Milarose & Drake

Nem hiszek...a szememnek.

Ha valaki azt meri mondani ,hogy Milaroseval fogok találkozni annyi év után ,egy város széli kis bisztróba, esküszöm megvrem. De tényleg. Nincs bajom a dühkezelésemmel, távol álljon tőlem az ilyesmi. Mégis, ott, és akkor, nem tudtam, hogy mitévő legyek. Csak álltam vele szemben bambán, és néztem, mint borjú a az új kapura, míg ő talán enyhe kézremegéssel, de megcsinálta a kávéimat. Latte, erre is a partnerem szoktatott rá, mert én csak feketén , minden nélkül ittam. De egész jó latte kombinációk léteznek, meg ízesítések. Nem vághatta le ,hogy rendőr vagyok, egyből biztos, hogy nem. Mert csak beszélgetni ültünk le a kávéző ficakjába, én meg egy pitét is elnyammogtam, egyszer-egyszer csalhatok én is, nem?
Néha felé tévedt a pillantásom, de nem engedhettem meg magamnak több figyelmetlenséget, elvégre a társam a másik legjobb nyomozó a körzetben, rajtam kívül. Természetfeletti, metafizikai erejű ügyekre specializálódtunk, a különleges csoportnál. Persze… azt a részét igyekszem titokban tartani,ha eltalálnak, akkor ne tudódjon ki a gyors regenerálódásom.
Napok teltek el azóta, hogy összefutottam vele, és minden éjjel újra álmodom azt az éjszakát. Az smsek, hogy mi tart eddig? Miért nincs a megbeszélt helyen? Miért nem mehettem inkább elé? Örültem, hogy végül engem választott, és nem Stevet. Egyébként senki sem nézte volna ki belőlem, hogy idő előtt inkább a rendőri pályát választom, mindenki azt hitte, hogy nagy football karriert fogok befutni, de nem így lett. Azon az estén minden megváltozott, amikor a várakozási pont előtt a harmadik rendőr húzott el Miláék házának irányába, kezdett gyanús lenni a dolog, nem kapok választ, rendőrök… Lélekszakadva érkeztem meg a helyszínre, két alakot toltak ki fekete zsákos tepsibe, én pedig megpróbáltam átverekedni magamat a rendőrségi kordonon, egy részén sikerült, és három rendőrnek kellett lefognia, mert mást se hajtogattam, hogy: „Mila, Milarooose?! Hol van Milaroseee?!” Nyílt titok volt, hogy ő a barátnőm, de a szülei előtt tartottuk a távolságot, hiszen a meccseken is látták, hogy ő az első, akit a nyakamba kapok és megcsókolok, ha nyertünk.
A rémálomtól, csatakos, hideg veríték borítja be a testemet, ő miatta választottam a rendőri pályát, és bukkantam olyan szervezetekre, később a diploma után, mert azért közben is nyomozgattam, fene se tudja, hogy miért a különleges egységbe kerültem, de oda soroltak be. A társam tud repülni, rólam úgy tudják, hogy simán ember vagyok, és a csapatokban így vannak beosztva elméletileg az emberek. Én nem bánom, hogy a társamnak van extra képessége. Az enyém egy robbanás után jelent meg, egy kémiai labor, vagy kutató labor közelében voltunk, nagy volt a lökéshullám, mégis, egy karcolás nélkül megúsztam szinte az egészet.
Ma éjjel se bírtam aludni, felriadtam, és egy alapos fürdés után, úgy döntöttem, hogy inkább felülök a motoromra, és meglátogatom a házukat, néha eljöttem ide, kocsival, és csak ücsörögtem az utcában, de volt, hogy megpróbáltam olyan jelek után kutatni, amik elkerülték, vagy elkerülhették a figyelmemet. Azt, most már tudom, hogy az apja, valami kutatólabornak dolgozott, amit nem volt könnyű kiderítenem.
A motort leállítom a ház előtt, egy másik is áll itt, ez az övé volna? Leveszem a fejemről a bukót, és a kezembe fogom, a ház felé tartok, de a szívem majd kiugrik a helyéről, a házat figyelem, a neszeket hallgatom, az átlagnál jobbak az érzékszerveim, gondolom az öngyógyuló képességemnek köszönhetően.
Lassan átlépek a szalagok között, és elindulok Milarose szobájába, ahová egyszer felszöktem, amikor a szülei nem voltak itt.

Drake & Mila

Wretched and divine

A múltkori alkalom óta szinte félek bemenni a munkahelyemre dolgozni. Egyszerűen páni félelem szorítja a torkom hogy mikor látom meg az ajtóban ahogy a pult felé jön, régi rosszfiús mosolyával, és ugyanolyan szőke hajával. Drake, mit sem változott csupán sokkal férfiasabb lett és vonzóbb is. Még mindig hatással van rám.
És miért az én kávézómba jött be?!
Szinte felnyögök ahogy a kis kötényt magam elé veszem, és ezzel hivatalosan is felveszem a mai napi munkamennyiséget. Teszem a dolgom, és mosolyogva szolgálom ki a vendégeket és a visszatérőkkel váltok is egy két szót, hiszen vannak akik gyakran jönnek erre egy kávéra vagy sütire.
Végül akkora lesz a forgalom hogy nem is jut időm Drake jelenlétén agonizálni, mert jövök megyek és kávékülönlegességekkel foglalatoskodom egész nap, és mikor letelik a műszakom, meglepődve veszem észre hogy már ennyi az idő. Még ebédelni sem volt igazán időm, így gyorsan leülök hátul a miniatűr konyhában, hogy aztán hazamehessek végre és ki se dugjam az orromat.
Nem számítok semmire ma már, és felülve a motoromra nem hazafelé visz a szívem, hanem a régi ház felé. Sokat időzöm itt, de fogalmam sincs kié lett. Nem sétálhatok be csak úgy hogy helló, előkerültem és enyém a ház. Mindent elvesztettem. A régi életemet. A szerelmemet. Az otthonomat. Drake viszont besétált az életembe, és felkavart minden egyetlen pillanat alatt. A régi ház emeletére megyek, és nem zavar meg senkit. A régi szobám ami egykor csinos és csajos volt most kiégett rom csak. Leülök egy szabadabb helyre amit már megtisztítottam a törmeléktől, és végigidézem a sok kellemes szép emléket amik ide kötöttek.
Kicsit később hallok meg motoszkálást, mintha léptek zaja lenne, és felkelek, nem tudhatom ki jár itt.
- Ki az? - kérdezem fezsülten hiszen ha ellenséges akkor inkább elsurranok, nem szándékozom semmibe belekeverednii.