Menni vagy maradni, ezen tépelődik már egy ideje a Shield alagsorában. Az edzőterem csak úgy kong az ürességtől, és Bucky már a ki tudja hányadik kört rója. Tépelődik.
Menni vagy nem menni.
A hajába túr és végül csak elindul a földszintre, de nem lifttel megy hanem gyalog. Húzza az időt és nem akar odaérni a céljához, így hát tesz egy kitérőt a férfimosdó felé és a tükörben egy pillantást vet a tükörben magára. Az öltözéke elég egyszerű. Fekete nadrág, fekete surranó és egy egyszerű fekete atléta alkotja a ruházatát. Félhosszú barna haja csapzottan lóg az arcába a kemény órákon át tartó edzéstől. Pillantása szürke, és űzött de már nem menekül a saját élete elől. Már belefáradt és egy gyors arc mosás után végül nekiszánja magát és elindul a rendelő felé. Vagy szoba felé, vagy nem tudja minek nevezze. Semmi kedve sincs az egészhez, de végül is valahol megérti hogy Fury miért írja elő hogy rendszeresen beszélgessen egy pszichológussal. Már elege van hogy mindenki a fejében akar mászkálni. Belefáradt az ellenállásba és már csak sodródik az árral.
Steve-ért.
Érte mindent.
Az első alkalomra nem ment el. Nem bírta rászánni magát hogy betegye a lábát a nőhöz. Cutterhez. Daisy Cutterhez.
Nagy sóhajjal kopogtat pontosan egy perccel a megadott idő előtt az iroda ajtaján. A női hang után lép csak be, és megacélozza magát. Annyi mindent túlélt már. Annyi helyzetet. Megvívott egy tucat háborút, mindig mások nevében küzdött. Most meg nem mer szembenézni egy pszichológussal.
Nevetséges.
- Ms. Cutter - csukja be maga után az ajtót és szembefordul a nővel, aki.... aki szép. Nocsak. Erre nem számított, és meg is torpan. A zavar az arcára van írva de végül csak suta mosolyt villant és letelepszik a fotelbe. Fém kezét sem takargatja már, hiszen az ő része, hozzá tartozik mint minden más szörnyű tette is.
Hallgat.
A tél csendes, és néma.

♪ Hagia Sofia || With love <3

Winter & Summer

Mr. Barnes & Ms. Cutter

Tudom, tudom, hogy néha ideákat kergetek, de azt azért nem gondoltam volna, hogy egy katona megszegi az utasítást és nem jelenik meg a rendelésemen. A lefoglalt időpontjában én egyedül ücsörögtem az irodámban, mialatt eltörtem vagy három tollat. No sebaj... ez is egyfajta információ, amivel kezdenem kell valamit. Napokig tanulmányoztam az aktáját (és ittam le magam a sárga földig vagy kétszer), hogy kellően felkészült legyek, de úgy érzem, ez olyasmi, mint a szerencsejáték. Vagy jól kijövünk az elejétől, vagy vért izzadunk mindketten. Ugyanis ez nyilvánvalóan nekem is harci feladat, nem csak neki. Tudom, hogy maga a foglalkozás és az elbeszélgetés nem tartozik az életerős férfiak kedvenc elfoglaltságai közé, de ha már sikeresen helyretettünk egy-egy törést, úgy minduntalan lelkesebben jönnek. Mert van értelme. Csak az a sok idő, mire végre eljutnak erre a megállapításra. Addig nehéz, onnan már majdhogynem sétagalopp. Sokáig úgysem tiltakozhat, elvégre kikapta ukázba, hogy járnia KELL hozzám foglalkozásra. Csak idő kérdése, és fel kell bukkannia az ajtómban. Mostanra már nincs több páciensem, csak Ő. Ha fogadni kéne arról, hogy ma megjelenik-e vagy sem, én arra tippelnék, hogy még egyet-kettőt megkockáztat, de mikor kopogás csendül fel a deszkalapon, elfelejtek levegőt venni.
- Szabad! - Gyerünk hang ne hagyj cserben, izgulunk mindketten, de attól még dolgozunk. Az aktája a fiókom mélyében van, előttem üres lapok, a délelőtti páciensek aktái és a beletűzdelt megjegyzéseim, amiket még rendszereznem kell. Egyenes háttal, szolid mosollyal az arcomon várom, hogy az ajtó becsukása után felém forduljon. tudom hogy ő az, összetéveszthetetlen a kisugárzása és a megjelenése is. Ilyen széles háta pedig nem sok katonának van itt.
- Üdvözlöm, Mr. Barnes. Bocsásson meg a kiábrándításért, hogy nem egy ráncos 70-es vagyok. Remélem emiatt még nem fog elszaladni előlem. - Mosolygom rá, elvégre feltűnt a pillanatnyi meghökkenése. Gondolom, az emberek nincsenek hozzászokva, hogy amúgy ezt a szakmát fiatalon szokás kezdeni és csak később válunk idegesítő vénségekké. Ettől független ugye köszöntöttem őt enyhén felállva, főbiccentéssel, majd az oldalsó fal mentén elhegyezett kis dohányzóasztalkára mutatok, és a két oldalán ácsorgó fotelegyüttesre.
- Helyezze magát kényelembe. - Nem fogom azzal cseszegeti, hogy hol volt az előző megbeszélt időpontunkról, elvégre már azon is meg vagyok lepődve, hogy már erre eljött. Azt hittem később fogja megadni magát. ezt is fel kell írnom valahová. Magamhoz veszek egy tollat, egy kapcsos irattartót meg némi üres papírlapot, ezzel telepszem le a vele szemközti fotelbe. Az asztal alsó polcáról fémdobozkát veszek elő s kinyitva teszem elé, sós rudacskák és csokis kekszek vannak benne. Saját gyártmány, ez abból látszik, hogy nem mind egyforma.
- Kér egy pohár vizet? Vagy esetleg teát? - Kérdem tőle még s ha kér valamit, akkor hozom, ha viszont nem, akkor egyből hátradőlök a fotelben, lábaimat keresztbe teszem egymáson, kezeim az ölemben pihennek. Fehér ingem első két gombja van csak kigombolva, hogy ne fojtson meg, ujjai kicsit feltűrve, mialatt fekete bokacsizmám kontrasztol vele a sötétkék farmer alatt. Na akkor... uccu neki.
- Milyen napja volt? Kellemesen telt? -

Ruhám | köszönöm a lehetőséget! | •

Tisztában van vele hogy el kellett volna mennie az első alkalomra. Azzal is, hogy csak a nő jóindulatán vagy annak hiányán múlik hogy Fury megtudja és megfeddje. Még Steve-nek sem mondta hogy mire vállalkozott, illetve hogy belement az ultimátumba. Meglepetésnek szánja neki, és ezért képes mindent megtenni. Hogy maga is bosszúálló legyen. Ennyi idő után, tartozzon valahová.
A folyosón állva azonban majdnem visszafordul mert a tél magányos és zord, nem osztozik. Se emléken se érzésen. De most kell. Végül csak belép és körülpillant. Katona, elemez és felmér. Taktikailag nem túl előnyös a szoba, de az ablak nagy és fényes.
A nő viszont annál előnyösenn és megrándul a szája széle ahogy a kimondatlan tényre reflektál.
- Elnézést - szólal meg, hiszen ijesztő hogy nem mondott semmit, és máris egy negatív pontként éli meg hogy itt kell lennie. Mindenesetre végigsiklanak szürke szilánkos szemei a berendezésen és az ajtóhoz közelebbi fotelbe helyezkedik el. A gyakorlatiasságát nem tudja levetkőzni és talán örökre katona marad.
- Köszönöm - süpped bele a kényelmes  ülőalkalmatosságba, de tartása nem veszít sokat korábbi szilárdságából. Most is kész lenne felpattanni és élet halál harcot vívni bárki ellen. Steve mellett már nagyon sokat puhult, és fejlődött ilyen téren, de még mindig van mit tanulnia. A fém dobozkára pillant és a süteményekre. Nem vesz belőle, és nem mozdul meg. Passzív ellenállásba burkolózik. Az ital kínálásra viszont elgondolkodik. Kávét. Azt kérne, de az nem volt a felsoroltak között így marad a tea.
- Milyen teája van? - kérdez vissza a nőre pillantva. Nem fordítja el a tekintetét, így Daisy láthatja a husky szürke szemekben a meggyötört lélek minden kínját. A néma, csendes fájdalmat a sorok mögött, az embert a katona mögött.
- Átlagosan telt. Tréninggel leginkább - hiszen formában nem kellene magát tartania hála a gyors anyagcserének, de folyamatosan fejleszti a technikáját és jól esik neki mozogni. Addig sem gondolkozik, és valahol már az élete szerves része lett a napi több órás edzés.

♪ Hagia Sofia || With love <3

Winter & Summer

Mr. Barnes & Ms. Cutter

Egy katona sosem pihen. Ez jut eszembe, ahogy ránézek és szemeimmel követem, hogy mit csinál, miként tesz. Körbenéz, nézi a bútorokat, az ablakot. Biztosan nagynak találja az, kinek elméjét egy szűk kis lyukba száműzték annyiszor. Azon meg sem lepődöm, hogy az ajtóhoz közel helyezkedik el, hiszen annyi ideig űzték őt mindenhonnan, talán sosem fogom tudni leszoktatni róla.
- Ne kérjen elnézést, semmi rosszat nem tett. - Biccentek neki, elvégre nem sértődtem meg, a katonák zömének okoztam így "csalódást", mert valami fél lábbal a sírban lévő aszott vénasszonyt vártak helyettem. Aztán mivel nem az vagyok, majdhogynem várták, hogy jöhessenek következőleg is. Néha igazán rémisztő, hogy mire képes a kinézet. Végigkövetem tekintetemmel s hiába ült le, valahogy nem érzem, hogy tényleg ülne. Csalóka dolog ez. A kérdésére odasétálok hozzá egy kis fa teatartó dobozkával és mutogatva sorolom fel melyik milyen.
- Trópusis, erdei gyümölcsös, zöld és citrusos, borsmentás, epres és csipkebogyós. - Ujjammal közben mindig az aktuális üvegcsére mutatok, elvégre ezek valódi keveréket, és a dobozban csak egy kis fiolányit tartok szimatolásra. Ha választ egyet, úgy egy tálcán hozom ide a  nagy csészéket, a forróvizes kancsót, a teatojásokat és ízesítőket. Amíg elkészítem megkapom a választ, mi szerint semmi különleges. Hohó, ez nem elég infó.
- Gondolom nem fogja meglepetésként érni, hogy volt szerencsém az aktájához. Elég... sok minden van benne, de az érzései nincsenek ezek között. - Kezdem a mondandómat, miközben forró vizet öntök a teakeverékekre. Édesítőt és barna cukrot talál még a tálcán, na meg frissen facsart citromlevet. Meg kell adni a  módját, ugyebár.
- Engem az érzései érdekelnek. Hogyan érez a helyzetével kapcsolatban, az ügynökséggel kapcsolatban. - Folytatom tovább a mondandómat, mert gyanítom, harapófogóval kell eleinte kihúzni mindent, de nem szokásom feladni. Azt a szót nem is ismerem.

Ruhám | köszönöm a lehetőséget! | •

Minden józansága tiltakozik az ellen hogy itt legyen, de mégis ahhoz hogy végül elfogadják, el kellett jönnie. A szobát is felméri, nem tud ellazulni és egy tapasztalt katona, egy felderítő szemével látja maga előtt ezt a helyiséget. Végül az ajtóhoz közelebbi fotelbe telepszik, talán nem is tudatosan, de mégis azt választja. Ha menekülnie kell, közelebb az ajtó, mert az ablakon nem szívesen vetődne ki. Megtenné ha kellene, és túlélné.
Biccent a nő szavaira, akkor hát nem kér elnézést, és csak elfoglalja a fotelt. Harcedzett testével elfoglalja, mégsem igazán kényelmes neki, és nem ernyednek el az izmai mint a legtöbb embernek, ha kényelembe helyezi magát. Pattanásig feszült, mint egy kifeszített íj amit elfelejtettek elengedni.
A teafüveket szemléli, és rövid habozás után végül borsmentát választja, mert mentolos illatával az a legszimpatikusabb számára. Nem szereti a túl édes teákat. A kesernyés vagy valami markánsabb ízvilágot jobban.
Némán figyeli a nőt ahogy a teát készíti. Kellemes látvány és Bucky is látja hogy a legtöbb férfi mindent elkövetne ennek a nőnek akár egy percnyi figyelméért is, ő meg... épp hogy menekülne innen.
- Valóban nem meglepő. Elvégre itt is katona vagyok, és az aktám elég vaskos - hiszen benne van az élete, a gyilkosságai, a Tél program és hogy ő az aki. Egy lelketlen harcos, akit fegyverként használtak évtizedekig és sosem nyomozták le. Homály fedte létezését, amíg össze nem került újra Steve-el aki felismerte és a régi neve, az emberi neve megpendített benne valamit.
- Gondolom nem fogja meglepetésként érni hogy nem akarok ezekről beszélgetni. Nem tudok mit mondani - válaszol végül röviden, mert ő maga sem tudja pontosan hogy hogyan is érez ezzel az egésszel kapcsolatban. Visszanyerte az uralmát az elméje felett, már csak... rendet kellene tenni, de annyira összefolyik minden, és képtelen rendszert találni a fel-fel bukkanó emlékképekben. Sokszor úgy érzi nem is az övéi, és rendszerint éjjelente riad fel rémálmokkal hadakozva.
- Túl sokan akarnak a fejemben lenni. Maga miért? - pillant fel a nőre, és annak szemeit fürkészi.

♪ Hagia Sofia || With love <3

Winter & Summer

Mr. Barnes & Ms. Cutter

Abban egészen bizonyos vagyok, hogy a hírhedt katonának az égvilágon semmi kedve itt lenni és valószínűleg abban reménykedik, hogy a puszta jelenlétével megelégszem, és azt írom a jelentésbe, hogy minden oké, játszhat tovább a sakktáblán. Sajnos vagy sem, nem a lekenyerezhető fajtából eresztettek. Nem teszem szóvá a felfedezéseimet, csupán csendben raktározom a fejembe egyelőre, még nem akarom kiakasztani a jegyzeteléssel, igaz már azóta adatolok, hogy belépett az ajtón. Még az érkezésének időpontja is fontos információ. A megállapítására csak biccentek, mégis, tisztán akarok játszani. Úgy érzem vele szemben ez fontos alapkő lehet. Tudni fog mindenről, amit tudok róla. Kezdetnek az aktája, aztán a  többi, ha kiderül. Ha szükséges valamennyit magamról is elárulok, de egyelőre még nem teszem. A bizalom nem most fog kialakulni, ha egyáltalán megtörténik valaha is. Nem kergetek illékony álmokat.  
- Azt sejtem, azok, akik hozzám járnak, olyan dolgok miatt teszik, amikről senki sem akarna beszélni. Azonban a hallgatás nem járható út. Nem lesz jobb tőle semmi. Lehetséges hogy tudna mit mondani, csak nem tudja hogyan. Az viszont bizonyos, hogy oka van annak, amiért beadta a derekát a kedvenc ügynökünknek. - Vigyorodom el enyhe szájrángással az említettre, az az álnok, kicsípett kígyó. Meg a kelepcéje... Fog még jönni rá úthenger, az is fix. Mindemellett a kért teát tojásba szedem és a csészéjébe lógatva töltök rá forró vizet. Magamnak epreset szedtem ki, hagyom egy kicsit kioldódni az ízeket. Majd ízesíti ahogy szeretné. A kérdésére felpillantva állom a tekintetét és kedvesen elmosolyodom.
- Én nem akarok. - Teszek két kanál cukrot a csészémbe, meg folyatok a kanalamra pár csepp citromlét, s kavargatás közben fújkálom.
- Gyanítom csakis piszkos fantázia révén juthatnék be egyáltalán oda, de mindketten tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni.  Eszem ágában sem akaródzik bemenni. Túl szűk lenne kettőnknek. - Veszem magamhoz a teámat, s aprót kortyolva felmérem, mennyi kell még a fűnek ázásügyileg. Azonban, nagyjából úgy alakul eddig, ahogy vártam. Sziklafal, én meg lepattantam. Mint a mesébe.
- Nos akkor, váltsunk valami önnek kellemesebb témára. Meséljen nekem Mr. Rogersről és a hozzá fűződő kapcsolatáról. Úgy vélem azért van itt, hogy vele dolgozhasson, de javítson ki, ha tévedek. - A folyamat része az önismeret, a beismerés, a felismerés és a javulni vágyás is. Mindenkinek vannak érzései, csak páciensem már azt is megkérdőjelezi, ami bizonyos. Ha az olvasatom nem téved, Mr. Rogers az egyetlen az életében, ami fix pontnak mondható.

Ruhám | köszönöm a lehetőséget! | •

Minden porcikája tiltakozik a jelenlét ellen, de nincs mit tenni, ha elő van írva akkor elő van írva. Nem mondhat ellent Furynak hiszen tudja hogy javarészt jóindulat mintsem katonai döntés hogy most itt lehet, és a barátja közelében töltheti a napjait. Egy helyen a két őskövület és remekül kiegyensúlyozatlanok együtt. Ez a világ, elment felettük, és nekik már évek óta halottnak kellene lenniük, legalábbis öregnek. De mégis harmincas fiataloknak festenek, holott több háborút küzdöttek végig, mint a filmes világban egyes hősök.
A rendelő is egyfajta harctér, és Bucky tudja hogy itt nem ő van előnyben, és sok múlik a nő véleményén, de nem tud mit kezdeni a szituációval. Fegyelmezetten figyeli minden rezzenését, hiszen nem a doktornő az egyetlen aki analizál, és elemez. Figyeli ahogy teát készít, és aztán visszaül, elé tolva a kért teát. Az illata kellemes és meglóbálja párszor benne a tojást hogy jobban ázzon, aztán úgy hagyja.
- Igen. Fury semmit nem tesz ok és némi hátsó szándék nélkül - és Bucky sejti is hogy mik a céljai Furynak, de nem tudja hogy igaza van-e, vagy hogy Fury is arra gondol-e amire ő. A Tél Program utolsó élő katonája, értékes kísérleti alany, mégha szabadon járhat kelhet is, akkor is szem előtt van és nem tehet semmit úgy hogy ne lenne róla jelentés. Beletörődve sodródik az árral.
A nő megjegyzésére, miszerint csak piszkos fantázia lenne, halvány, lemondó mosolyt villant. Persze, hol van neki ideje és leginkább kedve nőkön agyalni és képzelődni hogy mi lenne ha? Régen talán megtette volna, és szavakba is öntötte volna hogy a doktornő szép, de most? Elhalványult a sármja és szerethető egoizmusa.
- Talán tényleg az lenne - ért egyet ahogy előrehajol a tea fölé, és egy kanállal megkeveri és kiszedi a tojást. Tesz bele egy kanál cukrot és kezébe veszi a bögrét. Nem érzi forrónak hiszen fém karjának mit sem egy kis meleg bögre, sokkal nagyobb kínokat is átélt már. Visszahelyezkedik, egyenes háttal ül a fotelben, láthatóan nem érzi kényelemben magát.
- Mit meséljek? Úgyis, tudja, nem? Benne van minden az aktámban hogy mióta ismerjük egymást. - sóhajt fel passzívan, de kis szünet után hozzáteszi.
- Mindig is egy idealista bolond volt. Kisember brooklynból, nagy álmokkal, és most? Nézze meg... Amerika Kapitányként ismerik a nevét, és egy jelkép lett - pillant a nőre. Szemében nincs irigység, vagy féltékenység, hiszen ez sosem volt rá jellemző. Ő az a fajta barát volt mindig is, aki örült a másik sikerének és nem irigykedett érte. Steve-ért a pokolba is elmenne százszor oda-vissza.
- "Én mindig melletted leszek." - mormogja, felidézve magában a mondatot ami már szállóige köztük, és ehhez tartják is magukat.

♪ Hagia Sofia || Ezer csók és köszönet  <3

Winter & Summer

Mr. Barnes & Ms. Cutter

Azt hiszem, nem ez lesz a legkedveltebb elfoglaltsága és én sem leszek soha kedvenc doki a fejében. Noha ez talán így is van rendjén, elvégre, nem kell engem kedvelni ahhoz, hogy eredményeket érjünk el, csak mondjuk eléggé tud segíteni.
- Az bizonyos... - Jegyzem meg halkan, elvégre csodálatos 10/10-es alakítással sétáltam bele a csapdájába, ő pedig pontosan tudta, mit kell tennie és mondania ahhoz, hogy tövig bekapjam a csalit. Szakmai szemmel figyelemreméltó egyén, de elszenvedő alanyként pusztuljon csak meg.
- Ezer százalék, hogy kicsi lenne kettőnknek. Nőből vagyok, sok a cuccom. - Mosolygok rá, elvégre ez egyetemes igazság, meg egyébként is, a humor sem működik nála úgy, ahogyan másnál működne. Nehezebb dolgom lesz, mint hittem... áh dehogy, a neve után már azonnal tudtam, hogy vért fogok izzadni. A passzív ellenálló válaszra csak felvonom a szemöldököm s jelentőség teljes pillantás mellett kivárok még egy kicsit. És...és...ééééssss ott van az! Megszólalt, és nagy vonalakban bár, de mesél valamit.
- Szavaiból úgy veszem ki, hogy büszke a barátjára.   - Kérdezem is meg nem is, miközben a vonásait fixírozva, én amúgy teljesen kényelembe helyezve magam tartom a foglalkozást. S bár lehet, hogy azért valahol bent az elején volt egy vészharang, hogy egy kifejezetten veszélyes egyénnel kell foglalkoznom, most viszont ahogy ránézek... Csak egy sebzett farkast látok, lekonyult fülekkel, beletörődő ücsörgéssel. Se nem fenyegető, se nem büszke, se nem semmi. Csak tűri, mintha vágóhídon lenne, vagy lent a kihallgató teremben. Halkan megjegyzem, én még mindig cukibb vagyok, mint azok ott lent.
- Tessék? Ismételje meg kérem. - Bár hallottam a mormogásán túl is, azért kíváncsi vagyok rá, hogy megteszi-e nekem, vagy letagadja az egészet. Mostmár egészen biztos, hogy bármit is akarok vele kezdeni, Rogersen keresztül kell megcsinálnom.
- Gondolt már arra, hogy szeretne-e Mr. Rogers, nem is.. a Kapitány mellett állni, mint az igazság hű és megingathatatlan védelmezője?   -

Ruhám | köszönöm a lehetőséget! | •

Nem tagadja egyetlen mozdulatával sem hogy bárhol máshol lenne szívesebben, talán még Furynél is, de nem is szólal meg. Ez is csak egy elégzendő feladat és nem hátrál meg már csak maga miatt sem, meg nem akar okot adni a doktornőnek hogy leírja őt. Vissza kell szoknia emberek közé, és nem csak a harctéren, ahol páratlan harcos.
- Ő már csak ilyen. Kém, és lételeme a titkolózás - teszi hozzá hiszen tud egyet s mást Furyról is, de ezzel talán a félszemű vezető is tisztában van és nem szívesen engedné el a közeléből Buckyt. Legalábbis ő ezt feltételezi.
A kijelentésre halvány mosoly suhan át az ajkain, hiszen értékeli a humort, csak már ő nem él vele mostanában mert nem tudja hogy ki hogyan reagálna erre. Pedig régen kifejezetten szerették a nők. Még egy halovány bánatos mosoly surran át borostás, jóképű arcán.
- A nőknek mindig sok cuccuk van, ezt már megfigyeltem - hiszen látott ő is mindenféle típusú csajokat, kisbőrönddel. Ő max egy kabát zsebbe pakol, vagy ha nagyon kell hát hátizsákot kerít, bár nem szokott. A zsebeibe elfér minden ami fontos. Meg ami nem fontos, az is.
- Igen, az vagyok. Ismertem őt, amikor még nem volt Kapitány, hanem csak... Steve. Ki ne lenne büszke egy ilyen barátra? - mosolyodik el őszinte kis mosollyal, hiszen sokszor meggyőződése hogy nem is érdemli meg a szőke férfi figyelmét és barátságát. Aggodalmas tekintetét, és erős kezét a vállán, ami nem hagyja elsüllyedni. Ahogy ő sem hagyta. Nem tudja megmondani miért húzta ki akkor a folyóból, de mégis megtette. Amikor Steve kerül szóba mindig ellágyul a pillantása.
- Pontosan hallotta mit mondok - válaszol a férfi, és nem ismétli meg de le sem tagadja. Hiszen kimondta már.
- Ez egyfajta.... ígéret közöttünk, még... akkor született amikor Steve édesanyja meghalt és azóta... mindig előjön - fűzi még hozzá, és belekortyol a teába. Kifejezéstelen arccal engedi vissza az ölébe a csészét, nem okoz különösebb élvezetet neki hogy ihatja.
Az utolsó kérdésre ezúttal ő néz a nőre, félig felvont szemöldökkel, és lesújtóan. Ez iszonyatosan közhelyes volt.
- Nem, én egyiket sem követem. Csak azt a kis embert brooklynból - mosolyodik el.

♪ Hagia Sofia || Ezer csók és köszönet  <3

Winter & Summer

Mr. Barnes & Ms. Cutter

Látom én, hogy nagyon nem akar itt lenni, csak momentán nem érdekel abból a szempontból, hogy elengedjem. Nem biza, ezt is meg kell szokni, különben Fury ki tudja hova süllyeszti el egy rossz pillanatában.
- Igaz... meg az aljas tervek szövögetése és a kelepcébe csalás. - Jegyzem meg úgy, mintha azt mondtam volna, ez egy fa. Mondjuk Fury esetében használjunk berkenyefát, az pont ugyanennyire macerás az asztalosoknak. Mindettől eltekintve egy masszív sziklafal van előttem és nekem e mögé kéne bevésnem, robbantanom, ugranom vagy bármit csinálnom magam, hogy haladhassunk. Annyira jó nekem. Miért is vállaltam én ezt el? Ja megvan. Mert meg tudom csinálni.
- Így igaz. Ebben tökéletesen igaza van, aki mást mond, az hazudik. - Nos ez tény, egyetemes és kozmológiailag is bizonyított tény, meg hát, elég ha az ember szétnéz a környezetében. Ölembe veszem a kis fehér lapomat és szavakat, akár szavaknak tűnő mondatokat firkálok rá gyorsírással. Szóval azért az alapvető férfiúi igényei megvoltak, nem eredendően ilyen. Hasznos, hasznos, de nem elég.
- Meglehet.   - Döntöm egy kicsit oldalra a fejem s leírom ezt is. Összetett és igen bonyolult jellem, azt hiszem hagymásat fogunk játszani, mire kihámozom belőle azt a Barnes-t, akire szüksége van Furynak. A pillantásra csak édesen elmosolyodom, ellenben végre kitükröződik valamiféle érzelemmorzsa a szoborszerű arcára. Haladunk, kérem szépen. Ha kell akkor ilyen hülyeségekkel fogok belőle érzelmeket kicsikarni, s az édes mosoly mögött azt is leszűrheti, hogy igen, szándékos volt és nem lekváros.
- Azért jött el hozzám, hogy a bajtársa mellett maradhasson. Igaz vagy hamis? -Váltogatom a taktikákat, egyelőre én is kísérletezek, hogy épp nála melyik lesz a leghasznosabb, célszerűbb vagy csak a befutó. Nehéz ám egy kőoszloppal.
- Miért nem jött el az első alkalomra?   -

Ruhám | köszönöm a lehetőséget! | •

Itt van, mert fontos neki annyira Steve hogy miatta még a foglalkozásra is eljár. Minden más mellékes, de kezd kialakulni valamiféle élet körülötte és lassan úrrá lesz a mindennapok káoszán is, az egyszerű műveletekben ami mindenkinek olyan egyértelmű, de neki nem mindig. Pedig jól bánik a technikával és nem lehet egy őskövületnek nevezni, pedig lassan már száz lesz.
- Mindenki jó valamiben. Fury veszélyesebb mint egy felszerelt hadsereg - hiszen a ondolkodása, tervezése messze meghaladja Buckyét, aki szintén nem rossz stratéga és harcos. Ő azonban csak az adott küldetést járja körbe, Fury viszont évekre előre tervez és kiszámítja az adott ember reakcióját. Ez teszi veszedelmessé.
- Egy nőt ismerek, aki nem hord magával ilyesmit. Natashát - teszi hozzá hiszen a vörös hajú nő önmagában is elég veszélyes ellenfél és volt egy két jó pillanata Buckyval szemben is. Hasonló harcmodoruk van, csak a férfinek több kiló és izom előnye van. Meg a szérum.
- Biztos - hiszen Steve-el olyan régóta barátok, és még akkor is hitt benne amikor a Tél Program hatása alatt volt, és Zemo elvette a józan eszét a vörös füzettel. Azt azóta megsemmisítették. Ő átadta Steve-nek aki elégette.
A nő szavaira hallgat egy kicsit, nem érzi helyénvalónak a megnevezést és újabbat kortyol a teába aztán leteszi a kis asztalra.
- Hamis. Azért jöttem el, hogy Steve mellett maradhassak - javítja ki végül, hiszen Ő nem csak egy egyszerű bajtárs, és katona hanem az a pillére Bucky életének, ami örök és megingathatatlan. Steve az az erő, ami a felszínen tartja őt, és nem engedi elsüllyedni ha elbizonytalanodik. Steve hisz benne, ő pedig feltétlen bizalommal viseltetik iránta.
A kérdésre egy kicsit megrándul a szája széle, és válaszol.
- Mert vásárolni mentünk Steve-el - vallja be az igazat hiszen minek is tagadná? Mérlegelnie kellett, és a barátját választotta. Egyértelmű hogy mindig őt választja.

♪ Hagia Sofia || Ezer csók és köszönet  <3

Winter & Summer

Mr. Barnes & Ms. Cutter

Kicsit nehéz elhinnem, hogy az a fiatalos, masszív test, ami itt ül előttem, valójában már mindjárt a századik évét fogja ünnepelni. elképesztő dolgokra képes a technika, azt kell, hogy mondjam, bár én nem szeretnék olyan sokáig létezni. Nem ez az élet rendje. Nem így kéne történnie.
- Na ő az az ember, akinek nem akarok a pszichológusa lenni. - Tartom el magamtól a tollamat, s megpöccintve az alját engedem kicsit előrebukni az íróeszközt a kezemben. Persze a velem szemben ülő is lehetne ugyanezen kategória, hiszen ha tudtam volna már az elején, hogy kinek az aktáját látom, nem biztos, hogy belevágok. Vagyis... de, mert meg tudom csinálni. Elgondolkodom a válaszon.
- Valószínűleg azért, mert az ő szakmájában ez nem túl praktikus. Meg mert őt nem lehet egy átlagnővel összehasonlítani. - Tekintve hogy az átlagnők nem magasan képzett gyilkosok, így nem igen valid a tézis, hogy Natasha az volna. Bár az tény, hogy nagyon csinos a fekete szerelése. Vele mondjuk szívesen elbeszélgetnék, presztízstől függetlenül is.
- Tetszik ez a válasz.  - Mosolyodik el, hiszen így mindenféle hatalmi éhséget, rivaldafényre áhítozó érzést kvázi kihúzhat a listáról. Noha ezen tézist még tesztelni kell, de az előjelek kedvezőek. Azonban az utolsó kérdésemre olyan válasz érkezett, amin egy percig csak bámulok rá, kezemből kihullik a toll, gyöngyöző kacagásom tölti meg a szobát. Vékony ujjaimat a szám elé helyezem, igyekszem csitítani a balzsamos nevetésem, de valahogy nem megy.
- Ehh.hhehhehehe. elnézésht.. én.... én csak... -Próbálok szavakat formálni két feltörni készülő nevetés hullám között, mialatt, szemem már lassan fátyolos lesz a könnytől. Alig csitul, de nagy nehezen sikerül legyűrni.
- Bo-bocsánat... Huhh... Csak... Nem számítottam ilyen aranyos válaszra.   - Adom meg a választ, tekintve hogy nem őt nevettem ki, csak egyszerűen olyan édes volt az indok, hogy nem tudtam megállni a döbbenetemből eredő jókedvemet.
- Azért ha van időpontja, nem bánnám ha eljönne, különben jeleznem kell Furynak, és mindketten tudjuk, hogy abból nem fog jól kijönni. -Igen, az előzőt sem jeleztem neki. Nem írtam sem jelentést, sem panaszt, semmit. Egész egyszerűen nem beszélek róla, elvégre szakmai titoktartás kötelez. Meg egyébként is. Fury szerintem pontosan tudja, hogy ha kérné is, sem mondanám el, hogy mi zajlik a falak között, csak azt, hogy átment, vagy nem ment át. Persze szakmailag kielégítő megfogalmazásban. Aztán... gondolok egyet.
- Mi lenne, ha most maga kérdezne? Elvégre,bár sokan annak gondolják, ez nem egy kihallgatás. Beszélgetünk, vagyis, próbálunk. -

Ruhám | köszönöm a lehetőséget! | •

Bucky tudja hogy a teste megtévesztő, hiszen egy életerős harmincas fiatalember, valójában meg már inkább a százhoz közeledik egy két év és el is éri. Vagy elérte, nem igazán foglalkoztatja hogy hány éves, egy bizonyos ponton túl nem ünnepli a születésnapját sem. Nem ő kérte hogy eddig élhessen, és nem is akart azzá válni ami lett. Nem az ő döntése volt, de most már ezzel kell együtt élnie, nincs mi tenni.
A nő szavaira elmosolyodik, ezzel együtt tud érezni, az övé ő se lenne.
- Valahogy meg tudom érteni - teszi hozzá és motoszkál benne egy kérdés ezzel kapcsolatosan de nem teszi fel. Egyenlőre nem. Van még elég ideje és megszokta hogy maga deríti ki a dolgait.
- Igen. Ő más mint az átlag nők - hiszen a vörös hajú halálos fegyver ha épp úgy tartja kedve és Bucky pillantása néha megpihen rajta. Valami zavarja őt vele kapcsolatosan de nem tudja pontosan micsoda. Daisyvel kapcsolatosan is ezt érzi. Nem tudja hová tenni a nőt.
- Miért tetszik? - kérdez vissza, és talán az első reakciója ami nem a passzív ellenállás. Igazán nem is áll ellen, de nem tudja mit is mondhatna. Olyan sokszor hibernálták és ítélték hallgatásra hogy most már lassan természetessé vált hogy nem beszél.
Kissé meglepődik a nő reakcióján hogy elneveti magát, hiszen nem számított ilyesmire és enyhe zavar surran át az arcán. A magyarázat sem sokat segít hogy aranyos a válasza. Kezd kételkedni benne hogy jó helyen van, ha bárki bármit is aranyosnak titulál vele kapcsolatban az nem biztos hogy jó.
- Aranyos? Ezt se mondták még sosem - teszi hozzá végül. Nem nyúl újra a bögre felé, megtette az udvarias kört hogy elfogadta és meg is kóstolta, de nem igényli az egész bögrével.
- Tudom - válaszolja, de nem ígér és nem tagad. Az első lépés a legnehezebb, és innen már nem lesz olyan rossz mint volt. Nem fűz hozzá semmit, nem lenne értelme.
A felvetésre egy kicsit hallgat, végül is csak kiböki hogy mi édekli.
- Miért vállalt el? - kérdezi ahogy a nő sötét szemeibe néz. Annyira fiatal, annyira élő és élettel teli. Az övé már régen nem ilyen.

♪ Hagia Sofia || Ezer csók és köszönet  <3

Winter & Summer

Mr. Barnes & Ms. Cutter

Igazából fogalmam sincs még, hogy mi is lesz ebből végső soron, de olyan úgy sincs, hogy sehogy se. Valahogy biztosan lesz.. valami. Reméljük a legjobbakat, mert egyelőre még ötletem sincs mivel találhatnék fogást a makacs és nem különben összetört lelkén.
- Na, az első dolog amiben egyetértünk.. - Elismerően biccentek a tényt mintegy nyugtázva, hiszen ez már haladás. Véleményegyezés! Na az a valami. Főleg ezen falak között nagy szó ez, tekintve, hogy itt általában masszívan ellenállni akarnak nekem és az igazamnak. Egy ideig... Kérdés, ezt a sziklafalat mennyi időbe telik majd áttörnöm...vagy megkerülnöm, a módszer mindegy.
- Hopp és a második! - TVigyorgok rá egy kicsit, de azért nem forszírozom tovább a dolgot. Csak megemlítettem, hogy ennyit arról, hogy nem fog hozzám szólni, mert sejtésem szerint, volt tervben olyan is. Mindig van tervben a sziklaszerű farkasszemezés. A kérdésére egy pillanatra meghökkenek, enyhén oldalra döntött fejjel nyomom a tollat az államhoz.
- Mert ez azt jelenti, az elméje még nem romlott meg mindazok után sem. Nem akar hatalmat, nem akar elnyomni és uralkodni mások felett. Ez pedig nagyon jó hír, nekem, aki helyre akarja hozni magát. Mondhatni, így egy fokkal megnyugtatóbb magával dolgozni.  - Az biztos, hogy nem fogok neki hazudni. Az adott szó az elmondottak alapján sokra van az ő elméjében, így nem fogom eljátszani ezt a kártyát egy esetleges ferdítéssel. Talán így fog tisztelni annyira, hogy következőleg is eljön. Remélem...
- Pedig az volt. Egyszerű és édesen hétköznapi. Bár, legalább tudom, hogy ha azt akarom, hogy jöjjön foglalkozásra, akkor esetleges renitenskedés esetén bekéretem a kapitányt is teázni és akkor valahol a környéken lesz maga is. -Mosolygom rá szelíden, bár azért a pajkos fény a szemem sarkában sugallhatja, hogy amúgy... megteszem, ha erre kényszerít. Persze, amikor felajánlom, hogy kérdezhet, semmire sem számítok igazán. A pajkosabb katonák megkérdezták van-e barátom, de Őtőle momentán tényleg masszív hallgatásra számítok, így igencsak meglep a kérdése. Ki is ül valószínűleg az arcomra, ahogy felhúzom csodálkozva a szemöldököm. Szusszanva dőlök hátra a fotelben és keresztbe téve lábaimat az asztalom egyik fiókjára pillantok.
- Fury pontosan tudja hol fáj és odarúg. Ott rúgott belém, ahol tudta, hogy nem hagyom szó nélkül. Kétségbe vonta a kompetenciám, az eredményeim, amikért megküzdöttem. Tudja, nem csak magát, magukat elemzem. Az első páciensem én magam voltam.  - Hangom árnyalatnyit mélyül csak el, csendesebb egy fél fokkal, talán merengőbb is, de egy sóhajtással visszanézek rá.
- Azért, mert az a minden hájjal megkent kígyó azt, mondta, ehhez az aktához kevés vagyok. Akkor még nem tudtam, hogy a maga neve lapul benne. Csak azt tudtam, hogy elég komoly ügy. És nem.. szó nélkül végig csináltam a kiképzést, hogy az az akta az enyém legyen. Megdolgoztam magáért Mr. Barnes. Úgyhogy az a legkevesebb, hogy eljár a foglalkozásokra, mint mindenki más. -Mert amúgy a világ végére is megyek utána a jegyzetfüzetemmel és ha kell egy igluban tartom meg neki a foglalkozást, de hogy lerázni nem fog, az is hétszentség.
- Az a feladatom, hogy enyhítsem az elméjére nehezedő súlyt és stabil lelkiállapotot érjek el önnél. Hogy élhessen tovább. Hogy ne kelljen attól tartania, mikor dugják szexi fehér kezeslábasba. - Igen, így hívom a kényszerzubbonyt. Ellenben nem hazudtam, valóban így történt, megvonom a vállamat, s kortyolok a teámból, csak utána folytatom.
- Első körben a hiúságom miatt, második körben... az ok, amiért nem adtam vissza az aktáját, bár hozzáteszem, három üveg whiskey társaságában olvastam végig, pedig az, hogy szeretnék segíteni. Azért lettem az, ami. Elsődlegesen magamon akartam segíteni, utána pedig, ha már birtokomban van a tudás, miért ne segíthetnék másoknak? - Az talán egy fura fricska az élettől, hogy amúgy most pont emiatt a munka alatt vagyok potenciális célpont az ellenlábasoknak, de hát... így jártam?

Ruhám | köszönöm a lehetőséget! | •

Lassan kezd csak felengedni a nő jelenlétében, mert nem érzi magát fenyegetve. Meggyőződött róla hogy nincs veszély és így már nem feszül meg annyira a teste sem. Még mindig figyel a környezetére hiszen ez benne maradt és nem fogja tudni levetkőzni egyhamar.
Halvány mosollyal nyugtázza hogy valamiben egyetértenek, és inkább a következő kérdésre várja a választ és csak félrebiccnti a fejét egy kicsit.
- Nem, engem nem érdekelnek a hatalom és az elnyomás, csak nem akarok még egyszer hibernálódni. Így sem jön vissza minden emlék - sóhajt fel ahogy hátrasimítja a haját markáns, jóképű arcából. Pár napos borostája jótékonyan eltakarja az arca nagy részét, és nem mondható meg hogy mennyire is lenne vonzó nélküle.
Elgondolkodik a nő válaszán, és végül is értékeli benne hogy őszintén megmondta a véleményét hogy miért is fontos a válasz. Buckynak fontos hogy a nő nem kertelt és nyíltan válaszolt.
Szolid mosolyt villant fel, de biztos benne hogy barátja eljönne vele ha megkérné, és nem lenne egy szava sem.
- Eljönne, de nem akarom. Steve még... nem tudja hogy ide járok. Fury ezt az ultimátumot adta hogy mellette maradhassak - válaszol ahogy összehúzza a szemöldökét. Fury nem a kedvence alakja innen, de még mindig sokkal emberségesebb mint a Hydrások. Fury legalább megadta az esélyt és Bucky nem hibáztatja hogy tett bizonyos feltételeket elé, amiket meg kell ugrania, de legalább esélyt kapott. Steve-el beszélgettek róla hogy illene a Bosszúállók közé ahol nem utasítanák el, csak mert nem olyan mint a hétköznapi emberek.
Követi a nő pillantását és sejti mi lapul ott. Az a bizonyos akta amit róla állítottak össze, minden sikerével és minden sötét gyilkosságával egyetemben. Mert Bucky eredményes katona volt, akárhonnan is vesszük, és még emberként is lépkedett a ranglétrán felfelé.
- Saját maga? - kérdez vissza, de az agyában már összerakta a képet hogy mi lehetett ennek a háttere. Nyilván volt valami kompenzálni való. Látta ezt testközelből maga is. Nem kell messzire mennie. Steve.
- Nem bírta elviselni hogy nem elég jó a feladathoz és bántotta az önbecsülését, ugye? - kérdezi nagy bölcsen, mert Buckyban több van mint amit mutat. Általában nincs kinek megmutatnia.
Megrágja magában amit Daisy mond, hogy stabil lelkiállapotot érjen el nála. Az nehéz lesz, azt még Steve-nek sem sikerült bár legalább elindultak valamiféle úton és némiképp mutat javuló tendenciát. Wakanda nagyon is jót tett neki és Shurival beszélgettek rengeteget amíg megszabadult az elméjét sakkban tartó gyilkos kódsortól és felépült. Wakanda Fehér Farkasa lett.
- A hiúsága miatt? - kérdez vissza, aztán egy egészen látható mosoly jelenik meg az ajkain.
- Csak hármat? Annyira nem is szörnyű - teszi hozzá ahogy a nőt figyeli.
- Szóval pusztán az emberi segíteni akarás vezérelte? Meglepő hozzáállás - hiszen ő már semmiben nem hisz, pláne nem az emberi segítőkészségben. Steve az örök kivétel minden alól, hiszen benne egyetlen szemernyi rossz sincs. Szó nélkül követte az afrikai kirándulásra is, de nem verték nagydobra. Fury tudja. Azért is engedte hogy csatlakozzon és azért léphet a felépülés útjára. Közel... hetven év után.

♪ Hagia Sofia || Ezer csók és köszönet  <3

Winter & Summer

Mr. Barnes & Ms. Cutter

Egyelőre még nem nagyon van ötletem, hogy mivel is kellene próbálkoznom, ami tutira betalálna és 100%-osan sikert aratna, így marad a puszta kísérletezgetés a módszerekkel. Az bizonyos, hogy már most eldöntöttem, hazudni sosem fogok neki. Azzal dugába dőlne...nos... minden.
- Eddig a kedvenc mondatom Öntől.  - Jegyzem meg mintegy mellékesen és fel is firkálom gyorsírással a szavait. Legalább egy gonddal kevesebb.. igaz van még ezen kívül 9999, de legalább egy mínusz! Örüljünk a kicsinek is.
- Talán... lehet, hogy jobb, ha némelyik nem jön vissza. - Felelem neki csendesen, már csak az aktában szereplő dolgokból kiindulva is. Ez egy olyan dolog, melyben az általános igazság, hogy sehogy sem jó. Az sem jó, ha minden eszébe jut, ahogyan az sem, ha nem. Az elme így is, úgy is frusztrált marad. A válaszára elmosolyodom egy kicsit, de örökké úgyse tarthatja titokban.
- És mégis mikor szeretné elmondani neki? - Már csak azért is, mert akkor ez megnehezíti majd a bekéretését illetve felkeresését, de ügyes kis-nagylány vagyok, majd megoldom valahogy azt a véletlen egybeesést, hogy belém botoljon. Mindettől eltekintve végül őszintén elé tárom az igazságot, miszerint mi is az oka annak, hogy itt most egymást nézzük.
- Így igaz, jól hallotta. Rá akartam jönni, mi a baj velem, amiért nem kellek a szüleimnek. -Felelem könnyedén, de azért ennek a fele csak ez. Elég idő eltelt, hogy tudjak róla beszélni, annyi viszont nem, hogy el is tudjam fogadni az egészet úgy ahogy van. Ez egy olyan kutatása volt az életemnek, melyben az eredmény egyáltalán nem volt kellemes vagy épp jó.
- Így is mondhatjuk, javarészt fedi a valóságot. - Biccentek egyet a megállapítására, már-már elismerően. Egész sokat kommunikál már, ahhoz képest, hogy kb. maximum 20 perce kezdtünk. Manóba, tényleg jó vagyok... Azt a mosolyt figyelve azonban kihagy egy dobbanást a szívem.
- Persze... hiszen benyögött nekem egy ilyet, miután végigszenvedtem minden képzés, konferenciát és több tucat sérült lelket ragasztottam össze. Nem. Nem voltam boldog. - Ami azt illeti, a lőgyakorlaton sem voltam az, de a cél szentesíti az eszközt, nem? Csak abban bízom, hogy mindez túlzott óvatosság csupán és nem kell használnom. Pszichológus vagyok, nem mészárszék. Halkan kuncogok fel.
- - Igen, csak háromig bírtam. Utána jött két napi detox életérzés. - Megjegyzem itt magamnak, nem a whiskytől volt meg ez az érzés.. sokkalta inkább az olvasottaktól.
- Ez olyan meglepő volna? A bosszúállók is ilyesmit csinálnak, csak ők nagyban és városokat meg világot mentenek. Én ellenben a kisemberekre specializálódtam. Nem fizikai veszélytől próbálom megmenteni őket, hanem az elmében rejtőző árnyaktól, néha önmaguktól is.   - Nem hinném, hogy emiatt kevesebb lennék, mint bármelyik ügynök vagy katona. Az én megmentésem egy kicsit más természetű.
- Azt viszont tudnia kell, hogy ha magának is tetszik a cél, amit kitűztünk Furyval, akkor együttműködőnek kell lennie. Pontosabban, akarnia kell, mert ha maga nem akarja a változást, én akár fejre is állhatok, semmi nem fog történni.   -

Ruhám | köszönöm a lehetőséget! | •

Csendesen figyeli a nőt, akinek vonásai olyan lágyak, mégis Bucky látja benne hogy milyen lehet ha kemény makacssággal párosul. Nem túlságosan együttműködő, de nem is szigetelődik el teljesen, és ha a nő elég kitartó akkor még információkat is kihúzhat Buckyből.
Futó mosollyal értékeli a nő megjegyzését, de nem igen tud rá érdemben reagálni, így inkább nem szólal meg, csak hallgat. Hallgatni nagyon tud, és mivel évekig senki nem volt kíváncsi a véleményére nem is siet beszélgetést kezdeményezni senkivel. Megtartja a mondandóját.
- Lehet. Nem tudom melyik a jobb ha tudom hogy mi történt vagy ha sosem jön vissza néhány emlék - sóhajt fel halkan hiszen nehéz az elméje a sok emlékszilánktól amik lassan állnak csak össze egy egésszé. Néha még keveredik a jelen és a múlt, és álmaiban sokszor küzd az áldozataival akik jönnek bosszút állni és emiatt keveset alszik, mert amit sikerül neki az sem éppen pihentető alvás. Szürke szemeivel nézi a nőt, a pillantása szomorú-beletörődő. Mint akinek minden mindegy.
- Nem tudom. Csak ez jó... hír lenne neki hogy nem hiába volt a nyaralásunk - annak nevezi a wakandai időszakot és sokat időztek ott, és Bucky beletanult a wakandai életbe amíg a kezelés után visszaerősödött a korábbi kondíciójába. Szérumkezelés ide vagy oda, ez eléggé megviselte a szervezetét és a lábadozása így is a vártnál rövidebb volt, mert hajtotta az akarat hogy lábra álljon.
- Miért ne kellett volna a szüleinek? - lepődik meg a férfi ahogy a nőre emeli a pillantását. Nem tudja elképzelni sem hogy miféle emberek lehetnek a szülei hogy nem becsülnek meg egy ilyen nőt. A férfi tisztában van vele hogy a pszichológus szakma nem egyszerű és nem kevés idő és energia mire olyan tudása lesz az embernek amit már mások hasznára is fordíthat. Neki csak felszínes tudása van a témában, hiszen annak idején tanultak pszichikai hadviselést.
- Szóval maximalista. Ismerős hozzáállás - hiszen barátja is ilyen, nem fogadja el amíg valami nem olyan, amilyennek lennie kell, és csodálja az igazságérzetét ami mindenkor megingathatatlan. Bár Bucky emlékszik mikot a Shield saját embereivel szálltak szembe, mert ki akarták őket vonni a forgalomból és a Xavier birtokon harcoltak. Ott Steve szemében is eltörött valami.
- Elhiszem hogy nem - hagyja rá és ráébred hogy szívesen hallgatná a nőt még sokáig, mert kellemes a hangszíne.
- Detox? Nem bírja az alkoholt? - mosolyodik el egészen kicsit hamisan hiszen ő immunis rá hiszen a szérum miatt neki is gyorsabb az anyagcseréje mint a rendes embereknek. Úgy körülbelül négyszer, ezért is lehet az hogy az alakja is mindig izmos, szálkás és alig kell dolgoznia a testzsír arányán.
- Ez igazán szép hivatás, nem sokan vállalkoznának erre. A világot néha könnyebb menteni mint egyes embereket - teszi hozzá ahogy helyezkedik egy kicsit de nem érzi magát kényelmesen, túl puha és süppedős ez a fotel neki. Mintha magába akarná szívni.
- A cél megvan, tudom hová kell eljutni, csak nem tudom hogyan. Maga mit vár tőlem? - szegezi neki a kérdést, mert ezt nem tudja. Bucky képezi magát, rengeteget olvas és próbálja felvenni a tempót a világgal és már orrhosszal Steve előtt jár, ami azt jelzi hogy gyorsan tanul és alkalmazkodik. A Tél Program miatt muszáj is volt neki mindent gyorsan elsajátítani hogy hatékony fegyver lehessen a Hydra kezében.

♪ Hagia Sofia || Ezer csók és köszönet  <3

Winter & Summer

Mr. Barnes & Ms. Cutter

Rendületlenül figyelem a vonásait, természetesen szigorúan csak szakmai szempontból követi le a szemem az arcának markáns élét és időzik el az ajkak formáján, vagy épp a szemek sötétbe taszajtott kútmélységében.
- Úgy gondolom, ez pont abba a kategóriába tartozik, ahol igazán egyik sem jó megoldás. Rossz szájíz, frusztráltság mindkét esetben marad, csak a mértéke lehet eltérő, de igazán... tudni sem és nem tudni sem jó. - Sóhajtom némiképp a halántékomat vakarva, mert annak idején épp elég drámai volt másnaposan rájönni, hogy felhívtam az exemet, elképzelni sem tudom, milyen lenne ráébredni, hogy X számú embert öltem meg hidegvérrel. Valahogy... még elképzelnem is fáj, helyette is. Mosolyogva figyelem, ahogy... nos, nagyon lassan és nagyon óvatosan, de próbál nyitni. Legalábbis kommunikálni a zéróhoz képest, amit elég nagy előrelépésnek tekintek jelen helyzetünkben.
- Szerintem ő mindennek örül, ami magával kapcsolatos. Ha azt mondaná, elültetett egy virágot, még azon is kapva kapna. - Nem mintha személyesen ismerném őt, mert nem. Csak "átlag" katonák és ügynökök jártak eddig a foglalkozásaimra, ha nevezhetem nevén a kölykök, Mr. Barnes az első "nagyhalam". Persze, mivel ennyire nagy ez a halacska, nem csinálhatom úgy, ahogy eddig. Nem bízik senkiben és semmiben, a Kapitányt leszámítva. Szerintem nem túlzok, ha azt állítom, egy darab falban is kételkedik. Kénytelek vagyok valamennyire magamat is kiadni, különben sosem fog úgy kezelni, ahogy kellene. Nála ez a viselkedés nem evidens, szóval valahogy el kell érnem, hogy kivételt tegyen velem. Erre pedig jelenleg egy utat látok, mégpedig azt, ha őszinte vagyok vele. Ha kérdez, válaszolnom kell, elvégre az is csoda, hogy még ha nem is érdekli igazán, de megkérdezi. Azonban abban koránt sem vagyok biztos, hogy megkérdezne-e egyáltalán olyasmit, ami nem is érdekli.
- Tudja, sokféle tragédiát különböztetünk meg. Nyilván vannak fajsúlyosabbak és kevésbé azok. A nagy egésznek ez semmiség, de az egyénnek ugyanolyan szenvedés, mint egy robbanás az erdőnek. - Kicsit kerülgetem, felvezetem a dolgot, mert még mindig nem a szívem csücske a téma, de hát... én akartam annyira ezt az aktát, nesze neked, Daisy.
- Akkoriban nem tudtam mi az oka annak, hogy rám se néznek. Évente egyszer láttam őket, karácsonykor, kábé 20 perc erejéig. Csak a dadámnak köszönhetem, hogy egyáltalán lett belőlem valami. Rá akartam jönni, mi a hiba bennem. Mit rontottam el és tudja mi sült ki az egészből? Mire jöttem rá az elsajátított technikákkal? -Hallatok egy nevetve fájdalmas pff-hangot és megigazítom a hajam. Sután bámulok el mellette, valahova máshova nézve, de a következő szavaimat egyenesen a szemébe nézve, a lelkéhez intézem.
- Az volt minden bűnöm, hogy nem születtem fiúnak. - Keserű félmosolyra húzódnak ajkaim, s csak a fejem ingatom. Még egy paródiának sem jó az egész. Szusszantok egyet és térjünk is vissza őrá, elvégre miatta csücsülünk itt. A megjegyzésére csak kicsit széttárom a kezem és megvonom a vállam. Nos, ez van, így hozott a gólya. Kevés dolgot akarok, de azt nagyon és akkor ha már ott vagyunk, akkor tökéletesen.
- Nehéz olvasmány volt, nehéz itallal. Szerintem nem lepődik meg, ha elárulom, nem vagyok egy gödény, hogy túlzottan bírjam az ilyesmit. Noha előre jelzem, részegen sem mondok le foglalkozást. - Kacsintok rá, elvégre volt aki burkoltan erre akart kilyukadni, de pechük van, a hivatástudatom csak erősödik ittasan. Meg más is, de az önmarcangolást, s kétkedést és a depressziós rohamokat nem kell nekik megmutatnom. Nem egészséges a munkámra nézve. Plusz a férfihiányom is kiütközik olyankor, amit egyébként tök jól titkolok.
- - Meglehet, ugyanis én nem oldhatom meg a problémákat golyókkal és hasonlókkal, mint ahogyan a konfliktusokat szokás rendezni manapság. - Vonom meg gömbölyű vállaim, de aztán koppintok a tollam végével a noteszomra. Vissza a tárgyra és mosolyogva válaszolok. Igazán nincsenek nagy igényeim.
- Én csak azt, hogy járjon be a foglalkozásokra. A többi öntől függ. -

Ruhám | köszönöm a lehetőséget! | •

Alig moccan a kényelmetlen fotelben, őt nem erre találták ki hogy ilyen helyeken üldögéljen és megjelenéséből is látszik hogy az edzőterem az igazi hely, ahol jól érzi magát és mindennap órákon át hajszolja a testét hogy valahogy lekösse az energiáit.
Érzi magán a nő kutató pillantását de nem tulajdonít neki túl sok jelentőséget, hiszen az orvosa, ez a dolga hogy őt vizslassa és elemezze. Tudatosan próbálja az agyát rávenni hogy nyisson egy kicsit és merev testtartása lazulni látszódjon.
Nem tud pihenni.
Egy katona mindig tettre készen áll.
- Sosem szerettem kertészkedni - mosolyodik el halványan hiszen régen is csak ránézésre vett virágot a lányoknak. Gondosan tanulmányozta hogy férfitársai miket választanak, és ő is így tett mindig. Rózsa és liliom. Bár nem tudná elképzelni magát ahogy virágokat gondoz. Igaz Wakandában azért megismerkedett egy két földművelési és állattenyésztési módszerrel, és ott a végtelen pusztában, a szalmatetős kis házikóban... Végre jól tudott aludni.
Egyetértően hümment a nő szavaira hiszen jogos, és nem talál benne kifogásolnivalót. Biztos benne hogy sok embernek van valamiféle sajátos tragédiája, még ha nem is olyan súlyos mint az övé. A nő szavaiból tisztán kiérzi a keserűséget és valahol ezáltal kicsit szimpatikusabb is lesz neki, hogy lám, ő sem tökéletes, hanem van benne hiba.
Husky szemeiben érdeklődés villan, hiszen most már tudni akarja mire jött rá de a válasz most őt éri váratlanul. Meghökkenése talán az arcára is kiül, és rosszalló ránc fut át a homlokán.
- Ez aligha lehet az ön bűne. Nem mi választjuk meg minek születünk - ráncolja a homlokát de ha mégis így lenne, akkor elkönyvelné Daisy szüleit a retardált idióták közé. Sosem értette meg, miért kell mindig mást kívánni mint az ami megadatott, bár ő is sok mindenre vágyik, egyik sem ilyen drasztikus dolog. A szülei emléke régen elhalványult már és nagyon nehezére esik felidézni az arcukat. Eltűnnek az áldozatok képei között, és összemodósnak. Nyolcvan év telt el és oly sokszor mosták újra az agyát hogy csodálja hogy említőlegesen is emlékszik rájuk, és momentumokra a közös múltból Steve-el.
- Maga bátor nő, sokan visszaadták már az aktámat - pillant a nőre szomorkás szemeivel, de becsüli is valahol ezt a hozzáállását. Nem csak a siker hajtja hogy beleírhassa az önéletrajzába hogy foglalkozott a Téllel. Nem sok esélye lenne ha mesterkélt lenne és felszínes. Bucky katona, méghozzá jó katona, így könnyen kiszúrja ki miért közeledik felé, és nem ostoba hogy bárkinek is engedjen.
- Fegyverekkel mindig könnyebb mint más úton. Bár egyes... országokban, működik más is - teszi hozzá hiszen jól érezte magát a távoli afrika területén és egy kis ideig nyugalma volt. Nem kereste senki, és nem kutatott utána senki. Steve és Shuri elég társaság volt neki, nem vágyott másokra, bár párszor találkozott T'Challával is futólag.
- Ha eljárok ide, mi fog változni? - kérdezi ahogy fészkelődik egy kicsit de sehogyan nem jó neki. A nő számára talán furcsa de a fotelből felállva, elé a szőnyegre telepszik törökülésben. Bucky nem állhatja a kényelmetlen dolgokat és szenvedett eleget tőlük, így most már törekszik hogy tudatosan ne tegye.
- Ha nem bánja... muszáj magázódni? - kérdez egy újabbat.

♪ Hagia Sofia || Ezer csók és köszönet  <3

Winter & Summer

Mr. Barnes & Ms. Cutter

Értékelem az erőeszítéseit, de nem kell ahhoz éleslátás, hogy megmondjam, nem az igazi. Nem tud itt lazítani, nem érzi jól magát abban a fotelban. Pedig a legkényelmesebb fajtát tartom, elég drága is volt, de hát, mindent a páciensekért, ugyebár. A megállapítására már másodszor mosolyodom el túl szélesen, s kénytelen vagyok elfojtani a kuncogásomat is. Nem akarom, hogy azt higgye kinevetem, de megint sikerült istentelenül cukinak lennie.
- Érdekelne, hogy miért nem. Elviekben megnyugtat és türelemre tanít nevelgetni egy kis életet. - Jegyzem meg mintegy mellékesen, mert azért ismerek néhány katonát, akik viszont kertészkedésben találták meg a lelki békéjüket, amit sok más ember életének kioltásának tudata tett tönkre. Ellenben nekem is van saját, nos, "tragédiám", mely még ha nem is oly súlyos, mint ezeké az embereké, számomra felért egy világégéssel a felismerés. Sután mosolyodom el a meglepettségére, majd a rosszallására is. Őszintének érzem ezeket a mimikai változásokat, így csak árnyalatnyit zavartan tekintek oldalra.
- Ők ezt nem így látták. - Kissé szomorkás tekintetem csak pár pillanatig réved el, aztán behunyva szemeimet elhessegetem a látképeket s immáron újfent jókedvűen pillantok a férfira.
- Vannak dolgok, amiken, bármennyire is szeretnénk, nem tudunk változtatni. ezeket csak elfogadni tudjuk és megtanulni együtt élni velük. Jelen esetünkben is ez a cél. Megtanulni velük úgy élni, hogy ne zavarjanak sok vizet az ön életében. - Bocsánatkérően vezetem rá a pillantásom, sajnos nincs akkora hatalmam, hogy megváltoztassam a múltat, vagy épp jóra fordítsak minden rosszat. Bárcsak lenne... megtenném neki.
- Nem gondolnám, hogy ez olyan furcsa lenne. Mindenki megérdemel egy esélyt és azt, hogy segítsenek neki. Aki kicsit is elhivatott a szakmában, az tudja ezt. Meg kell próbálnunk mindent, hogy begyógyítsuk a láthatatlan sebeket. Igaz, a varr mindig ott marad, de ha már nem nyílik fel többet, a hordozója felgyógyulhat. -Firkálok egy kicsit a jegyzetfüzetem sarkába a tollal, mialatt hol a papírra vetek pillantást, hol a velem szemben ülő férfira.
- Igaz, hogy egy olyannak, mint én, aki igazából sosem került még éles helyzetbe, fájdalmas volt mindazzal szembesülni, ami szerepel az aktájában. De ez nem akadályoz meg abban, hogy megpróbáljak segíteni magának. Sajnos az nem áll módomban, hogy kijelentsem, ekkorra meg ekkorra úgy fogja érezni magát, mint egy újszülött és nem lesz semmi gondja. Mert ez hazugság. Csodákat nem tudok tenni. - A plafonra emelt tekintettel szusszanok egyet, halovány mosoly keretein belül nyalom meg egy picit ajkaim szélét. Kezdek kiszáradni, így előredőlve nyúlok a teámért és kortyolok belőle párat. Kérdése is ekkor ér, a csészém fölött pillantok rá.
- Remélhetőleg minden, ami most rossz önnek. - Ennél pontosabbat nem tudok mondani, hiszen annyi mindentől függ az egész és a megannyi változó tényező miatt megjósolni sem lehet a végét rendesen.
- - Csak megígérni tudom, hogy meg fogok tenni minden tőlem telhetőt a javulás érdekében. - Visszateszem a csészét, miközben enyhén felvont szemöldökkel figyelem, hogy mit csinál hirtelen. Fészkelődik, mocorog, majd pedig felkel valamiért. Igaz ugyan, hogy Fury említette, hogy akár rám is támadhat, mégsem rezzenek össze. Szemeimben nem ül félelem, vagy aggodalom, csupán... kíváncsiság. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az egész épület tele van olyan emberekkel, akik akkor és úgy ölhetnének meg, ahogy és amikor csak kedvük szottyan. Tehát... minek is pánikolni? Majd lesz valahogy. azt viszont most én nézem meglepetten, hogy a szőnyegre telepedett. Szemmel láthatón zavarba jövök egy kicsit, de igyekszem leplezni. Immáron nekem is kényelmetlenné válik a fotel, haloványan feszengek benne picit.
- N-nem, nem bánom, ha ettől jobb lesz. - Furcsa érzés és kellemetlen is valahol, egy tincset a fülem mögé tűrök, a tollat átpakolom balról jobbra, majd vissza. Csattan a noteszon.
- Na jó. Rettenetes érzés lefelé nézni egy emberre. - Közlöm és felkelve a fotelből a szőnyegre csusszanok, hogy a szemünk közel egy magasságban legyen. Magam alá húzom a lábaimat és bal kezemmel oldalt kitámasztom a felsőtestem. Így jobb, így nem érzek valami furcsa alá-fölérendelő falat közöttünk.
- Szeretném ha jól érezné, akarom mondani éreznéd magad itt ilyenkor, szóval ha van olyan hely, ahol szívesebben tartatnád a foglalkozást, akkor mondd. A katonák és ügynökök többségét megnyugtatja ez a hely és berendezés, de téged szemmel láthatóan feszélyez. - Mosolyodom rá és az asztalról levadászom a füzetem.

Ruhám | köszönöm a lehetőséget! | •

Életidegen neki a fotel minden különleges puhasága és dizájnja, pedig nyilván nem egy olcsó darab volt, ezt elsőre látszik rajta, és nem is akarja lebecsülni. Mindenesetre nem az ő igényeihez készült, és nem tud úgy tenni benne mintha jól érezné magát, amikor nem.
A tél nehezen alkalmazkodik.
- Nem szeretem a virágokat, sosem szerettem. Csak arra emlékszem hogy a lányok melyik fajtákat szerették régen - válaszol az igazságnak megfelelően, hiszen ő sem szokott hazudni, mindössze maxmimum nem mond el mindent, ha nem érzi úgy hogy kellene. Tudja hogy a nőnek valószínűleg az a dolga hogy belőle minél többet kihúzzon, és valahol ezt is értékeli hogy valaki legalább kíváncsi rá annyira hogy elvállalta hiszen akadtak páran akik visszautasították a foglalkozást. Már-már elkönyvelte hogy nem akad olyan bátor pszichológus akinek lenne ereje kezébe venni az aktáját, amiben lecsupaszítva feketén-fehéren szerepel hogy miféle alak is ő. A számok alapján a történelem egyik leghatékonyabb gyilkosa, még mindig. Ezen senki nem tud változtatni.
- Ez igazán szomorú hogy nem vették észre, mit dobnak el - teszi hozzá hiszen az ő szülei viszonylag élhetőek voltak úgy emlékszik. Mintha nem lettek volna nagy zűrök, csak korai halál esetek, és hamar egyedül maradt. Erre emlékszik legalábbis.
Bár az emlékek csalókák.
- Vannak olyan dolgok amikkel kell. Nem tudom hogy sikerülni fog-e de már jobb mint egy éve volt... - lassú víz partot mos, és a wakandai kirándulás nagyon is jót tett neki. Kicsit megnyugodott és kitisztult a feje de még mindig nem a legjobb a helyzet.
- Nem mindenki gondolja úgy hogy ez így lenne. Vannak akik szerint az olyanok mint én, nem érdemelnek életet sem, nem hogy második esélyt - válaszol a nőnek hiszen nála nem lehet varról beszélni. Nála ez még mindig egy hatalmas vérző seb, amit újra és újra feltépnek, mihelyst próbál varosodni. A világ nem hagyja hogy az ő sebei begyógyuljanak, és néha úgy érzi sosem lesz ebből már sebhely és csak sodródik a fájdalmának folyamában. Steve az egyetlen gyógyír a lelkének, aki töretlenül hisz benne és mellette áll. Meg se érdemel ilyen barátot.
- Te hiszel a csodákban? - kérdezi nyíltan a fekete bogárszemekbe nézve. Ő sosem hitt, de akkoriban nem is volt igazán ideje és lehetősége hiszen háborúba csöppent és háborúba veszett. Egy időre, mint kiderült, hiszen a kezelését befejezték, és ő hasonlóvá vált mint Steve.
A kijelentésre csak halvány csuklásszerű kuncogás hagyja el az ajkait hiszen minden ami rossz? Évtizedeken keresztül halmozódtak a rosszak, nem hiszi hogy valaha is el fog tűnni az érzés. A bűntudat. Tony Stark vádló szemei és a tudat hogy ő ismerte Howardot. Ismerte.
- Igazán megígéred? - pillant rá hosszabban és kifejező szürke szemeiben kétség villan és bizonytalanság. Meg tud vajon nyílni egy ilyen nőnek? Akarja-e ezt az egészet? Most hogy ezzel ténylegesen szembesül kicsit tétovázik de végül meggyőzi magát hogy jó az út. Észre sem veszi hogy kicsit beharapja a szája szélét ahogy morfondírozik magában.
Végül nem bírja a fotelt, és letelepszik a fotel elé a szőnyegre hogy maximum a hátát neki tudja dönteni a bútornak.
- Nagyon sokat teszik meg. Már nem zavar - vonja meg a vállát. Felőle a nő feküdhetne is, akkor sem lenne más és ugyanúgy beszélgetnének. Végül azonban Daisy is letelepszik a szőnyegre és megint majdnem szemmagaságba kerülnek.
- Kint - vágja rá rögtön szinte, ahogy a hatalmas ablak felé fordul. Van a shieldnek egy hatalmas belső udvara ahová ki lehet ülni és több ügynök is mindig ott ebédel vagy olvassa az aktáit. Bucky is ki szokott telepedni oda, az egyik sarokba ahol ne túl feltűnő.
- Van kint udvar, lehet... inkább ott? Nem szeretem ezt a helyet - pillant körül, de ennek ellenére ugye betette ide a lábát és még ki is bírt egy fél órát.

♪ Hagia Sofia || Ezer csók és köszönet  <3

Winter & Summer

Mr. Barnes & Ms. Cutter

Kíváncsiságom egyre csak nő mindazzal, amit most hébe-hóba elhint nekem. Aprócska információk, a laikusoknak talán értelmetlen és elhanyagolható mértékű. Számomra viszont kincs minden egyes akkord, ami elhagyja a száját, hiszen a kezdeni szótlanságból jutottunk el idáig. Fél óra alatt.
- Ó, akkor már ezt is tudom. Igaz, nem szeretheti mindenki a gyomlálást. - Mosolyodom rá, és ezt is felskiccelem a noteszem egyik sarkába. Lassan teleírom az oldalt, nemsokára lapoznom kell a következőre,elvégre, van még időnk a foglalkozásból.
- És mit szólna mondjuk kisállathoz? Kiscica vagy kiskutya? Mondjuk egy... - Dőlök előre egy kicsit, szemeimet a szemeibe mélyesztve hümmögök, majd hátra dőlök s mosolyogva fejezem be a mondatot. - Husky? -
Csak egy ötlet volt, de valahogy teljesen el tudom képzelni, hogy egy olyan gyönyörű állat szegődjön társául, mint aminek a szemeit hordozza magában. Legalábbis színeiben hasonlatos.
- Lényegében nem fontos. Legalább így az lehettem, aki most vagyok. Valószínűleg, ha kicsit is szerettek volna, most valami egészen mást csinálnék. Talán máshol is lennék. - Pöccintem a toll végét az ajkamhoz, s mélázva koccoltatom egy kicsit hozzá.
- Mindent megteszünk, hogy sikerüljön. -Nézek rá bizakodó szemekkel, aprót biccentve, miszerint én nem adom fel a dolgot, csak ő se adja fel, különben bukta van meg lekvár.
- Azok, akik így gondolkoznak, sosem kerültek még nehéz helyzetbe. Ők az egyetlenek, akiket még nem kényszerített az élet olyan dolgokra, amit nem akartak megtenni. Ebből a szempontból a véleményük nem releváns. - Jegyzem meg tárgyilagos, kijelentő hangon, miközben figyelem amit művel. Igazából minden rezdülését figyelem mióta csak belépett.
- Hiszek bennük. Ezért is tudom hogy egyedül nem tudok csinálni egyet. Egyedül nem... - Hangom most lágyabb, kedves mosoly ül az ajkaim szegletében, ahogy őt nézem. El kell érnem, hogy ő is higgyen benne, különben csak felesleges vesszőfutás lesz az egész. Kérdésére szélesedik mosolyom, és jobb kezemet a szívem fölé helyezem.
- - Meg bizony. A feladni szó nem szerepel a szótáramban. - Legalábbis eddig nem szerepelt és nem tervezem belevenni a szókincsembe. Meg egyébként is, az olyan puhány dolog. Közben figyelem, ahogy letelepszik a szőnyegre s akárhogy feszengek, már nekem sincs maradásom a fotelben.
- Engem viszont zavar. A foglalkozásaim lényege hogy egyenrangúak vagyunk a pácienssel. Ebbe nem fér bele, hogy lefelé nézzek rá. Rém irritáló. Fujj.. nem. - Húzom fel a nózim, miközben letelepszem én is a fotel elé s elrendezgetem magam kényelembe. Vagy legalábbis nem túl kényelmetlenbe. Kérdésemre olyan hirtelen érkezik a válasz, hogy kicsit meghökkenve ejtem el a noteszt, amit próbálok levadászni az asztalról.
- Oh, értem. Nos, akkor hát menjünk ki. - Szedem össze a gondolataimat és a cuccaimat is, miközben a fotel karfájába kapaszkodva visszakecmergek. Leporolom a nadrágom és felveszek egy farmerdzsekit közben.
- A maradék fél órát odakint fogjuk eltölteni, rendben? Ha van számodra kedves hely, akkor vigyél oda. Szeretném, ha jól éreznéd magad beszélgetés közben. -

Ruhám | köszönöm a lehetőséget! | •

A kezdeti szótlansága meg törni látszik, hiszen nem aktívan ellenáll, csak passzívan viselkedik, és még mindig szívesebben lenne máshol mint itt. Mindazonáltal már legalább kommunikál a nővel, és ez is jelzi hogy lassan, de ő is akarja ezt a változást, és hogy itt maradhasson a Shieldnél, mint bosszúálló. Steve oldalán.
- Nem, nem szeretheti - sosem volt nagy virágkedvelő vagy ismerő, egyedül azt tudta mivel lehet levenni a lányokat a lábukról. Ám, ez a képessége is megkopott, pedig ha megjelenését nézzük, most még több esélye lenne a nőknél, mint ifjú katonakorában. Erősebb, izmosabb és borostásan rosszfiúsabb.
- Még nem. Majd gondolkodok rajta ha magam leszek - elvégre még élvezi a Steve-el töltött időt és rengeteg megbeszélnivalójuk akad. Vagy egyszerűen közösen zárkóznak fel a mostani generációhoz és Steve nagy bánatára Bucky fogékonyabb az újításokra és a technikai fogásokra. A Hydra köreiben is sokféle technológiát használt, és ez segítségére van a mindennapokban is.
- A huskyk szépek - ezt viszont elismeri de nem gondolt rá hogy szerezzen egyet. Sosem gondolkodott hogy milyen kutya illene igazán hozzá vagy milyen fajta tetszik neki a legjobban.
- Talán boldogabb lennél mint most, nem? - pillant rá mindent tudó szürke szemeivel és magában már egészen a legapróbb részletig leelemezte a nőt. A múltját is félig ő árulta el, félig magától sakkozta ki. A mozdulatai, a gesztusai. Hangszíne, hanglejtése mind mind árulkodó jel a katonának és azt is tudja hogy nem vezérli mesterkéltség, vagy rossz indulat. Ennek ellenére nehezen bízik meg és személyes adatot is keveset mond, noha beszél.
- Nem, persze. Mégis van ebből elég ember, még itt az épületben is, akik szerint nem kellene itt lennem - tisztában van vele hogy nem mindenki akar vele együtt dolgozni, még akkor sem ha a Hydrás kódsort már kikezeték az elméjéből és tesztelték is Wakandában. Steve és Shuri is, de még T'Challa is. Hetekig lábadozott a kezelés után, de nem volt kérdéses hogy belevágjon a folyamatba.
- Ez értékelendő tulajdonság - mosolyodik el halványan ahogy a nő szinte megesküszik de kicsit a gondolataiba süpped. Ők sem adták fel, és számára Steve kitartása is mélyen megrendítő dolog volt, és nem képes kiverni azt az ostobaságot a fejéből hogy az ő hibája hogy a Tél Katonája lett, mert nem kereste. Egy mély szakadékba zuhant, nem is lett volna szabad túlélnie. Senkinek nem a hibája hogy halottnak hitték. Igazán élnie sem lenne szabad. Ez valahol zavarja is, hogy a világ rendje szerint már régen halottnak kellene lennie.
- Szép elképzelés, azt sugallja hogy tényleg hiszel a mesékben - hiszen sok orvossal találkozott, egyik sem tekintette egyenrangúnak. A fotelnek veti a hátát, és láthatóan sokkal kényelmesebb így mint a pihe-puha csodában.
- Nem zavar? - már maga a tény hogy ki kell mennie. Bucky szereti a szabad tereket, és szerette Wakandát is ahol a szabad ég alatt aludt a legjobban.
A kijelentésre csendes marad, de végül egyetlen sima mozdulattal áll fel, mint aki gombnyomásra működik. Technika ez is, semmi több. Izmai erősebbek mint egy normál emberé és törökülésből is fel tudja nyomni magát álló helyzetbe ha kell.
Megvárja amíg a nő felevszi a kis dzsekijét. Neki nincs ilyenje, nem fázós elvégre a Tél nem fázik. Vissza se néz az üvegkalitka szerű irodára, ahogy a lépcső felé veszi az irányt és közepes iramban halad, Daisy lépteihez igazítva a sajátjait. A központi épület belsejében lévő kis udvarra tart, ahol asztalok és padok vannak kihelyezve, és dohányzó helységek is. Az egyik sarokasztalt célozza meg ahol gyakran szokott üldögélni ha épp semmi dolga nincs és itt van. Vagy az edzőteremben tölti az idejét.
- Itt jó lesz? - kérdezi ahogy megáll az asztal mellett. Nem ül le, megvárja amíg a doktornő teszi meg először.

♪ Hagia Sofia || Ezer csók és köszönet  <3

Winter & Summer

Mr. Barnes & Ms. Cutter

Nehéz akta, nehéz ügy, nehéz páciens. Nesze neked Daisy Cutter meg a megfelelési kényszered. Deakkorismegcsinálom. Így egybe. Meg hát! Fél óra után még ha nem is lényegi infókat kapok, de kommunikálunk. Azért az már valami, szerintem. A kertészkedést viszont nála kilőhetem a listáról. Mondjuk, azért én sem számítottam rá, hogy ilyen könnyű lenne, szóval nem vagyok meglepve.
- Az már jó, nekem az meg is felel, ha már elgondolkodsz rajta. - Ezt is, mint annyi minden mást, szintél felírom a kis jegyzetembe. Egészen sokat írtam már, ami valljuk be, még engem is meglep.
- Igen, mint t... - Egy pillanatra elgondolkozom azon, ami az imént majdnem kiszaladt a számon, de végül csak pislogok sűrűn párat, aztán folytatom. - A szemed miatt gondoltam. Hasonlatos.  -
Az mondjuk nagy győzelem lenne, ha egyszer meglátnám egy olyan kutyával, de hát nem lehetek telhetetlen. Legalább elgondolkozik rajta, márha, az is valami esetünkben. A kérdésére hátra vetem a fejem és a plafont kémelem válaszért. Érdekes kérdés, nagyon érdekes. Lassan mosolyodom el.
- Esetünkben lényegtelen ezen rágódni, meg egyébként is, ne vedd el a munkámat. - Mosolygok rá egy ezerwattosat, de kis ravasz ám. Magáról alig kapok valamit, viszont azért a kicsikéért is félig ki kell adnom magam. Na ez az igazságtalan.
- Óh, ezzel nem vagy egyedül. Eleinte engem is lenéztek, mondván, hogy mit akar egy hercegnő a csatatéren. elég sok időm és energiám ment rá, hogy ne utálják az itt létem. Meg persze... hogy szakembert lássanak, ne egy járkáló mellhalmazt. -Húzom el a számat, hiszen sokan kurtizánnak néztek az elején, nem agyturkásznak. fogalmam sincs milyen huszadrangú pornón nevelkedhettek, hogy tízből négy az asztalommal átszőtt fülledt fantáziájába kevertek engem minduntalan.
- Ezek nem elképzelések, hanem az elveim. Emberi lény, emberi lény. Alapvető tisztelet. Semmi cicoma. - Mutatok először rá, aztán magamra, majd széttárom a kezeim. Nem szeretem a felesleges bonyodalmakat. Mondjuk... ez a mondatom most nem annyira releváns.
- Engem aztán nem. Ha kell egy igluban is megtartom a foglalkozást. Csak toll kell, meg jegyzetfüzet, de az mindig van nálam. Ha akarod legközelebb az edzőterembe is mehetünk, nekem ugyanmindegy. - Vonom meg gömbölyded vállaim, majd felkapva a dzsekimet és a minimál cuccomat kimasírozunk az irodából, viszont azt még nekem be is kell zárni, szóval egy fél percet még várnia kell rám, mire elzárok mindent, csak aztán csatlakozom hozzá. Az udvarig az útvonal üres folyosókon keresztül vezetett, de odakint, már vannak páciensek. Elkerekedett szemekkel néznek ránk, elvégre, már ismernek, tudják, miért vagyok itt, és nyilván... összerakták mit jelent az, ha szedem a sonkáimat a Tél után. Mert akkoris beletuszkolom a fejébe a nyarat. Mer csak. Az egyik kevésbé forgalmas csücsökbe megyünk, nem lepett meg, szóval csak követem és elemzem a választását a magam csendességében.
- - Nekem tökéletes, ha neked is. Gyakran jössz ide? Elég rutinosan vezettél. - Kérdezem tőle, miközben helyet foglalok vele szemben, kicsapom a noteszt és a tollat, majd keresztbe teszem a lábam az asztal alatt.
- Most beszélgessünk egy kicsit a Mostról, aztán kérdezhetsz megint, ha akarsz. Hogy érezted magad Wakandában? Visszamennél oda? És... maradnál is? - Vonom fel egyik szemöldököm, miközben felkönyökölök egyik kezemmel és a tenyerembe ejtem az állam. Na vajon erre mit fog mondani... ha mond is valamit.

Ruhám | köszönöm a lehetőséget! | •

Nem tud mit kezdeni a kialakuló helyzettel, hogy egy igencsak vonzó doktornő interjúvolja, és faggatja a maga kedves erőszakosságával. A férfi jól tudja, nem minden harcosnak van gépfegyver vagy pajzs a kezében, ahhoz hogy küzdjön és a holló hajú nő szavaiból kiveszi a számára fontos részleteket. Nem keres kifejezetten semmit, mindössze elemez és észrevesz mindent, hiszen katona. Felderítő és mesterlövés és... a Tél.
- Valóban? - húzza fel a szemöldökét, de nem beszél tovább, elhallgat, elnémul egy percre. Sokan nem hiszik el, hogy benne több van mint egy harci gépezet, és jelenleg saját maga sem a legnagyobb hívője ennek, de Bucky még emberként is elismerést vívott ki magának, Steve elit kis csapatában akik oly sok hősiességet hajtottak végre. Még mielőtt Amerika Kapitány lett volna.
- Husky... téli kutya - azonosul egy pillanatra a fajtával, mert tény és való nem igazán ért hozzájuk, mégis elismeri a faj gyönyörűségét. A nő válaszára ő is félmosolyra ferdíti ajkait hiszen Daisy Cutter nem hagyja magát eltántorítani a céltól.
- Nem lennék jó doktor, én csak pusztítani tudok, helyre hozni aligha menne - feleli, mert őt is épp csak összerakta Shuri Wakandában. Örökké hálás lesz a nagyszájú kis zseninek, aki a király húga és jó barátja is lett. Ott volt, amikor beavatkoztak, és ott volt amikor épült felfelé egy kis kunyhóban a legelőkön. Szerette azt a földet és a high tech dolgokat, de a szabad ég alatt érezte a legjobban magát.
Fehér farkasnak nevezték.
- Az emberek nem tudok megszabadulni a sztereotípiákról, és csak a szépet látják maguk előtt, nem azt hogy rejlik valami más is legbelül - csóválja meg a fejét. Ő maga is szépnek látja a doktornőt, de ő már nem gondol ilyenekkel. Ugyan, ki lenne képes szereti a hideg és zord telet? Annyi sebet szenvedett már el hogy a szíve élettelenül ver szinte, és nincs senki aki napfényt hozna számára.
- Ez egy kedves elképzelés doktornő - mosolyodik el haloványan mert ezekben nem sok része volt az utóbbi időkben. Ha nem a Hydra akarta felhasználni, akkor egy bosszúra éhes kis tiszt manipulálta, utána pedig hosszabb alvásra tért önszántából, és Wakanda mélye rejtette jégágyát, amíg Shuri rá nem jött, mit csináljon a kóddal a fejében. Végül ki is került onnan és most ő is itt van.
- Igluban? Aligha hinném hogy jól éreznéd magad a Szibérián. Én már nem érzem a hideget szinte - vallja be fáradtan. Sokat volt a hóban és hidegben. Most már nem igazán vágyik rá. Nyugalmat akar. Pihenni.
- Többnyire itt vagyok, amikor nem edzek. Ebédelni szoktam itt ha itt vagyok éppen - telepszik le a padra és nem veszi fel a tekinteteket, pedig érzi őket. Mindent érez, mert egy megfeszített íj és nem tud leereszteni.
- Nem akarok Wakandáról beszélgetni. Ami ott történt, az a legjobb helyen van ott. Visszamennék, bármikor - válaszol szinte azonnal, mert ott jól érezte magát, és nem érezte magát idegennek, betolakodónak. Megtanult sok mindent. Túlélni, békére lelni és nyugodtan aludni éjjelente.

♪ Hagia Sofia || Ezer csók és köszönet  <3