinyögje, mégis mi az a katasztrófa, amit nem tud nélkülem megoldani.
- Elég sok mindenkinek tettem keresztbe, mielőtt tőrbe csaltál volna így a lista elég hosszú. Hogyan kerestek meg? Találkoztatok, levélben, telefonon, hogyan? - kérdezem, mert ezzel még semmit nem mondott, a fél világnak beintettem és kurvára élveztem ami azt illeti, most is megtenném. Bár az öcsém nem hiányozna, de akármekkora szemétláda is vagyok, gyilkos nem. Bár lehet hogy még az leszek ha ennek az ügynek vége lesz. Végignézek Devonon, és feltűnik mennyire ki van de nem könnyítem meg a dolgát. Még csak az kellene.
- Majd akkor fogok örülni ha feltöltődtem, mert jelenleg eléggé a nullán állok. Adtak valami határidőt is? - kérdezem tovább és meghúzom az alkoholos üveget, mert miért ne? Iszogathatok annak örömére hogy ki lettem engedve innen nem?

Cyrus & Devon @

-Tudom, hogy nem, ismerlek. De azt értsd meg, hogy nem tudtam már így élni, együtt. Hányingerem volt saját magamtól és valamit muszáj volt tennem -amikor még a fogsága elején őrjöngött, próbáltam neki elmagyarázni, miért tettem, de nem figyelt rám. Ha hajlandó lett volna meghallgatni és elfogadni a feltételeimet, hajlandó lettem volna sokkal korábban kiengedni, de hajthatatlan volt, szóval így járt. Tovább kellett raboskodni a kelleténél.
-Telefonon, torzított hanggal. A számot mágikusan és nem mágikusan sem tudtam visszakeresni, pedig mindent próbáltam. Még a… követő-védő varázslatot sem tudom visszanyomozni, pedig azt én tettem fel -sóhajtok. Tényleg mindent megpróbáltam már, végigjártam minden lehetőséget, ami csak eszembe jutott, de egyszerűen minden alkalommal falba ütköztem. Barátok nem tudnak, ellenségek nem akarnak, egyedül kevés vagyok. Ezért tartok itt, ez az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodni tudok. Nincs más lehetőségem és meg kell őt mentenem. Nem tudnék nélküle élni vagy a tudattal, hogy miattam halt meg és nem tettem meg mindent érte. Ő volt eddig az egyetlen, aki mindent tudott rólam, de mégis magamért szeretett, annak ellenére, ami vagyok és velem jár. Nem veszíthetem el.
-Legkésőbb este visszakapod szinte teljesen az erődet. Holnapután este és már pár napja nem jeleztek. Kérlek, mondd, hogy segítesz -most már tényleg könyörgök neki, de nem érdekel, a büszkeségemnél sokkal fontosabb, hogy megmentsem őt és újra mellettem legyen. Még a bátyámat is képes lennék újra elviselni ezért.

Devon & Cyrus

Wretched and divine

- Egyéni. Szociális. Probléma. Nekem nem volt semmi bajom az életünkkel, de így.... igazad van jobban esik nélküled lenni, csak a bezártsággal volt bajom. Mennyi időre is száműztél az alagsorba? - kérdezem ahogy kényelembe helyezem magam, de lelöki a lábam, így lelógatom a kanapé széléről. Kissé még morcos vagyok, mert nem tetszik hogy hirtelen szüksége lett rám, és eszébe jutott hogy akkor ki kéne engednie. Nyilván nem lesz jó kedvem tőle.
- Az érdekes. Legutóbb még működött a lekövetés az Asylumban is, úgy találtak rád is, amikor kiszakítottál magadból - gondolkozom el, ezek szeirnt az Asylum is új szokásokat vett fel, ahogy a régi ellenlábasaim. Hm, le kellene számolnom velük, egyszer és mindenkorra, akkor talán végre nyugalmam lehetne. Az Asylumot az vezeti aki a legerősebb és rátermetebb, nem hinném hogy nálam jobb vezére lenne és a bitorlót ki fogom nyuvasztani.
Ránézek az öcsémre hogy újabb sértést vágjak hozzá, de valahogy elakad a szavam és csak egy torok köszörülés lesz belőle. Mi a franc van?! Ilyen könyörgő szemekkel az életben nem nézett rám, és nem is áll jól neki ez a vonás. ENNYIRE kétségbe van esve?
- Az jó lesz. Szeretem a mágiámat és hiányzott... - hiszen a helység le volt védve, nem tudtam használni az erőmet hiába éreztem hogy ott gomolyog a bőrőm alatt, az ereimben. Csettintek egyet, mire apró láng jelenik meg az ujjam hegyén. Oh tűz, te áldott barát...
- Holnapután? Szűkös a határidő. Amíg nincs meg az erőm teljesen addig én sem tudok sok mindent tenni. Bár holnap tevékenynek kellene lenned akkor. Vannak helyek és nevek amiket tudok... csak hát ahhoz ki kéne mennem innen.... - forgatom meg ujjaim között az apró lángot mielőtt ökölbe zárnám a kezem, ezzel eltüntetve azt. Jó játék, mindig is szerettem. Ő meg? Alig használta az erejét, nem csoda hogy ennyire le van gyengülve.

Cyrus & Devon @

-Na látod, legyél boldog vele, szívesen -morranok rá és ezzel látszik, hogy máris elkezdtünk hatni egymásra. Ha túl közel vagyunk egymáshoz és túl sokáig, néhány jegyet átveszünk a másik személyiségéből. Máris kezdődik... Alapvetően nem érdekelt volna, ha együtt kell maradnunk, de túlságosan terhes volt számomra az egy testben élés. Nem is tudom, miért nem jutott eszébe korábban a válás, neki is kényelmesebb lett volna, legalábbis szerintem. Nekem mindenképpen, ezért vettem a kezembe a dolgokat és tettem meg.
-Másfél évre -Ha úgy vesszük, nem volt sok, de ha az ő szemszögéből nézem, akkor igen. Neki nagyon sok ez azzal az életvitellel, amit csinált minden nap. Ha most nekem támad, hogy hogy mertem, csak tessék. Tőle már nincs több veszteni valóm.
-Igen, tudom, és ha működne, akkor nem neked könyörögnék, hogy segíts megtalálni -sóhajtok és teszek egy frusztrált mozdulatot. Tényleg mindent megpróbáltam, pedig utálom a mágiát, nem az én stílusom. Cyrus tudását is felhasználtam a kutatásban, de még úgy sem sikerült az elrablók nyomára lelnem. Talán nem tettem meg mindent, de ez már mindegy.
-Most majd visszakapod -hagyom rá, mert már megint azon kattogok, mit tudnék most tenni. Nem tudok egyszerűen egy helyben ülni, valamit muszáj csinálnom. Jobb híján az egyik díszpárnát piszkálom és dobolok a lábammal a padlón. Kikészít ez az egész.
-Holnap kiengedlek, de ma este itt maradsz. Addigra én is összeszedem magam -Nem akarom elengedni, mert még a végén eltűnik és sosem kerül elő, akkor pedig mihez kezdek? Rám pedig fér egy kis pihenés, talán egy kis mágiával megsegítve. Nem aludtam napok óta, azt hiszem, látszik is rajtam, de túlságosan pörögtek a gondolataim, hogy pihenni tudjak.

Devon & Cyrus

Wretched and divine

- Mondd még egyszer és betöröm az orrodat, nagyon szívesen - mordulok rá agresszíven de tudom hogy én is megérezném és ez ilyen furcsa mágia közöttünk. Egymásnak nem árthatunk, de ha valaki más árt az egyikünknek az nem duplikálódik. A franc se érti ezeket a vudu dolgokat és tény hogy jobban érzem magam az erkölcsi kényszerei nélkül amik nem tartnak vissza és épp ezért lehetnék most még hatékonyabb mint akkor. Az én erőm, és energiáim más jellegűek mint az övé és sokkal sötétebb. Ennélfogva a természete más, és sok mindenre képes vagyok amire ő nem, viszont csapnivaló vagyok gyógyításban vagy az ilyen nagyon fehér cuccokkal.
- Másfél évet elraboltál az életemből, és soha nem fogod tudni visszaadni, és még te kérsz tőlem szívességet. Hát meg kell hagyni legalább némi bőr maradt a képeden nélkülem is - merengek el egy kicsit ahogy beleiszom a vodkába amit kaptam. Királyi bánásmód, de ennyi kijár nekem ezek után. Igazából ez az alap bánásmód.
- Ha nem lenne szükséged rám, tovább aszalnál az alagsorban, persze teljesen világos - morgolódok egy sort ahogy beleiszom a keserű égető alkoholba, de imádom ezt az érzést.
- Ajánlom is, mert anélkül nem sokra megyünk. Visszaszerzem neked a kis szíved csücsökjét, de utána végeztünk. Én megyek jobbra te balra! - jelentem ki hiszen máris megvannak a terveim a további életemre. Az Asylum.... akarom azt a helyet.
- Holnap reggel elengedsz. El kell mennünk egy két helyre egy két dologért hogy felkészüljünk. És gondolom jönni akarsz te is - sóhajtok fel és megint lángot gyújtok, minden ujjam hegyére. Imádok ilyenekkel játszadozni.

Cyrus & Devon @

-Csak tessék, a legkisebb gondom lenne egy betört orr jelenleg -morgok vissza, de úgyis tudom, hogy nem fog verem összeverekedni, mert az neki is ugyanúgy fog fájni, nem csak nekem. Nem vagyok olyan agresszív, mint ő és verekedni sem tudok úgy, sőt, leginkább sehogyan sem. Nem véletlenül keveredtünk csak akkor bajba, ha ő volt elől, és végül ezt untam meg és zártam be. Az csak a véletlen közjátéka, hogy most mégis ki kell engednem.
-Elhiheted, hogy nem tenném, ha bármilyen más lehetőségem lenne, de nincs. Mindent végigpróbáltam már, mielőtt hozzád fordultam volna. Vissza kell őt kapnom, miattam esett bántódása -temetem a kezembe az arcomat és igyekszem összeszedni magam. Rengeteg mindent bánok és nem csak azt, hogy hagytam elrabolni a kedvesemet. Bánt még mindig, hogy bezártam a bátyámat, nem akartam ilyen sorsra kárhoztatni, de nem bírtam már vele. Bűntudatom van azok miatt a dolgok miatt, amiket még akkor követtem el, amikor együtt voltunk, pedig azok nem is én voltam, hanem ő. Mindent magamra veszek, míg ő semmit soha. A dualitásunk szépsége.
-Ki akartalak engedni, hidd el, de nem lehettem benne biztos, hogy nem teszed tönkre rögtön, amit felépítettem magam köré puszta bosszú vágyból. Eredetileg csak néhány napot, max egy hetet akartalak lent tartani, de aztán máshogy alakult -Erre sem vagyok büszke, hogy a kényelmesebb megoldást választottam, de amikor belegondoltam, hogy ezt a kis nyugalmat
-Persze-persze -hagyom rá, úgy sem számítottam másra, sokkal inkább várom tőle, hogy egyszer csak a lerombolt házra érek vissza munka után. Mert végre van rendes munkám, miután annyi éven át olyan másnapos voltam minden reggel, hogy mozdulni sem tudtam és minden éjszakát alvilági körökben töltöttünk.
-Igen, én is menni akarok. Élvezd ki az éjszakát, én megyek aludni -elmondhatatlanul fáradt vagyok, azt hiszem érthető, hogy az elmúlt pár napban semmit sem aludtam. Ma sem számítok többre, de legalább meg akarom próbálni.

Devon & Cyrus

Wretched and divine

- Jah, de nekem nem kell törött orr, mert akkor olyan nyomin festenék mint te! - morgolódok fel, hiszen ez a furcsa kötődés rejtély hogy egymásnak okozott sebeket mindketten elszenvedjük. Bár szerencséje, mert ezért él még, máskülönben megöltem volna amint lehetőségem akadt rá. Nem vágyom rá hogy az ő szolid-szelid lelkületével foglalkozzak, de a kanapén most kifejezetten jól esik dögleni és már csak azért is mert érzem hogy a szunnyadó erőm, ébredezik, és még talán nőtt is egy keveset a míg nem használtam, de ezt majd letesztelem. Kelleni fog, hiszen a továbbiakban küzdenem is kell majd ha ezen a szerencsétlenen akarok segíteni, bár akar a hóhér, de ha már egyszer kiengedett akkor... meg szerezhetem az Asylum feletti hatalmat. Oh igen, kell nekem az a hely. Minden alvilág legsötétebb lyuka.
- El is hiszem, de pechedre nem vagy elég jó hogy az én szerepemet játszd. Nem vagy elég könyörtelen hozzá hogy elhiggyék, te én vagyok - vigyorodom el hiszen engem nem lehet utánozni. Neki se ment, pedig sokáig egy testben éltünk, de jobb lesz ez így külön. Nekem biztosan. A szavaira felhorkanok és egy lángokból álló kezet formázok felemelt középső ujjal. Ennyit neked!
- Persze, nyilván aztán csak elfelejtetted hogy ott vagyok. Most úgy őszintén, Devon, te nem akartál volna?! - fakadok ki agresszívan ahogy a vodkás üvegem feléig iszom a piát, mert különben biztosan nekimennék és az nem lenne jó senkinek sem. Figyelem ahogy felkel, és a hálószoba felé indul, ismerem jól a lakást, és nm hiszem hogy sok mindent változtatott volna benne, mióta külön vagyunk. Befejezem az üvegem és fél óra elteltével én is bemasírozok a hálóba és levetkőzve bemászok mellé. Elég nagy ez kettőnknek is, és a felém forduló döbbent pillantására csak megvonom a vállam.
- A kanapé nyomja a hátam, nem olyan kényelmes - tuszkolom a nyakam alá a kispárnát, és hátat fordítok neki. Viszonylag hamar elalszom, és reggel csak a mocorgására ébredek meg.
- Mit mocorogsz már, aludni akarok - húzom magamra a takarót még jobban.