BECENÉV/ÁLNÉV
Vöri

KOR
26

LÁTSZÓLAGOS KOR
26

CSOPORT/FAJ
Metahuman

BEÁLLÍTOTTSÁG
Semleges

PLAY BY
Katherine McNamara

FOGLALKOZÁS
Barista

Kinézet
Azt mondják szép vagyok, de mi számít szépnek igazán? Miért mondják azt az emberek, hogy öröm rám nézni? Én nem mindig szeretem a saját látványom.
Nem vagyok magas, nem érem el a legfelsőbb polcokat sosem, és nem vagyok egy nádszál királykisasszony sem, egy két plusz kilóm van de nem panaszkodom. Emiatt legalábbis nem. Szőkés árnyalatú vöröses hajam van, anyámtól örököltem, és imádom a hajam, ha csak tehetem, és van időm, minden alkalommal máshogy kötöm fel. Szemeim zöldes árnyalatúak, de inkább az a furcsa szín a barna és zöld között, nem tudom hogyan nevezik, nem érdekelt. Finom arcom van azt mondják, mosolyra termett ajkam, és hegyes kis orrom. Nos ezek nagyjából igazak is. A mindennapokban szolid sminket viselek csak, egyáltalán nem kihívót, azt meghagyom a hétvégkre és az éjszakákra.
Sokféle kollekciót szeretek. Szeretem az egyberészes nyári ruhákat, könnyű topánkával, vagy szandállal, szeretem a rövid nadrágokat és a könnyű toppokat, vagy a farmereket, és a hosszú ujjú színes, mintás felsőket, Szeretek nőiesen öltözködni. Elegánsan, a mindennapokat követve, és nem túlzásokba esően, hatmillió és fél kiegészítővel. Bár szeretem ezeket, és egy ékszerboltban is el tudok lenni órákig, és nem bánom ha bizsu. Sosem kaptam igazi ékszert senkitől. Aztán van amikor motorozáshoz öltözöm, és olyankor szűk, feszes ruhákat veszek fel és bukósisakot is. Mintha két énem lenne, és mindkettő máshogy öltözködne, de erről szó sincs. Egyszerűen csak... szeretem a változatosságot.
Cipőből is változatos az ízlésem, szeretem az elegáns bokacsizmákat, vagy kényelmes szandálokat és topánokat de tornacipőt is veszek fel, meg magassarkút is. Motorozáshoz meg bakancsot, vagy csizmát húzok és jól tudom mi az a demonia és new rock.

Képesség:
Alakváltó és harcművész vagyok (fekete öves karatés), bár... nem én akartam az lenni, és sosem kértem hogy különleges lehessek. Mindazonáltal sok mindenre képes vagyok, és másfélszer gyorsabb és erősebb vagyok mint egy átlag ember. A külsőmet tudom manipulálni, és tudok bárki lenni, de csak külsőre, és elég hozzá egyszer látnom az illetőt. Nem tudok a fejébe kerülni, vagy nem tudom azt amit ő, csak a küllemét tudom felvenni. Bár az is eléggé megtévesztő lehet.
Különleges képességem még hogy ezernyi dalszövegre és versre képes vagyok emlékezni, és filmekre, de... szörnyű vagyok ha valami történelmi eseményre kell emlékezni.

Jellem
Hogy belül milyen vagyok? Nehéz ezt összefoglalni, még sosem gondolkodtam el ezen, de nem nevezném magam unalmasnak. Na nem azért, mert minden hétvégén, magamból kivetkőzve ugrálok valami rock koncerten, vagy házibuliban iszom magam a föld alá. Vagyis, dehogynem csinálom, de ezt letagadom minden alkalommal ha a munkahelyemen kérdezik.
Tipikusan olyan ember vagyok aki nem emeli fel a hangját, ezért ha néha mégis, mindenki megrökönyödve néz rám, hogy mégis melyik bolygóról érkeztem. Szeretek magam véleményt alkotni mindenről és nem szeretem a pletykákat, mert sok a hazugság benne. Határozott vagyok és gyorsan döntök általában, de nem mindig hibátlanul, és akad egy két döntésem amit meg is bántam. Őszinte vagyok, és kicsit nagyszájú, noha akik ismernek, tudják hogy többnyire nem rejtem el a véleményem és ha kérdeznek kimondom, de kéretlenül nem, mert el akarom kerülni az olyan helyzeteket, hogy beszóljanak, mert semmi közöm nincs hozzá. Nem szeretek ilyen helyzetbe keveredni, és nem szeretem azt sem, amikor valaki csak úgy lekezel, olyankor felébred bennem a vágy megmutassam, nem vagyok egy üres fejű csitri.
Szeretek olvasni, és filmeket nézni, mindenféle témában és ezeknek hála elég sok mindenről tudok beszélgetni is, amiért neveztek már gúnyosan hercegnőnek, akinek más dolga sincs hogy olvasni meg filmezni és meg buta magazinokat lapozgatni. Szinte mindenféle zenét meghallgatok, szeretem ismerni őket hogy hitelesen tudjam szidni vagy dícsérni őket, de nem káromkodom sokat, hiszen attól még jobb nem, a helyzet meg nem oldódik...
Talán olyannak tűnök kicsit, mint aki "Miss Tökéletes", de messze nem vagyok az. Könnyen megbántódok, és van amikor mindennél többre becsülök egy könyvet és egy bögre forró csokit az ablak alatti kanapéra gömbölyödve.
Szívesen motorozok, és bár kicsit vagány tudok lenni, nem vagyok az a pokol angyala seggfej ribanc akinek gondolnának, de tény és való hogy tudok meglepetést okozni az embereknek akik nem néznék ki belőlem hogy profi motoros vagyok.

Történet
Szeretem a motorokat és szeretek úton lenni is, addig sem kell egy helyben lennem és gondolkoznom. Nem szeretek a múlton rágódni, de mégsem szabadulhatok tőle, és sokszor riadok fel éjszaka közepén hevesen zakatoló szívvel. Tudom hogy csak álom, és már nem történhez meg újra, de akkor is kell egy két perc mire megnyugszom és realizálom hogy már semmi baj nem lehet. Nem a legjobb érzés a világon.

Élvezem ahogy a szél a hajamba kap és a sötét napszemüveg véd a nekem repülő bogaraktól és apró lényektől ahogy repesztek a külvárosban. Céltalanul, igazából az úton levés öröme miatt ültem csak fel a járgányomra, és hoyg kicsit kiszellőztessem a fejem, és elűzzem a rossz álmokat. Azokat, amik kísértenek, és emlékeztetnek minden alkalommal hogy hol siklott ki a tökéletes kis életem. Nem tudom, de valahol.... istentelenül, és nem is hiszem hogy létezik. Akkor nyilván nem hagyta volna...

Volt életem, és családom. Rendes kis családban nőttem fel, anya, apa és én az egy szem kislány. Anya szemefénye és apa hercegnője. Ha voltak is a szüleimnek vitáik én nem tudtam róla, és minden tökéletesen átlagos és unalmas volt a középiskoláig. A legnagyobb gondom az volt kivel menjek a szalagavatóra mert két fiú is tetszett és mindkettő máshogyan, de képtelen voltam választani közülök. Visszagondolva mennyire gyerekes volt mindez...Ahhoz képest hogy most mi van. Drake volt az egyik, a suli egyik fenegyereke, nagyhangú, focista az a típus ami minden lányos hülye filmben van és menőzik. Tetszett a pofátlansága hogy az első két elutasítás után sem hátrált meg, és elkezdtem engedni neki. Szórakoztató volt és vicces, nem erőszakos amit elsőre kinéztem volna belőle. Ezzel szemben Steve a csendes művelt volt, kissé zárkózott de nagyon inteligens és sokszor beszélgettünk zenéről és filmekről, könyvekről... Draket ezek annyira nem érdekeltél, de meghallgatta amit mesélek, és valamit azért reagált is, de össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Végül aztán... Drake-el mentem el a bálra és csodálatos volt. Olyan, amilyennek lennie kell, vidám, táncolós és bulizós. Drake is viselkedettde... mindketten tudtuk hogy nála fogunk kikötni hajnalban és hát nem aludtunk egyből. Jó volt, jobb is mint képzeltem, és úgy váltunk el hogy még találkozunk.

Hát nem így lett, de nem az ő hibájából és nem is az enyémből. Olyan volt az egész mint valami rémálom. Otthon voltam, és készültem a következő randinkra és azon tűnődtem mit mondjak Steve-nek hogy mégis inkább Drake mellett kötöttem ki, de aztán hangos szóváltásra lettem figyelmes. Lementem hogy mi van és apám veszekedett valakikkel hogy nem jöhetnek be, semmi közük nincs hozzá se hozzám, de akkor... Lelőtték apát, és anyámat is ahogy felsikított és én sem tudtam elfojtani a sikítást. Felrohantam, és a hátsó lejáraton akartam kilógni, de ott is vártak, és gyakorlatilag belerohantam a karjaikba, és nem eresztettek. Nem tudtam kik ők, és mit akarnak tőlem, de halálosan megrémültem és nem kellett túl nagyot ütniük hogy elájuljak, amúgy is a határán voltam.

Utána kicsit összemosódnak a napok(hetek). Fogalmam sincs igazából mennyi idő telt el, mire felébredtem. Lehet hogy csak órák, de az is lehet hogy napok. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. A gyász maga alá gyűrt és gépies monotoniással teltek a napok. Valamiféle intézetbe kerülhettem, gyanúsan egyforma egyenruhás embrek jöttek mentek. Egy szobába kerültem, ami leginkább egy jobb minőségű börtön cellára hasonlított. A kezdeti gyász és letargia után kezdtem felfogni a dolgokat körülöttem, de nem bírtam elhinni hogy ez történt. Hogy anya, az a csodélatos anyukám már nincs, és apa sem fog többet a hercegnőjének hívni és féltékeny szemekkel nézni minden fiút aki hazakísér. A sírógörcsök néha valami hihetetlen agresszióba csaptak át, és olyankor mindennek nekiestem és közben üvöltve zokogtam hogy miért történik ez velem. Ilyenkor mindig szúró érzést éreztem és azt hogy az egész testem elernyed. Leszedáltak, nyugtatólövedékekkel, de mással is.

Nem tudom mit műveltek velem. Mindig vittek, és hoztak, mint valami emberi kísérleti patkányt, és néha szurit kaptam, aztán vért vettek minden tiltakozásom ellenére. Furán kezdtem érezni magam egy két alkalom után, és olyan volt mintha mindig rosszul lennék. Szédültem, és volt hogy elmosódott a világ előttem, de mégsem bírtam elájulni és fájt mindenem. A testem, és a fejem is, ilyen hasogató, migrénes fejfájással, amitől kiabálni kezdtem és anyámat hívtam hiszen régen is mindig ő kezdett valamit a fájdalmaimmal. Régen... azt se tudtam már mióta vagyok ott, és mikor haltak meg a szüleim.
Azt vettem észre hogy erősebb vagyok, és simán fel bírtam borítani a nehéz ágyat amin aludtam pedig emlékeztem hogy amikor odakerültem meg se bírtam mozdítani. Nem is értettem és sikítófrászt kaptam amikor egyik reggel nem úgy ébredtem fel ahogy szoktam. A hajam rövid volt és szőke, az arcom hosszúkás, a szemem kék és sokkal teltebb voltam mint amúgy. Pánikba estem, de aztán... jöttek és elmgyarázták hogy ez normális. Már hogy lenne az?! Hol a vörösöm?! Lassan elkezdtem megyugodni és ahogy lehiggadtam úgy tűnt el az idegen test is. Visszanyertem az alakom, és úgy tűnt elégedettek ezzel a doktorok vagy mik is. Nem érdekelt mik, csak... ki akartam kerülni innen, hiszen ez sehol nem normális!

Lassacskán megtanultam hogy ezt tudatosan tudom használni, és olyan alakot csinálok magamnak amilyen akarok. Férfi is lehetek. Gyakoroltam, és azt vettem észre hogy egyes mozdulataim túl kiszámítottak, már már harcmi mozdulat gyanúsak, és kiderült hogy kísérleteztek azzal is hogy tudatalatt képeztek ki harcművészetre. Karatéra egészen pontosan. Nem tudom hogyan, nem értem a miértjét de tudom hogy lettek volna még terveik...

Az volt a mázlim hogy valakik felfedezték a helyet, valamiféle önjelölt igazságosztók és felrobbantották az egészet, és a lángok és füst között az én cellám bejárata is lerobbant. Így tudtam kibotorkálni és majdnem belehaltam mire kijutottam de végül újra friss levegőt éreztem az arcomon és szabad lettem. Céltalanul kóboroltam és a lábaim akaratlanul is hazavittek a családi házhoz, ami lelakottan és gazosan állt. A csodálatos kert és pázsit még nyomokban sem emlékezett gyerekkorom kis édenkertjére, most gazos volt, és száraz. Nem gondozta senki és órákig zokogtam a lakatlan házban, ahogy a rendőrségi szalagokat kerülgettem. Megváltoztattam egy kicsit a külsőmet és elhagytam a várost.

Messzire mentem, hogy ne ismerjen fel senki, és újra önmagam lehettem. Eleinte loptam hogy fenn tudjam magam tartani, aztán találtam szállást, munkát és két három hónap elteltével beállt az életem. Kitanultam a barista szakmát, és egy kis kávézóban dolgozom, főállású pultosként. Mindent magam mögött akartam hagyni, és elfelejteni azt is hogy mindez... megtörtént velem.

Évek teltek el, és már egészen jól felépítettem magamnak az életem. Van egy csinos kis lakom, és vettem egy motort is hogy szabadon száguldhassak ha éppen rám tör a klausztrofóbiám vagy a mehetnék. Ilyenkor van hogy csak céltalanul vezetek, és ugyanoda jutok ahonnan elindultam, de nem bánom.
A probléma tott kezdődött hogy az egyik nap ismeretlen ismerős tért be a kávézóba és rendelt két lattét. Ismerős, szőke haj, kék szem és döbbent arc...
Mi a fenét csináljak? Az iskolai bál után már nem jutott eszembe Drake, és hogy mit gondolhat, miért nem vettem fel és reagáltam, bár a szüleim haláláról biztos hallott. Talán engem is halottnak hitt, nem tudom.
Istenek, miért kellett megjelenned itt, miért?!

Felsóhajtok ahogy leparkolok a ház előtt a járgányommal. Nem lett könnyebb a fejem, és nem tudom mit is mondhatnék neki ha legközelebb találkozunk, mert biztos vagyok benne hogy el fog jönni. Talán felvehetnék egy másik alakot, és azt hazudhatnám hogy Mila nincs bent. Áh. Nem lehetek ennyire gyáva és szívbajos... végül is, szerettem Draket, és neki adtam magam először... De félek.