Minho & Ronan

Hello boy, here again with you.

Tulajdonképpen, engem szimpla csalásért ültettek le, de mindezidáig azon dolgoztak az ügyvédeim, hogy felmentsenek, és tiszta legyek. Más kérdés, hogy csempészetben is voltak ügyleteim. Illetve vannak, mind a mai napig. Mert nem szűntem meg, azzal, hogy börtönbe kerültem. Elég volt pár embernek szólni, hogy látogassák meg a bírót, a nejét, a családját, és máris jöhettem kifelé. Csak annyi a dolgom ,hogy makulátlanabbul kell élnem. Feltűnt, hogy az egyik bankkártyámat használják, és sejtettem is, hogy ki. Minho…úgy tűnik feltalálta magát, és abba a lakásomba tért vissza, miután lecsuktak. Okos, jó… de nem akartam túlságosan a középpontba helyezni, így hagytam mindent úgy, ahogy ő elkezdett magának kialakítani. Ismerem  a fajtáját, így valószínűleg csak a helyhez ragaszkodik, na meg…sok minden alapvető dolgot sem tud nagyon. Kíváncsi vagyok rá. Farmerben, fehér pólóban , és egy pulóveres bőrdzsekiben léptem ki a börtönből. Békén hagytak, idebent, mert megtudom védeni magamat, és jó néhány szívességet el tudtam intézni az ittenieknek, így senkinek sem lettem a kiskutyája. Süt a nap, így kénytelen vagyok betérni venni, egy napszemüveget az egyik boltba. Nem rohanok haza azonnal, élvezem a kint létet. Még a felsőm is leveszem, és a vállamon cipelem. Az ügyvédem egyik kis lótifutija hozott be a városba, oda ahol lakom, és ahol Minho is lakik. Mire egyébként, tudtam volna utaltatni pénzt, arra a kártyára, már el is használta, pedig nem vásárolgatott sokat, így érdekelt, hogy hogyan tartja fent magát, bár, a számlákkal sosem volt gond, mert azt egy olyan számláról fizettettem, ahonnan automatikus beszedés volt, így nem kellett erre paráznom. De érdekelt…az, hogy mi van vele, így tudtam azt is, hogy iskolába jár. Azt is, hogy melyikre. Előtte még egy régi ismerősnél zsebeltem be egy kocsimat, amivel tartozott nekem. Így már kocsival mehettem oda, és vééégre! Vezethetek annyi idő után. A papírjaim a sporttáskámban pihentek, amivel az ügyvédbojtár fogadott, így minden szükséges cuccom nálam van, a kocsi hátsó ülésén. Gyönyörű musztáng dübörgött alattam, sárga fekete fényezéssel. Útközben még egy kúton is megálltam, hogy tankoljak, rágót vegyek, és kéne kajálnom is… a kúton melegítettem magamnak egy szendvicset, és vettem egy dobozos kólát is. A kis zsákmányom egy része a mellettem levő ülésen landolt, az üditő pedig a pohár tartóban, és a célomnál szálltam csak ki a zsákmányommal. De hiányzott már az ilyen kutas kaja, és a kóla! Valóságos kaja orgazmust kaptam, nem vicc. Pedig elég szar cuccokról beszélünk…Elindultam, csak úgy random valamerre, és megpillantottam a hátát. Egy rajztábla fölé görnyedt. Letelepedtem mellé, csak néhány centi választott el minket egymástól. Nem érdekelt, hogy mit rajzol, elkaptam a tarkóját, és megszorítottam, fölé, mellé térdeltem, és így pillantottam le rá, hogy a szemüvegem is feltoltam a fejem tetejére.
Semmi köszönés, semmi akármi. Tudnom kellett, hogy mit csinált az elmúlt két évben, hogy legyen pénze, és megmondták, eladta magát pénzért. Ha… rossz ember kezei közé került volna… megölöm! Őt is! Minhot…Minhora sokkal rosszabb vár! Nem fogom megverni, nyilvánosan nem fogom bántani, talán tudat alatt azért is lófráltam annyit, hogy inkább itt találjam, mint otthon…
Süt a szemeimből a harag, az indulat, hogy oda merte adni magát másnak! Akarom, hogy szavak nélkül tudja, hogy miért vagyok mérges rá! A levegő robban körülöttünk szinte, de el is tűnünk a sok diák között. Csak néhányan vesznek észre minket, ám azonnal tovább is mennek, érzik, hogy nem nekik való jelenet, vagy épp túl… felkavaró.

Ronan & Minho

Wretched and divine

Egész nap az egyetemen vagyok, de nem vagyok túl jól. Nem illek bele a társaságba, és nagyon kilógok a sorból a furcsán extrém megjelenésemmel. Mondjuk az előnye meg az, hogy nem is akartak belém kötni, és inkább kikerültek, ami nekem jó volt, mert nem kellett kényelmetlen kérdésekre válaszolgatnom. Ki vagyok, miért vagyok ilyen? Miért nem egyértelmű nekem valami olyasmi, ami másoknak igen?
Két évvel ezelőtt a kórházban tértem magamhoz, és a fizikai gyógyulás után, nem engedtek azonnal el és azt tanácsolták hogy hogy keressek társaságot, és olyasmit ami elfoglal, és ami leköt. Féltem hazamenni, Ronan lakásába hiszen mi van, ha még egyszer odajönnek? Ha tudják hogy élek, és le akarnak majd lőni? Mi van ha keresnek? A kórházban senki nem keresett, és nem jött senki látogatni, teljesen magamra maradtam. A lakásba mentem vissza, miután hazaengednek, és magamra zárt ajtók mögött tűnődtem hogy mihez kezdjek. Hiába is menekültem volna, a magamfajta nem él meg sokáig szabadon, minden kötödés nélkül. Ronan mellett viszonylag nyugodt életem volt, és nem bántott senki mert féltek tőle. Ő pedig csak néha ütött meg, de... volt olyan hogy orvost kellett rám hívnia mert olyan rosszul lettem, és aztán meg megbánta. Mindig megbánta, de sosem tudtam miért teszi mindezt, nem kérdezhettem és a hangom leginkább az ágyban akarta csak hallani. A lakás volt az aranykalitkám.
Az ebédszünetem után van még egy lyukas órám, és így kiülök a parkba hogy befejezzem az egyik rajzot amit gyakorlásként kezdtem el csinálni, és elmerülök benne. Nem igazán figyelek hogy kik mászkálnak el előttem, úgysem szólna hozzám senki sem, és így meglepetten ugrok meg amikor valaki mellém huppan, lendületesen, de mire észbe kapnék, már a nyakamra is mar, és megdermedek. Félelem tölt el, ezt csak egy ember szokta csinálni, és sötétbarna szemeimmel ijedten nézek fel Ronanra ahogy engem néz, és szintem egsemmisülök a pillantásától.
- Ronan - suttogom  nevét ahogy felpillantok, és rettegve várom mit akar tenni velem. Az ellenkezést már régen kiverték belőlem, és csak túl kell élnem mindent. Remegős kezeimből kiesik a ceruzám, és a lapok is lecsúsznak a tábláról ahogy.... a két évnek vége szakad. Nem tudom mit tervezhet.
- Én... Hadd... - nyelek egyet, és elhallgatok. Fáj ahogy szorít, felébreszti a régi emlékeket, és az utóbbi két évben csak kétszer.... voltam bárkivel. Nem akartam... nem.