A tervem nem úgy alakult ahogyan azt elsőre gondoltam hogy fog, és most kicsit szorult helyzetbe kerültem a fő család előtt. Az olaszok a legnagyobb probléma, a jakuzát még meg is tudnám magyarázni, de valahogyan ki kell forgassam őket egymás ellen. Nekem jól kell ebből kijönnöm, de információ kell sürgősen. Már minden informátorom ráállítottam az ügyre így már csak az maradt rám hogy eljátszak egy kicsit a szemfüles testőrrel aki betört hozzám és feltörte a számítógépem. Az embereim elfogták és alaposan megverték hogy kicsit előkészítsék a terepet nekem, hogy könnyebb dolgom legyen. Pete. A mosolygós testőr, akitől a hajam tépném néha legszívesebben, mert olyan idegesítő ez a folyamatos vigyor. Még Big gyanakvása és bizalmatlansága is sokkal szimpatikusabb, pedig ő is egy savanyú figura. Nem is értem hogy tudnak ilyeneket alkalmazni a fő családban. Ő nem jelent rám veszélyt, viszont ez itt igen. Az oszlophoz kötötték ki, és kicsit meg van zuhanva de nem tört meg, és nem mondott eddig semmit. Őszintén szólva nem is érdekel hogy meg szólal-e. A kínjának hangját akarom csak hallani egyedül. - Szóval te vagy az aki miatt meghiúsult a tervem. Pete, ugye? - lépek oda hozzá miközben felveszem a kesztyűt. Válogatott módon tudok ölni és kínozni és meg is teszem ha szükséges, bár szinte sosem csinálom puszta kedvtelésből. A puszta látványa, és a mosolya felkorbácsolja a dühömet, és nem is kedveskedek vele, ahogy az asztalkámhoz sétálva az elektródákat veszem elő. Nem célom hogy jól érezze magát nálam, de megölni sem fogom. Bő fél órával később miután valamennyire látok már a dühömtől érdekes felfedezést teszek vele kapcsolatban. Bár fáj neki és kínlódik, de mégis... máshogy veszi a levegőt és bizony... ~ Oh, ez érdekesebb lesz mint gondoltam volna~ Egészen közel lépve lejjebb állítom az elektromos hatást, és azzal egy időbe ahogy hozzá érintem a testéhez meg is csókolom, hogy elhallgattassam a nyögését. Nem számítok semmire, mégis meglep hogy visszacsókol.
Nem törtem meg, és nem is fogok. Nem fogok elárulni a fő családot, hűséges vagyok hozzájuk, sokat köszönhetek neki, főleg ezzel a munkával, segíthetek a mamámnak. Haza is mehetek amikor el tudnak engedni, és hálás vagyok ezért az időért is. Rengeteg barátom is lett ott, különösen Porschet kedvelem, bár néha elég naivnak gondolom. Szaggatottan sóhajtok fel, hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy vernek, bár apámon kívül ennyire még senki más nem vert meg, mert sosem hagytam. Hogy neki miért? Más lapra tartozik. Szar ügy, hogy ez az átkozott Vegas is amúgy helyes lenne ,ha nem lenne egy eléggé elbaszott, balfék jelleme. Amitől jelenleg épp rettegés tölt el, de már szinte megmukkanni sem tudok, úgy ki kiabáltam magamat, fáj a torkom is. A kötélen lógok lefele, és nem is tudom, hogy mikor váltott át a kínzás kellemes zsibbadásba, de...ha másképp mozdulna, vagy mérné rám a következő csapást… attól tartok, hogy a testem elárulna. Az elektromosság elzsibbaszt, próbálok levegőt venni, de csak vicsorogva nyögdécselek, a testem az akaratom ellenére feszül meg, hiába ezt még én sem tudom irányítani, amikor lejjebb veszi, akkor tudok levegőt venni, egy kicsit többet, könnyedebben, ám nem számítok könyörületre, hiszen érzem a zsibbasztó csípkedő hatását. Felnyögök, kába vagyok már, és nem gondolkodom, amikor visszacsókolok, és nyújtózkodom is utána, ám az újabb hangtól összerezzenek. Vegas apja, szégyellem, amit velem tettek, és ahogy most érzem magamat, így lehajtom a fejem, és próbálok nem látszani, rólam beszélnek. Arról ,hogy meg kellene ölniük. Így van, jobban tennék, ha meghalnék. Tudom, hogy felesleges bármit is mondanom, kiismertem annyira már Vegast, hogy tudjam, igazából nem is érdekli az, amit mondanék, mondhatnék, csak azt élvezi, ha valakit szenvedni lát, és bár próbálnék erős lenni, mert pszichikailag az vagyok, a testem az, ami elárul, bírom a kínzást, a verést, de sosem kezdtem élvezni, mint most. Hiába, mindig el kell jöjjön mindenből az első alkalom. Eszelős vigyor ül ki az arcomra, a parancs hallatán, és elégedetten pillantok Vegasra. Ez az! Ölj meg! Nyírj ki, akkor sem mondok neked semmit! Rohadék! Már készülök a halálra, amikor mivan?! Engem… én vele?! Amikor hirtelen mozdul felém, megrándulok a kötélen, még a nyakam is behúzom és pislogok párat. Hiába, azért az egészséges félelem megvan az irányába, és nem hiszem, hogy azért akar magával vinni, mert romantikus vacsorát akar adni. - Ölj meg! - suttogom rekedten, akaratosan, mintha bárki is megtudná tenni ezt a parancsomat, ebből a helyzetből. - Nem veszed hasznom! Ölj meg! -dacosan pillantok rá, és ha közelebb jön hozzám, állom a pillantását, fáradtan kezdek nevetni rajta. Tudom, hogy ezzel is csak idegesítem, de hátha végre elveszíti az eszét annyira, hogy megöljön.
A feszültségem mit sem csökken, ahogy a ház biztonságában próbálok bármit is kiszedni Pete-ből, aki mereven ellenáll és egy idő múltán már nem is kérdezek, már csak ütök és sokkolok. Amíg el nem fárad és én is el nem fáradok. Megcsókolom, hogy valami egészen másfajta kínzással folytassam a sort, amikor megzavarnak, és apám jelenik meg az embereivel. Elengedem a testőrt és felé fordulok, de nem számítok a nagy lendületű pofonjára amitől nekiesek a kis asztalomnak. Az ütése nem csak az arcomon, de szerintem a lelkemen is csattant mert rosszul érzem magam tőle. Tudom hogy elbasztam az egészet de Tawan halott és még nekünk sincs késő hogy lépjünk, de ő megalázkodik Korn úr előtt és biztos vagyok benne hogy nem akar neki átadni, pedig az sem érdekelne igazán. Már nem. A biztonságos házba parancsol, hogy rejtőzzek el, de igazából nem a biztonságomat kívánja, hanem látni nem akar olyan dühös rám. Ledobja a fegyvert mielőtt elmenne, én pedig ismét dührohamot kapok, és rászegezem a fegyveremet. Megölöm! Igen, ezt kellene tennem! Befejezni! Remeg a kezemben a fegyver és ahogy a keserűség hullámokban tör rám, és végül inkább eldobom. - Elmegyünk a biztonságos házba, és te leszel a társaságom. Kell egy háziállat! - vetem oda dühösen és kiadom a parancsot hogy pakolják össze és én is elkészülök egy utazótáskába hogy mehessünk. A sofőr kivisz minket oda és berendezkedem kényelmesen, és Petet is kikötöm. Aztán a sünim ketrecét is berendezem és megetetem. Erről jut eszembe.... Hozok be instant levest hogy a másik kedvencem is ehessen. - Most mi van? Nem mérgezett.... - nézek rá ahogy felé kínálom fásultan, mert mi értelme lenne megmérgeznem. De hogy lássa nem az, bele eszek két falatot.