Jade & Anubisz

Te, meg ki a....vagy?!

Minden egyes lélekre emlékszem, akinek új lehetőséget adtam. Egyesek élnek vele, és az oldalamon maradtak, hogy kiaknázzák a képességeiket, mások azonnal eltűntek, hogy teljesítsék a kicsinyes, emberi mivultukban ért sérelmeik megfizetését, ebben az alakjukban. Néhányan sikerrel jártak, és még így is visszatértek hozzám. Mások… ennek ellenére sem. De nem fogok senki után sem kajtatni. Megvan a magam dolga, hajón utazom körbe a világot, ha kell, megteszem amit kell, és odaállok a mérleg elé, a halottal, és megmérettetem. De kevés mostanában az a lélek, akinek ilyen lehetőséget adok. Más istenek vadásszák a démonaimat. A legérdekesebb ebben az évtizedben egy nő volt, kis görénnyé változik át, aranyos állatka. Nekem tetszett, de nem élvezhettem sokáig a társaságát. A hajóm fedélzetén tevékenykedik néhány ember, a kapitány, és a személyzet, muszáj, hogy működjön a masina. Feleslegesen nem használnám ilyen tákolmány irányítására az erőmet, és nem is fogom. Egy napszemüvegben, és világoskék nadrágban ücsörgök a hajó fedélzetén. Van néhány pokol kutyám, az emberek közt, inkább nyugalmi állapotban agár szerű, nagy fülű kutyák, mint az egyiptomi rajzokon. Épp csak, nem feketék. Napbarnította bőrömön csillog a nap, apám Ré érintését érzem olykor a bőrömön. Szeretek az egyenlítő közelében tartózkodni, mert itt a legmelegebb az időjárás. A hajóm a Maldív szigetek mentén köt ki, fehér homokos tengerpartok, nyugodt benszülöttek, akik a turistákból élnek.
A hajamba belekap a sós szél, ahogy átszállok a motorcsónakba, egy inget felvettem azért, ott a szigeten, az egyik házban fogok pihenni. Kevés démonom tudja ,hogy mely területeket részesítem előnyben.
A fehér homokba lépkedek néhány perc múlva, a parton, a házam felé tartok, amit a helyiek tartanak rendben, senkinek sem adják ki, mert azt, hogy van munkájuk, nekem köszönhetik, hogy lent, a part közeli városban üdülő házak vannak, és van mit enniük. Néhány bungalló, és kikapcsolódásra alkalmas hely. Ahogy a szigetre léptem, ismerős démont érzek meg rajta, Jade, gyönyörű neve van. Egy ékkő, reméltem, hogy az lesz, de… hiszen időtlen vagyok, van időm kivárni, bármit. Gyakran még ők sem fogják fel, hogy rengeteg idejük van, a bosszúikat is beteljesíteni. Bár, soha senki nem kért tőlem segítséget, hogy az emberi életében ért sérelmeik megtorlásában segítsek. Igaz… van egyfajta kisugárzásom. Megigazítom az orrnyergemen a szemüveget, és a város felé haladok, egy bár előtt állok meg. Idebent van, de nem fogok bemenni hozzá. Egy pillanatra kiterjesztem felé az erőm, csiklandós, meleg, akár egy családi fészek. Szeretem minden démonomat. Aztán tova száll az érintés, és a dokkok felé haladok. Egy ottani kávézónál telepszem le, ahonnan jól láthatom a hajómat.

Jade & Anubisz

My little sweet Jade

Éreztem, hogy alszik, ezért is nem zavartam meg. A kávézóban, félig árnyékba ültem le, a lábaimnál két dobermann pihent, így elég nagy területet hagytak nekem. Élveztem a rám irányuló tekinteteket. De, problémájuk lett volna, ha például a szemembe néznek. A halál szele csapja meg őket általa. Egyesek nem bírják elviselni, az alvilágot, az átjárót, ahol végig kísérném őket, a mérlegig, és inkább elkerülnek. Persze, csak ha nagyon szadista kedvemben vagyok, szórakozok ilyesmivel, egyébként, a szemembe tudnak pillantani. Amit meg is tesznek. Lustán pillantok fel a mellém lépő nőre. Kávét kérek, feketén, és gyümölcsöket, utóbbit sorolom,hogy melyiket milyen formán. Nagyon remélem, hogy egy csinos gyümölcs tálat fogok kapni a végére. A rendelésemet megtoldom egy mosollyal is, és végig siklik rajta a pillantásom, mire látom, hogy feszeng a ruháiban. Mégsem bíztatom tovább, csak makulátlan legyen a kávém, és a gyümölcseim.
Unatkozom, és ha unatkozom, Jadehez jövök, ha épp őt akarom nyúzni, és őt fogom, mert amióta visszatért hozzám, fejlődni akar. Én pedig nem akarok magam mellett gyenge démonokat tudni. Attól még ,hogy az emberek közt vegyülünk, ellenségeskedhetünk, tudom,hogy más istenek olykor kinyírnak egy-egy démonomat. Jade… azt akarom, hogy ő képezze ki a démonokat akiket majd készíteni fogok. De néha, annyira…emberi még.
Érzem, hogy közeledik, de csak akkor moccanok meg a pokol kutya vakargatásából, amikor már előttem áll. Végig mérem, egyrészt…trópsusokon, hosszú farmer… akaratlan lebbentem meg az erőmet,hogy érezze a hűvöset, amiért azt a látszatot akarja kelteni, hogy nem tudta, hogy érkezem. Megérezte, hogy itt vagyok, azonnal.
A napszemüveg rejteke mögött villan a tekintetem a topjára, és halvány elégedett mosoly fut át az ajkamon, szeretem cukkolni. Gyönyörű alakja van, és az arca is szép, tetszik. Nekem nem számít, hogy mit tettek vele előtte, most itt van, és az én démonom. Egyelőre csak azt akarom,hogy tanulja meg normálisan használni az erejét.
- Ha nem éjszakába nyúlón kotorásznád a netet, hanem időben felkelnél, mikor Ré első sugarai besütnek a szobádba, hamarabb is értesülhettél volna, hogy érkezem. – jegyzem meg epésen. Majd el is engedem.
- Csatlakozz hozzám, épp kávézni készültem. – intek a mellettem levő üres székre. A kutyák hagynak helyet neki is. Így kettőnk két oldalára kerülnek.
- Reggeli után pedig, edzünk. – jelentem ki.- Addig, mesélhetnél, bármiről, amit érdekesnek gondolsz. A szigetről, a kutatásodról. – vonom meg a vállamat.

Jade & Anubisz

My little sweet Jade

Végig mérem, a csipkelődését hallva látványosabban.
- Ami azt illeti, elég nőhöz illő időtöltés lenne. Tudod, ha mások kényeztetnek, sokkal jobban esik, a masszázs, az arcmasszázs, amilyen zsémbes vagy, rád férne. – a kutyáim már-már mozdulatlanok, szükségtelen őket bármivel is kínálni, egész mással táplálkoznak, mint a víz, vagy a hús. Követem a tekintetemmel a pincérnőt, és őt is, tudom, hogy mindenki másnak szívesebben osztja a mosolyait. Én is a pincérnőre pillantok, a szemüvegeim felett, és csak az egyik szemöldökömet vonom fel.
Mire, zavarba jön, és hamar eliszkol, remélem a reggelimet hozza.
- Jade! – emelem rá a fagyos pillantásom. Ezek a szemek sosem mosolyogtak még senkire, még szeretőimre sem, a hangom pedig hűvös, akár a halál szele, ahogy kiejtem a nevét. Figyelmeztetem, hogy túl messzire megy a sértegetésemmel.
- Ameddig jól esik. Ha pedig az unalom a problémád… – ezen könnyen segíthetek. Területet váltunk, fellobbannak a kékes szürke lánggal égő fáklyák, a kávézó területén, és átkerülünk a halál mezsgyéjére. Ám valahogy mégis ide kerül az asztalra a gyümölcs kosaram, a kávéja pedig rajta múlik, hogy a nyakába borult-e vagy sem.
Sosem edzettem vele, és egy darabig nem is fogok.
-Tudod, nem értem, hogy miért bánsz velem ilyen kegyetlenül, megadtam a lehetőséget, hogy bosszút állj, a lehetőséget, hogy halhatatlanként új életet kezdj. Segítenék is, de nem kérsz az ilyen irányú segítségemből, –megvonom a vállamat.- mintha megvetnél. – ismét megvonom a vállamat, és belekortyolok a bodzás limonádémba.- Akkor , fogadd őszinte ajándékom… – intek lustán, és kisebb, holt katonák másznak elő a földből, ez még csak a bemelegítés. A legjobbat a végére tartogatom. Ahogy győzi le a kis katonákat, úgy jönnek az erősebb alakok. Tervezek három óriás csontvázat is ellene küldeni, és a csontvázak még mindig csak enyhe bemelegítés.

Jade & Anubisz

My little sweet Jade

Tulajdonképpen örülök, hogy jönnek a démonok, megállíthatatlanul, mind azért, hogy kiélje a dühét Jade.
Én pedig addig hátra dőlve nézem az egész jelenetet, könnyedén megreggelizek. Feltűnik az is, hogy a kaszabolásból végre látványos öldöklés lesz, használja az eszét, a képességeit. Addig küldöm rá a holtakat amíg végre látom, hogy el nem fáradt. Ekkor jelenünk meg a sziget azon részén, ahol a privát területem van. Ugyan így reggeliző asztal mellett ülünk, és néhány kutyám is ott pihen a határok mentén, és egy-két emberem, akik a szolgálatomra esküdtek, várják hogy utasítsam őket.
Egyébként épp talán két nap telt el, ha minden igaz, így merem remélni, hogy megéhezett.
Gazdagon is van terítve az asztal, ami azt illeti.
-Megnyugodtál? Számos követőmmel harcoltál, érezted az erőt amit neked adtam? – felesleges köröket nem fogok futni, hogy hogyan érzi magát, vagy hogyan nem. Hiszen hiába ember, démoni tulajdonságokkal van felvértezve. Az erejét is tőlem kapta.
- Még mindig vágysz a bosszúra? – kortyolok bele az italomba és hátra dőlök a székemben, a napszemüvegemmel babrálok, mire vissza teszem a helyére, így kevésbé látják a rideg pillantásomat.
-Tudod mit? Ne válaszolj. Megelégeltem a szarakodásod, a hisztid. Indulunk, hogy bevégezd a bosszúd. – kelek fel, és utálom , már most utálom, hogy itt kell hagyjam ezt a helyet, mert nem hiába szeretek itt lenni, itt időzni, kicsit a régi időkre emlékeztet.
Ahogy lépek kettőt, máris fekete öltönyben sétálok a fedetlen terasz közepére, ahogy a nap megvilágít, az árnyékomban néhány pillanatra az isteni formám tükröződik vissza.
Rá ér aludni , majd ha igazán kifáradt, vagy útközben. Bánom is én.
Felé nyújtom a kezemet, ha nem jön, akkor erővel teleportálom a testét mellém, és fogom meg a kezét, a hálószobám felé indulunk, mintha egy könnyed séta lenne. A prakikus ruhái kerülnek rá, és a kedvenc fegyverei kerülnek hozzá, majd a következő lépésnél a régi élőhelyének városába érkezünk, azon belül is egy ottani lakásomba, itt sötét éjszaka van, a két pokol kutyám a hátunk mögött sétál elő az árnyakból, és fekszik le az ablak közelébe.
- Tessék. Mit akarsz tenni? Te leszel a mérleg az ő haláluk felett? – húzom el az ujjam az álla ívén, majd el is engedem őt, és elsétálok az italos pultomhoz, mangó levet ad a kezembe a szolgám, és elégedetten kortyolok bele.